Virágvasárnap

Fecske Orsolya akvarellje és Csoóri Sándor verse.

Csoóri Sándor: Virágvasárnap

Valahol most egy tulipán-szájú
kicsi szamárka ordibál,
hátára odaképzelem magam
s vagyok Jézus király.

Förgeteg-fehér szilvafák közt
máris a borhegyre megyünk,
hozsannázó bokrok fölött
apostol-felhő jön velünk. –

Jártak itt ólom-zord hadak,
állkapcsukat a sár fedi,
sisakjukon, mint sastojáson,
tapos a kis csacsi. –

Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék
homályában bort nyakalunk,
s kőből kihasított fejű
rokonokkal dúdolgatunk:

„Szent István, térdepelj közénk,
magyarok térítő királya,
nagyobb király térített minket,
idők vasából koronája.

De itt vagyunk, de megvagyunk,
nézzük, hogy nő a völgyi búza,
s a szőlővirág hogy kígyózik
fölrepedt, égő homlokunkra.”

Így éneklünk, s az ördöglábú
asztal lesz majd a nagydobunk –
parasztok és Jézus király,
így mulatjuk majd ki magunk.