„Szívemet hozzád emelem…”

Zsolt 25,1

Egyházunknak sokféle szimbóluma van, ezek közül a legtöbb áttételesen „üzen” nekünk (csillag, pelikán, hajó), más jelképek pedig a Bibliában is hasonló tartalmat hordoznak (bárány, kenyér, út).

Van egy „testrész” is közöttük, mely jelképnek talán furcsa. Ez egy szívet felemelő kéz, alatta: „Egyedül Istené a dicsőség.” Kálvin jelképeként is tartjuk számon, hiszen ő megélte annak jelentését. Több Kálvin ábrázoláson is látható, ahol reformátorunk egyik keze a szívén, másik a Biblián nyugszik. S itt valóban nem a szimbólumon van a hangsúly, sokkal inkább az üzenetén. Kálvin megélte, hogy mit jelent teljes kiszolgáltatottságban is Istenre hagyatkozni. S ez legalább olyan nehéz volt életveszélyes helyzetekben – pl. amikor Pál apostoléhoz hasonló menekülést választ, s kosárban engedik le a városon kívülre –, mint amikor lelki tusa után kellett nehéz döntéseket hoznia Genfben, halálos fenyegetések közepette. Kálvin felajánlotta szívét és életét Istennek.

Talán nem véletlen, hogy éppen ezt az ábrázolást választotta a Soli Deo Gloria diákmozgalom is címerképként. Sokan ismerjük az Istennek felajánlott kéz mozdulatát. S az a diákok közti missziót munkáló kis teológuscsoport is így gondolta, amely 1921-ben Balatonkilitin egy színpadon elindította a mozgalmat. Ma is így működik a Szövetség, mint akik Isten követeiként végzik a missziót a fiatalok között.

Ma sem megy másként, csak teljes szívvel, felemelve szívünket égő áldozatként Istennek.

Ha bármit is szeretünk és csodálunk saját magunkon kívül, az egy lépéssel távolabb visz bennünket a teljes szellemi romlástól, bár addig sosem leszünk egészen rendben, amíg bármit is jobban szeretünk és csodálunk, mint Istent.

C. S. Lewis

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024