Pages Navigation Menu

Saul és a szamarak – ami a Beszélgető Bibliából kimaradt

Elmeséli: Miklya Luzsányi Mónika – az 1Sámuel 8,1 – 10,8 alapján

Ugye milyen rossz, amikor keresel valamit, és nem találod? Emlékszel rá, hogy ide tetted, és nincs ott. És amott sem. Sehol, az egész házban. De még az udvaron sem. Néha képesek úgy eltűnni a dolgok, hogy szinte varázserő kellene ahhoz, hogy megtaláld. Vagy éppen egy látnok, aki megmondja, hogy oda menj, ott biztos meglesz. És persze az a legrosszabb, ha a kutyád vész el vagy a cicusod. Mert a labdának vagy a színes ceruzának nincs lába. Nem megy arrébb. Ha valahova letetted, ott marad, csak meg kell találni. De ha egy állat elkóborol, azt tényleg nehéz megtalálni.

Bizony, így volt ezzel egy Benjámin törzséből származó ember is. Egy napon eltűntek a szamarai. Nagy baj volt ám ez. Ha akkoriban elveszett valakinek a szamara, az olyan volt, mintha ma ellopnák a kocsiját. Vagy a teherautóját, amivel a munkáját végzi. Mert szamárháton utaztak akkoriban az emberek Izráel földjén. Szamár cipelte a terheket. Nagyon fontos jószág volt.

Szóval, ez a Benjámin törzséből származó ember nem hagyta csak úgy elveszni a szamarait. Szólt a fiának, Saulnak:

– Vigyél magaddal egy szolgát, és keressétek meg a szamarakat!

A két legény feltarisznyázott és nekiindult. Nem volt egyszerű a dolguk, hiszen a szamár megy a saját feje után. Ahol füvet lát, ott megáll. Aztán megy tovább hegyeken-dombokon keresztül. Saul és a szolga is kereste mindenütt a szamarakat. Éjt nappallá téve mentek, hogy megtalálják őket. Bejárták Efraim hegyvidékét. Átkutattak minden hegyet és völgyet. Bejárták Benjámin földjét, de nem találták meg. Amikor Cúf földjére értek, ezt mondta Saul a szolgának:

– Gyere, menjünk vissza, különben apám értünk fog már aggódni, nem a szamarakért.

– Rendben – válaszolta a szolga –, de én úgy tudom, Isten embere itt él ebben a városban. Nem hallottál még Sámuelről? Tiszteli őt mindenki. Talán ő meg tudja mondani, hol lehetnek a szamarak. Kérdezzük meg tőle.

Saul beleegyezett a dologba, és elindultak a városba, ahol az Isten embere lakott. Sámuel, akit Isten még ifjúkorában szólított meg.

De éppen akkoriban nagy bajban volt. Sámuel Izráel bírája lett, aki igazságot tett és bátorította a népet a harcaiban. Amikor megöregedett, át kellett adnia a vezetést. A fiai lettek Izráel bírái. És nem voltak valami jó bírák. Nem nagyon kedvelték őket.

– Jobb lenne, ha király uralkodna felettünk – háborogtak az izraeliták. – Mi sem vagyunk rosszabbak, mint a többi nép. És mindenkinek van királya, csak nekünk nincs.

– Adj nekünk királyt – követelték Sámueltől az izraeliták. – Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás!

– De hiszen nem én vagyok a bírátok – válaszolta Sámuel –, nem is fiaim. Isten bíráskodik felettünk.

– Ugyan – legyintettek a zsidók. – Istent nem látjuk. De a királyt igen. Királyt akarunk! Amint csak lehet!

Sámuelnek nagyon rossz érzése támadt. Isten elé vitte a dolgot. És Isten azt mondta, legyen. Ha ennyire ostobák, legyen csak királyuk. Tapasztalják csak meg, hogy mit jelent.

– A király uralkodni fog fölöttetek. Fiaitokat elviszi katonának – figyelmeztette Sámuel a népet.

– Nem baj! – felelték az izraeliták. – Királyt akarunk!

– Leányaitokat meg elviszi szolgálónak.

– Hadd vigye!

– Elveszi a legjobb földjeiteket.

– Hadd vegye!

– És tizedet szed a termésetekből meg a nyájaitokból.

– Nem baj! – makacsolták meg magukat az izraeliták. – Királyt akarunk!

– Rendben – fejezte be Sámuel –, ti akartátok. De aztán nekem ne panaszkodjatok! Ne siránkozzatok az Úr előtt sem, mert nem fog válaszolni.

– Nem baj! – kiáltották egy emberként az izraeliták. – Akkor is legyen királyunk!

„Jól van. Akkor legyen királyotok. Ha Isten is úgy akarja” – törődött bele Sámuel.

Nem kellett sokáig várnia. Isten egyszer csak azt mondta neki:

– Holnap ilyenkor egy embert küldök hozzád Benjámin földjéről. Kend fel őt Izráel királyává. Ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből.

Pontosan így is lett, ahogy Isten megmondta. Másnap jött Saul a szolgájával, hpgy megtudják merre lehetnek a szamarak. Sámuel már messziről látta, hogy ez a Saul milyen szép szál legény.

– Ez az én emberem! – mondta Sámuelnek Isten.

„Te tudod, Uram. Ha úgy akarod, legyen ez a benjámini ifjú a király – bólogatott magában Sámuel. – Jó kiállású legénynek látszik. Magasabb mindenkinél. Jól mutat majd a trónon.”

De amikor Saul megérkezett Sámuelhez, nem a trón felől érdeklődött. A szamarai sorsa izgatta.

– Elvesztek az apám szamarai – mondta a prófétának. – Nem tudod véletlenül, merre keressük őket?

– Ugyan – legyintett Sámuel. – A szamarak miatt ne bánkódj, mert megkerültek. Különben is, kié mindaz, ami becses Izráelben? A tied és a családodé!

Saul nem egészen értette dolgot.

„Biztos összekever valakivel a próféta” – gondolta, és magyarázkodni kezdett.

– Hogy lehetne minden az enyém? A kevesebbnél is kevesebb, amit magaménak mondhatok. Hiszen én benjámini vagyok, Izráel legkisebb törzséből való! Nemzetségem pedig a legkisebb Benjámin törzsének összes nemzetsége között! Miért beszélsz hát így hozzám?

– Azért, mert téged akar Izráel királyává tenni Isten – válaszolta Sámuel, de látta, hogy Saul szívét még mindig nyomja valami. – És nyugodj meg végre! Megkerültek a szamaraid. Apád már miattatok aggódik, fiam. Csak tedd azt, amit én mondok neked!

Kép forrása

Szamaras kép forrása

Hozzászólások

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..