Elpecsételve

Énekek 8,6–7

Izráelben az eljegyzés már oly mértékű együvé tartozást jelentett, hogy nem volt szabad másra még ránézni sem. A jegyajándékot viselte a leány, s ez annyit jelentett, hogy „foglalt”. Elkötelezett volt annak, akinek odaígérték.

A pecsét a hitelesítés jele. A házassági pecsét is. Vállalom mindenki előtt, hogy hozzá tartozom. Viselem ennek jelét az ujjamon, s nyilvánosan mindenki előtt is kimondom, hogy szeretem. Jelentéktelennek tűnik mindez, de egyáltalán nem az. Aki nem vállalja ezeket, olyan, mintha egy háznak állnának a falai, de nem tettek volna rá tetőt. Védtelen, falai kidönthetők.

Egy párkapcsolat „háza” tető nélkül is lehet kellemes, amíg süt a nap – bár akkor sem ad árnyékot –, de nagyon nehéz lesz elviselni, ha esik az eső, s hosszú távon semmi biztonságot nem nyújt. Pedig mindenki biztonságra vágyik, s csak abban tudja teljesen adni önmagát.

Ezért nem lehet házasságkötés előtt „kipróbálni” sem úgymond a házasságot, arra csak felkészülni lehet. Ahogy az ejtőernyőzést sem lehet kipróbálni a második emeletről. Előtte el lehet mondani minden szükségeset, végig lehet nézni másokat, hogyan ugranak ki, de kipróbálni csak élesben lehet. Ennek van némi kockázata, de csak akkor kell ugrani, ha az ember már biztonságosan előkészített mindent!

Hajóra szállsz, imádkozzál, háborúba mégy, kétszer imádkozzál, házasodni készülsz, háromszor imádkozzál!

Régi közmondás

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024