Isten népének szombatja

Zsid 4,1–11

A Zsidókhoz írt levél idézete is abból indul ki, hogy Isten megpihent a maga munkája után. De sajátos módon kiszélesíti a szombatot, s kozmikus távlatba helyezi. Azt mondja ki, hogy a nyugalom nemcsak fáradalmaink valamiféle fizikai kipihenését jelenti, hanem annak ígéretét is, hogy Isten egyszer a Vele való örök nyugalmat biztosítja. Az örök életet örök nyugalomnak is hívjuk tehát. Ami Nála van.

A pusztai vándorlást veszi a levél példának, hogy némelyek nem mentek be engedetlenségük miatt az ígéret földjére. Viszont van egy ígéretünk nekünk is, mégpedig az, hogy Isten nyugalmának részese lehetünk. Sőt Izráel szombatjára is azt mondja, hogy az igazi szombat még csak ezután vár Isten népére. Ami Józsuénál ideiglenes haza lehetett, az Istennél az örök és maradandó nyugalom helye lesz.

Éppen ezért, amit mi élünk, az kegyelmi idő. Hiszen most még be lehet menni Isten nyugalmába. Ez ahhoz az érzéshez hasonlít, mikor egy fárasztó tanév után vágyunk már a szabadságra, a nyárra. Most még van rá lehetőség, most még „igyekezhetünk”! Amire biztat is bennünket az ige!

Merjünk hát odamenni Istenhez ma is, és akarjunk bemenni az Ő nyugalmába!

„Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.” (Zsid 4,11)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024