Pages Navigation Menu

64. Szíhón és Óg legyőzése; Bálám megáldja Izráelt

Üzenet – Téma:

* Istennel szemben még a leghatalmasabb királyok sem érnek célt.
* Az Úr a pogányokat is fel tudja használni akaratának véghezvitelére.
* Az Izráelnek adott áldásígéretek betelje­sülnek.

Előzmények:

Az izráeliták megkerülték Edómot, és legyőzték a támadó kánaániakat.
Amikor az izráeliták újból az élelem miatt zúgolódtak, az Úr tüzes kígyókkal verte meg őket. Ekkor Mózes rézkígyót csinált az Úr parancsára, hogy aki arra felnéz, meggyógyuljon.

1. történet:

4Móz 21,10–20: A zsidók tovább vándoroltak Móáb keleti határa mentén. Átkeltek a Zered patakon, és Arnón patakja felé indultak. Ott kezdődött az emóriak (Károli: emóreusok)* földje, akiknek Szíhón volt a királya.

4Móz 21,21–32 (vö. 5Móz 2,24–37): Szíhón országa a Jordán mentén, a móábiak (délen) és az ammóniak földje (északon) között terült el, az Arnón és Jármuk patakok között.

Egy másik emóri király Óg volt. Országa, Básán a Jármuktól északra feküdt.

Bálák, Móáb királya nem támadt az izráelitákra. Nyilván jól jött neki, hogy ellenségét, Szíhónt a betolakodók megtámadták. Talán sikerül legyőzniük őket, s utána leszámolhat Izráellel. Mielőtt átkeltek az Arnón patakon, Mózes követeket küldött Szíhónhoz ugyanazzal a kéréssel, mint korábban Edóm királyához: „Szeretnék átvonulni országodon! Nem térünk le sem szántóföldre, sem szőlőbe, kútvizet sem iszunk. A király útján megyünk, amíg átvonulunk területeden.”

Szíhón azonban nem adott engedélyt. Erős sereggel megtámadta az izráelitákat a pusztában, a határain kívül, Jahacnál. Az izráeliták derekasan küzdöttek, és az Úr segítségével legyőzték Szíhónt, aki a fiaival együtt elesett. Elfoglaltak minden emóri várost*, Hesbónt, a fővárost is. Minden lakóját megölték, a zsákmányt megtartották.

A 2Móz 23,27–28 és 5Móz 7,20 szerint az Úr nagy félelmet bocsátott az ellenségre, mely annyira rájuk nehezedett, hogy pánikba esve menekültek. A Józs 24,12 szerint ez így történt máskor is, nem csak Szíhónnal és Óggal, de a kánaáni királyokkal is.

4Móz 21,33–35 (vö. 5Móz 3,1–12): Ezek után Óg, az emóri Básán királya következett. Róla olvassuk az 5Móz 3,11-ben, hogy ő az utolsó óriások (refáiak) egyike volt. „Nyugvóhelye” méreteiből el tudjuk képzelni, hogy körülbelül mekkora lehetett: az ágy 9 könyök hosszú és 4 könyök széles volt (kb. 3,90 x 1,75 m, ha egy könyöknyit kb. 44 cm-nek számolunk, „a közönséges könyök szerint mérve”). Ez az ember legalább 3 m magas volt.

A csata Edreiben, a Jármuk déli oldalán, vagyis Szíhón területén volt. Az Úr bátorította Mózest, hogy ne féljen, mert Ógot, és Óg minden városát Izráelnek adja. Úgy kell elbánniuk az emóri Óggal, ahogyan Szíhónnal tették. Az Edrei melletti csata szörnyű vereséget hozott Ógra. Seregéből hírmondó sem maradt. Majd átkeltek a Jármukon, és elfoglalták Óg mind a hatvan városát. A népet megölték; a jószágot elhajtották. Még Gileád hegyének egy része is Izráel birtokába jutott.

Izráel két győzelmét a hatalmas Szíhón és Óg királyokon a Biblia szűkszavúan írja le. Két nagy győzelme ez mégis annak a népnek, melynek semmiféle katonai tapasztalata nem volt. Nyilvánvaló, hogy Isten velük volt, és Ő adta nekik a győzelmet.

Arnóntól a Hermón hegyéig a Jordánon-túli terület most már az izráeliták tulajdonába jutott. Rúben, Gád és Manassé fél törzsének birtokába került e terület. Harcosaik tovább vonultak a néppel Kánaán többi részének a meghódítására (vö. 5Móz 3,12–20).

2. történet:

4Móz 22,1–35: Bálák („Isten pusztított”), Cippór („madár”) fia, a móábiak* királya az eseményeket először bizonyára elégtétellel szemlélte. Az emóri Szíhón és Óg, régi ellenségei elpusztultak, ami valószínűleg szándéka szerinti volt. Ám az izráeliták olyan erősnek bizonyultak, hogy ez őt is nagy félelemmel töltötte el. Az emóri területek meghódítása után az izráeliták újra délnek indultak. A Jordán mentén Móáb felé tartottak. Ez nem sok jót ígért Báláknak. Mit tegyen? Ő is szálljon szembe a betolakodókkal, mint Szíhón és Óg?

Bálák a menekülés helyett valami egészen mást eszelt ki. Átkot mondat arra a népre egy varázslóval. Mint a pogány bálványimádók, ő is azt gondolta, hogy így megfosztja az erejétől. Gondoljunk csak Bálák származására (vö. a Jegyzetekben: móábiak)! Lótnak, Ábrahám unokaöccsének ez a leszármazottja tudott Ábrahám Istenéről, aki megígérte Ábrahámnak, hogy utódaié lesz majd egykor Kánaán földje. Azt is tudta, hogy az Úr vezette ezt a népet Egyiptomból ide (vö. 4Móz 21,5). Amennyiben sikerülne Izráel Istenének átkát kimondatnia a népre, az megerőtlenedne, gondolta.

Midjániak* is laktak Bálák országában. Vezetőikkel jóban volt. Összefogott velük terve végrehajtására. Saját vezető emberei és a midjáni „sejkek” közül néhányat Bálámhoz*, Beór fiához küldött – aki ismert varázsló volt –, hogy kérjék meg, amilyen gyorsan csak lehet, jöjjön el, és Izráel népét átkozza meg.

Bálám a mezopotámiai Petórban élt, a Tigris és az Eufrátesz közötti területen, amit később Szíriának hívtak (vö. 4Móz 23,7 és 5Móz 23,5). Ez Bálák követeinek több száz kilométeres utazást jelentett. Bálák feltételezte, hogy az izráeliták nem mernek támadni; ezért van ideje.

A főemberek átadták Bálák üzenetét, melyben elismerte, hogy az izráeliták erősebbek, mint ő. Azért, mert Istenük harcol értük.

Bálám óvatos volt. Diplomatikusan azt javasolta, hogy majd másnap ad választ. Előbb tudni akarja, mit bíz rá az Úr.

Éjszaka Isten beszélt Bálámmal (talán álomban?): „Miféle férfiak vannak nálad?” Bálám elmondta Istennek, hogy Bálák, Cippór fia küldött hozzá azzal, hogy egy nép jött ki Egyiptomból, s az ő országa közelében táborozik. És most neki, Bálámnak kell ezt a népet megátkoznia, akkor Báláknak sikerül győzni felettük. Isten azonban megtiltotta Bálámnak, hogy elmenjen a királyhoz, és átkot mondjon, mivel áldott nép az.

Másnap reggel megmondta Bálám a vezetőknek, Isten nem engedi meg, hogy elmenjen velük. Figyeljük meg, hogy Bálám valami fontosat kihagy, ti. hogy nem átkozhatja meg azt a népet, mivel áldott az a nép! És arra is: Bálám Istenre hivatkozik. Mintha ő maga szívesen tenne eleget Bálák megtisztelő meghívásának. Bálám feje tele volt Isten ismeretével, de a szíve hideg maradt.

A vezetők visszamentek Bálákhoz, és hírül adták: „Bálám megtagadta, hogy velünk jöjjön.” Ez is csak félig volt igaz! Úgy tűnt, mintha Bálámnak személyes oka lett volna arra, hogy ne jöjjön el. Így fogta fel Bálák is…

Újra követeket küldött Bálámhoz. Többet, mint előzőleg. És előkelőbbeket.

Milyen tisztelettel szólították meg Bálámot! „Ne vonakodj eljönni hozzám!” – mondták Bálák nevében. – „Igen gazdagon megjutalmazlak, és megteszek mindent, amit mondasz nekem. Csak jöjj el és rontsd meg ezt a népet!”

De Bálám kijelentette, hogy ha Bálák a házát (palotáját) neki adná is, tele arannyal és ezüsttel, akkor sem szeghetné meg az Úrnak, Istenének a parancsát, nem tehet ellene semmit. De a vezetők maradjanak nála éjszakára; majd megtudja, üzen-e még valamit az Úr.

Éjjel azt parancsolta Isten Bálámnak, hogy menjen el a királyhoz, de csak azt mondhatja, amit Isten fog neki mondani.

Másnap reggel megnyergelte Bálám a szamarát, és útnak indult.

Mégsem tetszett az Úrnak, amit Bálám tett. Jól ismeri Ő az ember szívét. Tudta, hogy Bálám nem akar neki engedelmeskedni.

Bálám az úton két szolga kíséretében Móáb felé tartott. (Most nem olvasunk semmit a követekről. Lehet, hogy Bálám tőlük lemaradva haladt.)

Egyszer csak letért a szamara az útról a mezőre. A szamár meglátta az Úr angyalát maga előtt, kivont karddal!

Bálám nem tudta, mi történik. Verni kezdte az engedetlen állatot, hogy visszaterelje az útra. Az angyal eltűnt.

Bálám most egy keskeny ösvényen haladt, mindkét oldalon fallal határolt szőlőskertek között. Újra ott az angyal! A szamár félve lapult a falhoz, s Bálám lábát odaszorította. Az újból haragosan rácsapott a szamárra. Végül az angyal egy szoros helyen állt eléjük. Itt nem tehetett mást a szamár, lefeküdt Bálám alatt az útra, aki haragjában harmadszor is verni kezdte.

Erre megnyitotta az Úr a szamár száját: „Mit vétettem ellened, hogy már harmadszor versz meg engem?”

Bálám nem furcsállta, hogy az állat beszél, dühösen válaszolt: „Mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek!”

„A te szamarad vagyok. Rajtam jársz régtől fogva. Szoktam-e ilyet tenni veled?” – folytatta a szamár.

„Nem!” – hangzott a válasz.

Ekkor az Úr megnyitotta Bálám szemét, s mostmár ő is látta az angyalt kivont karddal az út közepén. Tisztelettel leborult előtte.

Az angyal megszólította: „Miért verted meg a szamaradat már háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út. (Az angyal Isten nevében szólt!) A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged megöltelek volna, azt pedig életben hagytam volna.”

„Vétkeztem, nem tudtam, hogy te állsz velem szemben az úton. De ha nem tetszik neked, inkább visszatérek.” – felelte Bálám.

Az angyal felszólította, hogy menjen a követekkel, de csak azt mondhatja, amit az Úr mond neki.

3. történet:

4Móz 22,36 – 24,25: Amikor Bálák meghallotta, hogy jön Bálám, elébe ment az Arnón patakjáig. Megkérdezte tőle, hogy miért nem jött korábban, hiszen sürgősen hívta. Azt is tudatta vele, hogy gazdagon meg fogja jutalmazni.

Bálám kurtán válaszolt: most itt van, de csak azt mondhatja, amit Isten ad a szájába. Bálák Kirját-Húcótban („kívül fekvő város”, talán Bálák vidéki rezidenciája) lakomát rendezett, amire meghívta Bálámot és a követeket.

Másnap reggel magával vitte Bálámot Baál magaslatára, ahonnan jó kilátás volt az izráeliták táborának egy részére. Ott hét oltárt építettek, hét bikát és hét kost áldoztak. Mintha ezzel az Urat a saját pártjukra állíthatnák. Pedig Isten csak az általa rendelt papoktól fogadott el áldozatot.

Bálám ezután egyedül akart maradni, hogy az Úrral találkozzon. Bálák addig a vezetőkkel az égőáldozati oltár mellett várakozott.

Isten pedig értésére adta Bálámnak, mit mondjon.

„Arámból hozatott ide Bálák, kelet hegyeiről Móáb királya: Jöjj, átkozd meg Jákóbot, jöjj, kárhoztasd Izráelt! Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront meg? Hogy kárhoztatnám, kit az ÚR nem kárhoztat? Jól látom őt (Izráelt) a sziklacsúcsról, szemlélem a halmokról. E nép egyedül fog lakni, nem számítja magát a nemzetek közé. Ki számolhatja meg Jákóbot – száma mint a por – és Izráelnek csak a negyedét is? Bár úgy halnék meg, mint ez igazak, s lenne végem olyan, mint az övék!”

Bálák növekvő méltatlankodással hallgatta. „Mit tettél velem? Elhoztalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad őket!”

Bálám azt mondta, neki úgy kellett beszélnie, ahogy azt az Úr rábízta.

Bálák erre elvitte Bálámot egy másik hegyre, a Piszga csúcsára. Újra felépült hét oltár, mindegyiken bikát és kost áldoztak. Innen beláthatták Izráel egész táborát.

Bálám újra elment, hogy egyedül találkozzon az Úrral. Üzenete ezúttal így hangzott:

„Hallgass csak rám, Bálák, figyelj ide, Cippór fia! Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? Áldásra kaptam parancsot, s ha ő áld, meg nem másíthatom. Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne. Isten hozta ki őket Egyiptomból, olyan az ereje, mint a bölény szarva. Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izráelen!” (Itt elismeri Bálám, hogy a „fekete mágia” eszközeivel él.)

Bálák tanácstalanná vált. Megtiltotta Bálámnak, hogy azon a helyen tovább beszéljen, ne áldjon, ha már átkozni nem tud. Aztán magával vitte a Peór csúcsára.

Itt is hét oltár épült Bálám parancsára, s hét bikát és hét kost áldoztak, mint korábban.

Bálám látta már, hogy az Úr áldást kíván tőle Izráelre, ezért nem próbálkozott tovább va­rázslással. Míg alátekintett az izráeliták táborára, reászállt Isten Lelke, példabeszédbe kezdett, és áldás hagyta el ajkait (4Móz 24,3–9). Magasztalta Izráelt és Istenét. Bálák dühösen támadt rá. „Idehívattalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad már háromszor is! Most azért takarodj a hazádba! Azt ígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de most az ÚR megfosztott téged a jutalomtól.”

Bálám válaszában emlékeztette a királyt, hogy ő csak azt mondhatta, amit Isten rábízott. De még van valami mondanivalója: „De most, amikor elmegyek népemhez, jöjj, föltárom még előtted, hogy mit fog tenni ez a nép a te népeddel a messze jövőben.”

Néhány részlet Bálám utolsó próféciájából: „Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből.” Elsősorban Dávid királyra gondoljunk, mint Krisztus előképére, aztán az Úr Jézus eljövetelére.

Majd az amálékiek pusztulásáról szóló prófécia következett.

A kéniek* egy ideig békében laknak, de végül ők is megsemmisülnek más népekkel együtt, akik akkor még nem léptek a történelem színpadára: „Hajók jönnek Kittim partjairól, megalázzák Assúrt.” A kitteusok a Földközi-tenger partjain élő népek voltak, közöttük Szicília és Ciprus szigetlakói, macedónok és rómaiak.

Ez a prófécia világosan mutatja, hogy Izráelt az Úr kiválasztotta a népek közül. E népből (Jákóbból) támad csillag (szimbólum), egy nagy király. Gondoljunk a keleti bölcsekre, akik a zsidók királyát indultak keresni, mert csillagát keleten meglátták. Bálám megjövendölte az Úr Jézus eljövetelét, aki üdvözítője minden népnek.

A király és a próféta ezután hazatértek.

Itt nem olvashatunk Bálám tanácsáról, amivel később sikerült megrontania Izráelt, s hogy Bálámot a móábiakkal és midjániakkal való harcban megölték (4Móz 31,8.16; 65. lecke; vö. Józs 13,22). Ami jelentheti azt, hogy Bálám mégsem tért haza rögtön, vagy később visszatért a mezopotámiai Petórból. Talán mégis reménykedett valami fizetségben?

Bálám és Bálák egész története azt mutatja, hogy hiábavaló harcolni olyan nép ellen, mely az Úr védelmében áll. Okkult praktikák sem járnak sikerrel Isten gyermekei ellen, amíg Őbenne bíznak. Még az olyan rossz és hűtlen szolgák is, mint Bálám és Bálák, végül az Úr akaratát teljesítették.

Jegyzetek:

Emóriak – emóreusok – Az egyik legerősebb kánaáni nép volt, Kám leszármazottai (vö. 1Móz 10,15–19). Eredetileg nomádok. Később Kánaán régi városaiban, és a Jordánon túl telepedtek meg. Földművelők és állattenyésztők lettek. Kánaánban laktak még emóriak a Józsué vezetésével történt honfoglalás idején is, Józsué győzte le őket (vö. Józs 7,7). Ezek után már csak szétszórt csoportokban maradtak az országban. Az 1Sám 7,14-ben olvassuk, hogy béke volt Izráel és az emóriak között. Salamon ezeket a maradék csoportokat munkásokká tette (1Kir 9,20–21). Ettől kezdve népként nem olvasunk róluk.

Városok – Az ásatások szerint néhány magas fallal körülvett ház.

Móábiak – Lót, Ábrahám unokaöccse Sodoma elpusztulása után a Holt-tenger melletti hegyvidéken telepedett le. Ott esett meg lányai szörnyű tette: apjuktól estek teherbe. Az idősebbik lány fia Móáb, a fiatalabbiké Ammón. E kettőtől származtatják a móábiakat és ammóniakat (vö. 1Móz 19,30–38).

Midjániak – E nép Ábrahámtól és második feleségétől, Ketúrától származott. Ábrahám Ketúrától való összes fiát ajándékkal küldte el keletre, a Jordánon túlra (vö. 1Móz 25,1–6). A midjániak nomádok voltak. Így találkozott egy csoportjukkal Mózes a Sínai-hegy közelében. A midjániak földjéről a 2Móz 2,15-ben is szó esik. Más midjániak laktak Móáb és Edóm területén. Midjáni fejedelmekkel (arab „sejkekkel”) tanácskozott Bálák. A midjániak rablók és kereskedők voltak. Emlékezzünk csak, hogyan adták el nekik Józsefet a testvérei (1Móz 37,28 és 36).
Gedeon bíráskodása idején létszámban és hatalomban megerősödtek. Az amálékiekkel és más keleti népekkel Izráelbe vonultak be (Bírák 6,3). Miután Gedeon legyőzte őket, hatalmuk megtört.

Bálám – Milyen ember volt Bálám? A 4Móz 22,6-ban azt olvassuk, hogy akit megáldott, áldott lett, és akit megátkozott, átkozott lett. Ezért is küldött érte olyan messzire a király. Egyfajta „varázsló (jós)” volt (vö. Józs 13,22), aki pénzért gyakorolta a „mesterségét”. Mégis azt kellett végrehajtania, amit az Úr mondott neki. Ő az Urat Istenének vallotta (4Móz 22,18). Feltételezik, hogy Bálám Isten szolgájaként kezdte, ám később nyereségvágyból ilyen szörnyű praktikákat művelt. Bálámnak volt tudomása Istenről, de szívét a gazdagság és hatalom iránti vágy töltötte be. Ma is lehetséges sok ismeret, üres szív. Ám az Úr a szívet vizsgálja.

Kéniek – Ez a nomád törzs is midjáni volt. Mózes sógorát is Kéninek nevezik (Bír 1,16). Hosszú ideig éltek békében a zsidók között, többek között Megiddó fennsíkján, ahogyan a Bír 4,11-ből látszik (Jáél, a kéni Héber felesége ölte meg Siserát). A Jer 35-ben olvasunk a rékábiak engedelmességéről Jónádáb atyjuk iránt: nem ittak bort és nem laktak házakban, nem művelték meg a földet. Rékáb is kéni volt.

064

Énekek:

Református énekeskönyv: 2:1; 47; 134:3; 136:17–18.26; 236:1; 296:1; 325:1
Jertek, énekeljünk: 65:1; 66:1–2
Harangszó: 49:1; 52; 53:8; 54:1.5; 55:3
Dicsérjétek az Urat!: 24; 27; 33:1–2; 45:1.3; 50:2.7; 53; 82; 165
Erőm és énekem az Úr: 3; 4; 10; 46; 129

Megjegyzések:

Amikor az Úr harcol – A győzelem a hatalmas Szíhón és Óg ellen – Bálák korábban vereséget szenvedett Szíhóntól – arra mutat, hogy az Úr harcolt Izráelért. A világtörténe­lemben látjuk, hogy a támadó népek gyakran azt hitték, hogy Isten az oldalukon harcol. Keresztyének is gondolhatják, hogy Istentől különleges segítséget várhatnak. Ez olykor így is van. Gondoljunk csak arra, amit az Úr Jézus mondott a tanítványainak a Mk 13,9 és 11-ben: helytartók és királyok elé fogják vinni őket, de ne féljenek, mert a Szentlélek megadja nekik, mit mondjanak. Másrészt arra is figyelmeztet Jézus, hogy a tanítványokat ki fogják zárni a zsinagógákból (Jn 16,2). Mindig imádkozhatunk Isten segítségéért, amikor igaz ügyben harcolunk!

Egy varázsló Isten akaratát cselekszi – Bálám áld, amikor átkoznia kellene. Szép példa ez arra, hogy néha milyen csodálatosan munkálkodik Isten. A Bibliában gyakran látjuk, hogy az Úr pogány fejedelmeket használ föl büntetése végrehajtására. (Keressünk rá példákat a gyerekekkel!) Egy másik példa Augustus császár népszámlálása. Emiatt ment József és Mária Názáretből Betlehembe, hogy a Mik 5,1 próféciája beteljesedjék (Lk 2,1kk).

A helyes utat elhagyni – Bálám a helyes utat elhagyta (2Pt 2,15). Péter szerint Bálám először a Mindenható igaz prófétája volt. Majd valószínűleg nyereségvágyból elfordult tőle. Ezt mindenek előtt aljas tanácsa mutatja, hogy azzal az izráelitákat bálványimádásra és paráználkodásra vegye rá (4Móz 25; 31,16; Jel 2,14).
Lehet-e az, hogy valaki először Isten szolgálatában áll, s később hasonlóan cselekszik? Sajnos, igen. Gondoljunk csak Saulra, aki először a prófétákkal prófétált (1Sám 10,11), majd évek múltán Dávidot meg akarta ölni, ő maga pedig halottlátóhoz fordult (1Sám 28). Milyen szomorú ez! Más az, amikor valaki elbotlik. Később bizonyára visszatalál.

Izráel, az Úr és az Úr Jézus a középpontban – Bálám áldásának a történetében nem Bálám van a középpontban, hanem Izráel Istene és maga Izráel. Bálám próféciája előremutat Jákób (Izráel) nagy Fiának az eljövetelére, aki uralkodni fog minden nép felett. Ez teszi ezt a történetet nem csupán érdekfeszítővé, hanem igazi evangéliummá!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem

  • Varázslás, mágia, áldás- és átokmondás az ókori kelet népei között. Áldásígéretek és azok teljesülése Izráel népe történetében. (***)

Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Okkult jellegű olvasmányok, filmek, praktikák mai divatja. Mi a helyes viszonyunk velük? (***)

Magyar nyelv és irodalom

  • A bibliai történet újrafogalmazása egy-egy bibliai szereplő szemszögéből. (***)

Vázlat:

Móáb – emóriak
Bálák – Szíhón és Óg
Bálám
az átok áldássá válik

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.