1Pét 1,1–2

Péter apostol egy egész gyülekezetnek írja azt, hogy ki vannak választva az engedelmességre. Mit jelent ez a kegyelmes megkülönböztetés? Mindenkinek annyit, amennyit megért belőle. Ha úgy értem, akár minden is lehet számomra. Az engedelmességnek nincs mértékegysége. Amit én értettem meg, azt nekem kell megtennem.

A Szentháromság Isten együttműködése munkál abban, hogy az engedelmesség kifejeződhessen:

Az Atya elrendelte – azaz gondviselése, kegyelme által úgy rendezi a dolgokat előre nekünk, hogy legyen esélyünk az engedelmességre. Ez minden véletlenséget kizár, előre elkészített helyzetek vannak (ApCsel 8,26–40).

A Lélek megszentelő munkája – azaz figyelmeztetése, amikor hajlanék a rosszra, vagy bátorítása, amikor végre észreveszem a jó lehetőséget. Sok-sok előkészítő munka sokféle igével, igehirdetéssel, készségek kialakítása olyan dolgokban, melyek mind az engedelmességet munkálják az eljövendő feladatra.

Jézus vérével való meghintés – azaz a bűnbocsánat biztosítása, mely a magunk alkalmatlan voltáról való meggyőződést segíti, s megment minden önigazulástól.

Nehéz a tisztelet kifejezése az engedelmességben? Mégis hosszú távon az egyetlen lehetőség a belső békességre.

Az emberben levő képességek nagyobbak, mint ahogyan ő azt tudja, és a lehetőségek, amelyeket Isten neki adhat, hatalmasabbak, mint álmodná.

C. H. Spurgeon

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsid 5,1–10

A Zsidókhoz írt levél szerzője úgy ír Jézus Krisztusról, mint aki „megtanulta” az engedelmességet. S ez azért nagyon fontos, mert így van lehetőség arra, hogy akik még nem tudnak engedelmeskedni, azok megtanulják tőle.

Hogyan tanulta meg?

Első lecke: lemondott egyéni dicsőségéről. Ez rendkívül nehéz, mert mind sikeresek akarunk lenni, amiről lemondani a mai világban szinte azt jelenti, hogy mindenről lemondunk. Szinte szomjazzuk személyes elismerésünket, s mások dicséretét.

Második lecke: vállalta az erőtlenséget. Még a pillanatnyi erőtlenség is megijeszt minket. Aki egy kicsit is kiesik a versenyből, már eltapossák – vallja a tömeg. A második lecke semmivel sem könnyebb, mint az első. A mai emberideál a lelketlen erőszörnyeteg, a „taposó terminátor”, aki előtt semmi sem szent.

Harmadik lecke: vállalta a feladatot, amivel Isten bízta meg. Nem önmaga találgatott, nem a tehetsége szerint, nem csupán tudása alapján, hanem engedelmességből. Ahol hiány mutatkozott, abban. Éppen egy Megváltóra volt szükség… Látjuk már saját feladatunkat?

Negyedik lecke: vállalta a szenvedést a feladat tejesítése közben. Ahogy a történéseket ismerjük a Gecsemáné kertjében – azt a bizonyos háromszori imádságot –, ez sem lehetett olyan egyszerű. S akik végigjárták az engedelmesség útját, mind megtanulták ezt a négy leckét. Rajtunk a sor!

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Fil 2,1–8

Pál csak annyit kért a filippibeliektől, hogy az a készség legyen meg bennük, ami Jézusban is megvolt. Nem gondolja azt, hogy engedelmeskedni könnyű. Az „indulatot” várja. Ahogy ebben a magyar szóban benne van az „indul” ige, a cselekvés készsége. Azt várja, hogy ha nem is mindig sikerül, naponta kérjük Isten segítségét a még nagyobb engedelmességre. Mert ezzel munkáljuk üdvösségünket.

Mindig induljunk Vele iskolába, munkába, pihenésre. Isten látja a szívünket is, s tudja, hogyan látunk neki dolgainknak. Azt is, ha megtesszük ugyan, de nem őszinte szívvel – meglátogatunk valakit, de talán jobb lenne, ha nem tennénk; s azt is, ha készek vagyunk, de nem sikerül.

Lehet versenyezni, ki tudja jobban megélni azt az igét: „Szeresd felebarátodat!” – nagyon nemes verseny. És sokkal hasznosabb, mint abban versenyezni, hogy ki tud több igét a Bibliából, vagy ki tudja ügyesebben a másik fejére olvasni. Ez az engedelmesség valódi próbája!

Talán néhányan most szabadságra akarnak menni a gyülekezetből, a hétköznapi kötelességekből is – ám a keresztyénségből nem lehet szabadságra menni. Az még a Balatonnál, de „spanyolban” is érvényes!

Létezik egy lelkiségi mozgalom, ahol vannak heti, havi és évi igék, amelyeket a csoport tagjai komolyan vesznek, s megpróbálják megélni azok igazságát a hétköznapi életben. Erről beszámolnak a többieknek, s így gyönyörű mai történetek születnek az igék nyomán, melyekben megelevenedik az evangélium. Lélekben csatlakozzunk hozzájuk nyaralás közben…

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 15,1–9

A szülők tisztelete Isten parancsának tisztelete. A parancs szerinti engedelmesség tehát a tisztelet kifejezése.

Vannak, akik azt gondolják, hogy ez a parancs csak a gyermekeknek szól, pedig a parancsolatok közül nem lehet korosztályonként válogatni, hanem mind a 10 együtt igaz minden korosztálynak.

A szülők tiszteletét a saját szüleitől tanulja az ember. Ahogyan látta a nagyszülők megbecsülését, az lesz mintája saját szüleinek tiszteletében is. Az idős szülőkről való gondoskodás a korábbi engedelmesség kifejezése, s ez alól semmilyen hivatkozás nem menthet fel.

Isten minden engedetlenségért haragszik! Bántásnak veszi, mellyel szeretetét semmibe vesszük. Minden parancsolat-szegés az Ő szövetségének megszegése, azaz hűtlenség.

A farizeusok álnok módon akarják Jézust az ősök hagyományainak megszegésével vádolni, mire Ő leleplezi előttük saját vétkeik súlyát, mellyel az emberek előtti megfeleléssel, a maguk haszna miatt szegik meg az eredeti isteni parancsot!

Az engedelmesség szerzője maga Jézus Krisztus, aki a maga engedelmességével áthidalta az ember engedetlensége által okozott szakadékot Isten szentsége, s az ember szentségtelensége között.

Hogyan tisztelhetem legjobban szüleimet? Valaki így fogalmazta meg a gyakorlatban: Addig vigyél virágot, amíg élnek! Addig szeresd őket, míg itt járnak közöttünk! Addig tanulj tőlük, míg el tudják mondani életük tanulságait!

Istennek jobban tetszik az engedelmesség, ha mégoly kicsi is benned, mint bármi más, amit neki adni kívánnál!

Keresztes Szent János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Életkorok:  óvodás, alsós, felsős, 
Képesség területek:  ön- és társismeret, kapcsolat, nyelvi feladat, játék, természetismeret, képalkotás, vizualitás, 
Szervezési formák:  csendesnap, tábor, 
Tudomány területek:  természettudomány, módszertani segédanyag, 
Multimédia:  online szöveg, kép, galéria, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: 1Királyok 5,9–13; Példabeszédek 30,24–28
  • Intelligenciatípus: Önismereti, kapcsolati, verbális-nyelvi, testi-mozgásos, természeti, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Beszélgetés a nyári terveinkről, irodalmi példák, szövegértés; bibliai példa: a természet iskolája; történetolvasás, gyíkok megfigyelése, papír-fonalgyík készítése

 

Nyártervek (Önismereti, kapcsolati, verbális-nyelvi, testi-mozgásos, természeti)

Kinek milyen tervei vannak a nyárra? Ki mit szeretne majd a nyáron csinálni?

Beszélgessünk a nyári terveinkről!

Vajon szerepel-e a tervek között tanulás? Kinek igen, és kinek nem? Miért?

 

Balázs Ágnes Nyár című rövid kis írásában a gyerek beszélő így gondolkodik: „Anyu azt mondta, hogyha rossz lesz a bizonyítványom, akkor nyáron is tanulnom kell. Nagyon megörültem, mert én eddig is rengeteget tanultam minden nyáron. Megtanultam…”

Mit gondoltok, hogy folytatódik a mondat? Mit tanulhatott a beszélő gyerek a nyáron?

A választ megtaláljuk Balázs Ágnes Neveletlen ABC című könyvében (Móra, Bp, 2013) a Nyár cím alatt, vagy a könyvet ajánló moly.hu weboldalon az egyik idézet-kommentben (elérhető a könyvcímre kattintva).

Tudunk-e még hasonló tanulnivalókat sorolni a nyárra?

 

Kép: 123RF

 

Olvassuk el Egyed Emese Nyári tantervek c. versét is (elérhető a címre kattintva), ami különös nyári tantárgyakat sorol fel. Mik ezek? Gyűjtsük össze a versből a nyári tantárgyak neveit! Egészítsük ki a listát további tantárgyakkal! Ki melyiket tanulná a legszívesebben?

Vizsgáljuk meg jobban, mivel foglalkoznak ezek a tantárgyak (a gyerekek által mondottak is)? Milyen tevékenységek kapcsolódhatnak hozzájuk?

 

Négy kicsiny állat (Verbális-nyelvi, természeti)

Mintha Salamon király is a nyári tantervek szerint tanult volna. Isten nagy bölcsességet adott neki, értelmét megnyitotta a világ csodáira: „Beszélt a fákról, a libánoni cédrustól kezdve a falból kinövő izsópig, és beszélt az állatokról, a madarakról, a csúszómászókról és a halakról.” (1Királyok 5,9–13)

Több ezer példabeszédet gyűjtött össze, melyek egy részét a Példabeszédek könyve megőrizte. A könyv végén van néhány számmondás, ezek közül választottunk egyet:

 

Van négy kicsiny állat a földön,
amelyek mégis nagyon okosak:
nem erős a hangyák népe,
mégis beszerzik nyáron az eledelüket.
Nem hatalmas a mormoták népe,
mégis sziklák közt építenek házat.
Nincs királyuk a sáskáknak,
mégis rendezetten vonulnak mindnyájan.
Kézzel is megfogható a gyík,
mégis ott van a királyi palotákban.

Példabeszédek 30,24–28

 

Mit fejeznek ki a négy kicsiny állat képei? Mit tanulhatunk tőlük?

Te megfigyelted-e már a kicsiny állatokat? Melyiket? Mit vettél észre? Lehet-e tanulni tőle?

 

Király Gyíkocska (Verbális-nyelvi, természeti, testi-mozgásos, vizuális-térbeli)

Miklya Luzsányi Mónika A Király Gyíkocska című történetében egy családdal együtt kirándulhatunk a pálmaházba és a visegrádi fellegvárba, hogy megtudjuk, mit lehet tanulni egy kicsinyke gyíktól. Olvassuk fel a történetet a gyerekeknek (megtaláljuk a csatolt mellékletben vagy a szerző Józsua és az állatok című kötetében, Kelemen Czakó Rita grafikáival).

 

Séta, játék vagy kirándulás közben figyeljük mi is, találkozunk-e gyíkokkal.

 

Rajzoljanak a gyerekek gyíkformákat, és készítsenek gyíksablont. A sablont rajzolják körbe hullámkartonon. Vágják ki a gyíkformákat, majd színes fonalmaradékkal tekergessék körbe. Többféle színű fonalat használhatnak, különböző mintákat kialakítva ezzel.

A munkához jó képanyagot találunk itt: Gyíkok – papír-fonalmunka

Gyíkjaikat elhelyezhetik a gyerekek egy-egy kövön, kövek között. Kereshetnek neki az épületben, udvaron réseket. Megjelenhetnek a gyíkjaik bárhol a „palotában”.

 

 

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Vakáció/ Mit üzen a nyár menüpont alatt.

Életkorok:  alsós, felsős, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, ön- és társismeret, kapcsolat, képalkotás, vizualitás, 
Szervezési formák:  csendesnap, tábor, 
Tudomány területek:  módszertani segédanyag, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: Zsoltárok 127
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, önismereti, kapcsolati, vizuális-térbeli, természeti
  • Tevékenység: Szógyűjtő nyelvi játék; versértő olvasás, beszélgetés; képalkotás a nyárról

 

Mit hoz a nyár? (Verbális-nyelvi, önismereti)

Valószínűleg ismerős a „Mit visz a kis hajó?” c. nyelvi játék, amivel szógyűjtést tudunk végezni különböző témákban. Játsszuk ezt most „Mit hoz a nyár?” címmel, ami megadja a tematikát is. A keresett kezdőbetűket pedig emeljük ki a VAKÁCIÓ szóból, visszafelé haladva, ahogy az a táblára írva szokás:

  • Mit hoz a nyár Ó-val? (pl. óceánt, óriásokat, országutat, olimpiát, olvasást)
  • Mit hoz a nyár I-vel? (pl. időt, illatot, izgalmakat, indiánsátrat, ivóvizet)
  • Mit hoz a nyár C-vel? (pl. cicát, citromot, cukrászdát, céllövöldét, cammogást)
  • Mit hoz a nyár Á-val? (pl. ágakat, ágyat, álmodozást, árvizet, átváltozást)
  • Mit hoz a nyár K-val? (pl. kirándulást, kullancsot, kertet, kavicsot, kerékpározást)
  • Mit hoz a nyár A-val? (pl. autópályát, ajándékot, aratást, akrobatát, aranyalmát
  • Mit hoz a nyár V-vel? (virágot, világjárást, vizet, vonatot, vitorláshajót)

Kép: 123RF

 

Közös szógyűjtés után írjanak a gyerekek saját, személyes „Mit hoz a nyár?” listát a VAKÁCIÓ betűire. Minden betűhöz legalább egy olyan valamit keressenek, amit várnak, vagy ami várható a nyár folyamán. A közös gyűjtés már megmutatta, hogy tárgyak, élőlények, események épp úgy szerepelhetnek, mint vágyak, meselények vagy játékok stb.

A személyes VAKÁCIÓ-szólistákból is felolvashatnak a vállalkozó gyerekek.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Vakáció/ Mit üzen a nyár menüpont alatt.

1Kir 3,1–15

Izráel harmadik királya: Salamon. Trónralépése estéjén egy álmot lát. Isten lép elébe, s felajánlja neki, hogy bármit kérhet. Hatalmas ajánlat ez. De Salamon jól tudja már, hogy mi kell a királysághoz. Így nem gazdagságot kér – pedig az sem árt; nem ellenségeinek lelkét kéri – pedig abból is volt bőven körös-körül; s nem is hosszú életet – pedig nagy ajándék az is. Hanem mindezek alapját kéri: engedelmes szívet. Amit az előzőek értelmében így fordíthatunk: „halló szívet”.

Valami ilyesmit kellene nekünk is imádságainkban kérni. Nem kell ehhez sötét éjszaka s az álom titokzatossága, hiszen Jézus azt ígérte, hogy bármit kérhetünk az Ő nevében. Tehát folyamatosan a „salamoni lehetőség” áll előttünk! Mit kérünk mi? Szép házat a szülőknek, gyógyulást a barátainknak, magunknak jó bizonyítványt vagy jó nyaralást? Honnan lesznek ezek? Isten majd varázsol nekünk? Vagy azt gondoljuk, hogy nem tudja, mire van szükségünk?

Nem tudunk jól imádkozni! Pedig megtanulhatnánk Salamontól, hogy nem a gyümölcsöket kell kérni, hanem a magot. Hiszen a gyümölcs úgyis majd bennünk terem meg!

Salamon bölcsességének titka a tisztelet, mellyel apja művét becsüli, s apja Istenének hódol. Ezért láthatja meg örökségének alapját az istenfélelemben.

Valaki ezt úgy fogalmazta, hogy mindig a legnagyobbat kell kérni, mert Jézus is így biztat minket: „Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek!” (Mt 6,33)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 51

Dávid, a fáradtság, lustaság, kedvetlenség, ki tudja mi ­miatt, de nem teljesíti kötelességét, mint király: nem megy népével a harcba. Lelke azonban nyugtalan, várja a híreket, ezért sokszor sétál a palota tetején, hogy a hírnököt időben észrevehesse. Ám nem a követet látja meg, hanem egy fürdőző nőt a szomszédban.

Ezzel megkezdődik egy olyan folyamat, ami feltárja szívünk egész sötétségét. A jogra való hivatkozásban, a lehetőségek kihasználásában, a dolgok ügyes elsimításában nekünk sem kell a szomszédba menni. Ó, mennyi ármány, mennyi kis hazugság, mennyi elhallgatás, mennyi jól forgatott szó rejti el szívünk titkos bűneit!

Dávid megretten saját magától. Nátán példázata (2Sám 12) felébreszti önáltatásából, s böjtölni, imádkozni kezd, majd megvallja szívének minden álnokságát. Az egyik legszebb bűnbánó imádság születik meg ebben a zsoltárban.

Könyörgés a valódi engedelmességért. Ez a lehetőségünk. Mely meghallja előtte a figyelmeztetést, meghallja közben a lelkiismeret fájdalmát, meghallja az Isten ítéletét, s kész arra, hogy cselekedjen és helyrehozzon.

A tisztelet néha éppen saját szégyenem felvállalása.

Vigyázzatok, aki napról-napra nem szentelődik, az napról-napra züllik!

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Péld 31,10–31

Igen, mert mindenkinek szüksége van rá. Mert egy asszony szívesen szolgál az urának, ha ő is megkapja azt, amire legjobban vágyik: hogy szeressék! A szeretet bizalmat jelent, kedvességet, figyelmet, apró ajándékokat, megbecsülést, köszönetet a gondoskodásért, mosolyt, meghallgatást, előreengedést az ajtónál, stb.

Amelyik férfi ezt nem tartja be, az meg fogja látni, hogy vesztes lesz. Mert derék asszonya csak annak van, aki derék férfi. Nőies felesége annak lesz, aki maga férfias. Az erős férfiaknak nincs szükségük arra, hogy erejüket fitogtassák – azok tudnak csendben is szólni, s eligazítani feleségüket. A nő alapvetően biztonságra vágyik, s ezt csak a szeretet adhatja meg számára.

Természetesen ehhez a feleségnek először meg kell tanulnia jól főzni, háztartást vezetni, ruhákat rendben tartani (férfiinget vasalni!), stb. Ezek nélkül ugyanis hiába festi tökéletesen a szemét, s öltözik mindig a legújabb divat szerint, teljesen alkalmatlan lesz egy állandó kapcsolatra. Mert egy lakás, egy ház, egy család belső békességét, az együttélés bensőségességét csak azok a nők tudják fenntartani, akik a Példabeszédek könyvében szereplő mintát magukra veszik.

A család, Isten által ajándékozott emberi rend. Semmi nem pótolja: sem együttélés azzal, akit szeretek, addig, amíg jólesik, sem a kívánságok kielégítése minden szinten. Akik így élnek, előbb-utóbb kiégnek. Hiszen az csak olyan, mintha egy ember mindig krémest enne: előbb-utóbb hiánytünetek keletkeznek, s végül belepusztul.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Sám 6,12–23

Dávid végre király. Nagy ünnepség keretében elviteti Isten ládáját az általa felépített fővárosba, hogy Jeruzsálemben végleges helye legyen. Annyira örül, hogy táncolva megy a láda előtt. Felesége megbotránkozik benne, s tiszteletlenül meg is mondja neki a véleményét.

Itt sem Dávid keresi a maga igazát, nem ő „kever le egy pofont” a rendetlen feleségnek, hanem engedi, hogy Isten ítélje meg ügyét. S az Úr meg is védi felkentjét. Mikálnak nem lehet gyermeke. Izráelben a meddőség a legsúlyosabb ítélet volt egy asszony életében.

Az az emberi rend, hogy a férj a feje a feleségnek – valójában Isten rendje. Minden, ami ezt a rendet megbontja, megkapja a maga büntetését. Nem végzetszerűen, mert Isten nem cselekszik unalmas sémák szerint. De előhozza a maga igazságát, s mindenki meg fogja tanulni, hogy nem véletlen parancsolt semmit sem. Csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen késő már, – mint ebben az esetben is –, ahol a feleség makacssága lehetetlenné tette a helyretételt.

Egy iszákosmentő konferenciára érkezett egy alkoholista férj önigazult feleségével, aki csak azért maradt ott, hogy vigyázza férje változását. Azután Isten igéje egyre inkább neki szólt, s megdöbbent attól, amit meglátott a saját szívében. Bűnbánatot tartott, s bocsánatot kért a férjétől, hogy úgy bánt vele, ahogyan. Mindketten gyógyultan távoztak a konferenciáról – mert valójában mindketten betegek voltak. Nehogy azt higgyük, hogy a gőg nem vétek, csak az ivászat!

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024