Üzenet – Téma:

* Isten az események irányítója.
* Beszélhetsz nyíltan az Úr Jézusról ellensé­ged előtt is.

Előzmények:

Pál a gyülekezet elöljárói tanácsára tisztulási szertartást végzett a templomban, ahol felismerték őt ázsiai zsidók, s azzal vádolták meg, hogy megszentségtelenítette a templomot. A tömeg elfogta Pált, és meg akarták ölni. A római helyőrség vezetője ezt megelőzte, és a várba vitette. Pál a lépcső tetejéről szólt a tömeghez, de az emberek dühösek lettek, amikor azt mondta, hogy a pogányokhoz küldte őt Isten. A várban majdnem megkorbácsolták, amit megelőzött azzal, hogy elmondta, ő római polgár.

1. történet:

Az ezredes (Klaudiusz Liziász) nem tudta, hogy mit tegyen Pállal. Ezért a következő napon parancsot adott, hogy jöjjön össze a zsidó nagytanács, a szanhedrin, hogy kihallgassák Pált. Levették a bilincseit — egy római polgárt nem volt szabad bilincsben kihallgatni! —, a tanácsterembe vitték, ahol a tópapok és más tanácstagok Anániás* tópap elnöklésével már várták.

Pál lehetőséget kapott, hogy védőbeszédet mondjon. Így kezdte: „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.”

Ez nem tetszett a főpapnak. Megparancsolta a Pál mellett állóknak, hogy üssék szájon.

Pál, aki nem tudta, hogy ő a főpap, így vágott vissza: „Megver téged az Isten, te meszelt fal (képmutató)! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?”

A mellette állók fel voltak háborodva: „Isten főpapját gyalázod?”

Pál erre mentegetőzni kezdett: „Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd!” (2Móz 22,27)

Az incidens után Pál tovább beszélhetett. Tudta, hogy a tanácstagok vagy a szadduceusok vagy a farizeusok pártjához tartoznak. (A szadduceusok azt állították, nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek. A farizeusok pedig vallották mindegyiket.) Pál kihasználva a köztük levő ellentétet, szavaival szembeállította a két pártot: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.”

Ennyi elég volt. Azonnal heves vita támadta farizeusok és a szadduceusok között, mindenki a saját igazát hangoztatta, kiabáltak egymással. A vádlottról meg is feledkeztek.

„Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?” — mondták a farizeusok. Pál előző napi beszédére utalhattak ezzel, amit a vár lépcsőin intézett hozzájuk, az elhívására, hogy az Úr Jézus szólt hozzá a damaszkuszi úton, és a látomásra, amit Jeruzsálemben kapott. (Lásd ApCsel 22,6-10 és 17-21, 346. lecke)

Liziász ezredesnek megint úgy kellett Pált kimentenie. Megparancsolta katonáinak, hogy ragadják ki a felfordulásból, és vigyék vissza a várba.

Következő éjszaka Pál látomást látott. Mellé állt az Úr, és azt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!”

Pál most már tudta, hogy a zsidók semmit sem tehetnek ellene, és azt is, hogy Rómába kell mennie. Csak azt nem tudta, hogyan…

A következő hajnalra egy jó negyven főből álló csoport* összeesküvést tervezett Pál ellen. Megesküdtek*, hogy nem esznek semmit, amíg Pált meg nem ölik. Elmentek a tópapokhoz és a vénekhez, hogy elmondják, mire esküdtek fel. Ravasz tervet találtak ki. A tanács tudassa az ezredessel, hogy a következő nap újra ki akarják hallgatni Pált. „Mi pedig készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér” — mondták az összeesküvők.

Pál unokaöccse azonban meghallotta a cselszövést. Elment a várba, és elmondta Pálnak, amit megtudott. Pál akkor megkérte az egyik századost, vezesse a fiút az ezredeshez, mert jelenteni kíván valamit.

A százados teljesítette a kérést. Az ezredes félrevonta az ifjút, aki ezt mondta neki.

„A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged: vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban akarnának megtudni róla. De te ne engedj nekik, mert közülük több mint negyven férfi leselkedik rá, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig se nem esznek, se nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen is állnak, csak üzenetedet várják.”

Az ezredes elbocsátotta az ifjút, de még lelkére kötötte, senkinek se szóljon arról, hogy ezt jelentette.

Az ezredes úgy döntött, Pált Cézáreába* viteti Félix* helytartóhoz. Kiadta a parancsot két századosának, s egész kis sereggel (kétszáz katona, hetven lovas, kétszáz lándzsás) indította Pált útnak Cézáreába az éj leple alatt. Klaudiusz Liziász ezredes nem kockáztatott semmit. Még egy levelet* is küldött a helytartónak a történtekről. Véleménye szerint a letartóztatott semmi olyat nem tett, amiért halál vagy börtön járna. A vádlók majd Félixnél emeljenek szót a vádlott ellen.

A katonai különítmény aznap éjjel Antipatriszig jutott (városka Jeruzsálem és Cézárea között nagyjából félúton, amit korábban Afeknek neveztek). Másnap a gyalogosok visszafordultak Jeruzsálembe, Pált pedig a lovasok eljuttatták Cézáreába.

Ahogy megérkeztek, Pált a helytartó elé vezették. Félix elolvasta az ezredes levelét, és megkérdezte Páltól, melyik tartományból való. Mikor meghallotta, hogy Cilíciából, így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, ha vádlóid is megérkeztek.” Majd megparancsolta, hogy Pált Heródes* palotájában őrizzék.

2. történet:

A zsidó nagytanács küldöttei öt nap múlva érkeztek Cézáreába. Vezetőjük Anániás főpap volt, szószólójuk pedig egy Tertullusz nevű ügyvéd*. Panaszt tettek Félix helytartónak Pál ellen. Mikor Pált is behívatták, Tertullusz rögtön vádolni kezdte.

Beszéde Félix dicséretével kezdődött. Aztán a tárgyra tért: „…megállapítottuk, hogy ez az ember (Pál) valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje. A templomot is meg akarta szentségteleníteni*, de elfogtuk, és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni. Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül, és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek. Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha őt kihallgatod.”

A többi zsidó bizonygatta, hogy amit az ügyvéd mondott, valóban úgy van.

Ezután Pál beszélhetett: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében. Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni. De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak. De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. És azt remélem Istentől, hogy — amit ők maguk is várnak — lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be. A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben. Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam. Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek.”

Mivel Félix sokat tudott erről a tanításról, elnapolta az ügyet. Pál őrizetben maradt, de enyhítettek a fogságán, és az övéi közül senkit se akadályoztak abban, hogy a szolgálatára legyen. (Ebből látszik, hogy Félix nem úgy nézett Pálra, mint bűnözőre.)

Pár nap múlva megjelent Félix a feleségével, Druzillával*, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta a Krisztus Jézusban való hitről. De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról — olyan dolgokról, ami Félixet is érintette — meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megijedt, és azt mondta: „Menj most el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.”

Félix remélte, hogy Pál majd le akarja őt fizetni, hogy szabad lehessen. Ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.

Mivel Félix kedvében akart járni a zsidóknak, Pált fogságban hagyta. (Ám ez nem segített rajta, mert két év múlva megvádolták a zsidók a császárnál, s ezért visszahívták Rómába.)

Jegyzetek:

Anániás — Ez a főpap a szadduceusokhoz tartozott. Krisztus után 66-ban zélóták ölték meg, mert rómaiakkal barátkozott.

Összeesküvő zsidó csoport — A negyven összeesküvő valószínűleg ‘szikárius’ volt. (‘sica’ = ‘tőr’) Szélsőséges szabadságharcosokról van szó, akik Josephus Flavius leírása szerint akár fényes nappal is képesek voltak meggyilkolni áldozataikat Jeruzsálem utcáin.

Esküvés — Az eskü, amit ezek az emberek tettek, tulajdonképpen magukra vett átok volt: „Súlyos átokkal köteleztük magunkat…” (23,14) Ehhez hasonló eskük nem voltak ismeretlenek a zsidók körében, de minden rabbi tudott megszegett eskükre feloldozást adni. A negyven összeesküvőnek is erre volt szüksége, mert nem tudták Pált megölni. Különben éhen haltak volna.

Cézárea — Augusztusz császár ajándékozta ezt a kikötővárost Nagy Heródesnek. Ő az egész várost újjáépíttette, s nem kímélt sem pénzt, sem fáradtságot, hogy az ország legfontosabb kikötővárosává tegye. Nagy Heródes halála után fia, Archelaus a város vezetője. De amint Júdea negyedes fejedelme lett, Júdea a római helytartó hatásköre alá tartozott, aki Cézáreába tette székhelyét. Később a város újra egy Heródes, I. Heródes Agrippa kezére jutott, akit arról ismerhetünk a Bibliából, hogy Pétert börtönbe záratta, és egy borzasztó betegségben halt meg (lásd ApCsel 12; 331. lecke).

Félix — Félixről köztudott rabszolgai származása. Ő egy úgynevezett ‘felszabadított’ volt. Klaudiusz Liziász valószínűleg szintúgy. A történetíró Tacitusz azt mondta Félixről, hogy: „a királyi jogart rabszolgai hajlammal és érzülettel lengette, és a méltósága csorbát szenvedett a kegyetlenség és testi vágy minden formája nyomán.” Bár a rablóbandák ellen keményen fellépett Félix, mégis, hogy bosszúvágyát kielégítse, parancsot adott Jonatán főpap meggyilkolására.
Amikor Pált elé hozták, már hat éve volt helytartó. Két évvel később azonban, ahogy a 24,27-ben olvashatjuk, visszarendelték Rómába, hogy felelősségre vonhassák néhány vádló alapján, a cézáreai zsidó mészárlások ügyében. Testvére Pallas, akinek ajánlására Néró császár felmentette.
A 24,26-ban olvashatjuk, hogy Félix „váltságdíjat” remélt Páltól. Nem ő volt az egyetlen, aki lefizethető volt, hogy szabadon bocsássa a letartóztatottakat. Albinusz, aki Fesztusznak volt az utóda, szintén bűnös e téren.
Félix zsarnoki magatartása a zsidók római tekintéllyel szembeni lázadásának kiváltó okai közé tartozott. A lázadás háborúhoz, Jeruzsálem bukásához (Kr. u. 70) és a zsidók szétszórattatásához vezetett.

Menetlevél — Figyeljünk oda a levél ‘címzésére’: „Klaudiusz Liziász a nagyra becsült helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi.” A levelet hivatalos stílusban írta. A „nagyra becsült” volt valószínűleg a római helytartó helyes megszólítása. Az ügyvéd Tertullusz is ezt a megszólítási formát használja később (24,3).
Klaudiusz Liziász levelében elhallgatja, hogy letartóztatta Pált, mielőtt kihallgatta volna, s csak megkorbácsoltatása előtt derült ki, hogy ő római.

Heródes — I. Heródes Agrippa negyedes fejedelem, s még fia, II. Agrippa (lásd ApCsel 25,13; 349. lecke) tartózkodási helye is Cezárea volt, és csak nagy ünnepek alkalmával látogatott Jeruzsálembe (lásd a ‘Cézárea’ jegyzetet).

Tertullusz — Nagyon valószínű, hogy nem zsidó származású volt (lásd 24,9), hanem római vagy görög. A neve a Tertius kicsinyítő képzős változata, ami „harmadik” jelentéssel bír. Talán a nevének valami köze lehetett a foglalkozásához Mindenhol, mint ügyvédet harmadikként nevezték.

Megszentségteleníteni a templomot — Mindig halálbüntetés járt a templom megszent­ségtelenítéséért. Tertullusz tehát úgy mutatja be Pált, mint egy zsidó embert, aki olyat tett, ami ellentétben van a zsidó törvénykönyvvel. Jelenjen hát meg a zsidó nagytanács, a szanhedrin előtt.

Druzilla — Félix felesége I. Heródes Agrippa egyik lánya volt, testvére II. Agrippának és Berenikének (ApCsel 25,13). Félix csellel szerezte meg őt első férjétől, Aziusztól. Druzilla mozgalmas és bűnös élete szörnyű véget ért, amikor Félix nevű fiával Krisztus után 79-ben odaveszett a Vezúv kitörésekor, ami Pompeit és Herculaneumot hamuval borította be.

Énekek:

Református énekeskönyv: 99:2-3,8; 119:1-2; 125:1-3; 171; 233:1-3; 236:1.5-7; 380:1-3; 390:1-2
Jertek, énekeljünk: 141; 160
Harangszó: 46:1; 47; 49:1.5-7
Dicsérjétek az Urat!: 14:1.3; 17; 70; 75
Erőm és énekem az Úr: 85:1; 105

Megjegyzések:

Az Úr uralkodik— Bár a szanhedrin tagjai és a negyven összeesküvő tervet szőnek Isten szolgája, Pál ellen, hogy eltegyék az útból, ez mégsem sikerülhet nekik. Miért? Mert az Úr uralkodik! Az Ő akaratán kívül nem történhet semmi ezen a világon. Ő irányít mindent a legkisebb részletig. Különben mekkora lenne a valószínűsége annak, hogy Pál unokaöccse rájön az összeesküvésre? Az sem magától értetődő, hogy Liziász ezredes hallgat ennek az ifjúnak a szavára, és Pált rögtön elküldi. Pált pedig maga az Úr nyugtatja meg egy látomásban! Ez egy biztató és bátorító történet, amire fiatal és idős is visszaemlékezhet nehéz helyzetekben.

Nyíltan beszélni az Úr Jézusról — Pálnak jó és tiszta lelkiismerete volt. Ezért tudott a helytartó előtt olyan nyíltan Jézusról, az Uráról beszélni. Mennyire más lett volna ez a beszélgetés, ha valóban bűnös azokban a dolgokban, amivel vádolják.
Amikor minket igazságtalanul vádolnak valamivel, lehet és kell is, hogy szabadon megvédjük magunkat. Ilyenkor nem az a legfontosabb, hogy felmentsenek minket a vád(ak) alól, hanem hogy őszintén és tisztán az ellenfél szemébe tudjunk nézni. Kár, hogy Félix nem volt igazságos bíró. Azért tette mindezt, hogy váltságdíjat kaphasson Páltól. Ha igazságos bíró lett volna, akkor szabadon bocsátja Pált. Hiszen nem volt semmi bizonyíték Pál bűnösségére.
Nem véletlen, hogy Pál olyan nyíltan tudott Jézusról, az ő Uráról bizonyságot tenni. Ez azért volt lehetséges, mert Isten Szentlelke megerősítette őt, és megadta, hogy mit kell mondania. Úgy, ahogyan Jézus megígérte a tanítványoknak, amikor még velük volt (lásd Mt 10,19-20).

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Dráma

• Az „oszd meg és uralkodj” elve a politikában. Példák a megosztottságra, egymás ellen fordulásra a magyar történelemben. A mai belpolitika tapasztalatai. (***)
• Politikai gyilkosságok a hazai és a világtörténelemben. Martin Luther King életpéldája, az ellene elkövetett merénylet és okai. (***)
• Egy római kori ‘bírósági tárgyalás’ dramatizálása. A szereplők, eljárásmód összehasonlítása a mai bírósági tárgyalásokkal. (***)
• Korrupció ma. Mit jelent ez az állam életében? (***)

Magyar nyelv és irodalom

• A történet (egy részének) elbeszélése (szóban vagy írásban) különböző szereplők nevében. Az eltérő nézőpontok összehasonlítása. (***)

Vázlat:

1. történet:
Római kaszárnya
Klaudiusz Liziász ezredes

szanhedrin — elnök: Anániás főpap
Pált megverték — „meszelt fal”
Vita: a halottak feltámadásáról

Pál vissza a kaszárnyába
Látomás: Pál Rómában is bizonyságot fog tenni

Pál unokaöccse: 40 gyilkos akarja Pált megölni
Pált éjjel Cézáreába viszik

Félix helytartó
Liziász ezredes levele
Pált őrizetben tartják

2. történet:
Anániás főpap, vének, Tertullusz ügyvéd
Félix előtt — Tertullusz vádja
Pál védőbeszéde

Félix elhalasztja a döntéshozatalt
Pál a börtönben — 2 év

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/347-348. Pál a nagytanács előtt; Cézáreába viszik; Pál Félix helytartó előtt – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 136.83 KB

A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

Üzenet – Téma:

* Győz az evangélium.
* Isten kezében van a jövő.

Előzmények:

Pál másfél évet dolgozott Korinthusban. Ezalatt hallotta Timóteustól, hogy a thesszalonikai gyülekezet erős maradt a hitben, az üldöztetések ellenére is. Még Korinthusban két levelet is írt ennek a fiatal gyülekezetnek. Miután a zsidók Gallió, a helytartó előtt is megvádolták, és törvényszék elé vitték, Pál elbúcsúzott a korinthusbeli gyülekezettől, s Priszcillával és Akvilával együtt Efezusba utazott. Társai ott maradtak, ő pedig folytatta útját a szíriai Antiókhiába.

1. történet:

Pál egy ideig Antiókhiában maradt. Majd úgy érezte, újra útra kell kelnie. Végigjárta Galácia és Frígia vidékét, s felkereste azokat a helyeket, ahol az Úr Jézus követői éltek. Erősítette őket. Efezusba is el akart jutni. Mikor előző útján meglátogatta a gyülekezetet, megígérte, hogy még visszatér hozzájuk.

Pál távollétében egy zsidó prédikátor érkezett Efezusba, az alexandriai* Apollós*. Ő „az Írásokban jártas”, tanult ember volt, jól megalapozott ótestamentumi ismeretekkel. Már „tanítást kapott az Úr útjáról”, vagyis megtanulta és elfogadta, hogy a Messiás eljött. Buzgó lélekkel beszélt erről az efezusi zsinagógában is. Viszont még keveset tudott az Úr Jézus életéről és munkájáról, s csak a megtérés keresztségét ismerte, amit Keresztelő János is hirdetett.

Akvila és Priszcilla felfigyeltek Apollósra, s maguk mellé vették, hogy még alaposabban elmagyarázzák neki az Isten útjait. Amikor pedig Apollós Akhájába* kívánt menni, hogy Pál munkáját folytassa, az efezusi testvérek bátorították őt ebben. Ajánlólevelükkel érkezett Korinthusba, ahol nagy segítségére volt a gyülekezetnek, s a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.

Pál időközben, körú:Ot befejezve, megérkezett Efezusba. Ott találkozott néhány tanítvánnyal, akik még nem ismerték a Szentlelket, s csak a „János keresztségével” keresztelkedtek meg. János amikor keresztelt, megtérést követelt, s egyben Jézusra mutatott. Ezt megértve ezek az emberek is megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére, s megkapták a Szentlélek ajándékát.

Pál három hónapon keresztül az efezusi zsinagógába járt, ahol a zsidókkal vitázott Isten országának dolgairól. De miután néhányan nyíltan szembeszálltak, s még gyalázták is az Úr útját (az evangéliumot), Pál és más tanítványok is elhagyták a zsinagógát. Ettől kezdve Pál mindennap Tirannosz iskolájában* tanított. Ezt az áldásokban teli munkát két éven keresztül végezte. Így mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallhatták az Úr Jézus igéjét, zsidók és görögök egyaránt.

Isten nem mindennapi csodákat tett Pál által. Még a testén levő kendőket és kötényeket is elvitték a betegekhez, hogy meggyógyuljanak.

Vándor zsidó ördögűzők is tevékenykedtek Efezusban, egy Skéva nevű zsidó főpap hét fia. Ők is megpróbáltak az Úr Jézus nevében gyógyítani gonosz lelkektől megszállott embereket. A gonosz lelkek azonban nem engedelmeskedtek, s a megszállott rájuk ugrott, és legyűrte őket. Ruha nélkül, sebesülten kellett elmenekülniük.

Tudomására jutott ez minden efezusi lakosnak, félelem töltötte el őket, és magasztalták az Úr Jézus nevét. Még a hívők közül is sokan eljöttek, és megvallották bűneiket Akik varázslást űztek, azok közül sokan összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Ötvenezer ezüstpénzre becsülték (sok millió forint) a megsemmisített könyvek értékét.

Így terjedt az evangélium, s erősödött meg az Úr ereje által Efezusban és környékén.

Mindezek után Pál elhatározta, hogy Macedóniát és Akháját bejárva Jeruzsálembe megy. „Miután ott már voltam, Rómát is meg kell látnom” — mondta munkatársainak. Mégis, egy ideig még Ázsiában maradt, s két munkatársát küldte Macedóniába, Timóteust és Erásztoszt*.

Efezusban abban az időben igen nagy zavargás támadt Jézus Krisztus tanai ellen. Egy Demeter nevű ötvös (Demetrius = „Démétér istennőnek szentelve”), aki Artemisz* templomának ezüst másolatait készítette (amit aztán a zarándokoknak ‘szuvenír’-ként árusítottak), jelentős keresethez juttatta ezzel a város mestereit. Demeter összehívta a mestereket és a hasonló foglalkozásúakat, s Pál ellen lázított, aki „nagy tömeget nyert meg és vezetett féke” egész Ázsiában, s aki azt állítja, hogy „amiket emberkéz alkot, azok nem istenek”. Márpedig ezzel nemcsak az ötvösmesterséget fenyegeti veszély, hanem Artemisz istennő tiszteletét is.

Az összegyűltek erre haragosan kiáltozni kezdtek: „Nagy az efezusi Atemisz!” (Károli ford.: „Nagy az efézusi Diána!”) A zűrzavar pedig gyorsan kiterjedt az egész városra. Megragadták Pál útitársait, a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, s velük együtt a színházba* rohantak. Pál szintén oda akart állni a népgyűlés elé, de a gyülekezet nem engedte, barátai is óvták tőle. A színházban nagy volt a zűrzavar, sokan azt sem tudták, mért jöttek össze.

Közben a zsidók kiválasztottak maguk közül egy szószólót, Sándort*, és előreküldték, hogy beszéljen. Valószínűleg féltek, nehogy az efezusiak ellenük is forduljanak, hiszen ők szintén a bálványimádás ellen voltak. Mikor felismerték, hogy Sándor zsidó, újból kiabálni kezdték, hogy: „Nagy az efezusi Artemisz!”, mintegy két órán keresztül. Végül a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és feloszlatta a gyűlést

2. történet:

Miután megszűnt a zavargás, Pál összehívta a gyülekezeti tagokat, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Ahogy azt már korábban tervezte, Macedóniába indult, és elment azokba a városokba, melyeket annak idején meglátogatott. Bátorította és biztatta a fiatal gyülekezeteket, majd továbbutazott Görögországba. Három hónapig volt ott, valószínűleg meglátogatta Athént és a korinthusi gyülekezetet is.

Hajóval akart visszatérni Szíriába, de hajóra szállásakor a zsidók merényletet terveztek ellene, ezért kénytelen volt gyalog visszamenni Macedóniába. Néhány testvér elkísérte őt az útján: a béreai Szópatér, a thesszalonikai Arisztarkhosz* és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz* és Trofimosz*. Ezek a testvérek előre mentek, és Tróászban vártak Pálra és Lukácsra. Lukács újra Pállal utazott (lásd az 5-6. verstől: „mi”), a kovásztalan kenyerek napjai után indultak Filippiből Tróászba. Öt napig tartotta hajóút, további hét napot maradtak a városban.

Tróászban történt egy csoda.

A hét első napján (vasárnap) összegyűltek a tanítványok, hogy úrvacsorát vegyenek („megtörjük a kenyeret”). Utolsó napjuk volt ez Pállal, aki azt tervezte, hogy a következő nap indul tovább. Pál hosszan prédikált nekik, egészen éjfélig. Ráadásul az olajlámpások miatt elég nyomott lehetett a levegő. Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban talált magának ülőhelyet. Pál hosszas beszéde közben mély álomba merült, kiesett az ablakon, két emeletet zuhant, ezért holtan találtak rá. Pál lesietett. Ráborult, átölelte, és teljes hittel mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van!” Azután nyugodtan felment, megtörte a kenyeret, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk.

Időközben Eutikhosz teljesen rendbe jött. A testvérek, akik vele maradtak, egészségesen hozták fel. Mindenkit teljesen megvigasztalt, és bátorított ez a csoda.

Ezalatt Lukács és a testvérek, akik Tróászban újra találkoztak, hajóval indultak tovább Asszoszba, ami körülbelül 60 km-es út volt. Ott vártak Pálra, aki gyalogosan tette meg ezt az utat. Bár a szárazföldön rövidebb az út, sokkal fárasztóbb. Amikor Pál megérkezett, együtt hajóztak tovább Mitilénébe, onnan Khiosz felé, másnap Számoszra. A következő napon pedig már Milétoszba érkeztek.

Pál úgy döntött, Efezus mellett csak elhajóznak, mert félt az időveszteségtől, pünkösd ünnepére Jeruzsálembe akart érkezni. Milétoszban viszont magához hívatta az efezusi gyülekezet véneit. (Ez kb. 70 km-es távolság.)

Ahogy a vének megérkeztek Pál beszélni kezdett hozzájuk Emlékeztette őket, hogy abban az időben, mikor még náluk volt, meg kellett küzdenie a zsidók gyűlöletével. Buzgón tett bizonyságot, mint apostol, és hirdette zsidóknak is, meg görögöknek is az Istenhez való megtérést, és az Úr Jézusban való hit szükségességét A Szentlélek most nyilvánvalóvá tette, hogy Jeruzsálembe kell mennie. Azt még nem tudja Pál, hogy ott mi lesz, de arról tanúságot tesz neki a Szentlélek városról városra, hogy fogság és nyomorúság vár rá. Ő pedig az életét is odaadná az evangéliumért. Biztos benne, hogy most14ák egymást utoljára. Ezért vallja meg, hogy nem ő a hibás, ha valaki közülük elveszne, mert ő tényleg mindent elmondott arról, amit tudniuk kell Istennek az emberekkel való tervéről.

Pál nyomatékosan kérte a véneket, hogy viseljenek gondot magukra és a gyülekezetre, mert ő tudja, hogy távozása után „dühös farkasok” jönnek, és nem fogják kímélni a gyülekezetet. Olyan emberek, akik hamis dolgokat állítanak, hogy a gyülekezeti tagokat megnyerjék ma­guknak. Vigyázzanak azért, és emlékezzenek, hogy „három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között” intette őket.

Pál az őt ért vádakra gondolva elmondta, hogy ő soha senkitől nem kért se aranyat, se ezüstöt, sőt még ruhát sem. Saját kezeivel gondoskodott a maga és a vele együtt lévők szükségeiről. Így mutatta meg, milyen kemény munkával kell gondoskodni az erőtlenekről. Mert az Úr Jézus maga mondta: Jobb adni, mint kapni.

Miután Pál ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott.

Valamennyien sírásban törtek ki. Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem látják viszont.

Aztán kikísérték szeretett tanítójukat — és utastársait — a hajóhoz.

Milétoszból Kósz, Rodosz és Ciprus szigete mellett Tíruszba hajóztak, ahol várakoztak egy hetet, míg kipakolják a hajó rakományát. Ott is éltek keresztyén testvérek, velük töltötték ezt az időt. Ők a Lélek indítására kérték Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. De Pál tudta, hogy ezt kell tennie.

Tíruszból Ptolemaisz érintésével — ahol szintén meglátogatták a testvéreket — Cézáreába hajóztak. Itt lakott Fülöp evangélista, egy a hét közül, akiket röviddel pünkösd után választottak meg erre a tisztségre (lásd ApCsel 6,5; 326. lecke). Volt neki négy hajadon lánya, akik prófétáltak. Több napon át tartózkodtak ott, miközben lejött Júdeából egy Agabosz* nevű próféta. A Szentlélek által prófétálni kezdett. Levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, s így szólt: „Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.”

Ezt hallva mindenki kérlelni kezdte Pált, hogy ne menjen Jeruzsálembe. De ő így válaszolt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.”

Társai belenyugodva mondták: „Legyen meg az Úr akarata!”

Elérkezett a nap, hogy Pál és az övéi elinduljanak Jeruzsálembe. Csatlakozott még hozzájuk néhány cézáreai tanítvány, akik elvezették őket a ciprusi Mnázónhoz, egy régi tanítványhoz, hogy az ő vendégei legyenek.

Jegyzetek:

Apollós — Ez a zsidó származású evangélista Alexandriából származott, s jártas volta zsidó­görög hittudományban. Nagyon jól ismerte az Ószövetség görög fordítását. Keresztelő János munkásságának köszönhetően lett Messiás-hívő.
Miután Efezusban Akvila és Priszcilla tanították őt Jézus Krisztus tanaira, elment Korinthusba, hogy ott továbbvigye Pál apostol munkáját. Pál azt írja a korinthusiaknak: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Kor 3,6) Az 1Kor 3,1-9-ben a korinthusi viszálykodásról van szó. Az egyik azt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik: „Én Apollósé”. Pál óv ettől. Ők mindketten Krisztus szolgái. „Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.”
Apollós később Krétára is ellátogatott (Tit 3,13).

Alexandriai — Ebben az egyiptomi városban, Alexandriában a bibliai időkben igen sok zsidó élt, a lakosság közel egyharmada. Volt ott egy fontos iskola is, ahol a zsidó-görög bölcsességet/tudományokat oktatták (az ApCsel 6,9-ben van szó „alexandriaiak”-ról, akik Istvánnal és más külhoni zsidókkal vitatkoztak.)
Alexandriában keletkezett a Septuaginta, az Ótestamentum görög fordítása is. Továbbá ott volt egész Közel-Kelet legnagyobb könyvtára.

Akhája — Közép és Dél-Görögországot magában foglaló terület, Kr. e. 27-től római provincia. Központja Korinthus volt.

Tirannosz iskolája — Ez egy görög előadóterem volt tulajdonképpen, egy gyülekező hely, ahova az emberek azért mentek, hogy mindenfélét megbeszéljenek, mint ahogy a görögök tették Athénban. Ésszerű volt tehát Páltól, hogy egy ilyen teremben kezdett tanítani, mert ott sok görög és zsidó összejött. Abban az időben a görög filozófusok csak délelőttönként adtak ‘leckéket’, szóval Pál használhatta az épületet délután és esténként. Tirannosz ‘retorika-tanár’ lehetett.
Feltételezhető azonban az is, hogy egy sportiskolát használtak, ahol délelőtt voltak az edzések. Délután, mikor már túl meleg volt a sportoláshoz, az iskola üresen állt.

Erásztosz — Valószínűleg ugyanaz a (görög) korinthusi számvevő, akiről a Róm 16,23 is beszél. A 2Tim 4,20 megemlíti, hogy Korinthusban maradt.

Artemisz — Ez a görög istennő több minőségben is megjelent, ami összegzése lehet sokféle démoni erőnek. Minden valószínűség szerint emberáldozatokat is mutattak be neki. Eredetileg a természet istennője volt, később a vadászat istennőjeként tisztelték. Ugyanúgy, mint testvére Apolló —mindkettőjüket Zeusz és Leto gyermekeinek tartja a görög mitológia —, a serdülő emberek és állatok védelmezője volt. Artemiszt már korán, mint ólatin társát, Dianát, a termékenység és a születés istennőjeként tisztelték a nők. Az „efezusi Artemisz” imádata igen elterjedt volt. Temploma Efezusban a Kölni Dóm másfélszerese, 127 oszlopa volt. Az impozáns épület egy a világ hét csodájából, ezért is olyan népszerűek azok a szuvenírek.
Artemisz efezusi templomában állt egy igen nagy szobor magáról az istennőről. Ez a szobor a hagyomány szerint egy nap leszállt az égből, ekkor építették köré a templomot. Innen ered az az elnevezés, hogy Efezus az Artemisz templom őrzője.

Színház — A 25 000 férőhelyes nagy amfiteátrumot értik alatta.

Sándor — Ugyanaz a Sándor lehet, akiről Pál is ír a Timóteushoz írt levelében (1Tim 1,20; 2Tim 4,14 Alexandrosz, a rézműves): esküdt ellensége Pálnak és az evangéliumnak!

Arisztarkhosz — Efezusban ezt a testvért a macedón Gájusszal együtt a tömeg a színházba vonszolta (lásd ApCsel 19,29). A Kolossé 4,10-ben úgy írnak róla, mint Pál fogolytársa. Valóban elkísérte Pált Rómába (lásd ApCsel 27,2 és Filem 24), Lukáccsal együtt.

Tükhikosz — Erről a testvérről azt tudjuk, hogy Pál Kolosséba küldte, mint az ő képviselőjét, hogy néhány dolgot elintézzen. Pál a Kol 4,7-ben így ír róla: „a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban”.

Trofimosz — Ez az efezusi testvér szintén elkísérte Pált Jeruzsálemig, ahol a zsidók vele együtt látták (ApCsel 21,29). A 2Tim 4,20 versében szerepel még a neve: „Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen”.

Agabosz — Ő prófétálta annak idején az antiókhiai gyülekezetben, hogy az egész világra éhínség tör. El is jött Klaudiusz császár uralkodása alatt (lásd ApCsel 11,27-28).

Énekek:

Református énekeskönyv: 115:1-2; 130:3; 135:9-10; 171; 233:1-2.4; 265:1-2; 271:1; 274:1
Jertek, énekeljünk: 141; 163; 173; 182
Harangszó: 43; 45; 47
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 14:1; 17; 24:1-2; 68; 75; 151
Erőm és énekem az Úr: 29; 54; 117; 131

Megjegyzések:

Az igazság győz — Folyamatosan megfigyelhető Pál missziói útjai során, hogy az evangélium igazsága erőszakot szenved, néha rafináltan, máskor nyílt durvasággal. Hol a zsidók, hol a görögök támadnak az Úr igéjére. Az akadályok ellenére mégis az igazság győzedelmes­kedik!

Isten kezében van a jövő — Pál tudta, hogy Jeruzsálemben szenvednie kell majd. Mégis teljes bizalommal fordul az Úr felé, aki ott is mellette áll majd. Még ha halál várna rá, akkor is tudja, hogy aki az Úrban bízik, annak nem kell félnie. Dávid azt mondja a 18. zsoltár 30. versében: „ha Isten segít, a falon is átugrom.”

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)

• Jövőkép, jövőtervek. Mi határozza meg a jövőt? Miben bízhatunk nehéz gazdasági-társadalmi helyzetekben is? (***)

Történelem (Egyháztörténelem)

• Történelmi példák az evangélium elleni támadásokra: együttműködés az államhatalommal, kitelepítések, tisztogatás az egyházon belül az ’50-es években. (***)

Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Vizuális kultúra (Rajz—Művészettörténet) / Könyvtárhasználat

• Az ókori világ hét csodája, köztük egyik az efezusi Artemisz templom. Adatok, leírások, ábrázolások gyűjtése a templomról. (***)
• A Pál apostol missziói útjai során érintett városok, földrajzi helyek megismerése útikönyvek segítségével. Görögország, Törökország, Szíria, Libanon és Izrael mai városai. (***)

Vázlat:

1. történet:
Pál — Antiókhia
Galácián és Frígián keresztül
Efezus — Apollós
Akvila és Priszcilla — tanítás
Apollós Korinthusban

Pál Efezusban
találkozás János tanítványaival

Skéva fiai —póruljárt ördögűzők
terjed az evangélium

Demeter — ezüst templomok
Artemisz istennő kultusza
zavargás Efezusban
a város jegyzője lecsitítja a tömeget

2. történet:
Pál elbúcsúzik a gyülekezettől
látogatás Macedóniában és Görögországban
visszatérés Macedónián keresztül  — Lukács csatlakozik
Tróászban néhány testvér várja őket
hosszú prédikáció — Eutikhosz

Milétosz: búcsú az efezusi testvérektől
Kósz — Rodosz — Ciprus
Tírusz: találkozás újabb hívőkkel
figyelmeztetés: ne menjen Jeruzsálembe
Ptolemaisz — Cézárea
szállás Fülöpnél (4 lány — prófétálás)
Agabosz próféta: Pál övével kötözi meg magát
Jeruzsálemben a zsidók így kötözik meg Pált

Pál társaival Jeruzsálembe megy

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/343-344. Harmadik missziói út: Pál Efezusban; macedóniai és görögországi körút; vissza Jeruzsálembe – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 284.20 KB

A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

Üzenet – Téma:

* Isten igéje megmozgatja a világot.
* Kutassátok az Írásokat!

Előzmények:

Pál és Szilász Tróászból Macedóniába utazott. Filippiben egy Lídia nevű bíborárus asszony keresztyén lett, és vendégül látta az evangélium követeit. Pál gonosz lelket parancsolt ki egy jövőmondó nőből, amiért Szilásszal börtönbe került. Földrengés miatt megszabadultak bilincseiktől, de nem hagyták el a börtönt. Ezután a börtönőr és egész háza népe hitt Jézus Krisztusban.

Történet:

Pál, Szilász és Timóteus elindultak Filippiből. Délnek utaztak, a Macedónián át vezető úton (Via Egnatia: a kor kereskedelmi útja), Amfipolisz és Apollónia városok mellett. Thesszalonikába* értek, ahol a zsidóknak zsinagógája volt.

Amint Pál szokta, szombaton elment a zsinagógába. Három egymás utáni szombaton beszélt a zsidóknak az Írások alapján. Isten igéjéből bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, feltámadnia a halálból, s hogy Jézus a Krisztus, akit ők is várnak. Néhány zsidó hitre jutott, és csatlakozott Pálékhoz. Hívővé lett sok istenfélő görög is, akik már korábban kapcsolódtak a zsidó hithez, s volt közöttük egy sereg előkelő asszony.

De itt is voltak a zsidók közt, akik nem akartak tudni az evangéliumról, s irigyelték Pál és Szilász „sikerét”. Maguk mellé vettek néhány embert a piaci csavargók közül, akik aztán felzaklatták a népet az új tanítás ellen.

Pál és Szilász egy bizonyos Jázonnál* szállt meg, aki szintén zsidó lehetett. Az összecsődített emberek Jázon házához vonultak azzal a szándékkal, hogy Pált és Szilászt elfogják, de ők nem voltak ott. Ekkor Jázont néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, azt kiáltozva: „Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek. Jázon befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást tartanak királynak: Jézust.”

Így izgatták fel a sokaságot, és a város vezetőit, akik hallották ezt. De Jázon és társai jóban lehettek a város vezetőivel, akik miután „kezességet kaptak” Jázonéktól, elengedték őket. Hogy a kezesség kaució fizetésével is járt-e, nem tudjuk pontosan. Van, aki ezt feltételezi.

A testvérek nem vállaltak további kockázatot, még azon az éjszakán útnak indították Pálékat Béreába, ami ugyan 55 km-re volt mindössze, de már egy másik körzethez, államigazgatási egységhez tartozott.

Béreában Pál és Szilász újra elmentek a zsinagógába. A zsidók itt „nemesebb lelkűek” voltak, mint Thesszalonikában. „Teljes készséggel” fogadták az Úr igéjét, nyitva álltak előtte. Naponta érdeklődve kutatták az Írásokat, hogy meglássák, igaz-e, amit Pál Krisztusról hirdet.

Sokan hittek közülük! Sok tekintélyes görög asszony és férfi is csatlakozott a még csak most keletkező gyülekezethez. De mikor a Thesszalonikában élő zsidók meghallották, hogy Pál Béreában hirdeti az igét, eljöttek, hogy a népet ellenük ingereljék.

A fiatal gyülekezet atyafiai azonnal továbbküldték Pált, néhány testvér egészen Athénig kísérte. Szilász és Timóteus Béreában maradtak, de Pál üzent értük, hogy „minél hamarabb menjenek hozzá”.

Levelek Thesszalonikába:

Timóteus Athénban csatlakozott Pálhoz, aki visszaküldte Thesszalonikába, hogy bátorítsa a fiatal gyülekezetet, s hírt hozzon felőle (1Thessz 3). Pál már Korinthusban volt, amikor Timóteus a vigasztaló jó hírrel visszajött. Pál nem sokkal ezután írta első levelét Thesszalonikába, valószínűleg még Korinthusból. A második levél nagyon hasonlít az elsőhöz, keletkezésük között néhány hónap telhetett csak el. Pál legrégebbről ránk maradt levelei ezek (talán a Galatákhoz írt kivételével).

1. Thesszalonikai levél

Pál a levelet Szilvánusz (Szilász római neve) és Timóteus nevében is írja. Isten munkája az, ami a thesszalonikai gyülekezettel történt, ezért is lehettek példává görög földön minden keresztyén számára. (1)

Pál ellenségei megpróbálják a gyülekezetet ellene hangolni. Ezért emlékezteti Pál testvéreit arra, hogyan végezte köztük a munkáját. Munkatársaival bátran vitték az evangéliumot, nem az emberek, hanem Isten tetszését keresve. Keményen dolgoztak éjjel és nappal, nehogy megterheljenek közülük bárkit is. Pál hálás, hogy a fiatal gyülekezet a prédikációt nem emberi szóként, hanem Isten üzeneteként fogadta. (2)

Pál maga helyett Timóteust küldi, hogy erősítse őket a hitben, hisz erős üldözés indult ellenük. S amikor Timóteus jó hírekkel tér vissza, hálát ad a gyülekezet hitéért, ami neki is erősítést jelent. (3)

Pál figyelmezteti a fiatal gyülekezetet, hogy tartsák távol magukat a körülöttük élők pogány szokásaitól. Csendes munkára inti őket, tisztességes életvitelre. Majd válaszol a feltámadással kapcsolatos kérdéseikre. (4)

Jézus visszajövetelének a napjáról is beszél Pál, ami hirtelen és váratlanul érkezik el. A hívek ne féljenek tőle, hanem éberen és józanul várják e napot. S közben éljenek egymással békességben. (5)

Mielőtt Pál a levelet áldással és köszöntéssel zárná, néhány rövid, de sokat mondó figyelmeztetést ad: Mindenkor örüljetek. Szüntelenül imádkozzatok. Mindenért hálát adjatok (ez az Isten akarata veletek Krisztus Jézusban). A Lelket ne oltsátok ki. A prófétálást ne vessétek meg. Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg. (Vagyis ne fogadjatok el semmit kritikátlanul, mindent az ige szerint tekintsetek meg.) A gonosz minden fajtájától tartózkodjatok. (5,16-22)

„A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” (5,28)

2. Thesszalonikai levél

Pál újra hálát ad Istennek a gyülekezet hitéért, amellyel elviselik az üldözést. Szüntelen imádkozik értük: Isten tegye méltóvá őket, hogy Krisztussal megdicsőíttessenek. (1)

Pál józan hitre int az Úr visszajövetelével kapcsolatban, s figyelmeztet, nehogy valaki félrevezesse őket, mert az a nap nem jön el hamarabb, mint amikor eljön a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a kárhozat fia, a törvénytipró*, „a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával”. Azért kap hatalmat, hogy akik az igazságot nem fogadják el, „elvegyék ítéletüket”. Akiket viszont az igazságra hívott el Isten, azok álljanak meg szilárdan a tanításban, és fogadják el vigasztalását. (2)

Pál a gyülekezet imádságát kéri maga és a munkatársai számára, hogy az evangélium továbbra is áldás sal terjedjen. Figyelmezteti őket, hogy tartsák magukat távol azoktól, akik nem akarnak dolgozni, s haszontalan dolgokat műveinek. Magát állítja megint példának, aki nem tétlenkedett, hanem dolgozott éjjel-nappal, hogy senkinek se legyen terhére. (3)

„Ti pedig testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe.” (3,13)

Jegyzetek:

Thesszalonika — A mai Szaloniki; régóta egyik fontos városa a Balkán-félszigetnek, kereskedelmi és közlekedési központ, a Via Egnatia mentén fekszik, kora kereskedelmi útján, az Adriától a Hellespontosig vivő út mentén. A római korban Thesszalonika Macedónia fó’városa volt, szabad város, saját szenátussal és népgyűléssel. Hogyha egy ilyen városban fölkelés törne ki, a rómaiak akár el is vehetnék a szabad város jogát!
Néhány keresztyén testvér, akik Pált kísérték, onnan származnak: Arisztarkhosz és Szekundusz (ApCsel 20,4), s valószínűleg Démász is, aki később hűtlen lett, és Thesszalonikába utazott (2Tim 4,10). Az ApCsel 27,2-ben olvassuk, hogy a „thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is” Pállal (és Lukáccsal) utazott Rómába.

Jázon — Józua vagy Jézus — görög néven. Talán ő van megnevezve a Róma 16,21-ben is.

Kárhozat fia, törvénytipró — Nem világos, kire vagy mire céloz Pál e kifejezésekkel. Említi, hogy majd Isten ellen áll, és felülemelkedik mindazon, amit Isten szentnek nevezett. Ez a „személy” (a megszemélyesített gonosz), bizonyára az antikrisztus, „beül az Isten templomába”, hogy megmutassa: „ő isten”. Arra utalna ezzel Pál, hogy a gonosz Krisztus gyülekezetében támad, és minden hatalmat magához ragad? Amikor az Úr visszajön, meg fogja őt ölni „szájának leheletével”, „eljövetelének fenségével”.

Énekek:

Református énekeskönyv: 3:1-2; 119:53.58; 133; 164; 171; 396; 397
Jertek, énekeljünk: 180; 182; 183
Harangszó: 47; 50
Dicsérjétek az Urat!: 38; 67; 97; 146; 155; 158
Erőm és énekem az Úr: 51; 59; 66; 79; 117

Megjegyzések:

Isten igéje felkavarja a világot — Érdekes, hogy a piaci csavargók kimondják az igazságot azzal, hogy Pál és Szilász felforgatta a világot. Mindenütt, ahol kimondják az Úr Jézus igéjét, történik valami… pozitív vagy negatív értelemben. Senki sem marad változatlanul, mikor az ige megszólítja. Néha fölénybe kerülnek az ellenállók. Mennyi könyvet, cikket, doktori dolgozatot írtak mára tiszta evangélium ellen! Mennyi szónok koptatta a nyelvét, hogy Isten igéjét megpróbálja erőtlenné tenni! Szekták keletkeztek, már Pál idejében is. A legszörnyűbb, amikor magából az egyházból jön ellenállás az evangélium üzenete ellen: hogy Jézus Krisztus szenvedett, meghalt, eltemették, és a harmadik napon feltámadott (rövid tartalma Pál prédikálásának).
De mindig akadnak pártolók is. Sokan fognak még csatlakozni Jézus Krisztus gyüleke­zetéhez, amíg ő visszajön majd az ég felhőin. Pál ítélete az 1Thessz 2,16-ban pedig kemény azok ellen, akik Thesszalonikában Isten igéjét meg akarták állítani: „…akadályoznak minket abban is, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek: így teszik teljessé mindenkor bűneiket. De utol is érte őket az Isten haragja végérvényesen.”

Hálát adni isten előtt — Egy lelkész, misszionárius vagy evangelizátor mindig örül, ha észleli, hogy a munkáján áldás van. Pál is észlelte, amikor Timóteustól jó híreket kapott a thesszalonikai gyülekezetről. Hasznos és nagyszerű dolog imádkozni azért, hogy legyen áldás az istentiszteleten.

Hűséggel megállni üldözés idején — Pál hálás volt, hogy a fiatal gyülekezet megállt akkor is, amikor üldözés támadt. De utal rá, hogy ezt a hívek ne tulajdonítsák a saját erejüknek. Az Úr segítette őket.

Üldözés nem mindig a legkeményebb formájában fordul elő — fogság, mártírság, megöletés. Előfordulhat, hogy valamelyik keresztyént támadják, gúnyolják, lebecsülik. Ilyenkor is nehéz hűséggel kitartani, különösen ifjú keresztyéneknek. Segítségért való imádság különösen fontos ilyenkor.

Ne féljünk Krisztus visszajövetelétől — A thesszalonikai gyülekezet tele volt kérdéssel Jézus visszajövetelét illetően. Pál ennek külön figyelmet szentelt.
Aki az Urat igazán szolgálja, nem kell félnie az utolsó ítélettől. Valóban nagyon fontos, hogy készen legyünk az Ő visszajövetelére. Lásd ezzel kapcsolatban a tíz szűz példázatát — Máté 25,1-13 (300. lecke).

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma

• A zsidó és keresztyén vallás különbségei. Az Ószövetség Messiásra vonatkozó próféciái. (***)
• Dramatikus játék: spontán vita a két vallás képviselői között, előzetes felkészülés alapján. (***)
• A Bibliát, keresztyén hitet ma érő támadások. Egy mai „hitvita” dramatikus játék formájában. (***)

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Pályaorientáció (Osztályfőnöki)

• A munka értéke, a munkavégzés lehetőségei a mai társadalomban. Felnőttként milyen munkát végeznének szívesen? Mik ennek a feltételei? (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Egy közmondásunk — Aki nem dolgozik, ne is egyék — bibliai párhuzama és jelentése. (***)

Vázlat:

Pál, Szilász, Timóteus — Filippiből
Amfipoliszon, Apollónián át
Thesszalonika — zsinagóga
vita a zsidókkal az evangéliumról
piaci csavargók uszítanak
Pált és Szilászt nem találják
Jázont viszik el néhány testvérrel
város vezetői — vád
Jázon kezességet vállal

Pál és Szilász Béreába megy
készséggel fogadják az igét
thesszalonikai zsidók lázítanak
Pált elviszik Athénig

Timóteus — Pál követe
két levél Thesszalonikába

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/339-340. Második missziói út (2): Pál és Szilász Thesszalonikában és Béreában; két levél Thesszalonikába – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 142.09 KB

A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

Üzenet – Téma:

* A törvény Krisztushoz vezető tanítómester.
* A szeretet törvénye azt kívánja: legyünk tekintettel másokra.

Előzmények:

Első missziói útja után Pál és Barnabás visszatért Antiókhia gyülekezetébe, abba a gyüle­kezetbe, mely misszióra kiküldte őket. Ciprus, a kis-ázsiai Antiókhia, Ikónium, Lisztra és Derbé után.

Történet:

Pál és Barnabás már jó ideje az antiókhiai gyülekezetben szolgált ismét, mikor Júdeából néhány zsidó keresztyén érkezett hozzájuk. Ők így tanították az antiókhiai testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.” Azt követelték, hogy a pogányokból lett hívők is tartsák meg Mózes törvényét. (Tanításukat júdaizmusnak* nevezzük.)

Pál és Barnabás egyáltalán nem értett egyet a júdai testvérekkel. Heves vitába elegyedtek. A gyülekezet pedig úgy határozott, hogy Pálék néhány más testvérrel együtt menjenek el Jeruzsálembe az apostolokhoz és vénekhez, hogy a vitatott kérdést megbeszéljék velük.

Fönícián és Samárián keresztül utaztak. Meglátogatták az útba eső gyülekezeteket, s beszéltek missziói útjukról, a pogányok megtéréséről. Nagy örömet szereztek ezzel minden testvérnek.

Jeruzsálemben fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és presbiterek. Elmondták nekik, milyen nagy dolgokat vitt rajtuk keresztül végbe az Úr. S elmondták azt is, milyen követeléssel álltak elő a farizeusok pártjából megtért keresztyének.

Az apostolok és a presbiterek gyűlést tartottak a kérdésről. (A gyűlés „apostoli zsinat”-ként ismert.) Nagy vita támadt, nem tudtak megegyezni. Akkor fölállt Péter, s emlékeztette a testvéreket, hogy Isten őt már jó ideje kiválasztotta arra, hogy pogányoknak hirdesse az evangéliumot. „A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk”, hangsúlyozta Péter. Kétségtelenül Kornéliusz római százados megtérésére gondolt, s az ő családjára, ami vagy tíz évvel korábban történhetett (vö. ApCsel 10; 330. lecke). Ha ezek a pogányok nem hittek volna, nem nyerték volna el a Szentlelket, jelezte Péter. Az Úr ezzel megmutatta, hogy Ő a pogányok megtérését akarja!

Péter még tovább ment. Isten „nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket”. Ennyi elég, a test körülmetéléssel való megtisztítására nincs szükség!

„Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?” Ezzel Mózes törvényére utal. „Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők (a pogányok).”

A gyűlés akkor elcsöndesedett, s újra meghallgatták Pál és Barnabás beszámolóját, milyen sok jelet és csodát tett általuk Isten a pogányok között.

Majd Jakab, az Úr testvére, aki a jeruzsálemi gyülekezet egyik „oszlopa” volt (vö. Gal 2,9), döntő fontosságú beszédet mondott. Megismételte a Péter által mondottakat, s a próféták szavaiból igazolta, hogy Isten akarata a pogányok Úrhoz való térése (Ámósz 9,11-12 alapján). Jakab ezért úgy gondolta, hogy a megtért pogányokat Mózes törvényének a betartásával békén kell hagyni. Annyit azonban helyénvalónak talált, hogy tartózkodniuk kell bizonyos dolgoktól (mindenekelőtt ételektől), amiket a bálványáldozat beszennyezett. (A piacon árult húst a görög kultúrában előbb mindig pogány bálványoknak ajánlották.) Tartózkodniuk kell továbbá a paráznaságtól*, ami szintén gyakori volt akkor (vö. 1Kor 5,1; 6,9-18).

Jakab azt is jobbnak találta, hogyha a pogányok közül lett hívők nem fogadják el a megfulladt állat húsát, amiben ott maradt a vér*. Jobban teszik, ha nem élnek vele, nehogy a zsidók megbotránkozzanak. (Egyébként egészségesebb is olyan húst enni, amiből kicsöpögött a vér.)

Jakab tehát tekintettel volta zsidókra, akik minden városban ott voltak, s minden szombaton olvasták a zsinagógákban a törvényt.

Az apostolok, presbiterek és az egész gyülekezet jónak találta Jakab elképzelését. Elhatározták, hogy választanak néhány testvért, akik Pállal és Barnabással Antiókhiába utaznak. Júdás volt az egyik, más néven Barsabbás, Szilász a másik, a gyülekezet két elöljárója.

Levelet küldtek velük a pogányokból lett keresztyéneknek Antiókhiába, Szíriába és Ciliciába (ahol Tarzusz is feküdt). A levél tisztázna, hogy akik összezavarták az antiókhiai testvérek hitét, azok nem a jeruzsálemi gyülekezet megbízásából cselekedtek. Elküldik hát Pállal és Barnabással Júdást és Szilászt, hogy szóban is megerősítsék az üzenetet:

A Szentlélek vezetésével úgy látják jónak, hogy a pogányból lett keresztyénekre nem raknak nagyobb terhet, mint tartózkodni „a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól, és a paráznaságtól”. Ha erre vigyáznak, jól teszik. „Legyetek egészségben.”

Átadták a testvéreknek a levelet Antiókhiában, akik megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, saját szavaikkal is buzdították és erősítették a gyülekezetet. S miután ott időztek még egy darabig, a testvérek békével elbocsátották őket. Szilász azonban jobbnak látta, hogy ott maradjon.

A Galata levélben (2,11-14) Pál beszámol egy tapasztalatáról e kérdéssel kapcsolatban. Péter egy adott alkalommal meglátogatta az antiókhiai gyülekezetet. Ez még azelőtt történt, hogy a júdeai testvérek, akik fölkavarták a gyülekezetet, megérkeztek volna.

Péter nyugodtan evett együtt a pogányból lett keresztyénekkel.

De mikor a júdeai testvérek megjöttek, Péter elhúzódott tőlük.

Félt a „körülmetélkedett” testvérektől. A többi zsidóból lett keresztyén is így viselkedett. Még Barnabást is befolyásolta a képmutatás!

Pál ezt nem találta tisztességesnek Péter és a többiek részéről. Látta, hogy „nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak”. Meg is mondta Péternek: „Ha te zsidó létedre pogány módra, és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?”

Pál a következő igeversekben rávilágít, hogyan gondolkodik e dologról.

A megtért zsidók is tudják, hogy az ember nem azáltal igazul meg, hogy pontosan tartja magát a törvényhez, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. Tévedés tehát újra felépíteni, amit az ember korábban lerombolt (a törvény megtartását, abból a célból, hogy általa megigazuljon Isten előtt).

Pál elmondja, hogy ő Krisztussal együtt megfeszíttetett, és mégis él. Úgy is, mint a többi ember, „testben”, de még inkább „az Isten Fiában való hitben”.

„Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.”

Később így folytatja: „Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.«” (Gal 5,13-14).

Jegyzetek:

Júdaizmus — Ez a tanítás, amit Pál korában utazó zsidó keresztyének terjesztettek, igazán veszélyes volt fiatal gyülekezeteknek. A zsidó vallás keveredett benne a keresztyénséggel. Pál sokat küzdött ellene. Bőségesen írt róla leveleiben. Pl. a Kol 2,11-ben, amiben világossá teszi, hogy a testi körülmetélkedés nem szükséges többé a keresztyének számára: „Benne vagyok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által.” Az is világos, amit Pál a Gal 5,6-ban erről ír: „Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.”
A júdaizmus azt tanította, hogy nemcsak a körülmetélkedés szükséges a keresztyéneknek, hanem minden zsidó törvény megtartása is, mint pl. a tiszta étel fogyasztása. Ami Jézus Krisztus tanításával ellentétes. „Krisztus megváltott minket a törvény átkától” — írja Pál a Gal 3,13-ban (vö. Róm 2,25-29.) Pálnak sok nyugtalanságot szereztek e nyugtalanságot hintő testvérek, akik nem akartak rosszat, de a tanításukkal zavarba hozták a gyülekezetet.

Paráznaság — Görögül „porneia”, ami fordítható akár „fajtalanság”-nak is. Nemcsak a prostituáltakkal való kapcsolatot tiltotta a törvény, hanem a concubinátust (vadházasságot) és a közeli rokonok közötti házasságot is. A pogányok ezt nem tartották paráznaságnak, de a zsidók igen.

Nem enni húst a vérrel együtt (véres húst) — Az Úr parancsolja ezt Noénak (1Móz 9,4: „De húst az éltető vérrel együtt ne egyetek!”), amit aztán a mózesi törvényekben is megtalálunk (3Móz 3,17; 7,26-27; 19,26; 5Móz 12,23). Olyan állat húsáról van szó, amit nem levágtak, hanem megfulladt, vagy valamilyen természetes halállal halt meg, esetleg agyonütötték. Az állat vérét teljesen ki kellett folyatni a levágás után, mielőtt a húst hasznosíthatták volna. Ami egyébként a világon szinte mindenütt szokás volt.

Énekek:

Református énekeskönyv: 19,4.7; 133; 135:1.8; 162:1-2; 380:1-3.7; 392:1-2; 397; 458,2-3
Jertek, énekeljünk: 65; 101; 134
Harangszó: 41; 44; 47; 52:1.4-5
Dicsérjétek az Urat!: 53:1.4-5; 55:4; 97; 153; 155
Erőm és énekem az Úr: 12; 29:2; 87:1-2; 127

Megjegyzések:

A törvény Krisztushoz vezető tanítómester — Pál, mint a Galatáknak is írta (Gal 1,14), szerfelett rajongott, harcolt az atyák hagyományáért. Megtérése után arra a következtetésre jutott, hogy a törvény őt nem igazíthatja meg Isten előtt. Mégis „tanítómester” a törvény, nevelő (görög: paidagogos — paedagogos, olyan rabszolga, akire a család gyermekeinek a nevelése volt bízva), hogy őket Krisztushoz vezesse. (Vö. Gal 3,24-25.)
Valóban úgy van, hogy a törvény (a Tízparancsolat) még mindig megmutatja a bűnöket. Törvény nélkül nem volna világos, hogy mi a bűnös dolog. És az a fölismerés, hogy újra vétkeztem Isten parancsolatai ellen, a hívőt Krisztus karjaiba vezeti. Ezt naponkénti megtérésnek nevezhetjük.
Megváltásunkat Krisztus végezte el a kereszten. Aki bármi emberi munkát kíván meg az üdvösség előfeltételeként, az kivonja a szívet a kegyelem evangéliumából! De a nyomorúságunkból való megváltásért hálából igyekeznünk kell Isten törvénye szerint élni, hogy így jelezzük hálánkat Istennek.

Tekintettel másokra — Jakab megoldása azt példázza, hogy a pogányokból lett hívőknek tekintettel kell lenni a zsidóból lett hívők érzéseire. Abban a korban ez nagyon is érthető. Jakab és a jeruzsálemi testvérek el akarták kerülni, hogy két irányzata, két csoportja legyen a gyülekezeteknek, melyek egymást nem ismerik el igazi híveknek és Krisztusban testvéreknek.
Amennyiben lehetséges — és nem a lelkiismeretünk ellen való —, akkor jó, ha mi is tekin­tettel vagyunk a másképpen gondolkodók érzéseire a keresztyén egyházon belül. Nehogy mi kötözzünk „súlyos és elhordozhatatlan terheket” (vö. Mt 23,4) mások vállára. Pál a galatabelieknek utal a törvény legelőkelőbb részére: a felebarát iránti szeretetre. Ha ezt minden keresztyén gyakorolná, elkezdené a saját környezetében lévő felebaráttal, akkor magától értetődő lenne, hogy tekintettel vagyunk egymásra.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténet) /Dráma

• A szabályok, törvények szerepe a kisebb-nagyobb közösségek, a társadalom életében. (***)
• A református egyház (illetve a különböző keresztyén egyházak) szervezeti felépítése. (***)
• A zsinat fogalma, jelentősége. Nevezetes zsinatok az egyháztörténelemből. (***)
• Zsinat a hittancsoportban: élő szerepjáték. (***)
• Hogyan lehet valaki egy közösség „oszlopává”? Az „oszlopszemélyiségek” és a közösség viszonya. Az ősegyház „oszlopai”. (***)

Vázlat:

antiókhiai (Szíria) gyülekezet
jeruzsálemi zsidók látogatóban
körülmetélkedés, zsidó törvények

Pál és Barnabás a jeruzsálemi apostoloknál
gyűlés — vita
Péter — pogányok (Kornéliusz)
Jakab — hozzászólás — határozat:
pogányból lett keresztyének:
– ne egyenek bálványáldozati húst
– megfulladt állatot és húst vérrel
– ne paráználkodjanak

Szilász és társai — levél Antiókhiába
a keresztyének öröme

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/336. Gyűlés Jeruzsálemben – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 139.39 KB

A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!

Üzenet – Téma:

* Istennek semmi sem lehetetlen: a megtérés az Ő csodája.
* Amire az Úr elhív, arra fel is készít.

Előzmények:

Eddig a Péter apostol körüli eseményekkel foglalkoztunk, most rátérünk a Pál apostolról szóló elbeszélésekre.

Már ifiú Saulként megismertük, ott volt István megkövezésénél. A szanhedrin tagjai ruháikat Saulra bízták, aki örült István halálának. Saul ezután pusztította a jeruzsálemi gyülekezetet, férfiakat és nőket hurcolt el házukból, és börtönbe vettette őket (vö. ApCsel 7,58 és 8,1; 326. lecke).

Bevezetés:

Ki ez az ember?

Héber neve Saul („kért” vagy „Istentől kiimádkozott” — mint Izráel első királya, a benjámini Saul — vö. 1Sám 9); Jézus így szólította meg (ApCsel 9,4). Benjámini (Fil 3,5: „…nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül…”), de római polgár is (ApCsel 22,25-27). Ezért lett héber neve átalakítva a görög/rómaiasan hangzó Saulusra. Szülei Tarzuszban éltek, a kis-ázsiai Cilicia római provinciájában (ApCsel 22,3). Saul születése előtt valamennyi idővel kapták meg Tarzusz lakói a római polgárjogot.

Szigorú farizeus nemzetségből származik (ApCsel 26,5: „kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem, mint farizeus”; Fil. 3,5: „törvény szempontjából farizeus”), az ismert írástudótól, Gamálieltől* tanult (ApCsel 22,3: „Gamáliel lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint”).

Saul egészen jó, szinte fanatikus tanítvány volt, ami a saját szavaiból derül ki a Gal 1,14-ben: „…És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.”

A szigorú farizeusok szokása volt valamilyen egyszerű foglalkozással keresni a kenyerüket. Saul sátorkészítő volt (vö. ApCsel 18,3; 1Kor 4,12: „tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk”).

Feltételezik, hogy beszédhibás lehetett és gyönge testű („tövis adatott a testembe”; 2Kor 12,7). Lehet, hogy ismerte az Úr Jézust, hallgathatta beszédeit Jeruzsálemben, ítéletét Kajafás termében, és elítélését Poncius Pilátus által egészen közelről. Végignézhette keresztie feszítését, s a (zsidók által tagadott) híradást a feltámadásáról hallhatta … és kritizálhatta.

Saul meg volt győződve arról, hogy jól teszi, ha a Názáreti Jézus követőit üldözi. Az volt, aminek mondta is magát (ApCsel 22,3), „rajongtam Istenért”.

1. történet:

Saul továbbra is buzgón üldözte Jézus Krisztus gyülekezetét Zsákmányát kereső ragadozóhoz lehet hasonlítani, aki nem nyugszik, míg az általa gyűlölt Jézus követőit mind el nem fogja. S úgy gondolta, ezzel Istent szolgálja.

István megkövezése után üldözték ugyan a jeruzsálemi gyülekezetet, mégis sokan el tudtak menekülni tagjai közül. Egy részük Damaszkuszba került, és ez kitudódott.

A fanatikus Saul Damaszkuszba akart hát menni, a szíriai tóvárosban élő zsidók közösségéhez. A főpaptól kért megbízólevelet, hogy nyomozhasson olyan férfiak és nők után, akik Jézus tanításait követik, s megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe, ítélethozatalra.

Látjuk, milyen messzire ért a szanhedrin keze, a zsidó vallási hatalom abban a korban*.

Hamarosan el is indult Saul kísérőivel Damaszkuszba, ám a város előtt hirtelen mennyei fény villant fel körülötte*. Földre esett, és hangot hallott, mely így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (Az ApCsel 26,14 hozzáteszi: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.*”)

„Ki vagy, Uram?” — kérdezte Saul. Vajon tudta-e, ki szólítja meg? „Úrnak” szólította, de nem biztos, hogy tudta, ki ő.

„Én vagyok Jézus, akit te üldözöl” — mondta az Úr. Aki Krisztus tanítványait üldözi, őt is üldözi! — „Kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.”

A vele utazó férfiak döbbenten álltak, mivel hallották a hangot, de nem láttak senkit.

Saul felállt a földről. Amikor kinyitotta a szemét, senkit sem látott. Megvakult az erős fénytől. Kísérői kézen fogva vezették be a városba, ahol egy bizonyos Júdás házában szállt meg. Három napig maradt ott vakon, étel és ital nélkül. Így összetörte az Úr Jézus megjelenése.

A harmadik napon látomásban szólította meg az Úr Jézus egyik damaszkuszi követőjét, Anániást. Saulhoz küldte: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának* hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy (újra) lásson.” Az Úr jól előkészíti a találkozást, ami érthető.

Anániás elgondolkodott: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet!” A damaszkuszi hívők tehát már tudták, Saul milyen céllal érkezik a városba.

Az Úr azonban azt mondta neki: „Menj el, mert választott eszközöm ő*, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.”

Ez meg kellett nyugtassa Anániást. Engedelmeskedett végre. Sault térdelve és imádkozva találta Júdás házában. Rátette kezét, és így szólt hozzá: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.

Anániás tehát tudta, mi történt a városba vezető úton. Vajon az Úr Jézus ezt is elmondta neki? Vagy másféleképpen szerzett róla tudomást? Nem tudjuk. Figyelemre méltó az is, hogy Anániás a Szentlélekkel való kitöltetésről beszélt. Saul úgy válhat apostollá, az Úr Jézus küldöttévé, ha a Szentlelket befogadja, mint a többi apostol az első pünkösdkor (vö. ApCsel 2 — 4; 321. lecke).

Saul azonnal visszanyerte látását. Mintha pikkelyek estek volna le a szeméről.

S most valami rendkívüli következett: Anániás megkeresztelte Sault*!

Saul három nap óta először evett, és megerősödött. S amint látjuk, nemcsak testileg. Néhány napig a Damaszkuszban élő tanítványoknál maradt. Valószínűleg magával vitte Anániás.

Damaszkuszban sok zsidó lakott. Saul egyből beszélni kezdett a zsinagógájukban Krisztusról. Még nem sokat tudott róla, de amit tudott, azt hirdette: Jézus Isten Fia! Hiszen megszólította őt a mennyből! Egyik zsinagógából ment a másikba, hogy elmondja bizonyságtételét. S közben nem sokat törődött magával, hogy most mi lesz, mit szólnak hozzá.

Aki hallotta, csodálkozott rajta. „Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet (Jézusét), és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?” (Nem igazán látjuk, hogy e csoda hatására megváltoztak volna.)

Saul egyre bátrabb lett, vagyis a Szentlélek e pár nap alatt egyre inkább megtanította az Üdvözítő munkájának ismeretére. Az Írásokból bizonyítja a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus, az annyira várt Messiás. (Hallgatói értelmi érveket nem tudnak fölhozni ez ellen, a szívük maradt inkább bezárva.)

Jó néhány nap múlva a városban lakó zsidók elhatározták, hogy Sault megölik.

A terv azonban nem maradt titokban. Saul barátai éberen vigyáztak. Megtudták, hogy mostantól egy csapat fanatikus zsidó fogja őrizni a városkapukat, hogy Sault elkapják és megöljék. A 2Kor 11,32-33 szerint Saul ellenségei Aretász helytartónak, Nabatea királyának (Petra fővárosa) segítségét is kérték, aki Damaszkuszt uralta.

A tanítványok segítettek Saulnak elmenekülni a városból. Éjszaka egy olyan házba vitték, mely a várfalhoz volt építve, s egy ablakon át egy kosárban kötéllel leeresztették (vö. 2Kor 11,33).

2. történet:

Saul Damaszkuszból való menekülése után három évig Arábiában volt. Majd Jeruzsálembe utazott, ahol annyi keresztyént hurcolt fogságba.

Jeruzsálemben csatlakozni próbálta tanítványokhoz, vagyis az Úr Jézus követőihez Akik nagyon is érthető módon, féltek tőle, nem hitték, hogy ő is tanítvány lett.

Barnabás* másként gondolkozott erről. Magához vette Sault, és az apostolokhoz vitte. Elmondta nekik, hogy Saul a damaszkuszi úton látta az Urat, aki beszélt vele. Azt is elmondta, hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.

Ez elég volt az apostoloknak, hogy tanítványként maguk közé fogadják a gyülekezet korábbi üldözőjét. Bizonyára hallottak arról is, amit az Úr Anániásnak mondott Saul küldetéséről.

Saul egy időre Jeruzsálemben maradt az apostolokkal, s bátran beszélt az Úr Jézus nevében. Aztán egyszer csak vita támadt közte és a görög nyelvű zsidók között. Azok egyáltalán nem egyeztek vele, s próbálták megölni.

Saul különös kijelentést kapott, amiben az Úr Jézus közölte vele, hogy az evangéliumot a pogányoknak kell hirdetnie. A templomban imádkozva látomást látott, amiben az Úr Jézus azt mondta neki, gyorsan hagyja el a várost, mert nem fogadják el a bizonyságtételét. „Eredj el, mert én messzire küldelek téged, a pogányok közé.” (ApCsel 22,17-21)

A testvérek, miután megtudták, hogy mit terveznek a görög zsidók, Pált Cézárea kikötővárosba vitték. Onnan útnak indították születési helyére, a ciliciai Tarzuszba.

Kiegészítés:

Galata 1,10 — 2,1: Itt Saul életének olyan szakasza következik, amiről Lukács nem mond szinte semmit az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben. Saul (a majdani Pál) jóval később írt erről a Galatákhoz* írt levelében.

Pál elmondja, hogy előbb üldözte Isten gyülekezetét, majd Jézus Krisztus megjelenése által hívatott el apostollá, hogy pogányoknak hirdesse az evangéliumot.

Saul a megtérése után Arábiába* ment. Három évig volt ott, majd tizenöt napig tartózkodott Jeruzsálemben, ahol Péterrel találkozott, és Jakabbal, az Úr testvérével. Később Szíria és Cilicia provinciákat látogatta meg. Mindez idő alatt a júdeai gyülekezetek nem ismerték őt személyesen, de hallottak róla, hogy az, aki korábban üldözte őket, most azt a hitet hirdeti, melynek pusztítója volt.

Csak tizennégy évvel később ment vissza Saul Jeruzsálembe, Barnabással és Titusszal.

Jegyzetek:

Gamáliel — Farizeus és törvénytudó, a szanhedrin — zsidó nagytanács — hetven tagjának egyike. Amikor az apostolokat elfogták, és a tanács elé állították, Gamáliel volt az, aki megpróbálta a foglyokat a tanácsteremből kijuttatni. Majd szólt a tanácstagokhoz. Olyan emberek képét idézte fel a korábbi időkből, akik a népet felkavarták, de akikről most —valamennyi idő elteltével — semmit sem hallani. Talán így lesz Jézus követőivel is. De —figyelmeztetett — hogyha Istentől volna, amit tesznek, akkor a nagytanács úgysem tehet semmit ellenük. Akkor Isten ellen harcolnának. (Vö. ApCsel 5,34-39; 325. lecke) Gamáliel a zsidó történetírónál, Josephus Flaviusnál úgy szerepel, mint az egyik legnagyobb zsidó rabbi, a nagytanács hét legfontosabb tagjának egyike, aki elnyerte a különleges Jabban” címet. A hagyomány szerint Gamáliel halála után a törvény dicsőségének és a tanítás tisztaságának vége szakadt, amivel a farizeizmusnak is vége lett.
Gamáliel Simeon rabban fia, a híres Hillél unokája volt.

Zsinagógák és a szanhedrin hatalma — A Római birodalom területén zsinagógák százait lehetett megtalálni, szétszórva. A jeruzsálemi szanhedrinnek nem volt meghatározó hatalma vallási ügyekben, de mindenütt számoltak vele. Lelki dolgokban olyan szabad kezet hagytak a rómaiak a zsidóknak, amennyire csak lehet. Fenyítéshez is volt joguk.

Mennyei fény villant körülötte — Az ApCsel 26,13-ban így olvasunk erről: déltájban „a nap fényénél is ragyogóbb világosság” sugározta körül őket. A görögben az áll: „körbevillámlik”.

,Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.” — Egy ökröt, a zsidó parasztok igásállatát a hajtója néha meg kellett bökdösse, hogy jobban húzzon. Mindezt egy hegyes bottal, vagy szúrós növénnyel tette. A nehézkes, engedetlen ökör haragból gyakran hátrafelé rúgott, bele az ösztökébe.
Átvitt értelemben azt az erőtlen haragot fejezi ki a mondás, amellyel mások helyett önmagának okoz fájdalmat az ember. Saul esetében nem mondhatjuk, hogy csak önmagának okozott fájdalmat, ahogyan gyűlölettel indult el Jézus Krisztus gyülekezete ellen. A gyülekezet is szenvedett ettől, de nem okozhatta a veszedelmét.

Egyenes utca — Feltehetőleg Damaszkusz főutcája, mely keletről nyugati irányba vezetett.

Választott eszközöm ő — Arra utal az Úr, hogy Saul kiválasztott, és alkalmassá lett téve arra, hogy az Ő nevét, az evangéliumot elvigye a pogányokhoz. Saul királyoknak is fogja hirdetni az Üdvözítő nevét! (II. Agrippa királyra gondolhatunk, aki Pált Fesztusz helytartónál hallgatta ki; ApCsel 25,23kk; 349. lecke). S persze a zsidóknak is, akiket a különböző helyeken meglátogat. Saul, aki annyi hívőnek okozott szenvedést, majd maga kell az Úr Jézus nevéért szenvedést vállaljon.

Anániás megkeresztelte Sault — Anániás vajon gyülekezeti tisztségviselő volt, vagy abban a korban minden egyes hívő megkeresztelhette az Úr Jézus új követőjét? Valószínűleg a kis damaszkuszi gyülekezet vezetője lehetett. Pál maga sem sok új hívőt keresztelt meg.

Barnabás — „Vigasztalás fia” — Ez volt a mellékneve; eredetileg Józsefnek hívták (vö. ApCsel 4,36). Lévita volt, aki Ciprus szigetén született. Eladott egy mezőt, s ennek árát az apostoloknak adta (ApCsel 4,37). Őróla mondják az ApCsel 11,24-ben, hogy derék ember, Szentlélekkel és hittel teljes. Az Úr Jézus gyülekezetének szétszóratása után Barnabást a jeruzsálemi gyülekezet Antiókhiába küldte, ahol sok áldás sal munkálkodott. Barnabás fölkereste Sault Tarzuszban, és magával vitte Antiókhiába (ApCsel 11,22-25; 334. lecke). Később Barnabás Saullal (Pállal) együtt az Antiókhiai gyülekezetből Ciprusra küldetett, hogy ott hirdesse az evangéliumot (ApCsel 13,1-4; 334. lecke).

Galaták — A nagy Galácia provincia lakói, ami ma Törökország közepe, hegyekkel, magasföldekkel és nagy tavakkal. Sok helyen találták meg zsinagógák maradványait, többek között Szárdiszban. Itta zsidóknak nagy befolyása volta keresztyén gyülekezetekre.

Arábia — Valószínűleg Nabatea királyságára gondoltak, aminek Petra volt a tóvárosa, mai Jordániában. Ez időben, amikor Saul ott járt, Aretász volt királya ennek az országnak. Megdöbbentő, hogy Saul ott járt, hiszen a 2Kor 11,32-ben elbeszéli, hogy Aretász helytartó őt Damaszkuszban el akarta fogatni.
Egyébként Aretász apósa volt Heródes Antipásznak, Galilea negyedes fejedelmének. Heródes első felesége Aretász lánya volt, akit ellökött magától (hogy Heródiással, testvére,
Fülöp feleségével éljen együtt), ami után Aretász sereggel vonult ellene.

Énekek:

Református énekeskönyv: 42:7; 65:2-3; 77:8; 215:1-2; 300:3-4; 395; 460:1.4
Jertek, énekeljünk: 97; 101; 103; 118; 134; 137
Harangszó: 33; 35; 42; 43; 50:1-2
Dicsérjétek az Urat!: 15:1-2; 60; 63; 67; 70; 74:1.4; 146; 161
Erőm és énekem az Úr: 18:1; 21; 24; 56:1.4; 59; 127; 131:1-2

Megjegyzések:

Az Úrnak semmi sem lehetetlen — Olyan megtérés, mint a tarzuszi Saulé, évszázadokon át előfordul újra meg újra. Üldözőből tanítvány válik. Emberileg nézve csoda, hogy egy ilyen elszánt üldöző megállíttatik az útján. Minden megtérés Istentől való csoda. Az Úr Jézus nem hiába mondja, hogy az angyalok a mennyben örülnek egy bűnös ember megtérésén.
Saul megtéréséből kiderül, hogy semmi sem lehetetlen az Úrnak: gonosztevő a kereszten; Saul; a ciprusi Sergius Paulus római helytartó (ApCse113,7kk; 334. lecke); egy embernyúzó az orosz vagy román börtönben; hindu vezető Bali szigetén stb. Soli Deo Glória!

Csodálatosak az Úr útjai — Milyen sokat kellett Saulnak várnia, míg végre elkezdhette igazi munkáját! Összehasonlíthatjuk a 14 évet, amit Arábiában, Szíriában és Ciliciában töltött, azzal a negyven évvel, amit Mózesnek Jetrónál, az apósánál kellett eltöltenie. Isten mindkét szolgája számára az előkészület évei voltak ezek. Nem mindig sikerül úgy, ahogy várjuk. De Isten tervébe csodálatosan beleillik.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténelem)

• A megtérés: irányultság-változás. Az egész embert átalakítja. (***)
• Felkészülés az élethivatásra. A hosszúra nyúlt tanulás nehézségei. (***)
• Augustinus egyházatya megtérése. Részlet a Vallomásokból. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Dráma

• Bemutatkozás a testrészek nevében. (*)
• Példázatos mese a test és a testrészek összetartozásáról. (*)
• Rövid hírek fogalmazása a történethez kapcsolódóan. (**)
• Ismerkedés a Braille-írással: „olvasás” a Braille-ábécé segítségével. (***)
• Beszámoló az eseményekről az egyik bibliai szereplő nevében. Dramatizált helyzetek. (***)
• A megtérés ábrázolása Ady Endre: Az Úr érkezése c. versében. (***)

Természetismeret (Környezetismeret) / Dráma

• A látás, hallás, tapintás szerepe a tájékozódásban. Felismerő- és tájékozódó-játékok. (*)

Ének-zene / Dráma

• Mozgásos ének: „Kezem, lábam, térdem, talpam…”. (*)
• Felelgető énekmondás: „Megtért Pál…”. (**)

Vázlat:

tarzuszi Saul
szigorú farizeus
Gamáliel leckéje
a jeruzsálemi hívek üldözése (István)
„Istenért rajongó”

levél a főpapoktól
Damaszkusz — híveket elfogni
Damaszkusz közelében — fény és hang:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
„Ki vagy, Uram?”
„Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.”
feladat: „menj be a városba”

három napig vak
nem eszik, nem iszik — imádkozik
Anániás — fél Saultól
Saul az Úr választottja:
elviszi az evangéliumot a pogányokhoz
Anániás Saulhoz megy
kézrátétel — Saul újra lát
Saul prédikál Damaszkusz zsinagógáiban
menekülés: kosárban a falról

Jeruzsálem — a gyülekezet fél Saultól
Barnabás az apostolokhoz viszi
Saul — bátran beszél az Úr Jézusról
ellenségei elől Tarzuszba megy

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

365/332-333. Saul megtérése; Saul újra Jeruzsálemben – tanári segédlet és feladatlapok egyben

1 fájl(ok) 256.14 KB

A letöltéshez kérjük jelentkezzen be!