Még a férjemet is?

2Sám 6,12–23

Dávid végre király. Nagy ünnepség keretében elviteti Isten ládáját az általa felépített fővárosba, hogy Jeruzsálemben végleges helye legyen. Annyira örül, hogy táncolva megy a láda előtt. Felesége megbotránkozik benne, s tiszteletlenül meg is mondja neki a véleményét.

Itt sem Dávid keresi a maga igazát, nem ő „kever le egy pofont” a rendetlen feleségnek, hanem engedi, hogy Isten ítélje meg ügyét. S az Úr meg is védi felkentjét. Mikálnak nem lehet gyermeke. Izráelben a meddőség a legsúlyosabb ítélet volt egy asszony életében.

Az az emberi rend, hogy a férj a feje a feleségnek – valójában Isten rendje. Minden, ami ezt a rendet megbontja, megkapja a maga büntetését. Nem végzetszerűen, mert Isten nem cselekszik unalmas sémák szerint. De előhozza a maga igazságát, s mindenki meg fogja tanulni, hogy nem véletlen parancsolt semmit sem. Csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen késő már, – mint ebben az esetben is –, ahol a feleség makacssága lehetetlenné tette a helyretételt.

Egy iszákosmentő konferenciára érkezett egy alkoholista férj önigazult feleségével, aki csak azért maradt ott, hogy vigyázza férje változását. Azután Isten igéje egyre inkább neki szólt, s megdöbbent attól, amit meglátott a saját szívében. Bűnbánatot tartott, s bocsánatot kért a férjétől, hogy úgy bánt vele, ahogyan. Mindketten gyógyultan távoztak a konferenciáról – mert valójában mindketten betegek voltak. Nehogy azt higgyük, hogy a gőg nem vétek, csak az ivászat!

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024