Gyümölcsök

Gal 5,16–22

Honnan lehet megismerni a keresztyéneket? Gyümölcseikről. Íme a lista. Lehet szembesülni. Nem kérdés, hogy melyik, mikor, hogyan, csak az, hogy a láz, a fájások alapján vegyük észre, hol beteg a test.

A test kívánságainak is van gyümölcse, s a Lélek munkájának is. Egyik sem azonnal, hanem mind beérve, a maga idejében. A dédelgetett gondolatok, szenvedélyek, az álmodozások, hamis cselekedetek mindegyike táplálja, növesztgeti bennünk a test gyümölcseit. „Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát” – ez elég megállító mondat. Olyan, mintha az ember a maga útján egy szakadékhoz érkezne, s bár utál visszafordulni, nem tehet mást – különben leesik, és összezúzza magát.

A test gyümölcse sok, mégis semmivé lesz. A Lélek gyümölcse egy, s mégis ez marad meg. Mint egy narancs gerezdjei. Hármas tagolásban még könnyebben érthető: szeretet, öröm, békesség – annak gyümölcse, hogy az Úrral milyen kapcsolatban vagyok. A három egyike sem belőlem fakad, hanem valóban ajándék. Ez hatással lesz a másokkal való kapcsolatomra is, ahol megszületnek bennem: a türelem, szívesség, jóság, mint készségek. Végül belül bennem is lezajló folyamatként magam formálódom: hűség, szelídség, önmegtartóztatás jellemem szilárd elemeivé lesznek.

Az arcokra, mikre a tied

települt ráncként,

nézhetsz-e, ha majd

nélküled tisztulnak széppé?

Bogárdi Szabó István

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .