Szombatról szombatra

Ézs 66,23

A Heidelbergi Káté Isten embernek adott követelménye szerint fogalmazza meg a parancsolathoz fűződő kérdését. Összefoglalásként is legyen előttünk:

„Mit kíván Isten a negyedik parancsolatban?

Először azt, hogy az igehirdetés szolgálata és az iskolák fenntartassanak és én, különösen ünnepnapokon, az Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, hogy ott Isten igéjét hallgassam, a szent sákramentumokkal éljek, az Urat nyilvánosan segítségül hívjam és keresztyénhez illően alamizsnálkodjam. Továbbá, hogy életemnek minden napján szűnjek meg a magam gonosz cselekedeteitől, engedve, hogy bennem az Úr munkálkodjék az Ő Szentlelke által, és így az örökkévaló szombatot már e földi életben megkezdjem.” (103. kérdés-felelet)

Tehát a Káté is fontosnak tartja, nemcsak az istentisztelet látogatását, hanem azt is, hogy meglévő dolgaimmal szolgáljam Isten dicsőségét. Ézsaiás könyvében találjuk az igaz istentiszteletről való leírást, ahol nem elveket, hanem gyakorlati indítást találunk a szegények, nyomorultak felé (Ézs 58).

Másrészt pedig a Káté összeköti a parancsolatot a „nagy szombattal”, ami a világ végén jön majd el. A szombat megünneplése tehát nem más, mint bekapcsolódás Isten örök szombatjába, s az istentisztelet is földi, kicsinyített mása a Jelenések könyve által közvetített mennyeinek.

Boldog, aki Isten országának vendége!

hát mit fogunk

megtudni magunkról, amíg nem tudunk

nem tudunk, nem tudunk ünnepelni?

Szilágyi Domokos

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024