…akik éheznek és szomjaznak az igazságra

Mt 5,6

Vagy inkább szó szerint: a megigazulásra. Nem arra, hogy nekem legyen igazam, hanem arra, hogy ISTEN ELŐTT legyek igazzá. Aki arra vágyakozik, arra szomjazik, arra éhezik, hogy Isten mondja, tulajdonítsa, fogadja el őt igaznak.

Ez csak akkor mehet végbe, ha az ember a helyére kerül. Mert valójában nem nekünk hiányzik valami – ez már csak következmény. Alapvetően én hiányzom valahonnan. Ezt a helyet keresem, ennek a hiányát érzem. Mintha kallódó kis puzzle-darab lennék a világban.

Valaki több évtizedes távollét után egyszer a főtéren sétálva meghallotta a harang szavát. Régóta nem figyelt rá, de most ellenállhatatlanul hívogatta. Ahogy beült az esti csendben a rég nem látott padokba, hirtelen furcsa érzés fogta el: „Hazaértem.” S megszűnt minden feszültsége, minden görcse, úgy érezte, ezt az egyet kereste mindenütt.

A sötétbe merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? Semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magad. Ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött.

Weöres Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024