Üzenet – Téma: * Isten jelekkel is megerősíti a szavát. * Az ige magyarázata hitet ébreszt. Előzmények: Istvánt, a hét diakónus egyikét görögül beszélő zsidók vádolták káromló beszéddel, és a nagytanács elé vitték. István itt olyan beszédet tartott, melyben a tanácsot vádolta Jézus meggyil­kolásával. A haragvó tanácsosok rárohantak és megkövezték. A jeruzsálemi gyülekezet ezt követően […]

Üzenet – Téma: * „Légy hű mindhalálig”! Előzmények: Az apostolok által tovább munkálkodott a Szentlélek, ezért börtönbe zárták és a nagytanács elé idézték őket. A főpapokat nem győzték meg a csodák sem, ők a hatalmukat féltették. Gamáliél tanácsára azonban szabadon bocsátották az apostolokat, megtiltva nekik újra, hogy Jézus nevében szóljanak. Történet: Jézus Krisztus jeruzsálemi gyülekezete […]

Üzenet – Téma: * A hitvallás szenvedéssel jár. * Istennek kell inkább engedni, mint az em­bereknek. Előzmények: Az első gyülekezetben minden közös volt. De Anániás és Szafira nem voltak becsületesek. Péter megbüntette őket, s azután meghaltak. Történet: Az apostolok és a gyülekezet általában a Salamon tornácában volt együtt. A Szentlélek az apostolokon keresztül különlegesen munkálkodott. […]