Kerüld ezeket!

1Tim 6,3–11/a

A hitbeli döntések mindig kettős döntések. Valami mellett és valami ellen. Itt az ige nagyon világossá teszi, hogy mi az, ami ellen dönteni kell. Pál úgy fogalmazza ifjú tanítványának: „kerüld ezeket!”. Az eredeti görög szóhasználatban még ennél is konkrétabb fogalom szerepel: „menekülj ezektől!”, hiszen csak tönkretesznek! Ne szégyelld a menekülést! Jobb menekülni, mint elsüllyedni, elveszni. Júdás levele úgy fogalmaz, hogy ezt még másokra vonatkozóan is meg kell tennünk, megmenekítve őket: „kiragadva a tűzből” (Júd 23).

Mit kell kerülni? A két legfontosabb: a vitatkozás és a gazdagság csábítása. Mindkettő a nagyravágyás kifejezése, az egyik az okoskodásban, a másik a pénzbeli függetlenségben. S mindkettő nagy kísértés a gyülekezetekben. Hiszen mindenütt vannak, akik felfuvalkodnak abban, amit tudnak. Annyira teli van a fejük, hogy a szívükbe már nem is jut belőle, ezért aztán ömlesztik másokra a szavak özönét. Ebből irigység, gyanúsítgatás és istenkáromlás fakad.

Maga a parancsolat egyértelműen zárja ki a káromlás konkrét formáit: az esküt (mint Isten befolyásolásának eszközét), valamint a káromkodást (mint Isten okolását)! Vannak, akik ezzel „fizetnek” elégedetlenségük idején Isten nevének!

Valóban harc, ha az ember nem akar engedni belső késztetéseinek! Sokan, mielőtt keresztyénekké lettek volna, olyan szokásokat vettek fel, melyeket indulataik előhoznak, ezért kell nagyon vigyázni a teljes tisztulásra!

A szenvedélyt sohasem az értelem űzi el, hanem csak egy még erősebb szenvedély.

Spinoza

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .