Ábrahám tanúsága

Róm 4,9–25

Ezekben a versekben hatalmasan megmutatkozik az Ó- és Újszövetség egysége. Tartalma, üzenete gyönyörűen kapcsolódik egymáshoz Ábrahám személyében. Ábrahám, aki először kapta a kegyelem szövetségét (1Móz 15), s csak azután a körülmetélését (1Móz 17), atyja lett mindenkinek, akik hisznek, s nemcsak azoknak, akik körülmetélkedtek.

Ábrahám hitének „nem volt példája”. Úgy kellett hinnie a szónak, hogy nem tudhatta, ki az az Isten, aki neki ígéretet tesz. Nem jelent meg előtte, s csak nagyon későn cselekedte vele a csodákat – előbb fel kellett mennie a Mórijjá hegyére, hogy megtudhassa Isten gondoskodását (1Móz 22). Utódainak már lehetett „Ábrahám Istene”, mert az ő élete már példává vált Isten cselekedeteiről. Ábrahám számára nem volt még „törvény” sem, hiszen az csak Mózes által jelentetett ki sok száz év múlva – mégis Ábrahámot hívják a zsidók atyjuknak, aki megigazult az Isten előtt – hitből.

Ezért tárulhat szélesre a kegyelem ajtaja mindazoknak, akik Ábrahám hite szerint várják Isten kegyelmét. Merünk hinni a hihetetlennek? Van bizalmunk engedni a szónak? Előttünk már oly sok példa van!

A nagy feladatok alázatosokká, józanokká, reálisokká tesznek. A fogadalmakból a kevés is sok, a hűségből a sok is kevés.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024