„Véreddel, mely el-kifolyt…”

„…mosd le rólam, ami folt.” (464. dicséret)

A piros szín a vér jelképe, a vér pedig az életé.

Másrészt az örömé, hiszen ha valamit ajándékba adunk, akkor szépen becsomagoljuk, színes papírokba, melyek közül a legélénkebb a piros. A szeretet színének is mondják, sőt a szerelemének is. Vagy az ítéletének. Arany János balladájában Ágnes asszony hiába akarja eltüntetni férje ingéről a véres foltot, az ott marad. Sokan félnek a fogalomtól is: megmosatni Jézus vérével. Túl kegyes szóhasználatnak gondolják.

Egy németországi templomban láttam egy híres oltárképet, ahol a kereszt alatt állókra Jézus oldalából folyik a megfeszített vére. Először nagyon megdöbbentem a képen, hiszen olyan természetellenesnek véltem. De amint jobban megnéztem, megértettem, hogy nagy igazságot próbált a festő megörökíteni, hiszen a hitünk lényege, a reformáció megújító mozgalma is, Jézus vérében keresendő. Ahhoz, hogy megtisztuljon az életem, szükséges Jézus Krisztus váltsága és szabadítása. Tehát kikerülhetetlen, hogy Jézussal kapcsolatban ne beszéljünk az Ő tisztító véréről, és talán sokan azért irtóznak ettől a képtől, mert nem élték át Jézus szabadításának örömét.

Te már átélted?

Fiatal koromban, amikor fellángolt bennem az istenszeretet, úgy éreztem, hogy meg fogom téríteni az egész világot. Azután hamarosan ráébredtem, hogy az is elég lenne, ha saját városom lakóit meg tudnám téríteni, sokat fáradoztam is rajta, de mindhiába. Aztán rájöttem, hogy még mindig túl sok, amire vállalkoztam, és most már csak a családommal kezdtem törődni. De megtérítenem őket sem sikerült. Ekkor döbbentem rá végül, hogy először a magam dolgát kell rendbe tennem, hogy Istent igazán szolgálhassam. Egyelőre azonban még ennek a megtérésnek sem jutottam a végére.

Jörg Zink

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .