Lk 22,1–6

A tanítványok között is volt egy, aki a pénzt kezelte, Júdás. A többiek akkor ettek, ha volt mit, s maga Jézus is rászorult a gondoskodásra. Júdás azonban szerette is a pénzt. Azok, akik kimentik őt, s árulását úgy magyarázzák, azt akarta, hogy Jézus színt valljon a nagytanács előtt – nem olvasták még ezeket a pénzről szóló sorokat.

Júdás megkapta az árulásért a maga pénzét. Ezzel meglopta a templomot – hiszen a főpapok nem saját pénzükből fizettek –, s öngyilkossága után ezért kell e pénzt elkölteni, mert nem kerülhet vissza egy árulásért kifizetett összeg a szent pénzek közé (Mt 27,3–10). Amikor rádöbbent tettének súlyosságára, önmagán hajtotta végre az ítéletet – mert nem találta meg a „megbánás helyét”.

Nehéz szükségben lenni, nehéz szegénynek lenni. Nyilván sokszor volt ő is zavarban, hiszen a három év alatt a tizenhárom férfinek nem volt saját keresete, s enniük, élniük kellett. A körülöttük szolgáló asszonyok ellátták a főzést, de nem voltak mindig vendégségbe hivatalosak. Júdás szerette volna a pénz „biztonságát”. Nem lehetett az övé.

A csábítás nagy. Valóban úgy tűnik, hogy a pénz biztonságot ad. A vagyonnak azonban nagyobb ára van! Sokan veszítettek már ezen házasságot, családot, vagy a lelkük üdvét veszélyeztették miatta…

„Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.” (1Tim 6,9)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Lk 16,19–31

Titokzatos módon engedi látni Jézus, hogy mi következik a halál után a gazdagra, és arra a Lázárra, aki ajtaja előtt koldult, s nem adott neki egy falatot sem. A gazdagnak neve sincs, a szegénynek igen – ez a megbecsülése az Úr Jézus részéről azoknak, akik a világ szemében senkik, mert nincsen semmijük.

Az elégtétel nyilvánvaló a példázatból, az egyensúly helyreáll. Aki ebből nem érti, hogy merre kell nézni, s mit kell tenni, annak valóban hiába támadna fel a halálból bárki is. A gazdagság csillogása vakká teszi az embert.

Korunk nagy SZEGÉNYE, Kalkuttai Teréz anya, úgy járt-kelt Kalkuttában, hogy nem volt neki semmije. De ezt a semmit oly ügyesen osztogatta szét, hogy milliók részesedtek belőle. Volt, aki már csak halála előtt találkozott vele, amikor férgektől megrágottan kihúzták a csatornából s megmosdatták, mégis szépen halt meg, köszönettel ajkán. Volt, akitől Teréz anya tanult adni: egy családnak enni vittek, mert hallották, hogy napok óta a nyolc gyermek nem evett. S az asszony, aki a segélyt kapta, mielőtt nekilátott volna a főzésnek, a rizs felét átvitte a szomszédba. Mert ő tudta, hogy ott is éheznek. A szegénységben volt gondja arra, hogy mások még szegényebbek.

Érdemes megfigyelni, hogy akik gyülekezeteinkben a legtöbbet adakoznak, azok épp a szegényebb emberek. Akik megtanulták mi a szükség, azok képesek mások szükségét is meglátni.

Akinek semmije sincs, az mindig könnyebben ad.

Rebreanu

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Lk 12,13–21

A gazdagságnak van egy kísértése: az ember azt hiszi, hogy ezzel már övé a világ, s azt tesz, amit akar. Bármit megvehet, mindenki hajbókol előtte. Ez a gazdagság csábítása, mely hamis biztonságot ad, s szembefordít azokkal, akik rám vannak bízva.

A testvérpár nem tudott megegyezni a földi javak elosztásában. Ez gyakran előfordul, de az a legkeservesebb, hogy ezzel elveszítik a lelki javakat is: egymás szeretetét. Ami gazdagságuk lehetne akár lelki, akár testi értelemben, mind elvész! A kapzsiság, irigység Kain óta rontja testvérkapcsolatainkat.

A bolond gazdag valóban nem számol azzal, hogy Isten előtt is meg kell majd állnia. Nemcsak a földiekkel kell jól gazdálkodni, hanem a lelkiekkel is. A kettőt sokszor kijátsszuk egymás ellen, pedig mindkettő egyformán fontos. A földi javak is ránk vannak bízva, s azok is számon kéretnek majd. De a lelki javak is. A földi kincsek itt gyűlnek, a mennyei kincsek odafent. A földi kincsek másoké lesznek, mert nem vihetünk belőle semmit magunkkal, de a lelki kincsek odaát gyűlnek, s ott várnak ránk.

Néha azért kell odaadnunk valamit a legféltettebbekből, hogy kiróbáljuk: elég szabadok vagyunk-e még? Mennyire ragaszkodunk az anyagi javakhoz? Lehet, hogy jobban meg vagyunk kötözve, mint gondoltuk?

A „Schindler listája” c. filmben a főszereplő úgy gazdagszik meg, hogy egy gyárat hoz létre, melyben üldözött zsidókat alkalmaz. Félelmetes vagyonra tesz szert. Ám eljön az idő, mikor a haláltáborokba vinnék őket – s ő egyenként megvásárolja az embereket. Minden vagyonát odaadja, s ezreket ment meg a haláltól. A családok máig emlékeznek. Okos gazdag volt?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Lk 11,14–32

Jézust megpróbálják nyilvánosan lejáratni. A legnagyobbal vádolják, ami csak lehetséges, hogy Belzebub erejével vitte végbe a csodát. Meglopják a csoda erejét, hogy nekik lehessen igazuk. Még jó, hogy nincs rá hatalmuk. Mert vádjuk „nem jön be”, Jézus megválaszol nekik.

Azóta is sokakat, sokféleképpen próbáltak lejáratni csoportok, vagy akár egy nép előtt. Vádolták Isten választottait, mint Jóbot a Sátán. Próbáltak ellenük harcolni, s a legnagyobb vádat kimondani, de kiesett kezükből a fegyver, mert nem lehet eredményesen meglopni az Isten által adott cselekedetek hitelét.

Jézus fel is készíti tanítványait, hogy mondani fognak ellenük minden gonoszságot (Máté 10), s bántalmazni fogják őket, de nem győzhetnek felettük.

Az első századok keresztyéneit próbálták megvádolni azzal, hogy vért isznak, s ezreket pusztítottak el közülük, de nem volt elég erős a fegyver – mert a vádlók közül is sokan keresztyénné lettek azok halálát látva. „A keresztyének vére magvetés” – mondta annakidején Tertullianus egyházatya. Többeket nyertek meg halálukkal, mint életükkel!

Istenem, add, hogy ne ítéljek –

…

Istenem add, hogy mind halkabb legyek –

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.

Reményik Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Lk 10,25–37

Egy másik nagyon meglepő történet arról szól, hogy az ellenségnek tartott személy tesz jót velünk. Ráadásul azok helyett, akik Isten szolgáinak tartják magukat. A törvényre hivatkozva a pap és a lévita – nem érinthetnek tisztátalant –, irgalmatlanok. „A lopás ellentéte az irgalom.” (Pilinszky J.)

A samáriaiakkal való perlekedés visszanyúlik egészen az asszír fogság idejéig, amikor Kr. e. 722-ben elfoglalták az északi országrészt, s összekeverték a helyi lakosságot a betelepítettekkel. Később, a Makkabeusok idején még templomot is emeltek a Garizim hegyén a jeruzsálemi templom ellenpárjaként, Józsuéra hivatkozva. Mert ott kötötte meg Józsué a szövetséget Isten követésére (Józs 24).

Ez Jézus idejében már nem állt, de a kölcsönös gyűlölet megmaradt. Messze kerülték egymás városait, hogy ne kelljen köpniük, port lerázni a sarujukról, s tüzet kívánni a gyűlölködés miatt.

Jézus pedig épp egy „ilyet” állít példának. Aki nemcsak hogy irgalmas, de gondoskodó, áldozatkész, megbízható ember is – az ellenségével úgy tesz jót, hogy az nem is tud róla, nem tudja megköszönni, nem tudja visszafizetni.

Próbáljuk meg behelyettesíteni magunkat. Kin könyörülünk mi és mikor? Van szeretetünk úgy gondoskodni a másikról, hogy még csak meg se tudja?

A kéz legyek, mely váltig simogat,

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Reményik Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024