Nekünk adta a békéltetés szolgálatát

2Kor 5,16–21

Pál azt mondja: „mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint” – ez az első feltétel már rögtön nem működik, mert nagyon jól tudjuk a másik minden rossz tulajdonságát, őrizgetjük, s ahol tehetjük, felrójuk. Ismerjük a szavajárását, a gesztikulációját, s elegünk van belőle. „Ha ő nem lenne, egész jó lenne a közösség!” – gondoljuk magunkban.

Pál azonban folytatja is: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” – új ismeretekre kell eljutnunk! Ismerhetem úgy is a másikat, hogy mi mindent bocsátott meg neki Jézus Krisztus. Ismerhetem úgy is, hogy tudom, mit küszködik a maga régi természetével, és sajnálhatom, hogy nehezen formálódik a véső nyomán. Ő maga okozza magának a legnagyobb szenvedést!

„Reánk bízta a békéltetés igéjét” – azaz feladatunk nem a ráolvasás, nem a folytonos emlékeztetés, nem az orrára koppintás, hanem az érte való könyörgés, a szeretettel szóló szelídség, a négyszemközt beszélgető, kérdező testvéri szeretet.

Ezt csak úgy tudjuk gyakorolni, ha már világosan tudjuk, hogy nekünk mennyit engedett el a mi Urunk ahhoz, hogy ne legyünk adósai (Mt 18,21–35).

A szeretetet az ember sohasem pótolhatja, míg a szeretet minden mást pótol.

P. Matteo

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024