Lk 8,22–25

Ha a tanítványok életét megnézzük az első három évben – ők sem mutatnak nagyon biztató képet! Mennyi mindent kellett megtanulniuk, hogy szívükben a kételkedés helyébe hit érjen! Mennyi tévhitet kellett megtagadniuk, hogy valódi hitük legyen! Hányszor kellett a félelmet átélni, hogy végre elhiggyék, a Mesternek van hatalma bármit megtenni! Meddig tanulták Jézus nevét, míg hittel mondták ki, ismerve jelentőségét (ApCsel 3,6)!

Ha az ő életüket nézzük, bizakodóak lehetünk, hiszen nagyon őszintén ír róluk a Szentírás. Nem tagadja le nyomorúságukat, túlzásaikat, kételkedésüket. Jézus mégsem adja fel, nem kergeti el őket, hanem megérleli bennük a kérést, hogy lehessen hitük, s így önmaguk helyett Istenbe vessék bizodalmukat.

Tehát törekedjünk a hitre! A valódira, ami hegyeket mozdíthat, mert hegynél biztosabb az alapja. A magvető féle négy föld közül háromban növekedésnek indul az elvetett magocska, de csak egyben hoz termést. Egy szív eleve kemény volt, kettő „útközben” romlott el, s egy maradt győztes a hétköznapok harcában is.

A „hitre jutás” alkalma még nem a cél. Az csak a kezdet. Olyan, mintha valaki megtanulja, hogyan kell hurkolni a kötésnél a szemeket. Mennyi gyakorlás kell, hogy felvehető pulcsi legyen belőle?! S mennyit kell még tanulni, hogy a leszaladt szemet is fel tudja szedni valaki! Kitartás nélkül nem megy.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Ef 6,11–18

A bibliai görög nyelv két igazságfogalmat használ. Az egyik Isten tulajdonsága, aki maga az igazság – mely nem elvont fogalomként értelmezendő, hanem a világot fenntartó személy tulajdonságaként. „Én vagyok az igazság” – mondja Jézus. Ez az Ő egyik „neve”!

A mi igazságunk a másik fogalom, amit inkább megigazulásnak kellene nevezni. Azt jelzi ez, hogy nem birtokoljuk az igazságot: „Nekem van igazam!” Hiszen ilyen igazság annyi van, ahány ember. Az ember igazsága inkább viszonyfogalomként értelmezhető, s nem önmagában. Mi Isten kegyelméből igazíttatunk meg: „igaz emberek” lehetünk, örvendezve gonoszságainktól való szabadulásunkban. Ez az Ő nevének jelentése! Miben áll hát az igazságunk?

A megigazulás ajándék. Olyan, mint a győzelmi koszorú, melyet a célhoz érve kap meg az ember. Ezért lehet rá törekedni, lehet „űzni”, keresni. De a megigazulás gyümölcs is, egy vállalt és végigküzdött élet termése. Mások is ízlelhetik az életemben, mert hozzájuk való viszonyulásom változik meg: a kapott irgalom szerint irgalmas leszek velük. S a megigazulás páncél, védelem, mert tudhatom, hogy nem magamtól vagyok, ami vagyok. Az véd meg, aki igaznak nyilvánított minden „tüzes nyíllal szemben”. Még olyanokkal szemben is, akik bármilyen módon bántalmaztak (ApCsel 16,16–40!).

„Szenteld meg őket igazsággal: a te igéd igazság.” (Jn 17,17)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Tim 6,3–11/a

A hitbeli döntések mindig kettős döntések. Valami mellett és valami ellen. Itt az ige nagyon világossá teszi, hogy mi az, ami ellen dönteni kell. Pál úgy fogalmazza ifjú tanítványának: „kerüld ezeket!”. Az eredeti görög szóhasználatban még ennél is konkrétabb fogalom szerepel: „menekülj ezektől!”, hiszen csak tönkretesznek! Ne szégyelld a menekülést! Jobb menekülni, mint elsüllyedni, elveszni. Júdás levele úgy fogalmaz, hogy ezt még másokra vonatkozóan is meg kell tennünk, megmenekítve őket: „kiragadva a tűzből” (Júd 23).

Mit kell kerülni? A két legfontosabb: a vitatkozás és a gazdagság csábítása. Mindkettő a nagyravágyás kifejezése, az egyik az okoskodásban, a másik a pénzbeli függetlenségben. S mindkettő nagy kísértés a gyülekezetekben. Hiszen mindenütt vannak, akik felfuvalkodnak abban, amit tudnak. Annyira teli van a fejük, hogy a szívükbe már nem is jut belőle, ezért aztán ömlesztik másokra a szavak özönét. Ebből irigység, gyanúsítgatás és istenkáromlás fakad.

Maga a parancsolat egyértelműen zárja ki a káromlás konkrét formáit: az esküt (mint Isten befolyásolásának eszközét), valamint a káromkodást (mint Isten okolását)! Vannak, akik ezzel „fizetnek” elégedetlenségük idején Isten nevének!

Valóban harc, ha az ember nem akar engedni belső késztetéseinek! Sokan, mielőtt keresztyénekké lettek volna, olyan szokásokat vettek fel, melyeket indulataik előhoznak, ezért kell nagyon vigyázni a teljes tisztulásra!

A szenvedélyt sohasem az értelem űzi el, hanem csak egy még erősebb szenvedély.

Spinoza

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 28,1–10

A sós ízt az ember nyelve legnagyobb felületén érzékeli, s a szervezetben életfontosságú funkciója van: a só-víz háztartást tartja fenn. Megőrző szerepe van a hatalmas tengerekben, ahol a víz megposhadna, ha édes víz lenne. Tartósító szerepe van, pl. a húsok esetében, melyeket besózva hűtő nélkül is eltároltak akár fél évig is. De ízesít is, mert teljesen feloldódva a levesben észrevétlen, mégis érezhető.

A sós erőteljes íz, melyhez Jézus a tanítványokat hasonlítja (Mt 5,13)! Nem savanyúaknak kell lenniük, nem is keserűnek, de édeskésnek sem!

A húsvét, a feltámadás üzenete az, amire semmilyen emberi magyarázat nem elégséges. Ez Isten tette, az élő, mindenható, örökkévaló Istené! Ez az, ami megváltoztatta a tanítványok életét. „Besózta” őket. Ízük lett, szavuknak ereje lett, mert többé nem egy szenvedő Mesterre emlékezhettek csupán, hanem az élő Krisztus volt velük. Isten nevének „élő volta” itt lesz teljessé, hiszen nem a földi életről van szó már, hanem az örökkévaló, az elmúlhatatlan életről.

Régi tanúságtétel: a feltámadást nem lehet bizonyítani, de a Feltámadottal találkozni lehet!

Számunkra csak az a keskeny, és olykor üggyel-bajjal föllelhető út marad, hogy minden napot úgy fogadjunk, mintha az utolsó lenne, ám hitben és felelősségben mégis úgy éljünk, mint akik nagyszerű jövőre számítanak!

D. Bonhoeffer

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 26,17–75

A savanyú, a frissítő íz. A legrövidebb ideig érezzük, átmeneti jellege van a szervezetben. Az emésztés egész folyamatát végigkíséri, mert a sav képes lebontani a megfelelő vegyületeket, hogy azután beépíthessük, amire szükségünk van.

A nyelvünkön oldalt érezzük, összerándít egészen, ha hirtelen nagy adagban kerül a nyelvre. Rombolni is tud, mert a savak töménysége roncsoló is lehet.

Senki sem ajánlja, sőt Urunk mindenképpen figyelmeztet minket, hogy ne legyünk savanyúak, ne romboljunk másokat, ne legyenek összerándító megjegyzéseink.

A nagycsütörtök egésze úgy tűnik, hogy mindent szétrombol, ami addig megvolt: szétesik a közösség, megszűnik a tanítás közvetlensége, Jézust elfogják, s a tanítványok szétszélednek. Az utolsó vacsora még azt mutatja, hogy a Páska ünnepének meg­élése, a szabadulás ünnepe közös. Ám olyan szavak hangzanak el, amelyek jelzik, hogy valami más készül itt, s a tanítványok egyszerre nem értik a Mestert.

Júdás árulása, Péter tagadása, a többiek elfutása megszomorítanak minket, de tudhatjuk, szükségük van rá, hogy ne önmagukban bizakodjanak.

Vajon nem lettünk mi is tagadóvá és árulóvá, félelmes szívűvé, káromlóvá? Vizsgáljuk meg szívünket a parancsolat figyelmeztetésében!

Hiszem, hogy Isten mindenből, még a legrosszabból is jót tud és akar kihozni. Hiszem, hogy Isten minden bajban annyi ellenálló erőt ád, amennyire szükségünk van. De sohasem adja meg előre, hogy bizalmunkat ne önmagunkba vessük, hanem egyedül csak Őbelé. Hiszem, hogy vétkeink és tévedéseink sem hiábavalóak, s hogy Istennek azokkal sincs nehezebb dolga, mint vélt jócselekedeteinkkel.

D. Bonhoeffer

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024