A „testvérszerető” gyülekezet: Filadelfia

Jel 3,7–13

Van, akire többet lehet bízni. Egyik gyülekezet tönkremegy attól, hogy benne megjelennek máshonnan jövők, más gyülekezetekben pedig ez a legnagyobb ajándék. Van, ahol a tévtanítók megjelenése riadalmat okoz, van ahol épp a misszió eredménye, hogy ott még ők is megváltozhatnak. A testvérszeretet gyülekezetének megvallja a mennyei Úr, hogy szereti őket, s ezért kapták a nagyobb terhet.

Hit kérdése ez is. Ahogyan egy afrikai történetben két szolga imádságát meghallgatja Isten. Egyikük azt kéri: „Uram, tudom, hogy holnap egy egész zsák rizst kell vinnem a szomszéd faluba, kérlek, adj erőt hozzá.” Másikuk így imádkozik: „Uram, látod kevés az erőm, tudom, hogy holnap egy zsák rizst kell vinnem a szomszéd faluba, kérlek, hogy csökkentsd le fél zsákra!” Mindkettőjük imádságát meghallgatta Isten, s másnap az egyik egész, a másik fél zsák rizst vihetett. Istennek van hatalma arra, hogy bármit megtegyen – de vajon nem olyan szolgákra lenne szüksége, akik vállalják a terheket?

Ennek a gyülekezetnek nincs ítélete, csak biztatása. A sok teher között nincs idejük saját magukkal foglalkozni – átadták magukat a szeretetre.

A derűs keresztyén ajánlás a hithez. Amint a kirakat elé állsz megnézni, mi mindent lehet ott venni, éppen úgy tekintenek az emberek az arcodra, vajon mi is lakik a szívedben.

C. H. Spurgeon

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .