1Sám 15,22–23

Sámuel felnövekedve prófétává lesz, Isten emberévé. Ő választja meg az első királyt Izráelben: Sault. Kís fia, a benjaminita Saul nem egyszerű ember. Mindig fontosabb neki, amit az emberek mondanak, mint amit Isten mond. Itt is ez történik. Nem akar ő szembeszállni Istennel, csak hát az emberek…

Ez mindig nagy veszély, mindnyájunknak. Igen nagy erőt képviselnek a körülöttünk élők, az általunk szeretett emberek, vagy a ránkbízottak – a kedvükért olyan dolgokra vagyunk képesek, amit soha sem tennénk meg különben. Ez nem is baj, csak akkor van gond, ha helycsere történik. Ha az ő javuk, akaratuk, kívánságuk Isten akarata elé lép. Ha az ember a népszerűség kedvéért lemond az Isten iránti engedelmességről. El akarja kerülni a gyengeség látszatát, pedig épp azzal gyenge, hogy az embereknek enged.

Saul nagyot veszít: a királyságát. S minden engedetlenség ilyen. Az ember azt hiszi, hogy az a kicsi nem számít – s közben az a kicsi a „dugó a gumicsónakban”. Elsüllyed az ember, s magával ránthatja azokat is, akiknek épp kedvezni akart az engedetlenségével!

Isten előtt a kicsi a minden. Ő a legkisebbekben rejtette el a legtöbbet. Egy magban az életet, egy DNS-ben az örökítő anyagot, egy gyermekben a világ Megváltóját. Ne becsüljük le a kicsi dolgokat, mert nagy dolgokat veszíthetünk el miattuk.

Ne sokat törődj azzal, ki van veled, vagy ellened, hanem arra legyen gondod, hogy minden dolgaidban veled legyen az Isten!

Kempis Tamás

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

4Móz 12

Mózes leánytestvére, Mirjám tudta, hogy fivérének nem izráelita származású a felesége, ami nem a törvény szerint való. Ezért megszólta, s mert ő valóban az Isten szerinti útról beszélt, hát azt gondolta, igaza is van.

Ez a bibliai történet egészen félelmetesen szól arról, hogy maga Isten mennyire komolyan veszi a vezetők tiszteletét. Egy percre sem engedi, hogy Mirjámnak igaza legyen Mózessel szemben, sőt azonnal ítél. Maga Mózes egy szót sem szól a történetben, csak amikor imádkozik a testvéréért, hogy gyógyuljon meg.

Miért nem lehetett Mózest Mirjámnak megítélni, holott törvény szerint beszélt? Három dolog miatt: 1/ Isten választotta ki Mózest, nem az emberi döntés. Ezt mindenképpen tiszteletben kell tartani! 2/ Izráel népének csak azok ellen a pogány népek ellen kellett védekezni, akik bálványokat hoztak volna Isten tiszteletének helyébe. Akik hozzájuk illeszkedtek, s az ő törvényüket megtartották, azok felé mindig nyitottak voltak (ez is lett volna a feladatuk mindig). 3/ Mirjám irigységből szólt, s nem a törvény védelme miatt.

Az ige szó szerinti értelme nem állhat szemben a tisztelet parancsával. Aki indulattal mondja el – akár a legszebb igét is –, elvette annak erejét, s nincs joga hozzá, hogy idézze!

Nagy akadály tud lenni, ha bűnt látunk egy vezető életében. De tudnunk kell, hogy tökéletes emberek nincsenek, s hogy mindenkinek Isten elé kell állnia. Neki azzal kell elszámolni, ami neki adatott, nekem a magaméval. Alighanem elég mindenkinek a maga vétkeivel szembesülni, a maga szívét leleplezni.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Jn 2,12–14

„Tisztelet annak jár, aki megérdemli” – mondják ma sokan, vagy azt gondolják, hogy viselkedjen valaki tiszteletreméltóan, akkor majd tisztelni fogom. A tisztelet azonban mindenkinek jár, mert csak akkor várhatom el, hogy engem is tiszteletben tartsanak, ha én is tiszteletben tartok másokat.

Albert Schweitzer, aki Afrikába ment orvosnak, lelkipásztornak a leprások közé, elindított egy új filozófiai irányzatot is, az élet tisztelete címen. Azt mondta, hogy minden életet, minden élőt tisztelni kell, mert mind Isten teremtménye. Még a hangyákat sem bántotta az őserdőben, hanem elterelgette útjukat, hogy szabadon járhassanak, s ő is élhessen mellettük.

Az ige mindenkinek „megmondja a magáét”. Nemcsak néhányaknak szól, s nemcsak bizonyos szerepekben élőknek, hanem mindenkinek. János apostol ír a szülőknek, ír a gyerekeknek, ifjaknak külön. Kiemelve erősségüket, ami feladatukból következik, s azt, amire figyelniük kell, hogy jól csinálhassák, ami rájuk bízatott.

Ám nem azért írja le, hogy számonkérhessük a másikon, hanem hogy a magunkét tudjuk, s ha az ifjakból apák, anyák lesznek, emlékezzenek arra, mit vártak el a legjobban saját szüleiktől!

Nem elég egyszerűen csak létezni. Nem elég, ha valaki jó apa vagy jó anya. Mindez nagyon szép, de kevés. Még valamit tenni kell: keresse az alkalmat, hogy valami jót tegyen. Valami olyan jót, amiért nem kap jutalmat.

Albert Schweitzer

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mk16,6

Tolsztoj híres regénye már a címében is kiemeli a feltámadást. (Az orosz nyelvben a vasárnap szó – voszkriszenyie – azt jelenti: feltámadás.) Elsősorban nem vallási értelemben használja a fogalmat, hanem a lelkiismeret feltámadásáról van szó valakivel kapcsolatban, aki ellen a főhős vétkezett. Hogyan támad fel valaki, aki talán már önmagáról is lemondott, börtönben ül, és nem sok kilátása van az életben? Ő is ott hordozza magában: azért lehetséges valami, mert egyszer volt egy Feltámadás, Krisztus előjövetele a sírból, a halálból, ami minden feltámadásnak a záloga. (45. Káté kérdés-felelet) Sokan ma is a feltámadás előtti „szombatban” élnek, mintha Jézus még mindig a sírban lenne. A bizonytalanság, a félelem, a reménytelenség légkörében.

Tolsztoj regénye arra mutat rá, hogy át lehet lépni a vasárnap hajnalába a szombat borongós sötétségéből. Még egészen reménytelen helyzetekből is van kiút! Számodra is! Ma is!

Nyehljudov azt remélte, hogy felismerésének megerősítését megtalálja a Bibliában, ezért elkezdte az elejétől olvasni Máté evangéliumát. Elolvasta a hegyi beszédet, amely mindig meghatotta, de most először történt meg, hogy nem elvont szép gondolatokat, túlzott és teljesíthetetlen követelményeket látott benne, hanem egyszerű, világos és gyakorlatban keresztülvihető parancsolatokat, s e parancsolatok megtartása (ami egyáltalán nem volt lehetetlenség) meglepő, új rendet ígért az emberi társadalomnak, amelyben nemcsak önmagától megsemmisült a Nyehljudovot annyira felháborító erőszak, hanem elérhetővé vált az emberiség legfőbb java: Istennek országa a földön.

Lev Tolsztoj

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jn 9,1–16

„Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot” – ez az egyik legsúlyosabb mondat a Bibliában. Önmagát kárhoztatja, aki azt mondja Isten Fiáról, hogy nem az, aki. Ezen áll vagy bukik a keresztyénségünk, hogy kinek is tartjuk Jézus Krisztust? S ezért válik a nagy választóvonallá a szombat Jézus megítélésében. Lelkészként a legfájdalmasabb dolog látni azt, hogy valaki, aki hallott már Jézusról, igyekezett megismerni Őt, mégsem tartja Isten Fiának, vagy nem annak tartja, akinek Ő mondta magát.

Ezzel kapcsolatban az Ószövetség népének szemén lepel van, ami miatt nem látnak jól. Akkor a lepel neve a szombat volt. Még akkor, közöttük is meghasonlás támadt: többen mondták, hogy ha nem Istentől való, hogyan tudná megnyitni a vakok szemeit? Hiszen ez volt az egyik messiási jel: megnyitotta egy vak szemét. (Ezt válaszolja Keresztelő János kérdésére is Jézus: „a vakok látnak…” – Mt 11,5.)

Ezért fontos az is, hogy az „Emberfia ura a szombatnak”, vagyis a szombat kérdését is csak úgy láthatjuk jól, ha Jézust jól látjuk. Ha Őt nem látjuk jól, a többivel sem leszünk tisztában. De Jézus megnyithatja a mi szemünket is, hogy tisztán lássunk.

„Akkor kinyílnak a vakok szemei,

és megnyílnak a süketek fülei.

Szökellni fog a sánta, mint a szarvas,

és ujjong a néma nyelve.

Mert víz fakad a pusztaságban,

és patakok erednek a pusztában.” (Ézs 35,5–6)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024