Mt 5,17–20

A Ne ölj! parancsolatról mi az Újszövetség, a Hegyi beszéd szellemében beszélünk. Így részben nehezebb dolgunk van, másrészt sokkal könnyebb. Nehezebb, hiszen Jézus sokkal magasabbra helyezi a mércét, s e parancsolat hatálya alá vonja a másokról való rosszat gondolást is. Könnyebb, hiszen nem magunknak kell erőlködni, hogy betartsuk a törvényt, hanem van, aki teljesen betöltötte. A következő napok áhítatait így az evangéliumból kölcsönzött „Én pedig azt mondom…” gondolata fogja össze.

Ez a látszólagos ellentét a Törvény vagy Evangélium vitájában élesedik ki. Sok teológus tartotta (-ja) azt az álláspontot, hogy az Ószövetségben Isten haragvó, szigorú, Törvényt adó Isten, az Újszövetségben pedig kegyelmes, szerető, Evangéliumot hirdettető. Pedig éppen a Tízparancsolat a bizonyíték arra, hogy Isten „Evangéliumként” adja a Törvényt népének, a Hegyi beszéd pedig megmutatja, hogy az Evangéliumban nagyon is benne van a „Törvény”. Az Ószövetség tehát: Evangélium a Törvényben; az Újszövetség pedig: Törvény az Evangéliumban. S mindez azért lehet így, mert Jézus Krisztus nem eltörölte, hanem betöltötte a Törvényt. Teljesen, mint aminek semmi híja nincs.

Nem véletlen, hogy a Heidelbergi Káté a parancsolathoz kapcsolódó három kérdés-feleletben szinte csak a Hegyi beszéd üzenetét veszi. Mint itt a 105. kérdés-feleletben:

Mit kíván Isten a hatodik parancsolatban?

Azt, hogy felebarátomat sem gondolatban, sem szóval vagy a magamviseletével, annál kevésbé tettel, akár közvetlenül, akár mások által, gyalázattal ne illessem, ne gyűlöljem, ne sértsem meg vagy meg ne öljem; hanem minden bosszúvágyat irtsak ki magamból; saját magamban se tegyek kárt, se vakmerően ne rohanjak veszedelembe.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 31,15–16

A nyolcvanas években budapesti színházakban is játszották Brian Clark: „Mégis kinek az élete?” c. színdarabját, melyből nagysikerű film is készült. Nem véletlenül, hiszen a híres író egy olyan témához nyúl, ami ma is megosztja az embereket. Ez az eutanázia kérdése. A provokatív cím a műben szereplő főhősre utal: magatehetetlen beteggé bénult szobrászművész harcol a haláláért. Hogy ne mások, az orvosok vagy a rokonok döntsenek sorsa felől, hanem önmaga. Rejtve vagy sem, nemcsak az a kérdés vetődik itt fel, más dönthet-e az ember sorsa felől, hanem hogy maga dönthet-e?

A Biblia arról beszél, hogy az embernek „kimért” ideje van itt a földön, de ezt nem mi állapítjuk meg. Nem lehet erről önkényesen dönteni. Seneca azt mondta: a „bölcs addig él, amíg kell”. Tolsztoj egyik műve főhőséről így beszéltünk a gimnáziumban: „Halála értelmetlen halál volt, mert értelmetlen életet zárt le.”

Isten azt mondja nekünk, hogy életünk ideje (az új fordítás szerint sorsunk) az Ő kezében van. Még abban is bízhatunk, hogy Ő jól jelöli ki az időnket. Annyit ad, amennyi jó nekünk. Legyen számunkra – sok „életbiztosítás-reklám” mellett – biztonság az, hogy a mi legfőbb biztosításunk az Ő kezében van!

Ne mámort keress; igazságot.

S féltve őrizd, ha megtaláltad.

Értelme lesz életednek,

s boldogabb ember nem lesz nálad.

Siklós József

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 32,8

Az abortusszal kapcsolatban négy helyzetet szoktunk, mint különleges esetet említeni:

Az első: ha valaki megélhetés miatt nem vállalja gyermekét. A tegnapi áhítatban már leírtam, hogy aki Isten gondviselő szeretetébe helyezi életét, annak ez nem lehet indok. Egy védőnő ismerősöm mesélte, hogy abortusz tanácsadáson még ő is felháborodott azon, mikor egy jó anyagi körülmények között élő nő azért nem vállalta gyermekét, mert „most nincs itt az ideje.”

A második: ha a gyermekről egyértelműen megállapítható, hogy fogyatékossággal jönne a világra. Ez esetben azt is mérlegelni kell, hogy az életnek csak épen és egészségesen van értelme?

A harmadik: ha valaki erőszakos cselekménynek lesz áldozata, s egyáltalán nem várt várandóság áll be (ilyen viszonylag kevés van). Vajon egy nagy bűnt el lehet-e leplezni egy másikkal?

A negyedik: ha az anya életét közvetlen veszély fenyegeti. Itt a szülők az orvos segítségével közösen hozzák meg a döntést.

Ez a négy eset, melyekről sokat lehet vitatkozni. A hívő embereknek megvan a lehetősége, hogy ne egyedül döntsenek ezekben az esetekben sem. Hiszem, hogy Isten „tanácsot ad” nekünk, „rajtunk lesz szeme”, és általa adhatunk tanácsot másoknak mi magunk is.

Öröme van az alkotásnak,

a felelős, hű szerelemnek,

a derűs családi otthonnak,

hol tiszta érzések teremnek.

Siklós József

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jn 8,1–11

Gyakori téma ma is a halálbüntetés. Megosztja a társadalmat, megosztja az embereket is. Aki személyesen élt át tragédiát, egészen más véleménnyel van róla, mint aki íróasztal mellett elmélkedik felette.

Mindenesetre megdöbbentő Kieslowski híres „Rövidfilm a gyilkolásról” c. filmjének mondanivalója. Egy fiatal fiú, miután alaposan előkészül, taxiba szállva, magát külterületre vitetve, hátulról brutálisan meggyilkolja a sofőrt. (Elkészültekor ez volt a leghosszabb gyilkossági filmjelenet: 7 és fél perc.) A naturális képek láttán elborzadva követel a néző igazságot. A gyilkosságnak a haszonszerzésen kívül nem volt különösebb indítéka. Magáról a gyilkolásról szólt. A fiút elfogták, elítélték és kivégezték. A film ugyanúgy végigkísérte, hogyan készülnek elő a börtönben a „hivatalos”, a „törvény szerinti” gyilkolásra, mely a rendező szándéka szerint azt mutatta be, hogy az semmiben nem különbözött a fiú tettének brutalitásától. A rendező a Tízparancsolat „Ne ölj” részéhez készítette díjnyertes filmjét. (Ugyanezt a témát dolgozza fel a „Ments meg Uram” c. film is.)

A Bibiában is találunk hasonló gyakorlatot, mikor a bűnöst halálra kövezték. Amikor a törvénytisztelők meg akarják kövezni a paráznaságon rajtakapott asszonyt (csak őt, noha a törvény mindkét félről rendelkezik), Jézus azt mondja: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” Az asszony felé pedig így fordul, miután vádlói eltűntek a színről: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

Gyermekgyilkos mindannyi szülő:

nem-lévőt a létbe rántott

és meghal aki e világra kijő –

Weöres Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 5,39

Gimnáziumi éveim egyik kedvenc ifi témája volt az újra vissza-visszatérő kérdés: Önvédelemből lehet-e ölni? Határozott igent vagy nemet vártunk a lelkésztől, és sokszor kiélezett szituációkkal állítottunk szembe érveket, parázs viták közepette. Többnyire így éleztük ki végletesen a kérdést: Ha egy katona ráfogja a fegyvert az édesanyámra, én viszont egy másik fegyverrel megakadályozhatom a gyilkosságot, úgy, hogy magam is ölök: megtehetem-e? Többnyire annyiban maradtunk, hogy ezt előre nem lehet eldönteni, a szituáció hozza az elméletileg talán át sem gondolható megoldást!

A bennünket ért támadással szemben a Biblia kétféle módon szól. Egyik, hogy a rámbízottak életét köteles vagyok megvédeni. „Jobban boldogul kettő, mint egy… ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent.” (Préd 4,9.12) Ugyanakkor Jézus azt mondja: „Ne szálljatok szembe a gonosszal…” Különbség van a rámbízottak védelme, és a hitem miatti üldözés, bántalmazás között. Jézus a passiótörténetben némán tűri, hogy ártatlanul megkorbácsolják, kigúnyolják, de számon kéri, mikor ok nélkül megütik. (Jn 18,23) Ez példa számunkra, úgyszintén a bibliai (István, Jakab) és az utána következő mártírok, akik vállalták a halált is, de nem tagadták meg Urukat.

Vajon vállalom-e mindenki előtt a hitemet?

Amikor Polikarposzt, Szmirna püspökét azzal fenyegették, hogy megölik, ha nem mutat be áldozatot a császárnak, így felelt: „86 esztendeje szolgálok az én Uramnak, s Ő soha nem bántott semmivel. Hogyan átkozhatnám meg az én királyomat, Aki megváltott engem?”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024