2Tim 4,6–8

A harc vérre megy. Nem egy kis vívásról vagy birkózásról van itt szó, hanem élet-halál küzdelemről. Arról a csatáról, amit élete utolsó perceiben él át az ember, amikor végiggondolja tetteit, s elszámol mindennel (agónia).

Hányan gondolják, hogy a hitben járás egyszerű dolog, ezért már az első akadálynál megtorpannak, s megbántódva, hogy ők nem „ilyen lovat akartak”, fel is adják. Pedig Jézus sohasem ígérte senkinek, hogy menni fog minden, mint a karikacsapás! Harcot ígért, s Pál sem tehetett mást.

Olyan ez a levél, mint egy végrendelet. Benne az apostol életének summázata, a legfontosabbak: a küzdelem megérte, győzelem vár. Jó, ha valaki el tudja mondani ezt, amikor végignézi életének „filmjét”, s megáll a Bíró előtt.

Timótheus együtt dolgozott Pállal, látta példáját, így a felszólítás sem érte váratlanul. Megszokta, hogy azt hallja, amit láthat is. Hiteles, harcos, hitvallásos életet, sokaknak üdvösségére: Isten nevében bizonyságot tenni mások előtt. Erővel szólni róla akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nincs azonnali eredmény. Reménységgel segítségül hívni börtönben, sőt másokat is bátorítani levélben. Pál ismerte Isten nevének helyes kiejtését!

Így, hónap végén megállhatunk néhány percre, s végiggondolhatjuk: Mi az, ami ebben a hónapban igazán fontos volt? Mi az, ami nem zárult le, pedig nagyon szerettem volna? Mi az, amit elkezdhettem? Mi az, amiben vannak már győzelmek a nyelvemmel, indulataimmal való küzdelemben? Tudom-e úgy használni Isten nevét, hogy az mindenkinek áldást jelentsen? Vagy éppen miattam átkozzák Őt sokan?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 11,28–30

A praüpathia – szelídlelkűség, egyfajta kisugárzást jelent. Ráhangolódást egy másik emberre, az ő hullámhosszára. Ismerős talán az apátia – kedvetlenség; szimpátia – kedvesség; empátia – beleérzőképesség. Ezek mind olyan lelki fogalmak, melyeknek látható jeleik vannak, s egy emberi magatartásformát jelölnek. Ilyen a szelídség is.

„Tanuljátok meg tőlem!” – mondja Jézus, tehát tanulható. Ahogyan az alázat az Isten felé, úgy a szelídség az emberek felé. Lehet számolni tízig, ha valami ér, de lehet komolyan végiggondolni, hogy mikor a másik kiállhatatlan, az egyáltalán nem biztos, hogy nekem szól – valószínűleg önmagára haragszik, több megértésre van szüksége, rossz napja volt, stb. Ha el tudom különíteni magam a másik embertől, s nem gondolom, hogy mindig mindenki rólam beszél, nekem célozza a megjegyzéseit, sokkal könnyebben fogok szelíd maradni. S csak a szelídek fognak hitelesen szólni Isten nevéről!

A szelídség hatalmas erő. Mert szelídnek maradni is csak erős emberek tudnak. Akinek igaza van, csendben is meg tudja mondani, akár még hallgatni is tud. Nem véletlen, hogy a Példabeszédek könyve így fogalmaz: „A szelíd szó a csökönyösséget is megtöri.” (25,15)

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5,5)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 13

Az agapé a képmutatás nélküli forró szeretet, melyről legrészletesebben a korinthusi levélben olvashatunk, mint az igaziról. Ott azt is megfogalmazza Pál, hogy törekedjünk erre a kiváltképpen való útra, mert oly sok fajta szeretet-fogalom forog közöttünk, hogy mindenki csak a saját értékrendjéhez tudja viszonyítani.

Van, akinek az a szeretet, ha teljesíti kötelességét. Sok szülő azt hiszi, hogy ő szereti gyermekét, mert ellátja, s áldozatokat vállal érte. Van, aki azt gondolja, hogy a szeretet az, ha őt szeretik. Az ilyen emberek csak várni, követelni tudják a szeretetet, s feneketlen kútként csak nyelik a másoktól kapott javakat, de sohasem elégednek meg. Van, aki azt gondolja, a szeretet az, ha mindig kijavítom a hibákat, s gondoskodom róla, hogy a környezetemben értékes emberek legyenek.

Sorolhatnánk vég nélkül, hogy mennyi félreértés van e fogalom körül. Hány ember mondja ki hiába Isten nevét, amikor csak önmagát akarja igazolni! Kegyes frázisok sokasága a szeretet nevében, imádságban, lelki beszélgetésekben!

Figyeljünk e héten erre a szóra! S gondolkozzunk el, hányszor őszinte, amikor kimondjuk vagy rá hivatkozunk? Esténként gondoljuk végig a napunkat, mi az, amit valóban szeretetből tettünk? Ne felejtsük el, hogy ezt a szeretetet nem kitermelni kell magunkból, hanem kapni lehet folyamatosan Attól, aki maga a szeretet!

Hogyha nem mutatják a szeretetet, gyakran nem is érzik.

W. Shakespeare

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Tim 4,1–11

Eüszebeia = kegyesség, istenfélelem. A görögben az „eü” kezdetű szavak mindig valami örömmel vállalt vagy gyakorolt cselekedetre utalnak. Itt is a hálából Istennek szentelt élet megnyilvánulásáról van szó, ahogyan a Heidelbergi Káté 2. kérdés-felelete mondja: „Hány dolgot kell tudnod avégből, hogy ebben a vigasztalásban boldogul élhess és boldogul hallhass meg? Hármat: először, hogy mily nagy az én bűnöm és nyomorúságom, másodszor, hogy mimódon szabadíttatom meg minden bűnömből és nyomorúságomból, harmadszor, hogy mily nagy hálával tartozom Istennek ezért a szabadításért.”

Az igazi kegyességben Isten nevének használata a helyére kerül! Nem hiábavaló lesz, hanem szívet betöltő gazdagság, hiszen ismerhetjük valódi értékét és használatát!

A kegyességben van önismeret, istenismeret és hála. Többet tud magáról az, aki megpróbál böjtölni – mert önmegtagadása elő fogja hozni a belső kívánságokat; többet tud meg Istenről az, aki elkezd imádkozni – mert ezáltal olyan kapcsolatban lehet vele, amit semmilyen más módon elérni nem lehet; s többet tud meg a háláról az, aki elkezd adakozni – mert így ismeri el, hogy mindenét csak kapta. Jelen és jövendő ígéreteit az nyerheti el, aki gyakorolja a kegyességet!

Nem az a kegyes, aki sokakon szánakozik, hanem aki nem bánt meg senkit.

Kempis Tamás

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024