Ne féljetek tőlük!

4Móz 14,1–35

A templomot hosszú időn keresztül a helység legmagasabb pontjára építették. Tornya lett, hogy messzire hangozzon a harang szava. S legyen hova felnézni a nehéz napokban.

Ma városainkban eltörpülnek a templomok a hatalmas irodaházak, lakótelepek között. Nincs hova felnézni – s ha az ember megteszi, legfeljebb félelem ébred benne.

Izráel népe levette szemét Istenről, s már csak lázadni tudott. Egyedül Mózes tudta, hogy kicsoda az Úr, s azt is, hogy Ő el akarja pusztítani a népet hitetlensége miatt. De nem teszi azonnal, hanem megbünteti őket a pusztai vándorlás 40 évével. A reménytelen körbeforgással. Mert ha nem akarjuk, akkor Isten nem visz be minket valahová, kimaradunk valamiből, amit nekünk tervezett. Az Ő tervét nem hátráltatjuk vele, csak magunkat zárjuk ki belőle. Ahogy az engedelmességben kibontakoznak Isten hatalmának jelei, úgy az engedetlenség is meghozza a maga ítéletét!

Vajon nem a magunk teremtette pusztában kavargunk, mert hitetlenek voltunk egy bizonyos helyzetben? Az emberektől való félelem megerőtlenít minket, az Isten félelme minden akadályon átvisz!

Valaki mesélte: Ifiórát mentem tartani, s lekéstem a vonatot. Pont akkor indult ki az állomásról, amikor berohantam. A vasutas meglátott, s néhány szó után köröket kezdett rajzolni a levegőbe zöld lámpájával. A lehetetlen megtörtént: a vonat megállt. Felszállhattam!

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024