Üzenet – Téma: * Isten igazságos. * Ő valóban odafigyelt Ábrahám közbenjárá­sára. Előzmények: Az Úr megújította szövetségét Ábrahámmal, és megígérte Izsák születését. Ezután nemsokára újra találkozott vele. Történet: A déli nap hőségében Ábrahám sátrának nyitott ajtajában ült, még mindig Mamré tölgyesében. Ahogy kinézett, hirtelen három férfi* állt előtte. Nem hallotta jöttüket, egyszer csak ott voltak. […]

Üzenet – Téma: * Az Istenbe vetett bizalom nem szégyenül meg. * Izmael születése után még 13 év telt el, míg megemlékezett az Úr Abrámmal kötött szövetsé­géről. Ekkor újra megújította a szövetséget, és minden ígéretét. Előzmények: Száraj és Abrám nem tudott tovább várni. Hogy gyermekük szülessen, emberileg lehetetlennek tűnt. Maguk akartak hát cselekedni, emberi megoldást […]

Üzenet – Téma: * A hitetlenség az emberi ész eszközeivel kí­ván élni. De ritkán jó, amit előhoz. * Isten a rosszat is fel tudja használni céljaira. Hogy Vele tudjunk gondolkodni, először meg kell alázzuk magunkat. Előzmények: Abrám sokszorosan kapott már ígéreteket. De az utód még mindig nem született meg. Próbált emberi eszközöket is: Eliézerrel. Őt […]