Jób 1,13–22
Jób életének eseményeit minden gazdagságával együtt sem kívánja magának az ember. De hozzáállása megszégyenítően engedelmes. Elveszít szinte mindent, egyedül az élete és a felesége marad meg – mégsem átkoz senkit, s nem roppan össze. Mélyen, őszintén megrendül, sokat küszködik, hallgat, viaskodik, de látja, s megvallja, hogy minden Isten kezéből jön ebben a világban – nincs ellene mit lázadnunk!
Isten ad. Felhozza napját jókra és gonoszokra is – megáldja kezük munkáját. Isten elvesz. Jóktól és gonoszoktól is – semmivé teszi kezük munkáját.
Hol itt az igazság? Őbenne. Mert a jóság és gonoszság semmire nem hatalmaz fel. Egy jó embernek nincs több joga Istentől kérni valamit, mint egy gonosznak. Mert ez, hogy „jó” és „gonosz”, olyan emberi kategóriák, amelyeknek semmi közük az igazi valósághoz.
Isten előtt ugyanis minden ember gonosz, mert bűnben él. Az általunk „jónak” nevezettek nem gyilkoltak ugyan, csak lehet, hogy szavaikkal tettek tönkre egy életet; lehet, hogy sosem loptak, de olyan zsugoriak, hogy gyermekeik majd összevesznek vagyonukon; lehet, hogy mindenki szemében nagyon kedvesek, de amint valami nehézség támad az életükben, azonnal vádaskodni kezdenek, s lázadnak Isten ellen, stb.
Isten előtt csak megváltásra szoruló ember van, aki valamilyen céllal született a földre, s előtte csak az a kedves, aki alázatos, őszinte, bűnbánó ember, aki tiszteli akaratát.
„Mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is… Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,11–13)
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
