Állhatatosság

ApCsel 9,40–41

Amikor valaki a házához gerendát keresett, felvitték a hegytetőre, hogy onnan vágjon ki fát – mert azokat megedzette a szél, így jobban bírják a terhet. Más fát nem érdemes gerendának használni!

A próbák és kísértések között az emberről nagyon nehezen válik le a fölösleg, a sallang. Ahogyan a búzáról kemény csépléssel kell leválasztani a héját. Ez is Isten szeretet-iskolájának része.

Péter életében is sokféle lehetőség kínálkozott arra, hogy Krisztus nevében járhasson és cselekedhessen. Így lett állhatatossá, s ahogy olvashatjuk a mai igében, már a haláleset sem rémítette meg, hanem imádkozott és szólt: „Tábita, kelj fel!” Hiszen maga Jézus ígérte tanítványainak, hogy nagy dolgokat fognak cselekedni.

Egy ilyen helyzetben mi hogyan viselkednénk? Számunkra milyen próbatételt jelentene ez? Ki mernénk mondani egy halott ember felett e szavakat? Nem úgy, hogy „hátha bejön”, hanem Krisztusba vetett hittel, bizonyossággal!

Tudnunk kell, hogy az ilyen csodák mindig jelek. Az örökélet mindent „meggyógyító” előjelei. A tanítványok hitük megerősítésére kapták. De ha ma valahol szükség van rá, ugyanúgy lehetséges bármelyik csoda. Ez mindig Isten cselekvésén és az ember engedelmességén múlik. Legyünk azért állhatatosak a hitben, s ne rémüljünk meg a próbák között!

Egy király legkedvesebb lovagjának azt parancsolta, amikor csatába indultak, hogy őrizzen meg egy rózsatövet. Dúlt a harc, de ő nem mozdulhatott. A csata után hazafelé lovagolva a király nagy örömmel üdvözölte a „megőrzött lovagot”. A lovag őrizte a rózsát, vagy a rózsa a lovagot?

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024