Életkorok:  alsós, felsős, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, kirándulás, sport, 
Szervezési formák:  tábor, csendesnap, 
Tudomány területek:  kortörténet, háttéranyag, módszertani segédanyag, 
Multimédia:  lexikon, szótár, film, online játékok, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: Zsoltárok 44,7; 45,4; Példabeszédek 5,4; Bírák 3,12–30; Zsidók 4,12
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, testi-mozgásos, kapcsolati, egzisztenciális
  • Tevékenység: Vívástörténet: magyar olimpiai sikerek, egy vívóportré; kis vívósuli: vívóképességeket fejlesztő, vívást előkészítő mozgásos játékok

 

Egy magyar sikersportág: a vívás (Verbális-nyelvi, testi-mozgásos, kapcsolati, egzisztenciális)

A magyar vívósport nagy múltra tekinthet vissza, az 1908-as londoni olimpia óta 39 olimpiai aranyérmet szereztek vívóink. Legsikeresebb közülük a hétszeres olimpiai bajnok kardvívó Gerevich Aladár, aki hat olimpián is szerepelt, és mindről aranyéremmel tért haza. Fiatalon, 22 éves korában került először az olimpiai kardcsapatba, és még 50 évesen is a kardcsapat tagjaként szerzett aranyérmet. Kivételes technikája, remek fizikuma és eleganciája kiemelte őt vívótársai közül, ám a sikerekhez hosszú évek kitartó munkájára volt szükség kiváló mesterek keze alatt. Első vívómestere az édesapja volt, aki még arra is szigorúan figyelt, hogy mit ehet a fia, és milyen testerősítő gyakorlatokat végezhet.

Mit gondolsz, az alábbiak közül melyik jöhetett szóba?
(A fele igaz: A, B, E.)

A. rövid távú futás
B. távolugrás
C. birkózás
D. evezés
E. tenisz
E. súlyemelés

Forrás

Kép (csak illusztráció):123RF

Vívóink a párizsi olimpián is szépen szerepeltek, a férfi párbajtőrcsapat – Andrásfi Tibor, Siklósi Gergely, Koch Máté és Nagy Dávid – aranyérmet, a férfi kardcsapat – Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Rabb Krisztián és Szatmári András – ezüstöt, Muhari Eszter bronzérmet szerzett párbajtőrben.

Nézzük meg a döntő pengeváltást, amiben eldőlt az aranyérem sorsa:
A férfi párbajtőrcsapat aranyat érő pontja

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Vakáció/ Az olimpia lángja menüpont alatt.

1Móz 29,9–20

A testvére elől menekülő Jákób helyet keres, de már övé az áldás öröksége. Visszafelé vezető útja is készen áll, mert reménysége odaköti – hiszen annyira akarta azt az áldást, hogy csalni is hajlandó volt érte. Ám ehhez feleség is kell, aki gyermekei anyja lehet, akik majd továbbviszik az életet, s akiken keresztül naggyá lesz a választott nép.

Jákób tehát elmegy Háránba, nagybátyja házához, s meglátja Ráhelt a kútnál. Egy pillanat alatt egymásba szeretnek, s mindketten tudják, hogy ez végleges. Szerelmük oly tartós, hogy kibír 7 évet – csak várakozásban! S amikor Lábán, az édesapa egy csellel a nászra nagyobbik lányát, Leát vezeti be (lefátyolozva vitték 7 napos ünnepség utáni este), újabb várakozás következik. Egy hét múlva megtarthatják ugyan az új esküvőt, de ismét szolgálnia kell Jákóbnak ingyen 7 esztendőt.

Szerelem első látásra. Ilyen szerelem is van a Bibliában. Ez sem a civilizált emberiség együttélésének gyümölcse, hanem Isten ajándéka arra nézve, hogy két embert egymásra csodálkoztasson, és segítse őket a várakozásban.

Érdemes megfogadnunk egy idős ember tanácsát: „Nem azt kell elvenni, akivel együtt tudnánk élni, hanem azt, aki nélkül nem tudnánk élni!” Tegyük egészen magasra a mércét, hiszen a házasság sosem cél, hanem csak eszköz Isten szolgálatában!

Az ember olyan lény, akinek meg se kottyan hét év várakozás, ha tudja, hogy Ráhel vár rá a hetedik év végén. Még újabb hét évre is telik. Ha viszont nincs fogalma róla, hova is rohan, s minek, akkor azt sincs türelme kivárni, míg a közlekedési lámpa zöldre vált.

Ancsel Éva

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Életkorok:  alsós, felsős, 
Képesség területek:  ön- és társismeret, kapcsolat, képalkotás, vizualitás, 
Szervezési formák:  tábor, csendesnap, 
Tudomány területek:  módszertani segédanyag, 
Multimédia:  film, kézműves oldal, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: 2Mózes 15,3; Bírák 3,12–30; 1Sámuel 14,1–15; Ézsaiás 2,4; Róma 12,21; Efezus 6,17; Zsidók 4,12
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, önismereti, egzisztenciális, testi-mozgásos, kapcsolati, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Vívásismeret: beszélgetés, bibliai történet feldolgozása; média-műhely csoportmunkában: híradás, harctéri tudósítás; papírkard készítése hajtogatással, feliratokkal

 

Ha rövid a kardod… (Verbális-nyelvi, önismereti, egzisztenciális, testi-mozgásos)

Kérdezzük meg a gyerekektől, ki látott már sportvívást? Meséljenek róla.

Képzeld magad egy vívó helyébe: Ha rövidnek bizonyul a kardod, mit teszel? – Hallgassuk meg a gyerekek válaszait, amelyek között már szerepelhet a közmondás is. Akár igen, akár nem, folytassuk ezzel:

„Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!” – tanácsolja a közmondás. Mit jelent ez? Csak a lépésre vonatkozik? Mivel lehet még a kard – az eszköz – hiányosságait kipótolni? (Pl. gyorsasággal, bátorsággal, furfanggal, váratlan húzással, meglepő fordulattal stb.)

Kép: 123RF

A közmondás illik Éhúd történetére is, aki Izráel bírájaként győzte le Eglónt, Móáb királyát. Hogyan? Mivel tudta kipótolni Éhúd a kardjának és helyzetének hiányosságait?

Olvassuk fel a történetet a Bibliából (Bírák 3,12–30), vagy meséljük el azt a szöveg alapján a saját szavainkkal.

Beszélgessünk, és keressük a „hiánypótlás” jeleit, módjait Éhúd esetében:

Milyen volt a fegyvere? Hol hordta?
Mivel okozott meglepetést? Mi volt a különleges képessége?
Milyen tulajdonságokra volt még szüksége ehhez az akcióhoz?
Szerintetek mi volt a legfontosabb a sikerhez Éhúd tulajdonságai közül? (Kiemelhetjük a ravasz terv, a stratégiai bölcsesség és a higgadt végrehajtás tudományát.)
Eglón királyt és szolgáit miért lehetett így becsapni? A királynak milyen tulajdonságai vezettek a bukáshoz?
Ki az, aki végső soron Ehúd és Eglón „csatáját” eldöntötte? Ki áll a háttérben? (Lásd a 15., 20. és 28. verseket.) – Mit gondoltok, milyen lelki erőt és bátorságot adhat egy harcosnak az istenhit? Tudtok-e erre még példákat?

Római rövid kardok rekonstrukciója (123RF)

 

Csoportmunkában olvassák el a gyerekek Jónátán hőstettének a történetét is a Bibliából, amikor közelharcot vív a filiszteusok előőrsével: 1Sámuel 14,1–15. A fentiekhez hasonló szempontok szerint beszéljék meg a gyerekek a történet tanulságait, a szereplők tulajdonságait és a sikerhez vezető lépéseket.

Majd csoportonként számoljanak be röviden a haditettről.

 

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Vakáció/ Az olimpia lángja menüpont alatt.

1Móz 24,1–27

Izsák, az ígéret gyermeke 40 éves, s még nincs felesége. Ezt különleges helyzete adja, mert ők idegen család a környező népek között. Senki sem kívánja hozzáadni lányát, de Ábrahám sem kívánja, hogy fia onnan nősüljön. Ez ugyanis keveredést jelentene, amivel elveszítené „jövevény” voltát azon a földön. Sőt vágyakozását is Isten vezetésére. Máshonnan kell tehát fiának feleséget vennie.

De Izsák sem mehet el keresni, mert félő, hogy ott telepedne le, ahol megtalálta, s akkor az Ígéret Földje vész el számára. Persze az sem mindegy, hogy kit vesz el. Olyan feleség kell, aki valamely ágon rokon még a régi időkből, akinek füle van családjában az ígéretek meghallására. Olyan, aki elég erős arra, hogy Izsákkal együtt az „idegenséget” elviselje, s elég bátor, hogy eljöjjön apja házának biztonságából egy ismeretlen férfihez. S még ki tudja mi minden kellett e házasság létrejöttéhez…

Eliézer, Ábrahám idős szolgája megy „háztűznézőbe”, s imádsággal, jelet kérve, Isten vezetésére bízza a választást. Izsáknak szép, dolgos feleség kell, s nem járhat házról-házra. Odamegy a kúthoz, ahol minden nő megfordul, s ahol azonnal látszik (a viseletükön), hogy ki lány, és ki asszony.

Mennyi szempont egyszerre! S később mégis szerelem lesz belőle! Az ilyen „szerzés” sosem véletlen műve, hanem az imádságos szív Istentől vezetése!

Van-e elég bátorság benned ahhoz, hogy Istentől várd társadat?

Szem kitágul, lélek ámul,

hogy lehetsz ily ismerős?

Hogy lehetsz ily átható és

bennem ily erős?

Zákányi Bálint

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 19,1–11

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szexuális bűnök kavalkádja korunk gyümölcse. Pedig minden korban megvoltak ezek, minden letűnt civilizáció hordozta magában ennek gyötrelmét és büntetését. Sodomában oly mértékűvé lett a vétek, hogy Isten elhatározta, elpusztítja a várost, melyben még 10 igaz sem volt! Burjánzott a férfiparáznaság, s a város lakói még az angyalokat is megkívánták. Lót leányai pedig apjukkal sem szégyelltek együtt lenni, hogy gyermekük lehessen. A város neve külön szexuális fogalommá lett: szodómia = az állatokkal való fajtalankodást jelenti. Ítéletük intő jel minden nemzedék számára: a város helyén van ma a Holt-tenger, melyben valóban semmiféle élet sincsen.

Minden bűn magában hordozza büntetését is, ha nem is azonnal. Mind rettenetesen fogjuk sajnálni és szégyellni azt, amit házasság előtt, vagy azon kívül vétettünk társunk, párunk ellen. Az ember, ha engedi, hogy teste határozza meg életvitelét, az állatok mélységéig juthat, feledve emberi méltóságát. Nem véletlen, hogy a bűnlajstromok legtöbbször a szexuális élet vétkeit ostorozzák (5Móz 27,14–26 és Róm 1,18–32).

Nagyon vigyáznunk kell, hogy el ne sodortassunk, mert szabados világunk már mindent „természetesnek” fogad el, amit Isten megtiltott! Merjünk tiszták maradni!

Sok dolog megvalósulása attól a bizalomtól függ, amellyel várjuk, reméljük és éljük.

Alfred Delp

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 12,1–20

Abrám ígéretet nyer Istentől. Ebbe beletartozik felesége, sőt utódai, barátai, ellenségei, és minden emberi nemzetség. Ő a hit atyja, aki elsőként találkozott úgy Istennel, hogy szövetségre léphetett vele az áldások megtapasztalására. Természetes módon áldás ígérete az utód is. Mikor elhangzik ez az ígéret, Abrám épp 75 esztendős, felesége 65. S még nincsen gyermekük. Ügyeskednek, mindenféle ötletekkel próbálnak besegíteni az Úristennek, hogy az utód végre megszülethessen, de annak csak ajándékként lehet érkeznie. Isten lehetetlenből lehetségest teremtő akaratából, teljes meglepetésként.

Abrám Egyiptomba megy az éhínség elől, s inkább odaadja feleségét a fáraónak, mert félti az életét. Még sokat kell tanulnia ahhoz, hogy mindenben Istenre merje bízni magát. De az Úr megvédi Sárát, s megtanítja az ősatyát, hogy az okoskodás nem segít – egyedül Isten óvó kegyelme hozhat ki minket kísértésekből, próbákból. Hogy paráznaság nem történt ebben a házasságban, az nem a férfi vagy az asszony hűségén múlt, hanem kizárólag az Isten rendezésén. Ő az egyetlen biztonságunk!

A paráznaság = szövetségszegés. Isten a szeretet szövetségében adja lehetőségeimet, formálja életemet. Házasság és gyermek mind ennek a szeretetnek az ajándéka. Ne szegjük meg szövetségét türelmetlenségünkkel!

Ahol a hit növekszik, ott a szeretet erősödik.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 3,16–24

Bár a házasságot Isten a bűneset előtt szerezte, mi már mindnyájan a bűneset után születtünk. Ezért számolnunk kell annak rontó hatásával a házasságra nézve is. Nem csupán az ember Istennel való kapcsolatát rontotta meg a bűn, hanem mindenhová „betette a lábát”: Isten és ember, ember és önmaga, ember és másik ember kapcsolatába is. A bűn igen változatos burjánzása kezdődött el, mint egy rákos daganaté, mely idegen az embertől, mégis belülről eszi meg őt.

Mindenekelőtt itt van az ember vágyakozása arra, hogy megistenüljön, mindent tudjon, és saját maga számára döntse el, hogy mi a jó és rossz neki. Miközben félelem gyötri, a férfi munkájában sikertelen, fáradsággal él, a nőt kínozza vágyakozása, alárendeltsége és fájdalma. Kiűzetett az Édenkertből, így folyamatosan próbálja azt magának újra megteremteni, s az örökélet titkát keresni, mely elvétetett tőle, így hiánya hajtja keresésre.

Ebben a labirintusban az igazi társat megtalálni még nehezebb. Az ember fia, lánya már a „hasonlónak” is úgy megörül, hogy könnyen téved választásában. Félreérti belső jelzéseit, és sokszor becsapja önmagát is, így esélyeit, s ezzel másokét is elrontja.

Egyetlen valódi lehetőségünk: Istennel való kapcsolatunkat „rendezni”, s ezzel az eredeti állapotból elindulni – Isten szerezzen nekem társat! A várakozás nem tétlenség, hanem a készülődés ideje. Isten tudja a megfelelő időt! Bízzunk Benne!

tört részem

tört feled

csak együtt egész

veled vagyok egy

nem

nem csupán egy

lehet több

százszor száz

ezerszer ezer

ha szívemmel fedezlek

felfedezel

Ablonczy Ágnes

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 2,18–25

A házasság a bűneset előtti rend része. Isten ajándéka, hogy a két embert egymásnak formálta. Nem volt jó a férfinak egyedül, s bár nagyon sokféle teremtményt adott mellé, egyik sem lehetett társa. Csak, aki belőle formáltatott. Nem külön lényként alkotta tehát Évát az Isten! Nem egy önálló másik embert teremtett, hanem az egyikből formálta a másikat.

Összetartozásuk valami egészen mély, titokzatos szálon működik. Nem akárki lehet a társa Ádámnak, hanem csak Éva. A vágyakozás az emberben a társa után így már nagyon korán jelentkezik. S hogy megtalálja-e? Aki Istentől várja, az egészen bizonyosan, aki csak maga keresgéli, annak már jóval kevesebb az esélye. Sokat ront a türelmetlenség, a félreértések, az, ha valaki nem ismeri eléggé önmagát, s nem tudja, hogy nemcsak teste van, hanem lelke is.

A teremtési rendből kiindulva azonban egészen bizonyosan tudhatjuk, hogy mindenkinek van társa! Senkinek sem jó egyedül!

Nincsenek sémák, hogy ki hogyan találja meg. Ahogyan mind különbözőek vagyunk, úgy időpont, helyszín, mód tekintetében is egészen személyesen és egyszerien fog ez megvalósulni mindenkinek az életében. Hagyjuk meg magunknak az esélyt arra, hogy rácsodálkozhassunk Isten ajándékára a másikban!

A házasság Istentől szerzett út arra, hogy az emberi szívből kitermelődjék mind az a jóság, szépség és erő, amire képessé tette Isten, mikor képére teremtette őt.

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Teremtési rend

1Móz 1,26–31

Az embert Isten a hatodik napon teremtette. Minden szárazföldi állattal egy napon, hogy tudja: földi lény, s alázatot tanuljon. Mégis egészen külön teremtményként formálta meg, a maga Lelkét adta neki, s ezzel kiemelte – minden élőlénynek urává tette. Ez az ember méltósága. Így alázat és méltóság egyszerre kell, hogy legyen bennünk.

Az embert férfivá és nővé teremtette. A kettő együtt lehet csak emberré. Nem a férfi az ember, a nő pedig csak nő, hanem együtt, kettős megbízatással válhatnak csak emberré. Ezért, a feladatok különbözősége miatt kaptak külön személyiséget, különböző alkatot, így mindkettő rászorul a másikra.

Lényeges, hogy Isten nem két férfit vagy két nőt teremtett a kezdetekben, hanem kétneműen kötötte össze őket, így lehetetlenné vált minden homoszexualitás igazolása az egészséges ember számára.

Isten mindenre, amit teremtett, azt mondta, hogy jó. Ezzel vállalta is a felelősséget: teremtményeit képessé tette arra, hogy ezen a földön éljenek. Sok „tartalék-lehetőséggel” látta el őket, hogy életfeltételeiket megtalálhassák. Az ember pedig „istenképűséget” kapott, mindazt, ami Isten felé való vonzódását jelenti: ilyen a szeretet, gondolkodás, beszéd, alkotás, szépség, öröm, döntések, a dolgok értékelése, felfogása, önmaga s a világ léte értelmének keresése, a mérték, a lelkiismeret, megannyi csoda…

A világban a legtökéletesebb az ember.

Az emberben a legtökéletesebb a lélek.

A lélekben a legtökéletesebb a szeretet.

A szeretetben a legtökéletesebb az Isten.

Szalézi Szent Ferenc

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024