Pages Navigation Menu

326. István halála; a gyülekezet szétszóratása

Üzenet – Téma:

* „Légy hű mindhalálig”!

Előzmények:

Az apostolok által tovább munkálkodott a Szentlélek, ezért börtönbe zárták és a nagytanács elé idézték őket. A főpapokat nem győzték meg a csodák sem, ők a hatalmukat féltették. Gamáliél tanácsára azonban szabadon bocsátották az apostolokat, megtiltva nekik újra, hogy Jézus nevében szóljanak.

Történet:

Jézus Krisztus jeruzsálemi gyülekezete egyre növekedett, a gyülekezeti munkával együtt, amit az apostolok már nem tudtak egyedül elvégezni. Hiszen a lelki szolgálaton túl gondoskodni kellett az emberek testi szükségeiről is. Javaikat jól kellett elosztani. Akkor vált ez világossá, amikor a görögül beszélő zsidók* zúgolódni kezdtek héberül beszélő testvéreik ellen, mert özvegyeiket mellőzik a mindennapi szolgálatban. Az apostolok akkor összehívták a gyülekezetet, hogy együtt gondolkodjanak. Elképzelésük az volt, hogy válasszanak hét bölcs, jó magaviseletű, Szentlélekkel beteljesedett embert az „asztalok körüli szolgálatokra”, akik majd a kiosztásról gondoskodnak. Az apostolok így nyugodtabban foglalkozhatnak a könyörgéssel és prédikálással.

Elképzelésüket elfogadták. Kiválasztották Istvánt*, aki „hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt”, továbbá Fülöpöt, és még öt kevésbé ismert embert: Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, aki Antiókhiából való prozelita volt. Csupa görög név. Ami jelentheti azt, hogy mindannyian a görög zsidók közül valók, miközben Nikoláoszt külön megemlítik, hiszen nem is volt igazi zsidó, hanem olyan valaki, aki áttért a zsidó hitre.

A hét testvért bemutatták az apostoloknak, akik áldásért imádkoztak, és rájuk tették a kezüket*. Valóban áldottabb lett a gyülekezet élete, és erős növekedésnek is indult. (Ismereteink szerint mintegy tízezer főt számlált.) Különös, hogy a papok közül is sokan eljutottak az Úr Jézusban való hitre. (Naponta érintkezésbe kerültek a templomban a gyülekezettel, hallották a prédikációkat.)

A diakónusok* ellátó munkájuk mellett prédikáltak is. Különösen István tűnik ki ezzel. Hittel és lelki erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Ami nem esett ínyére a külhoni zsidóknak, akik közé tartozott ő is. A szabadosok, ciréneiek, alexandriaiak, és a ciliciai, ázsiai zsidók közül néhányan* vitába szálltak Istvánnal. De nem győzhették le bölcsességét, és a Szentlelket, aki által szólt. Ez elkeserítette őket. Így egy jól bevált eszközhöz folyamodtak: hamis tanúkat* hívtak István ellen! Ők azzal vádolták, hogy hallották, amint Mózest és Istent káromolta.

Ellenségei aztán a tömeget, a véneket és az írástudókat is fölhergelték István ellen, akit a nagytanács, a szanhedrin elé hurcoltak. Vitték a hamis tanúkat is, akik nyilvánosan vádolták

Istvánt: „Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.”

Erre a tanács minden tagja Istvánra nézett. Csodálkozva látták, hogy egyáltalán nem idegeskedik a vádat hallgatva, sőt olyan az arca, mint egy angyalé.

A főpap, nem befolyásoltatva egyik féltől sem, mint a tanács elnöke, megkérdezte Istvánt: „Valóban így van ez?”

István nem védte magát, hanem egy hosszú beszédbe kezdett, hogyan választotta ki az Úr a népét, Izráelt, hogy belőle származék a Megváltó. Világosan látszik ez mára körülmetélkedés szövetségében, amit kötött velük. Ezt példázza József története, akit testvérei eladtak, Egyiptomba került, börtönbe jutott, hogy ezáltal a családja az éhhaláltól megmeneküljön. Majd a nép hajdani történetét idézi István, hogyan váltotta ki őket az Úr Mózes által a fáraó kezéből. Részletesen idézi a Sínai-hegyen történteket, rámutatva, hogy Izráel mindig vétkezett Isten ellen, bálványokat imádott — legelőször az aranyborjút elkészítve! —, és hogy a prófétákat is, akik a Messiás érkezését jövendölték, inkább megölték. Mindezek ellenére az Úr hű maradt népéhez. Végül azzal vádolta István a tanácsot, hogy ők az árulói és gyilkosai az Igaznak, akinek eljövetelét a próféták megjelentették. Vagyis ők nem tartották meg a törvényt!

Amint a tanács tagjai — akik büszkék lehettek törvénytiszteletükre — ezt meghallották, „haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene”.

Ám István Szentlélekkel telve fölnézett a mennybe, s látta Isten dicsőségét, és Jézust állni az Isten jobbján. Teljes csodálattal mondta: „Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”

A tanács tagjai erre kiáltozni kezdtek, majd a fülüket bedugva Istvánra rohantak Megragadták, és ítélet nélkül a városon kívülre vonszolták, hogy megkövezzék. Előbb azonban levetették felsőruháikat, s letették egy Saul nevű fiatalember lábaihoz. Aztán hullani kezdtek a kövek. István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Térdre esett, és felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” — Ahogy Jézus tette a Golgotán. Így halt meg a hű diakónus.

A gyülekezet néhány tagja („kegyes férfiak”) István testét egy sírba vitte, és elsiratta.

István halála után nagy üldözés támadt Jézus Krisztus jeruzsálemi gyülekezete ellen.

Saul, az a fiatalember, akinek a lábaihoz tették ruháikat az Istvánt megkövezők, fiatal farizeus volt*. Ő is egyetértett István megölésével. Teljes igyekezettel vett részt az üldözésben. Pusztította a gyülekezetet, férfiakat és nőket vonszolt ki házukból, és vitte tömlöcbe őket.

Akiket nem fogtak el, azok elmenekültek Jeruzsálemből, szétszóródtak az országban, és mindenütt hirdették az evangé­liumot a föltámadott Úrról.

Jegyzetek:

Görögül beszélő zsidók — A Földközi-tenger mellékén élő zsidókról van szó, ahol a görög volt a köznyelv. Nem ismerték saját népük nyelvét, a hébert, ahogyan az arámot sem, amit azidőtájt sokan beszéltek Júdeában. (Az „Effata” = „Nyílj meg” [Mk 7,34]; „Abbá” = „Atyám” [Mk 14,36] és „Talitha kúmi!” = „Leányka, neked mondom, ébredj fel!” [Mk 5,41] arám kifejezések.) Az Ószövetséget e görög nyelvű zsidók görögül olvasták (a Septuagintát, az Ószövetség legrégebbi görög fordítását, ami kb. Kr. e. 250-130 között keletkezett).

István — A görög Sztephanosz névből. Jelentése: koszorú. Ez volt a jutalma a régi görögöknél híres harcosoknak, versenyek győzteseinek, kiváló közéleti személyiségeknek. István méltónak bizonyult nevéhez: hű maradt Istenhez mindhalálig, övé hát az élet koronája (vö. Jel 2,10).

Kézrátétel — Ezt az áldó eseményt már csak olyankor ismerjük, amikor a lelkész a gyülekezetet megáldja; vagy lelkészszentelésen püspök és esperesek teszik áldón kezüket szolgatársukra; lelkészbeiktatáson néhány lelkész vagy presbiter hasonlóképpen a beiktatott lelkészre; püspökszentelésen pedig püspöktársak és esperesek gyakorolják. Az ifjú párt is megáldja a lelkész az esküvőn.

Diakónus — A hét férfit ekkor még nem nevezték diakónusnak. A gyülekezet anyagi jellegű gondjairól való gondoskodással bízták meg őket, de prédikáltak is. Később szűkült a diakónus tennivalója a gyülekezet szegényeiről való gondoskodásra. „Diakónus” azt jelenti: „olyan valaki, aki szolgál”.

Szabadosok stb. — Ezeknek a hellenista és országon kívüli zsidóknak (vö. ApCsel 2,9-11) Jeruzsálemben saját zsinagógájuk volt. Az ApCsel 6,9-ben négy fő csoportról olvasunk• szabadosok, ciréneiek, alexandriaiak, végül ciliciaiak és ázsiaiak.
A szabadosok olyan zsidók leszármazottai, akiket a római Pompejus Kr. e. 63-ban kergetett el, amikor Jeruzsálemet elfoglalta. Kr. e. 61-ben győztesen vonult be Rómába, és sok zsidót magával vitt. Később ezeket elbocsátotta (libertas = szabadság), amit követően sokan visszatértek Jeruzsálembe, ahol saját zsinagógát építettek (úgy a gyülekezetnek, mint a gyűléseknek).
A ciréneiek az észak-afrikai Líbia Ciréne nevű városából és környékéről jöttek (gondoljunk a Jézus keresztjét vivő Cirénei Simonra), ahol sok zsidó lakott.
Az alexandriaiak az egyiptomi Alexandria városából valók, ahol két nagy zsidó negyed volt, és egy jelentős zsidó iskola (egyetem) is.
Cilicia kis-ázsiai terület, itt állt Tarzusz városa is, Pál születési helye. Ázsia néven az Újszövetségben azt a római provinciát értették, amelyik Kis-Ázsia nyugati részén feküdt. Ezen a területen sok zsidó lakott, akikkel Pál missziói útjain találkozunk. Egy részük (talán átmenetileg) visszatért Jeruzsálembe, és volt saját zsinagógájuk is.

Hamis tanúk — Gondoljunk pl. Nábót elítélésére (1Kir 21,10kk), vagy az Úr Jézus elítélésére Kajafás termében (Mt 26,60-61). A templom lerombolásának vádját az Úr Jézus ellen is felhozták a hamis tanúk.

Saul, fiatal farizeus — Az ApCsel 22,3-ban mondja Pál magáról: „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban (Jeruzsálemben) növekedtem fel; Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és… rajongtam Istenért…” Mintegy 30 éves lehetett akkor.

Énekek:

Református énekeskönyv: 23:2; 31:4.15-16.19; 140:1-4.13; 286:2.8-10; 380:1.10-12; 466; 493:6
Jertek, énekeljünk: 160; 165; 227
Harangszó: 46; 47; 48
Dicsérjétek az Urat!: 14:1.3; 83; 88:1-4; 158:1-2; 176:1
Erőm és énekem az Úr: 12; 85:1-2; 130; 141

Megjegyzés:

Hű mindhalálig — Joggal nevezik Istvánt az egyház első vértanújának. A halállal szembenézve is hű maradt Mesteréhez. Később sokan követték ebben, egészen máig. Föltűnő, hogy sok keresztyén, amikor elfogták és kihallgatták, milyen bátran vallotta meg hitét, akármennyire tudta is, hogy ezzel saját ítéletét mondja ki. Hűnek lenni mindhalálig, ez nem olyan valami, amit az ember önmagától tudna. István telve volt Szentlélekkel. Az Úr Jézus ígérete a Mt 10,17-33-ban (az előző lecke „Megjegyzés”-ében is utaltunk rá) mindannyiszor valósággá válik, valahányszor egy hívő bátran válaszol a vádlóinak. Istvánnak a Szentlélek adta a szavakat. Jézus megígérte tanítványainak: „Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” (Mt 10,19-20) Beszéljük meg ezt bátorításként!
Az István halálát követő üldözés által az evangélium az egész országban elterjedt. Joggal mondhatjuk: „A mártírok vére az egyház magvetése”.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténet) / Magyar nyelv és irodalom

  • A mártír, vértanú fogalma. Történelmi-egyháztörténeti és mai példák a vértanúságra. (***)
  • Keresztyénüldözések a Kr. utáni első századokban. Tertullianus egyházatya bizonysága. (***)
  • Hitvallók a vésztörvényszék előtt Moldova György: Negyven prédikátor c. regényében. (***)
  • Missziói történet Indiából az 1970-es évekből. (***)
  • Ma mikor nehéz keresztyénnek megmaradni? A bizonyságtétel (hitvallás) lehetőségei. (***)

Vázlat:

túlterhelt apostolok
a gyülekezet anyagi gondjai
hét szolgáló férfi (diakónusok)
köztük István, Fülöp

Istvánt elfogják
vádak, hamis tanúk
sugárzó arc — védőbeszéd
„Íme, látom az eget megnyílva”
megkövezés
„Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
„Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt.”

Üldöztetés — szétszóródás
Saul

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.