Napi áhítat Archívum - Oldal 31 a 35-ből

Minden értetek van!

2Kor 4,15–18

Egy gyermek mindig felfelé néz, mert körülötte csupa felnőtt van, akiktől várja élete biztonságát, keresi bennük a szeretetet. Egy felnőtt sokszor a körülötte levőkre néz, mintha most is tőlük várná el ugyanezeket, s meg kell, hogy lepődjön, mennyire „kicsik”, akiket ő oly hatalmasaknak gondolt. Egy idős ember pedig újra felfelé kezd nézni, mert ő már tudhatja, minden csak azért történt egykor, hogy a „kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére”.

Rengeteget változunk életünk során, sok mindent elhagyunk, és sok minden elhagy minket. Külső emberünk is megromlik, de a belső újulhat napról-napra. Hogyan? Úgy, hogy átértékelődnek a dolgok. A „pillanatnyi könnyű szenvedések” perspektívát kapnak az „örök élet dicsőségére” nézve.

Megtanulunk a láthatatlanokra nézni, amik még feljebb vannak, mint az emberileg nálunk erősebbek, tapasztaltabbak. Megtanuljuk Isten céljait keresni életünk eseményeiben: nem az okokat kutatva, hanem a célt, az Isten dicsőségét.

Egy darázs repült be a konyhába. Nem akartam megölni, de azt sem, hogy bennmaradjon. Neki sem volt jó benn, hiszen elvesztette szabadságát. Azt találtam ki, hogy egy nagy gyufásdobozzal elkapom, visszaviszem az ajtóhoz, s ott kiengedem a szabadba. Vajon a darázs érezte-e a gyufásskatulyában a szabadulás eszközét…

2024-02-13

Hogy Jézus élete láthatóvá váljék

Napi áhítat

2Kor 4,7–11

Jézus élete úgy vált láthatóvá, hogy teste megtöretett, meghalt. Halálon át mutatta meg az életet. Mint a gabonamag, mely ha elhal, új életet terem (Jn 12,24), ha pedig nem hal el, akkor egymaga marad.

Amennyire igaznak tűnik ez olvasva a kényelmes szobában, annyira nehéz elviselni, amikor megtörténik valóságosan. Mi mindent kell átélnünk Pál szerint? „Szorongatást”, „kétségeskedést”, „üldözést”, „letiprást”. S ezt nem csupán a hitetlen világ részéről, hanem sokszor belül, a gyülekezetünkben is. Hitünk próbája ez. Az apostolt az késztette vallomásra, hogy a korinthusi gyülekezet megbírálta, megkérdőjelezte őt szolgálatában.

Megtöretett ezáltal, de nem csüggedt, hanem engedte, hogy láthatóvá váljék benne a Krisztus által nyert élet: szeretet, öröm, békesség. Tudott megbocsátani, sőt könyörögni azokért, akik meghurcolták. Ebben a látszólagos gyengeségben mutatva fel az igazi erőt, alázatot, szelídséget.

Semmi sem lehetetlen annak, aki hisz; semmi sem nehéz annak, aki szeret. Semmi sem fárasztó a szelídnek, és semmi sem elérhetetlen az alázatosnak.

Clairvauxi Bernát

2024-02-12

Mennyire fontos nekünk a kényelem?

Napi áhítat

Zsolt 106,24–25

Valakit egyszer megkérdeztek, hogy mit tartana meg a civilizációból, ha egyetlen dolgot választhatna. Azt felelte: „A meleg vizet.” Mi vajon mit választanánk?

Izráel a „házat” akarta választani a sátor helyett. A ház a biztonság jelképe, a sátor a kiszolgáltatottságé. Inkább kívánták az egyiptomi házat, mint a pusztai sátorozást. Ismerjük be, hogy egy hétig nagyon kellemes tud lenni a sátorozás, de egy egész nyáron, vagy egy egész évig…, s 40 évig?

Nem véletlenül lázadoztak a pusztában! Nagyon kellemetlen, ha az ember ki van téve a szomjúságnak, éhségnek, homokviharoknak, ellenségnek…

Egyiptom azonban a szolgaság helye volt a választott népnek. Kényelmes ugyan, de szolgaság. S életük a fáraó kegyétől függött.

Vajon mi mit választunk? A szabadságot a kiszolgáltatottsággal együtt, vagy a szolgaságot, de kényelmesen? Gondoljuk csak végig, hogyan döntött népünk, családunk különböző helyzetekben? Hányszor szült megalkuvást a kényelem szeretete?

Szélesre tárt karokkal kér bennünket, hogy teljes bizalommal hagyatkozzunk rá, mert egyedül Ő teszi életünket emberivé, s segít, hogy meghívásunk értelmében az Ő képére teremtett szabad istengyermekek legyünk. Krisztuson kívül nincs szabadság.

H. Boulad

2024-02-11

Mi a te „Egyiptomod?”

Napi áhítat

Zsolt 105,16–38

Egyiptom, mint a kísértés, vagy éppen a megőrzés helye, végigkíséri Izráel egész történetét. Az ókorban nagyhatalom, az egyik legkülönlegesebb ország, tele csodákkal. Máig csak érteni próbáljuk építkezésüket, vallásukat, gazdagságukat.

A fáraón keresztül Isten már József idejében is megmutatja, hogy Egyiptom az Ő eszköze, hogy szolgálja céljait. Itt tartja népét, míg felnövekednek, s nagy néppé lesznek. De a később bekövetkezett rabszolgaság nem célja, ezért a megfelelő időben a választott népnek ki kell jönnie ebből az országból.

Egyiptom tehát nem jó és nem rossz. Eszköz, amelyet nem szabad imádni az eszköz használója helyett, de nem szabad lenézni sem, mert Isten eszköze. Így lesz jelképpé: minden olyan dolog szimbólumává, mely időlegesen adatik az embernek haszonra, de amelytől el is kell szakadnia, ha Isten helyébe nőne, s ezzel tönkretenné életének célját.

Mi lett számunkra „Egyiptommá”? Mi az, amit csodálunk, ahová menekülünk, ha bajunk van, s amit azután „megmentőként” emlegetünk Isten helyett? Lehet, hogy minket is ki kellene már szabadítani valahonnan?

„Mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.” (2Pét 2,19)

2024-02-10

Valahonnan kifelé…

Napi áhítat

2Móz 15,1–18

Isten útja először valahonnan kifelé vezet. Ki az addig megszokott dolgokból, ki a szülői házból, ki a saját álmokból, tervekből. Ki, valahonnan kifelé. Mert először „ki” kell jönnünk ahhoz, hogy követni tudjuk Őt. A tanítványok elhívása is erről tanúskodik, de az egyház görög elnevezése is: ekklézia = kihívottak (közössége).

A parancsolat elmondja ebben Isten munkáját is: „kihoztalak téged”. Mert Ő nagyon jól tudja, hogy milyen nehezen mozdulunk ki abból, amiben vagyunk. Ezért hív. Magához hív, mint a kisgyermeket a szülők, amikor járni tanul, hogy el merjünk indulni. Nem céltalanul kell otthagyni mindent, hanem azért, hogy elhívatásunkat teljesíteni tudjuk.

Ha túlságosan erősek a „kötelékeink”, még el is szakítja őket. Csodákon keresztül szólít meg, vagy veszteségeken keresztül, hogy valahogy elinduljunk tespedő, céltalan, ülő vagy álló helyzetünkből.

„Kihoz” minket. Minél hamarabb megértjük célját, s keressük akaratát, annál több az esélyünk arra, hogy értelmes életet éljünk. Izráel népe nagyon nehezen „szakadt ki” Egyiptomból, újra meg újra megkérdőjelezte a kijövetel szükségességét – s így értelmetlenül pusztultak el mind egy nemzedéknyien.

Legyen ez számunkra intő példa, ahogyan mi is példává leszünk mindazoknak, akik körülöttünk élnek.

Lefegyverző hadműveletedben

naponta megadom magam.

Biztonságot csak tenyeredben,

békét csak tetőled, Uram.

Miklya Zsolt

2024-02-09

Aki hisz Őbenne…

Napi áhítat

Jn 3,16–18

Mit jelent hinni? Hogyan kell? Van-e benne növekedés? Aki hisz egyszer, az attól kezdve már mindig fog hinni? El lehet-e veszíteni? Mit kell tenni érte, hogy hihessünk, vagy egyszer csak „elér” minket Isten ajándéka?

A hit lényege, hogy mindig minden mozgásban van. Nincsenek lehetetlen dolgok, nincsenek reménytelen emberek. Hinni annyit jelent, hogy kaput nyitok Isten előtt, hogy megragadjon engem, s cselekedjen velem. Vegye kézbe a dolgaimat, irányítsa imádságaimat, legyek erejének eszköze mások életében. Ezért a hit folyamatosan növekszik. Lényege szerint tehát elveszíthetetlen.

Jézus neve annyit jelent: szabadító. Ez cselekvésének lényege: szabadítás minden megkötözöttségtől, előítélettől, elvárástól, hamisságtól, nyomorúságtól. Aki hisz benne, az átélheti szabadítását, akár naponként. Ez erősíti a kegyelemben és az engedelmességben.

Hinni tehát annyit jelent, hogy bekapcsolódhatunk a hatalmas tömegbe, akik viszik a lángot minden koron, minden nemzeten át, hogy elérkezzen a nagy nap, a győzelemé. Ahogyan az olimpiai lángot viszik városról városra, s hívnak mindnyájunkat, úgy kell Isten gyermekeinek is világítani a maguk útján, s hívogatni másokat a Jézus Krisztusban való hitre.

Amennyit hiszel, annyi a tied.

Füle Lajos

2024-02-08

Mire elég a felhatalmazásunk?

Napi áhítat

1Jn 5,13–15

Mindnyájan vágyunk rá, hogy imádságaink hatással legyenek Istenre. Arra is, hogy másokért szóló imádságaink teljesedjenek be. Jó lenne olyan hatalmat birtokolni, amivel segíthetnénk a szükségben levőkön, mellyel a rosszat legyőzhetnénk, a szenvedést megszüntetnénk… S vajon nem kaptuk meg mindezekre a felhatalmazást? Mire is elég a felhatalmazásunk? Nézzük most is végig a görög szó jelentésárnyalatait:

„Szabadság, képesség valamire” – Isten akaratának teljesítésére, a jóra, békességszerzésre, szolgálatra. Valaki így fogalmazta: „A keresztyének azok, akik tudnak jót is cselekedni.” Segíthetnek, győzhetnek!

„Hivatal, mely hatalommal jár” – a felhatalmazás tehát nem önkényes, hanem engedelmességben hathatós csupán. Arra való, amire a „Főnök” adta! Mi csak beosztottak vagyunk, követek, akik parancsot teljesítenek!

„Gazdagság” – mindent kérhetünk, hiszen olyan Istenük van, akié minden! Aki bármit megadhat, hiszen a legtöbbet, az örök életet is elkészítette számunkra!

„Pompa” – valami Isten dicsőségének sugárzásából, ahogyan Mózest is körülvette, amikor lejött a hegyről. Tehát külsőnk méltósága is hordozza Isten felhatalmazását.

Valójában az vagy, ami Isten szemében vagy.

Kempis Tamás

2024-02-07

Akik befogadták…

Napi áhítat

1Jn 5,9–12

A „befogadni” szó az eredeti görögben sok mindent jelent. Hogy mit is hordoz még, s hogyan nyerhetünk felhatalmazást arra, hogy Isten gyermekeivé legyünk, nézzük meg az eredeti szó jelentésárnyalatait.

„Felfog” – akik megértik üzenetét, azokat hatalmazza fel. Mint amikor egy sötét szobában tapogatózunk valami után, s hirtelen valaki felgyújtja a villanyt, és mi rátalálunk arra, amit kerestünk.

„Megbecsül” – akik értéknek tartják Jézus befogadását, azokat hatalmazza fel. A dolgok értékét gondolkodásmódunk határozza meg. Akinek nem fontos Ő, az nem is éli át hatalmát. Akinek minden, az kincsként fogadja, s annak hatalommá lesz az életében.

„Megragad valamit” – akik megfogódzkodnak benne, mint egy mentőövbe az áradatban, azok átélik hatalmát.

„Elér valamit” – akik nem elégszenek meg látszatokkal, a „majdnem olyannal”, hanem addig keresik, míg elérik, azoknak egyedülállóvá lesz, amit megnyernek.

„Elvállal” – nem rejtegetik magukban, hanem kiragyog belőlük szavaikban, tetteikben. Életté, hitvallássá lesz (Mt 10,32–33).

Akit a Lélek hatalommal

magának rendel, s lenni késztet,

akiben teljes irgalommal

termőre fordul az ígéret,

annak a szíve szerelmeddel

telik csordultig, Magasságos,

abból a hála kegyelmeddel

árad a Földre, Igazságos.

Miklya Zsolt

2024-02-06

Akik befogadták őt…

Napi áhítat

Jn 1,9–14

Így a második félév első napjaiban az ember szembenéz az első félév eredményeivel, s végiggondolja, hogy mit is kellene másként tenni, vagy épp megerősödik abban, amit elkezdett már szeptemberben.

A fenti igében egy olyan felhatalmazás van, mely Isten gyermekeinek nyilvánít bennünket. „Akik befogadták” Jézus Krisztust, azok belülről vezérelt emberek.

A kívülről való vezérlés egy bizonyos életkorig egészen természetes, mert sok mindent meg kell tanulni ahhoz, hogy az ember helyesen tudjon dönteni. De ha ez a későbbi életkorban is megmarad, akkor állandó „felügyelet” szükséges mellénk, hogy valaki mindig megmondja helyettünk, mi a jó. Vannak társadalmak, ahol direkt „kiskorúsítják” a tömeget: kívülről, felülről vezérlik, hogy ne kelljen gondolkodni senkinek, s mindent „be lehessen adni”.

A tömegmanipuláció egészen távol áll Istentől. Ő az övéit felnőtt életre hívja, akik belülről vezéreltek, felelős emberek, akik hálából szánják oda magukat követésére, megharcolják döntéseiket. A bűnt legyőzöttnek tartják, mert Krisztus magára vette a Golgotán, de komolyan veszik hatalmát rajtunk, mert bűnös emberek maradunk életünk végéig.

A hívő ember Istennek egyre több csodálatos erejét érzi felszabadulni, s úgy tapasztalja, hogy az ő hitére megindulnak Isten kötött energiái és fenntartják őt – míg a hitetlen úgy érzi, hogy a „véletlenek” rázúdulnak és összemorzsolják.

Ravasz László

2024-02-05

Fordulat a bemutatkozásban

Napi áhítat

Zsolt 139,13–18

„A te Istened.” Nem túlzás ez valahol? És ha én nem akarom? Hasonlít ez arra, mintha valaki ismeretlenül odajönne hozzám, s úgy mutatkozna be: „Én vagyok a te legjobb barátod!” Milyen alapon? És ha nekem nem szimpatikus, vagy már van másik barátom? De ha az illető elmondaná, hogy ő mentette meg az életemet egy bizonyos helyzetben, akkor már valóban elgondolkodnék, hogy talán mégis ő a legjobb barátom.

Isten annak alapján az „Istened”, amit érted tett!

Figyelj arra is, hogy itt nem a „ti Istenetek” szerepel, nem egy népet szólít meg a parancsolat, hanem az egyes embert. ÉN-TE kapcsolatban akar veled lenni az Isten. Ez nemcsak az Újszövetségben jön így elő, hanem itt, az első parancsolatnál is.

Isten megszólít Téged is! Mint személy a személyt. Ő az, aki formált nagy erővel, mint a fazekas az agyagot. Ismerte „alaktalan testedet”, mielőtt lettél volna – ahogy a zsoltáros írja. Már akkor gondoskodott rólad, amikor még szüleid nem is sejtették létezésedet. Tervében már akkor szerepeltél, hogy megismerhesd és megszerethesd te is Őt.

Imátkoztalak már kőben, fában,

a táltossörényű paripákban,

imátkoztalak a kelő napban,

éjszaka szentjánosbogarában.

De legtöbbször mégis önmagamban,

hogy ne legyél annyira idegen.

Mondd, miért a magam tükre legyen

mosolyod a mások bizalmában?

Bogárdi Szabó István

2024-02-04