Pages Navigation Menu

235. A MIATYÁNK

Üzenet – Téma:

* Imádkozás az Atyához.

Előzmények:

A hegyen ülve az Úr Jézus tanította a tizenkét apostolt. A tanítást Hegyi Beszédnek nevezték el.

Bevezetés:

A Hegyi Beszéd egyik legfontosabb része az, amely az imádkozásról szól. Az Úr Jézus már beszélt arról, hogy nem szabad képmutató módon imádkozni, úgy, ahogyan az Ő idejében tették némelyek, akik feltűnően a zsinagógákban vagy az utcasarkokon állva imádkoztak (lásd Mt 6,5; 234. lecke).

A Példabeszédek könyve 28,9-ben azt olvassuk: „Aki elfordítja a fülét, és nem hallgat a tanításra, annak még az imádsága is utálatos.” A képmutatás az imádkozásban utálatos Isten előtt.

Megjegyzés: A „Miatyánk” tárgyalásánál okos dolog a nagyok számára egyúttal a Heidelbergi Káté 45. úrnapi kérdéseit is megbeszélni. Ennek a leckének a magyarázata is többek között azon alapszik.

Történet:

Az Úr Jézus arra tanította az apostolokat, hogy belső szobájukban imádkozzanak. Ez a ház egyik ablaktalan helyisége. Biztonság okáért csukd be még az ajtót is, mert nincs arra szükség, hogy bárki is tudja, te imádkozol.

Imádkozz tehát titkon az Atya Istenhez, aki lát téged még akkor is, ha titkon imádkozol, és megfizet neked.

Szükség van itt némi magyarázatra. Természetesen nem mindig a „belső szobánkban” kell imádkozni. Minden hely jó erre. A legjobb, ha van egy hely, ahol semmi sem zavar. A magányos imádkozáskor nem tüntetsz az imádkozásoddal, mint ahogy azt a képmutatók tették Jézus idejében.

Néhány példa a Bibliából: Izsák a mezőre ment ki imádkozni (lásd 1Móz 24,63; 22. lecke). Az Úr Jézus gyakran keresett egy csendes helyet valamelyik hegyen, hogy ott imádkozzék (lásd többek között Lk 6,12; 234. lecke). Péter Joppéban Simon tímár házának tetején imádkozott (lásd ApCsel 10,9; 330. lecke).

Persze szükség van arra is, hogy olyan helyen imádkozzunk, ahol sokan vannak. De azt ne tegyük feltűnően és hosszan, hogy azzal másoknak bosszúságot okozzunk, vagy ezzel mutogassuk, milyen jók is vagyunk. Semmi esetre se mulasszuk el az étkezés előtti és utáni imádkozást, még ha az a hely nem is látszik alkalmasnak rá. Azzal ugyanis, hogy áldást kérünk ételünkre, arról teszünk bizonyságot, hogy elismerjük a Teremtőtől való függőségünket! Nem nélkülözhetjük áldását, még az egyszerű kenyérrel kapcsolatban sem.

A mennyei Atya is titkon van, olvassuk a Károli fordításban, azaz mindenütt ott van, csak az ember számára láthatatlanul. Tehát ott van még a legtitkosabb helyen is, ahol imádkozunk. Tudja mindig, hogy hol vagyunk, és mit imádkozunk.

Hogy a titkon mondott imádságot az Atya Isten nyilván fizeti meg (Károli szerint), az azt jelenti, hogy a legtitkosabb imádságainkat is meghallgatja úgy, hogy a körülöttünk levők azt észre sem veszik.

Amikor imádkozunk, ne legyünk „bőbeszédűek”. Ezt a pogányok teszik, amikor isteneikhez imádkoznak. Állandóan ugyanazokat a szavakat ismétlik, és hosszúra nyújtják az imádságukat, így megpróbálják magukra vonni istenük figyelmét, hogy hallgassa meg őket. Az Úr Istennél erre nincs szükség. Ő azonnal és tökéletesen meghallja az imádságot. Az kételkedés az Ő mindenhatóságában, ha túl bőbeszédűek vagyunk az imádságunkban, és ez azt bizonyítja, hogy nem tiszteljük eléggé az Ő isteni fenségét. Mi nem is kényszeríthetjük az Atya Istent nyomorúságos imádsággal valamire. Ő nem az imádságunkért hallgat meg.

Az Úr Jézus azt mondja, hogy ne úgy imádkozzunk, mint a pogányok, mert mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. Ezt gyakran tapasztaljuk is: Imádkozunk valamiért, mondjuk egy levélért, melyben fontos hír lesz a számunkra. Egy óra múlva megkapjuk a levelet. Ez azt jelenti, hogy azt a levelet már előbb elküldték, mint ahogy mi azért imádkoztunk. (Ézs 65,24: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.”)

A zsidók imádsága általában nem volt őszintének mondható. Ezért tanítja az Úr Jézus tanítványainak és nekünk is a „Miatyánk”-ot, melyet a „legeslegtökéletesebb imádságnak” és „Úri imának” is neveznek. Jézus azt mondja, hogy a tanítványok így imádkozzanak, és aztán a „Miatyánk” következik, az az imádság, melyet minden igazi keresztyén elmondhat.

Először arról szólunk, hogyan kezdődik az imádság, aztán külön a hat kérésről.

Az első három kérés különösen Istenre és az Ő dicsőségére vonatkozik; a három utolsó a mi lelki és mulandó dolgainkról szól. Az imádság dicsőítéssel és „ámen”-nel végződik.

Az imádság így kezdődik: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. Isten az Ő gyermekeinek Atyja. Az Úr Jézus Krisztus, az Isten Fia által nevezhetjük Istent Atyánknak. Ez egyúttal az igazi keresztyént megtanítja, hogy Istent, mint Atyát gyermekként félje. Úgy kell tisztelnie, mint gyermeknek az apját, de még nagyobb hódolattal is, mivel Isten nem követhet el hibát, sem bűnt. Ő szent és tiszta.

Végül az igazi keresztyén ezáltal megtanulja, hogy Isten olyan szeretettel gondoskodik gyermekeiről, mint ahogy egy földi apának kell gyermekeiről gondoskodnia, de még annál is tökéletesebben.

Az „aki a mennyekben vagy” szavak nagy jelentőségűek az imádságban, mert ez az imádkozót mindig arra figyelmezteti, hogy Isten mennyei Felség. Tehát soha sem szabad Istenről földi módon gondolkodni és beszélni. Az is kitűnik ezekből a szavakból, hogy Ő mindenható, aki a test és lélek minden szükségéről tud gondoskodni.

  1. Az első kérés: „Szenteltessék meg a te neved.” Ez azt jelenti, hogy az Atya Istent az imádságban szent módon kell segítségül hívni. De nemcsak az imádságunkban kell tisztelettel említeni a nevét, hanem annak, aki hozzá jön, mindig. Minden tulajdonsága – mindenhatósága, bölcsessége, jósága, igazságossága és irgalmassága – arra kell, hogy emlékeztesse a keresztyéneket, amikor hozzá imádkoznak, róla beszélnek, és olvassák vagy hallgatják, ami róla szól.
    Gondolatai, szavai, és minden, amit a keresztyén tesz, Őt dicsérje és magasztalja. Ha nem így van, akkor szégyen éri az Ő szent nevét. Azok, akik azt hallják, hogy a keresztyén ember rosszul szól róla, ezen megbotránkoznak, vagy szavai és tettei által egyre jobban megvetik Őt.
    A keresztyén ember gondolatainak is szentnek kell lennie, mert azokkal is meggyalázhatja Isten nevét. Ez az első kérés tehát nagyon fontos, és jó éppen erre nagy gondot fordítani, ha hozzá imádkozunk.
  1. A második kérés így hangzik: „Jöjjön el a te országod.” Először is a keresztyén ember ezzel aláveti magát Isten uralmának, aki országának Királya. Azt kéri, hogy Isten igéje és Lelke uralkodjék. Akkor egyre inkább alárendeli magát neki szeretettel.
    Másodszor Isten országának a megőrzését és terjedését kéri vele. Ez a kérés is világosan jelzi, hogy az Úrnak nagy jövője van.
    Továbbá az is benne foglaltatik ebben a kérésben, hogy az Atya Isten mindent, ami az Ő országát feldúlni akarja, semmisítsen meg. Különösen az ördög munkáját kell megakadályozni.
    Itt ezzel a keresztyén ember Isten egyházának, az Ő országának a tisztaságáért is imádkozik. Vagyis azért, hogy az Atya védje meg gyermekeit minden rossz, külső és belső befolyástól. Gondolunk itt a tévtanokra, a Biblia helytelen magyarázatára, s Istennek és igéjének a kigúnyolására.
    Ez a kérés a földi életre vonatkozólag azt kívánja, hogy ez a földi kor legyen rövid, és a mennyek országa jöjjön el minél előbb.
    Végül azt kéri a keresztyén ember ebben a kérésben, hogy megérhesse Isten országának a megvalósulását, melyben Istent, mint Atyát tiszteli mindenki mindenben.
  1. A harmadik kérés: „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Ez a kérés azt jelenti, hogy csak Isten akaratának, amely szent és jó, kell ellentmondás nélkül engedelmeskedni. Minden embernek meg kell az Ő akarata előtt hajolni.
    Mi már nagyon jól tudjuk, hogy még a jó keresztyének sem engedelmeskednek mindig Isten akaratának. Mennyivel inkább ellenszegülnek hát annak azok, akik Őt nem ismerik.
    Ez a kérés tehát könyörgés az emberek megtéréséért, s magának a keresztyén embernek és keresztyén társainak naponkénti megtéréséért is.
    Jó példa ennek a kérésnek az illusztrálására „Ábrahám áldozata a Mória hegyén” (1Móz 22,1–19; 20. lecke).
    Ennek az első három kérésnek eszkatológikus jellege van, azaz meghallgatása akkor lesz teljes, ha Isten országa eljön majd a maga dicsőségében.
  1. A negyedik kérés: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Ebben azt kérjük, hogy az Atya Isten adja meg övéinek mindazt, amire a testnek szüksége van. A „kenyér” minden élelmet jelent, de minden mást is, ami szükséges ahhoz, hogy testünkről gondoskodjunk, és azt fenntartsuk. Ez a kérés egyúttal a munka megáldásáért való esedezés is.
    Továbbá ebben a kérésben nem bőséget kérünk, hanem Ágúrral szólva: „Adj annyi eledelt, amennyi szükséges” (Péld 30,8). Így értelmezhetjük Lukács evangéliumának eltérését is, ahol a „ma” helyett ez áll: „naponként”. Naponként, tehát minden napra annyit adj, amennyi elegendő.
    Végül, a keresztyén ember nemcsak a maga számára kér, hanem Isten minden gyermeke, tehát távoli testvérei számára is, mindent, ami a test fenntartásához kell.
  1. Az ötödik kérés: „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Olvassuk el ehhez a Mt 18,21–35-öt: „Példázat az adós szolgáról”.
    Istennel szemben végtelen nagy az adósságunk a bűn miatt. Mindennap növekszik az adósságunk. Azért olyan szükséges, hogy állandóan kérjük bűneink bocsánatát. A keresztyén ezt azért kérheti, mert az Úr Jézus szenvedett, meghalt és eltemettetett Övéi bűneiért! Másként sohasem közeledhetne egy keresztyén sem ezzel a kéréssel Istenhez.
    „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, azt jelenti, hogy a keresztyén is meg kell hogy tudjon és akarjon bocsátani felebarátjának.
  1. A hatodik kérés: „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” Magától az ember olyan gyönge, hogy egy pillanatig sem tudna megállni a bűnre való kísértés (csábítás) elleni harcban. Ez a csábítás ős ellenségeinktől ér bennünket. Ezek: az ördög, a világ és a saját énünk. Ezek a csábítások szüntelenül támadják a keresztyént.
    Most e kérésben azért könyörgünk az Atyához, hogy Szentlelke által védelmezze és erősítse övéit ezen halálos ellenségek elleni küzdelemben. Kérjük azt is, hogy ebben a lelki küzdelemben ne maradjunk alul, tehát ne veszítsük azt el. Erőt is kérünk ahhoz, hogy a küzdelemben ellene tudjunk állni a kísértők nagy hatalmának. Ez a harc addig folyik, amíg a keresztyén élete végén Krisztusban győzelmet nem arat.

Az imádság befejezése így hangzik: „Mert tied az ország, a hatalom, és a dicsőség mindörökké. Ámen.” Ez azt jelenti, hogy egyedül Istené a dicsőség. Mindazt, amit ebben az imádságban kérünk, csak a mennyei Atya ajándékozhatja nekünk. Ő a Király az országában, ezért csak Ő adhat kegyelmet. Egyedül neki van hatalma arra, hogy mindazt a jót, amit az imádságban kérünk, nekünk ajándékozza. Tehát nem emberé a dicsőség, hanem Istené, akinek nevét örökké dicsőítjük.
Az „ámen” szó azt jelenti: „ez igazán és bizonyosan meglesz.” Amikor a keresztyén ember imádkozik, bizonyos lehet abban, hogy a mennyei Atya meghallotta. Ezzel az „ámen”-nel még egyszer az Atyának adja a dicsőséget, ami Őt megilleti, mert Isten azt akarja, hogy Őt imádják. Az Úr Jézus az egyik kérést, az ötödiket külön is megmagyarázta. Bizonyára azért, mert ismerte az embert; nem könnyen bocsátja meg a vétkeket, amiket a másik ellene elkövet.

Ha megbocsátjátok – ez elsősorban a tanítványoknak szól – az embereknek a vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátjátok meg az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a tiéteket. Ez keményen hangzik, de milyen egyszerű! Később az Úr Jézus ezt még egyszer megmagyarázta az adós szolgáról szóló példázatában (Mt 18,21–35; 263. lecke).

Kiegészítés:

A „Miatyánk” a Lk 11-ben.

Amikor az Úr Jézus egy helyen imádkozott, és azt befejezte, egyik tanítványa azt kérte tőle: „Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait.” Ő pedig mondta nékik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok…” Majd az „Úri imá”-val folytatta. Ez a változat több helyen eltér a Máté evangéliumában olvasható „Miatyánk”-tól:

– A megszólítás csak így hangzik: Atyánk.

– A harmadik kérés: „legyen meg a te akaratod”, hiányzik. Ez benne van a második kérésben: „jöjjön el a te országod”.

– A negyedik kérésben (Máté szerint) a „ma” szó helyett „naponként” áll, így egyértelmű, hogy egy napi táplálékról van szó.

– Az ötödik kérésben „vétkeink” helyett „bűneink” áll először.

– Az utolsó kérés második fele: „de szabadíts meg a gonosztól”, szintén hiányzik. Ez is benne foglaltatik ebben: „ne vígy minket kísértésbe”.

– A záró dicsőítés (doxológia) és az Ámen is hiányzik. Ez egy évszázados liturgikus forma (lásd 1Krón 29,11), melyet a gyülekezet mondott válaszképpen az imádságra. A legősibb kéziratok fel se jegyezték. A róm. kat. egyház ma is külön használja liturgiájában.

Amint láthatjuk, a „Miatyánk” két változata között csak formai eltérések vannak, tartalmában teljesen azonos a két imádság. Az Úr Jézus tehát nem liturgiai formát adott, hanem példát a helyes imádságra. Ezen a mintán érthetjük meg, hogy mit és hogyan kell kérnünk.

Utána az Úr Jézus két példázatot mondott el az imádkozásról, melyekről a 270. leckében szólunk.

Énekek:

Református énekeskönyv: 141:1–2; 482:1–10; 483:1–18; 484:1–3
Jertek, énekeljünk: 55; 57; 64; 80
Harangszó: 18; 40:1.5–6; 41; 42; 52:1.5
Dicsérjétek az Urat!: 12; 30; 31:1–4; 33; 53:1.5; 71; 72; 76; 156
Erőm és énekem az Úr: 27:1; 38; 46; 48:1–3; 80:1; 111

Megjegyzés:

Imádkozás az Atyához – Nem mindenki mer Istenhez, mint „Mi Atyánk”-hoz szólni. Az igazi keresztyének ezt mégis megtehetik az Úr Jézus Krisztus, a Közbenjáró, az Isten Fia által. Más szóval: Az igazi hívő mondhatja, van menetelünk az Atyához, mivel Jézus Krisztus szószólónk az Atyánál. Ő imádkozik értünk. Ha bűnbánattal járulunk Istenhez, úgy tekinthetünk rá, mint Atyánkra, ahogy a tékozló fiú tette a róla szóló példázatban. Szabad és lehet kegyelmet kérni az Atyától, mivel Jézus Krisztus gondoskodott arról, hogy legyen megbékélés köztünk és az Ő Atyja között.
De nem ez a „legeslegtökéletesebb imádság” az egyetlen, amit imádkozni szabad. Ez egy „mintaimádság”, mely példa arra, hogyan kell imádkoznunk.
Feltűnő, hogy ebben az „Úri imá”-ban nem Jézus nevében imádkozunk. Pedig a Jn 16,23–24 azt tanítja a tanítványoknak és nekünk: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” A Jézus nevében való imádkozás „szabadon mondott imádság”-ot jelent, azt az imádságot, amit minden keresztyén rendkívüli nyomorúságában magáért mond, és olyan valakinek az imádságát, aki egy csoportért (családért, osztályért, összejövetelen stb.) imádkozik, és természetesen az egész gyülekezet imádságát, az úgynevezett liturgikus imádságot.
A „Miatyánk”-ot, ezt a „mintaimádság”-ot kívülről is mondhatjuk. Ezért vigyáznunk kell, hogy ez a különleges imádság ne legyen „megszokott imádság”, melyet ráfigyelés nélkül mondunk.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Imádkozási szokások a helyi közösség, gyülekezet, család, egyén, különösen a gyermekek életében. Gyermekimádságok gyűjtése. (***)
  • Az imádság kapcsolattartás Istennel. Lelki egyensúlyunk, egészségünk feltétele. (***)
  • A megbocsátás szükségessége. Konfliktusok, problémák a gyerekek életéből. (***)

Magyar nyelv és irodalom

  • Írásbeli szövegalkotás: elbeszélő fogalmazás a megbocsátásról megtörtént vagy elképzelt esemény alapján. (***)

Társadalmi ismeretek / Történelem

  • A „Miatyánk” története. Jelentősége a keresztyén egyházban, szerepe a különböző felekezetek életében, liturgiájában. (***)
    A „Miatyánk”-ot a keresztyén egyházban évszázadokon át imádkozzák, hivatalosan többé -kevésbé a harmadik század óta.

Élő idegen nyelv

  • A „Miatyánk” teljes szövegének vagy egy részletének olvasása. (***)
    Idegen nyelvet tanuló 11-12 éves gyerekek számára hasznos lehet, ha ismerős bibliai részeket a tanult nyelven olvasnak.

Vázlat:

Imádkozás a belső szobában A „Miatyánk”:
– „Úri ima”
– „legtökéletesebb ima”

  • Mi Atyánk
  • szenteltessék meg a te neved
  • jöjjön el a te országod
  • legyen meg a te akaratod
  • mindennapi kenyerünk
  • a bűnök bocsánata
  • Ne vígy minket kísértésbe / szabadíts meg a gonosztól
  • tied az ország, a hatalom, a dicsőség
  • Ámen

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

2 hozzászólás

  1. “ne vígy minket kísértésbe!” Akkor miért mondja ezt szent Jakab: Újszövetségi szentírás: 1. rész: 13. Senki se mondja, aki kísértést szenved: Isten kísért, mert Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit. /Az a gyanúm, hogy már akkor is rosszul mondták a Miatyánkot, és ezért mondja ezt szent Jakab./ Tehát az apostol egyértelművé teszi azt, amit nem akarnak manapság elfogadni: Isten senkit nem visz kísértésbe!! Itt nem a fordításokra kell hivatkozni, hanem igenis meg kell gondolni, hogy mit is mondunk a Miatyánkban! A franciák felismerték ezt, minden tiszteletem az övéké!

    • Hozzászólását köszönjük, jól kiegészíti a szerző gondolatait, aki szintén nem Istent teszi felelőssé a kísértéseinkért. Kommentárja az adott részhez így hangzik: “Magától az ember olyan gyönge, hogy egy pillanatig sem tudna megállni a bűnre való kísértés (csábítás) elleni harcban. Ez a csábítás ős ellenségeinktől ér bennünket. Ezek: az ördög, a világ és a saját énünk.” Magam is helyesnek tartom, ha a katechéta tisztázza a gyerekekkel a “ne vígy” helyes értelmezését. Én így “fordítanám le” az imádság adott szakaszát a gyerekek számára: ne engedd, hogy kísértésbe essünk. De kiváló feladat lehet az értelmezési kísérlet a gyerekek részéről is, amit aztán beszélgetés, vita követhet.
      Miklya Zsolt szerkesztő

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.