Napi áhítat Archívum - Oldal 34 a 35-ből

„Szívemet hozzád emelem…”

Zsolt 25,1

Egyházunknak sokféle szimbóluma van, ezek közül a legtöbb áttételesen „üzen” nekünk (csillag, pelikán, hajó), más jelképek pedig a Bibliában is hasonló tartalmat hordoznak (bárány, kenyér, út).

Van egy „testrész” is közöttük, mely jelképnek talán furcsa. Ez egy szívet felemelő kéz, alatta: „Egyedül Istené a dicsőség.” Kálvin jelképeként is tartjuk számon, hiszen ő megélte annak jelentését. Több Kálvin ábrázoláson is látható, ahol reformátorunk egyik keze a szívén, másik a Biblián nyugszik. S itt valóban nem a szimbólumon van a hangsúly, sokkal inkább az üzenetén. Kálvin megélte, hogy mit jelent teljes kiszolgáltatottságban is Istenre hagyatkozni. S ez legalább olyan nehéz volt életveszélyes helyzetekben – pl. amikor Pál apostoléhoz hasonló menekülést választ, s kosárban engedik le a városon kívülre –, mint amikor lelki tusa után kellett nehéz döntéseket hoznia Genfben, halálos fenyegetések közepette. Kálvin felajánlotta szívét és életét Istennek.

Talán nem véletlen, hogy éppen ezt az ábrázolást választotta a Soli Deo Gloria diákmozgalom is címerképként. Sokan ismerjük az Istennek felajánlott kéz mozdulatát. S az a diákok közti missziót munkáló kis teológuscsoport is így gondolta, amely 1921-ben Balatonkilitin egy színpadon elindította a mozgalmat. Ma is így működik a Szövetség, mint akik Isten követeiként végzik a missziót a fiatalok között.

Ma sem megy másként, csak teljes szívvel, felemelve szívünket égő áldozatként Istennek.

Ha bármit is szeretünk és csodálunk saját magunkon kívül, az egy lépéssel távolabb visz bennünket a teljes szellemi romlástól, bár addig sosem leszünk egészen rendben, amíg bármit is jobban szeretünk és csodálunk, mint Istent.

C. S. Lewis

2024-01-13

Az Úr megnyitotta szívét…

Napi áhítat

ApCsel 16,11–15

Az Apostolok cselekedetei könyvében annak a csodának lehetünk tanúi, hogyan terjedt el az evangélium szerte a világon. Hiszen mi is azért lehetünk keresztyének, mert kezdettől fogva voltak olyanok, akik komolyan vették Jézus Krisztus küldését, és tanúi lettek Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, s a föld végső határáig is elmentek az örömhírrel.

Pál apostol három missziói útja döntő jelentőségű volt ebben a munkában. Második útján „hívták” át Európába, s az első hely, ahol hirdeti az igét: egy folyópart Filippiben. Többen hallgatják Pált, s az Úr megnyitja egy Thiatírából való bíborárus szívét… Ezzel kezdődik Európa evangélizációja. Nem véletlenül maradt fenn a neve is: Lídia, akit az első európai keresztyénként szoktunk említeni. Az a csoda történt meg vele, ami megtörténhet velünk is: Isten munkálkodott az életében, s megnyitotta szívét. A keresztyénség tehát valahol szív-kérdés. Engedem-e, hogy Isten megnyissa az én szívemet is? Kitárom-e szívem ajtaját Jézus zörgetésére, és befogadom-e Őt az életembe?

Mit tett Lídia annak érdekében, hogy Isten használhassa?

Először: feszülten figyelt mindarra, amit Pál hirdetett nekik.

Másodszor: nyitottan hallgatta, vágyott az igére.

Harmadszor: engedelmes volt, hiszen megkeresztelkedett ő is, és házanépe is.

Negyedszer: bizonyságot tett róla, hogy valóban Isten gyermeke lett, hiszen befogadta Pálékat a házába, s nemcsak szívét, hanem otthonát is megnyitotta mások előtt.

Mi több? Szeretni, vagy szeretetből engedelmeskedni? Az engedelmesség hatalma akkor több a szeretet hatalmánál, ha benne van a hit, a mindenek felett való szeretetben. Akkor találkozhat az ember a Mindenható hatalommal, melyet a végtelen szeretet mozdít.

Ablonczy Ágnes

2024-01-12

A fél híd

Napi áhítat

Jóel 2,12

Egy könyvben olvastam az alábbi történetet: A dél-franciaországi Avignonban van egy fél híd, melynek a Rhone-on kellett volna átvezetnie. Amikor építeni kezdték a középkorban, a bal parton a német-római császárság terült el, a nagy római birodalom utódja, a Rhone jobb partján pedig a francia királyság. S mivel a két ország nem jutott egyezségre, a híd befejezetlen maradt. Az odalátogató turisták szívesen küldenek szeretteiknek képeslapot, melyen a Rhone közepéig érő fél kőhíd látható. Látványosságnak lehet jó, de nincs semmi értelme, mert nem vezet sehova.

Sok embert példáz ez a kis történet. Némelyeknek életüket, feladataikat, másoknak hitüket. S vannak, akiknek a szívüket. Hány olyan dolgunk van, amit szívesen, nagy lelkesedéssel kezdünk el, aztán feladunk. Hány ügy, elintézendő dolog szerepel így életünkben? S ez jellemzi kapcsolatainkat is. Félbemaradt barátságok, szerelmek magasodnak torzóként kapcsolataink folyója felett. S talán hitünkben is átéltük, hogy milyen szépen kezdődött, lelkesedtünk, majd valami megtört, elfogyott az erő és a lendület. Kihunyt a tűz.

Isten igéje a nagy parancsolatban azt mondja: „teljes szívedből.” Neki nem elég a fél szív, a fél időnk, a fél megtérésünk. Ő egészen akar bennünket! Valahol itt titok is lappang! Fél szívvel nem megy! Még fél tüdővel vagy vesével vagy füllel igen, de fél szívvel nem! A Kis herceg titka, hogy „jól csak a szívével lát az ember”, Isten titka pedig, hogy „teljes szívvel”.

De míg csodáltam a hidakat,

a hála nyomán könyörgés fakadt:

Istenem nem elég!

Szíveket, népeket elválasztó szakadékok felett

sok híd kellene még!

Túrmezei Erzsébet

2024-01-11

A törvény summája

Napi áhítat

Mt 22,34–39

A Heidelbergi Káté beosztása érdekes szemléletet tükröz: Az első rész az ember nyomorúságáról szól. A 3. kérdést különösen szeretik a diákok, hiszen a legrövidebb válasz tartozik hozzá: „Honnan ismered meg a te nyomorúságodat:” „Isten törvényéből.” S ehhez kapcsolódik a 4. kérdés: „Mit kíván tőlünk Isten törvénye?” A választ közösen mondhatjuk: „Megtanít erre Krisztus röviden a Máté evangéliuma 22. részében ekképpen: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből…«”

A Máté evangéliuma 22. részében Jézust egy törvénytudó kérdezi meg: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” Jézus mintegy összefoglalásként idézi. Ezt tanultuk meg mi is konfirmandus korunkban. A Káté tehát azt mondja: az ember itt a földön valóban kétségbeejtő helyzetben van. De megoldás is adatott. A Káté összeállítói (Olevianus Gáspár, Ursinus Zakariás) is ezt tartották a legfontosabbnak emlékezetünkbe idézni. Nem kezdik elemezni a parancsolatokat, kiemelni, melyik fontosabb a többinél, hanem összefoglalják: „Megtanít erre Krisztus röviden.”

Ha Jézus ebben az igében foglalta össze a hit lényegét, akkor vegyük komolyan, hogy ilyen egyértelmű, s ilyen egyszerű!

Már csak meg kell élnünk! A mai napon is!

A grujavici rabbi egyik unokája, amikor a rebbe már a halálán volt, a következő kérdést intézte a nagyapjához:

– Zejde, egy környékbeli srác azt kérdezte tőlem, hogyha tényleg létezik a Mindenható, vajon tud-e akkora követ teremteni, amit aztán ő sem képes fölemelni. Zejde, mit feleljek én ennek a fiúnak?

– Mondd meg neki, hogy tud. És az a kő itt van – mutatott a fiúcska szívére a Grujavici.

Röhrig Géza

2024-01-10

Aki néven szólított

Napi áhítat

Ézs 45,1–3

A keleti vallások nem hisznek személyes istenben. Úgy is hívják őket: „Örök világtörvény vallásai”, mert egy elv, egy törvény az, amire a vallás, vagy az általuk hirdetett világkép épül. A világot irányító gondolattól, egy személytelen erőtől nagymértékben különbözik az, aki magát a zsidó népnek, majd az emberiségnek kijelentette: Ő személyes Isten. Bemutatkozott Mózesnek a Hóreb hegyén, s megszólít minket is. Én – Te kapcsolatban áll velünk. Ő az, Aki előttünk megy, Aki nevünkön szólít, Aki felövez minket – igénk szerint. Nekünk nem a „szeressük egymást gyerekek” semmitmondó szlogenjével kell beérnünk, sem a valóságból kilépni, s a nemlétbe (Nirvána) szakadni a világ gondjai elől, hanem személyes kapcsolatban lehetünk a mi teremtő, gondviselő, oltalmazó Istenünkkel. Isten nevének kimondása nem mágikus erejű, mint azt más vallások mondják, hanem Én – Te kapcsolatban realizálódó, kimondható név.

A Te Istened!

Ez elhatárol mástól: Ne szeress jobban mást, mint Istent, ne lépjen semmi Ő elé. De meg is erősít: Van valaki, akivel együtt biztonságban lehetek, aki mindig velem van, akiben nem csalódom, akiben bízhatok. S az is benne van, amit Jézus válaszol a Sátánnak megkísértése idején a pusztában: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ezért az imádat szavunk foglalt. Szerethetem a barátomat, de nem imádhatom. Első lehet az ételek között a pizza, de nem imádom. S bármennyire is kötődöm kedvenc háziállatomhoz, őt is csak nagyon szeretem.

Az imádat csak Istent illeti meg.

Imádlak téged, egyedül Uramat,

Nem vetem másban én bizodalmamat;

Mikor imádlak, halld meg én szómat,

Írd be könyvedbe hódolásomat.

Ráday Pál

2024-01-09

Egyedül Úr!

Napi áhítat

5Móz 6,4–5

Az Ószövetség hitvallása így hangzik: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” Ez az úgynevezett nagy ima, a „Smá Jiszróel” (héberül így kezdődik), mely József Attila egy versének a címe is. A költő, noha nem kapcsolódott a zsidó valláshoz, mégis meglátta, hogy ez a mondat több, mint egy idézet a Bibliából. S valóban, a zsidóknak mindmáig legfontosabb üzenete van ebbe az imádságba rejtve, ezt tanulják meg először, s ajkukon e szavakkal halnak meg. Esténként elmondják a gyermekek az ágyban, eltakarva szemüket, kifejezve ezzel, hogy mély alázattal ejtik ki Isten (az Úr) nevét.

Vajon amikor az Úrról, szeretetünk „tárgyáról” beszél a parancsolat, nekünk is Urunk-e? Istent láthatjuk bölcs Teremtőnek, láthatjuk életünk Gondviselőjének, a világmindenség Kormányzójának, örökkévaló Királyunknak, de vajon tartjuk-e Őt Urunknak? Hiszen Ő Úr. „Az Úr Istent magasztalom” – valljuk több dicséretben is. (273)

Isten Úr-e életedben, s Ura-e életednek? Ne hamarkodd el a választ, hiszen ez fontos kérdés! Ha Ő Úr, akkor én csak szolga, alattvaló lehetek. De szolga csak akkor lehetek, ha már engedtem, hogy az Úr szolgáljon nekem.

Én is világot hódítani jöttem

s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,

vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;

ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,

s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Weöres Sándor

2024-01-08

A visszhang-szeretet

Napi áhítat

1Jn 4,19

Ha Tihanyban járunk, biztosan kipróbáljuk a visszhangot. Szeretjük visszahallani, amit kimondtunk. Ha a nagy parancsolatban azt olvastuk, hogy „Szeresd” – akkor tudnunk kell, hogy mi önmagunktól nem vagyunk képesek rá. Mi a szeretetet Istentől kapjuk. S ha valakit szeretünk, Neki adjuk vissza. Ez a visszhang-szeretet. Nekünk keresztyéneknek nincs nagyobb feladatunk, mint Isten szeretetét visszatükrözni a világban. Ha szeretek, akkor Őt valósítom meg. Az Ő cselekvő szavára lehet válasz az én szeretetem.

Jézus azt mondja: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40) Ezért vigyázzunk: ha valaki közeledését elutasítjuk, lehet hogy magát Krisztust utasítjuk el. Lehet az koldus, hajléktalan, kéregető, bárki.

Sokan kérdezik kritikusan: ha Isten úgy szereti a világot, miért nem oldja meg az éhező népek, a szegények, a betegek problémáit? Miért éheznek olyan sokan naponta? Kálvin úgy válaszolt erre: Isten az Ő adományait már letette a gazdagok asztalára. Mi nem élünk vele jól. Mi nem osztjuk szét.

Éppen azért, mert nem visszhangozzuk Isten ránk áradó szeretetét másoknak.

Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.

Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenkire egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.

Weöres Sándor

2024-01-07

Tedd ezt, és élni fogsz!

Napi áhítat

Lk 10,28

Sokan tartják úgy, hogy nem sok dolog van a világon, amiről annyit írtak, fogalmaztak volna az emberek, mint a szeretetről, s kevés dolog van, amire ne áhítoznának oly sokan, mint a szeretetre, kevés dolog, ami ennyire hiányzik ma is az emberek életéből. Mindez azért van így, mert a szeretetről könnyű beszélni, de nehéz megcselekedni.

Egyszer egy törvénytudó lépett Jézus elé, és megkérdezte tőle: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus visszakérdez: „Mi van megírva a törvényben?” A törvénytudónak idéznie kell a mindenki által ismert igét, a nagy parancsolatot. Zavarában tovább kérdez: „De ki a felebarátom?” Jézus erre az irgalmas samaritánus történetét mondja el neki. (Lk 10,25–37) Miért? Mert a szükségben lévőt, a vérben fekvőt nem a vértől irtózó pap, sem az őt messze elkerülő lévita, hanem a cselekvő ember, egy ellenség, egy samaritánus szánja meg. És cselekszik. Nem prédikál, nem ad tanácsokat, nem veti a földön fekvő szemére: na ugye megmondtam, hanem megáll, önt a borából, szakít selyméből, és fogadóba viszi a bajba jutottat.

A szeretet cselekvő szeretet. Jézus azt veti a farizeusok szemére, hogy a törvényt betű szerint igyekeznek betartani, de közben felemésztik az özvegyek házát. (Mt 23,14)

A szeretet cselekvő szeretet ma is.

Kinek van ma szüksége cselekvő szeretetemre?

Szívet vessetek, ha szívet akartok aratni!

Börne

2024-01-06

Az Úr buzgó szeretete

Napi áhítat

Jóel 2,18

Ha a tíz legszebb szót le kellene írnod egy lapra, köztük lenne a szeretet? Bizonyosan. Hiszen ha leírjuk vagy kimondjuk, valami kellemes érzés jár át bennünket. Ismertem valakit, aki sokáig nem mondta ki a társának, hogy szereti, mert még nem tudta kimondani, pedig már régóta érezte. És ismerek olyat is, aki túl korán mondta ki.

„A szerelembe – mondják – belahal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.” (József Attila) Vajon a költő csak a szerelemre gondol, vagy sokkal inkább a szeretetre? Miért ragaszkodunk ennyire ehhez a szóhoz? Mert itt mérjük le ember-voltunkat.

Amikor Isten megteremtette az embert, a „saját képére és hasonlatosságára” alkotta meg. Ez nem valami külső hasonlóságot jelent, hanem belső tulajdonságokat, „képességeket”. Ezek „istenképűségünk” (Imago Dei) mutatói. Ilyen a gondolkodás, Isten felfogásának képessége, amely az állatoknak nem adatott meg. S ilyen a szeretet képessége is. Ez az, amit a bűneset következményeként leginkább elvesztettünk. Hogyan lehetséges az, hogy egy házaspár, akik rajongtak egymásért – gyűlölettel és átkozódással válnak el egymástól? Hogyan lehet, hogy valaki saját szülei ellen fordul? S hogyan lehet, hogy az ember azt az Istent gyalázza, aki semmi rosszat nem tett ellene, sőt a saját Fiát adta értünk? Jóel könyvének vallomását olyan szépen adja vissza Károli fordítása: „buzgó lőn az Úrnak szeretete az ő földe iránt, és kegyelmezett az ő népének.” (Jóel 2,18) Erről szól a nagy parancsolat is!

Valamit elvesztettünk, ami megtalálható.

A tékozló fiú édesapja szeretetétől menekül el, és édesapja szeretetébe tér vissza… (lásd: Lk 15,11–32)

2024-01-05

Az Isten szeretete

Napi áhítat

2Kor 13,13

„Szeress, és tégy amit akarsz!” – mondta Augusztinusz.

Szeretet által meghatározott emberek vagyunk-e? Vajon lehet-e a szeretetre felszólítani valakit? Parancsszóra szeretni? Nem lesz-e nyögvenyelős, erőltetett, kényszeredett a szeretetünk? Vagy olyan öntudatlan, mint mikor édesanyák mondják 2–3 éves csemetéjüknek: szeretgesd meg a mamát, szeretgesd meg a testvérkédet! Keresztyén filozófusunktól sokan talán csak ezt a mondatot jegyezték meg: „Szeress, és tégy amit akarsz!” Vajon ennek mintájára átalakíthatjuk-e a nagy parancsolat kifejezését: „Szeresd az Urat, és tégy amit akarsz?”

Augusztinusz természetesen nem valamiféle humanista szeretetközpontúságot hirdetett meg ezzel, hanem inkább istenközpontú szeretet-megélést.

Mi az alapja cselekedeteimnek? Mire nézve cselekszem, és hogyan? Augusztinusz megfogalmazza: szabad vagyok, azt tehetek, amit akarok, de ha szeretet vezérel, akkor arra nézve cselekszem. Akkor az a szempontom, amit Isten ad és mutat. Akkor nem válogatok: ezzel így teszek, a másikkal pedig úgy. Jézus ezért parancsolja tanítványainak: „Szeressétek egymást…”

Akkor szeretjük Őt igazán, ha megtartjuk parancsolatait. Ezzel mutathatjuk meg szeretetünket!

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,34–35)

2024-01-04