4Móz 20,1–13

Mózes, az Isten embere végigvezette népét az Egyiptomból kivezető úton, s a pusztai vándorlás hosszú negyven évén – ám ő sem mehetett be az Ígéret Földjére. Nagyon súlyosnak érezzük ezt a büntetést, akkor is, ha már 120 éves volt, s a bemenetel harcokkal járt együtt. Miért történt ez?

A pusztai vándorlás egy pontján, amikor már rettenetesen sok volt a lázadás a vezetők, s az Isten ellen, Mózes és Áron vizet fakasztott a sziklából. Maga a cselekedet Isten parancsára történt, de Mózes szava úgy hangzott el, mintha magának tulajdonítaná ezt a csodát.

Milyen apró különbségnek tűnik! Pedig egyáltalán nem az! Isten dicsőségéből valamit is magamnak tulajdonítani lopás – nagyon vigyázzunk vele! Az emberek ugyanis nagyon hajlamosak arra, hogy azt dicsőítsék, akit látnak. De akik ezt elfogadják az emberek közül, elveszik büntetésüket.

Jézus nagyon vigyázott arra, hogy cselekedete miatt sose őt dicsérjék, hanem Istent – pedig Ő maga volt az Isten!

Ha minket dicsérnek meg valamiért, mit teszünk? Elkönyveljük, szégyenkezünk, álszerénykedünk? Egyik lelkész így válaszolt, amikor megdicsérték: „Gyere, köszönjük meg együtt, amit tehettünk!”

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Péld 30,8–9

Isten előtt nem a szegénység kedves, hanem ha valaki úgy él szegénységével, hogy az Isten dicsőségére legyen. Ami talán azért könnyebb a szegényeknek, mert ők nem nagyon bízhatnak másban, mint Istenben. Az viszont elég veszélyes, ha egy szegény az emberekben kezd el bízni, mert akkor tényleg nem marad semmije! Ezért jut el a lopásig, mert felhatalmazza magát a „sok gonosz gazdag ember” megrövidítésére. Vannak, akik ilyen elégtétellel lopnak a gazdagoktól.

„Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is…” (Fil 4,12–13) – mondja Pál apostol. Ő már tud valamit. A megelégedés titok. Azzal élni, amim van – de bölcsen. Ha kevés adatott, akkor hűnek lenni a kevesen, s ha több, akkor a sokkal is jól gazdálkodni.

Isten tehát nem azt akarja, hogy mi szegények legyünk. Nem ez a végső célja a keresztyénségnek. Vannak, akikre bízott javakat, mert nekik gondoskodniuk kell a többiekről, akik képtelenek magukról! Egymásra is bízott minket! Van elég eledel mindenkinek. Ha jól osztanánk el, senkinek sem kellene éheznie a világon.

Tanuljuk meg imádkozni ezt a néhány igeverset, s merjünk hálát adni azért, amit mi kaptunk!

Az „evangéliumi szegénység” organikusan birtokolja a világot, míg a gazdag az élet egészéből önzőn és féltékenyen kiszakított sötét masszát képviseli.

Pilinszky János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Péld 18,19 és 28,24

Nem tudom kinek bántja a lelkiismeretét, de az enyémet sokat bántotta, amikor gyermekkoromban úgy vettem csokit szüleim pénzéből, hogy nem mondtam meg nekik. Sok embert ez egyáltalán nem zavar, pedig azt gondolom, nagyon keserves dolog azok ellen vétkezni, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Szülőt, testvért, szomszédot meglopni annyit jelent, hogy többet nem tudunk őszintén egymás szemébe nézni. S ezt semmi sem indokolja, mert itt nemcsak az anyagiakról van szó, hanem a lelki kapcsolatról, amit tönkretesz vele az ember.

Egy italozó apa odáig vetemedett, hogy a gyermeke összegyűjtött pénzét lopta el, mert nem bírta szesz nélkül… Meg lehet ugyan bánni, de mit okozott vele gyermekének?

Vég nélkül lehetne sorolni példákat a lopások félelmetes burjánzására: a kölcsönzött könyvtári könyvektől, melyek sosem kerülnek vissza, az adócsalások összegéig.

Az anyagi javak birtoklása sokszor hamis tudattal jelenik meg az emberben, amivel egy életre kell leszámolni. Gondolkodásunkban kell megváltozni. Ha engem megloptak, nem hatalmaz fel, hogy én is lopjak. Ha szegény vagyok, nem hatalmaz fel arra, hogy lophatok attól, akinek több van.

Egy keleti országban törvénybe iktatták, hogy aki három napja nem evett, annak joga van élelmet lopni. Szerinted helyes ez a törvény?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 14,18–20

A Bibliában van egy különös személy, akiről igen keveset tudunk, jobbára csak a nevét, s hogy Ábrahám tizedet fizetett neki a hadizsákmányból. Ez az ember Sálem királya (feltehetően Jeruzsálem korábbi neve, Sálem = békesség), s a Felséges Isten papja. Neve is jelképes: Melkisédek = igazság királya. Papi rend még nem lévén – hiszen csak Áronnal kezdődik el a papság, mintegy 600 év múlva, ez a személy egy Istentől rendelt papság letéteményese. Amit maga a Biblia magyaráz így, mikor a Zsidókhoz írt levélben Jézus származását, papságát nem az Ároné­ból vezeti le, hanem Melkisédek rendje szerint. Tehát Isten különös kiválasztása, s nem a születés alapján (Zsid 7).

Melkisédek kenyeret és bort visz Ábrahámnak, mintha az úrvacsora megelőlegezése lenne ez is. S Ábrahám tizedet fizet neki. Sem előtte, sem utána nem tudunk arról, hogy bármi közük lett volna egymáshoz, valamiféle alárendeltségben – csak annyit tudunk, hogy az ősatya volt az első tizedfizető.

Nálunk az ifiben volt egy tizedfizető kassza, amelyből közösen adakoztunk bizonyos célokra. Igen hasznosnak láttuk, mert közösen sokkal többet tudtunk adni, s így eleve másokat szolgált a tizedünk.

A szegény, aki semmire sem vágyik, birtokában van a legnagyobb kincsnek: magamagának. A gazdag, aki eped valami után, nyomorult rabszolga.

A. France

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024