Napi áhítat Archívum - Oldal 11 a 37-ből

Az özvegyasszony két fillérje

Lk 21,1–4

Vannak, akik a templomban kikerülik a perselyt, s fennhangon hirdetik, hogy a papok kihasználják a népet. Vannak, akik mutogatva adakoznak, de ez az összes, amit Isten ügyében tenni kívánnak, a többi nem tartozik rájuk.

Egy gyülekezetben általában az adakozás mértékéből szoktak arra következtetni, hogy milyen volt az igehirdetés. A legtöbbet azonban mindig a szegény özvegyasszonyok adják azóta is. Illés sareptai özvegye óta (1Kir 17) ők a leginkább Istenre szorulók, s leginkább Isten ügyeire „fordítók”. Jézus meglátja az özvegyasszony két fillérjét, s tudja, hogy neki ezt több volt odaadni, mint akik feleslegéből egy zacskó arany is futotta.

Sokszor foglalkoztatott, hogy az asszony vajon miért adta oda mindenét? Szerette Istent, és hálás volt neki szegénységéért is? Volt egy gazdag gyermeke, aki semmit sem adott, s helyette vállalta ezt a nagy áldozatot? Vagy arra gondolt, hogy ebből már egy szelet kenyérre sem futja, nyugodtan odaadhatja Istennek, majd Ő gondoskodik róla, ahogy akar? Nem lehet tudni.

Ha a parancsolat ígéret jellegére figyelünk, akkor úgy hangzik: „Nem fogsz lopni!”, vagy másként: „Nem lesz szükséged rá, hogy lopj!” Adhatsz is! Mert Isten mindenben gondoskodik rólad!

Az „adás kultúrája” (Kalkuttai Teréz anya kifejezése) az, ami ma leginkább hiányzik az emberekből. Újra fel kellene eleveníteni, s megtanulni megtörni a kenyeret, megosztani a javakat. Hogy adni és elfogadni nem szégyen, hanem szeretetközösségünk kifejezése. Ez „lelki kultúránk” egyik mai nagy kérdése!

2024-09-22

A gazdag és Lázár

Napi áhítat

Lk 16,19–31

Titokzatos módon engedi látni Jézus, hogy mi következik a halál után a gazdagra, és arra a Lázárra, aki ajtaja előtt koldult, s nem adott neki egy falatot sem. A gazdagnak neve sincs, a szegénynek igen – ez a megbecsülése az Úr Jézus részéről azoknak, akik a világ szemében senkik, mert nincsen semmijük.

Az elégtétel nyilvánvaló a példázatból, az egyensúly helyreáll. Aki ebből nem érti, hogy merre kell nézni, s mit kell tenni, annak valóban hiába támadna fel a halálból bárki is. A gazdagság csillogása vakká teszi az embert.

Korunk nagy SZEGÉNYE, Kalkuttai Teréz anya, úgy járt-kelt Kalkuttában, hogy nem volt neki semmije. De ezt a semmit oly ügyesen osztogatta szét, hogy milliók részesedtek belőle. Volt, aki már csak halála előtt találkozott vele, amikor férgektől megrágottan kihúzták a csatornából s megmosdatták, mégis szépen halt meg, köszönettel ajkán. Volt, akitől Teréz anya tanult adni: egy családnak enni vittek, mert hallották, hogy napok óta a nyolc gyermek nem evett. S az asszony, aki a segélyt kapta, mielőtt nekilátott volna a főzésnek, a rizs felét átvitte a szomszédba. Mert ő tudta, hogy ott is éheznek. A szegénységben volt gondja arra, hogy mások még szegényebbek.

Érdemes megfigyelni, hogy akik gyülekezeteinkben a legtöbbet adakoznak, azok épp a szegényebb emberek. Akik megtanulták mi a szükség, azok képesek mások szükségét is meglátni.

Akinek semmije sincs, az mindig könnyebben ad.

Rebreanu

2024-09-21

A hamis sáfár

Napi áhítat

Lk 16,1–12

Elég meglepő ennek az embernek például állítása, de Jézus nem is az embert dicséri, akit ő is hamisnak tart, hanem annak helyzetfelismerő képességét. Sáfár, aki tudja, hogy nemsokára elszámoltatja ura – s gyorsan cselekszik. Nem késlekedik „barátokat szerezni”, mert helyzete egészen megrémíti.

Jézus ezt becsüli benne, s hasonló realizmust várna el tanítványaitól is. Ismerjék fel, melyik helyzetben mit érdemes tenni, hogy majd lehessenek „barátaik”, akik közbenjárnak értük. Adják oda mindenüket, mutassák meg szeretetüket, hogy gazdagok lehessenek a mennyei hajlékokban.

Mert most csak sáfárok – de ha azzal nem bánnak jól, ami rájuk bízatott, nem lesz semmijük, ami sajátjuk lehetne. Nagyon hasonló a talentumok példázatának kicsengése is (Máté 25), hiszen először a gazdáé a talentum, amivel kereskedni kell, de a végén nekiadja a szolgáknak!

Számolunk mi azzal, hogy mi lesz a mennyben? Milyen szempontokat veszünk figyelembe döntéseinknél? Hányszor döntünk Isten szorzószámával szorozva, s hányszor a magunk szűklátókörűségével?

Gyémánthegyen állunk,

de zsebünkben kavicsok vannak,

Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,

kövér vánkosokká tömtük fehér szárnyaink.

József Attila

2024-09-20

A bolond gazdag

Napi áhítat

Lk 12,13–21

A gazdagságnak van egy kísértése: az ember azt hiszi, hogy ezzel már övé a világ, s azt tesz, amit akar. Bármit megvehet, mindenki hajbókol előtte. Ez a gazdagság csábítása, mely hamis biztonságot ad, s szembefordít azokkal, akik rám vannak bízva.

A testvérpár nem tudott megegyezni a földi javak elosztásában. Ez gyakran előfordul, de az a legkeservesebb, hogy ezzel elveszítik a lelki javakat is: egymás szeretetét. Ami gazdagságuk lehetne akár lelki, akár testi értelemben, mind elvész! A kapzsiság, irigység Kain óta rontja testvérkapcsolatainkat.

A bolond gazdag valóban nem számol azzal, hogy Isten előtt is meg kell majd állnia. Nemcsak a földiekkel kell jól gazdálkodni, hanem a lelkiekkel is. A kettőt sokszor kijátsszuk egymás ellen, pedig mindkettő egyformán fontos. A földi javak is ránk vannak bízva, s azok is számon kéretnek majd. De a lelki javak is. A földi kincsek itt gyűlnek, a mennyei kincsek odafent. A földi kincsek másoké lesznek, mert nem vihetünk belőle semmit magunkkal, de a lelki kincsek odaát gyűlnek, s ott várnak ránk.

Néha azért kell odaadnunk valamit a legféltettebbekből, hogy kiróbáljuk: elég szabadok vagyunk-e még? Mennyire ragaszkodunk az anyagi javakhoz? Lehet, hogy jobban meg vagyunk kötözve, mint gondoltuk?

A „Schindler listája” c. filmben a főszereplő úgy gazdagszik meg, hogy egy gyárat hoz létre, melyben üldözött zsidókat alkalmaz. Félelmetes vagyonra tesz szert. Ám eljön az idő, mikor a haláltáborokba vinnék őket – s ő egyenként megvásárolja az embereket. Minden vagyonát odaadja, s ezreket ment meg a haláltól. A családok máig emlékeznek. Okos gazdag volt?

2024-09-19

Hitelrontás

Napi áhítat

Lk 11,14–32

Jézust megpróbálják nyilvánosan lejáratni. A legnagyobbal vádolják, ami csak lehetséges, hogy Belzebub erejével vitte végbe a csodát. Meglopják a csoda erejét, hogy nekik lehessen igazuk. Még jó, hogy nincs rá hatalmuk. Mert vádjuk „nem jön be”, Jézus megválaszol nekik.

Azóta is sokakat, sokféleképpen próbáltak lejáratni csoportok, vagy akár egy nép előtt. Vádolták Isten választottait, mint Jóbot a Sátán. Próbáltak ellenük harcolni, s a legnagyobb vádat kimondani, de kiesett kezükből a fegyver, mert nem lehet eredményesen meglopni az Isten által adott cselekedetek hitelét.

Jézus fel is készíti tanítványait, hogy mondani fognak ellenük minden gonoszságot (Máté 10), s bántalmazni fogják őket, de nem győzhetnek felettük.

Az első századok keresztyéneit próbálták megvádolni azzal, hogy vért isznak, s ezreket pusztítottak el közülük, de nem volt elég erős a fegyver – mert a vádlók közül is sokan keresztyénné lettek azok halálát látva. „A keresztyének vére magvetés” – mondta annakidején Tertullianus egyházatya. Többeket nyertek meg halálukkal, mint életükkel!

Istenem, add, hogy ne ítéljek –

…

Istenem add, hogy mind halkabb legyek –

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.

Reményik Sándor

2024-09-18

Az irgalmas samaritánus

Napi áhítat

Lk 10,25–37

Egy másik nagyon meglepő történet arról szól, hogy az ellenségnek tartott személy tesz jót velünk. Ráadásul azok helyett, akik Isten szolgáinak tartják magukat. A törvényre hivatkozva a pap és a lévita – nem érinthetnek tisztátalant –, irgalmatlanok. „A lopás ellentéte az irgalom.” (Pilinszky J.)

A samáriaiakkal való perlekedés visszanyúlik egészen az asszír fogság idejéig, amikor Kr. e. 722-ben elfoglalták az északi országrészt, s összekeverték a helyi lakosságot a betelepítettekkel. Később, a Makkabeusok idején még templomot is emeltek a Garizim hegyén a jeruzsálemi templom ellenpárjaként, Józsuéra hivatkozva. Mert ott kötötte meg Józsué a szövetséget Isten követésére (Józs 24).

Ez Jézus idejében már nem állt, de a kölcsönös gyűlölet megmaradt. Messze kerülték egymás városait, hogy ne kelljen köpniük, port lerázni a sarujukról, s tüzet kívánni a gyűlölködés miatt.

Jézus pedig épp egy „ilyet” állít példának. Aki nemcsak hogy irgalmas, de gondoskodó, áldozatkész, megbízható ember is – az ellenségével úgy tesz jót, hogy az nem is tud róla, nem tudja megköszönni, nem tudja visszafizetni.

Próbáljuk meg behelyettesíteni magunkat. Kin könyörülünk mi és mikor? Van szeretetünk úgy gondoskodni a másikról, hogy még csak meg se tudja?

A kéz legyek, mely váltig simogat,

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Reményik Sándor

2024-09-17

A gazdag ifjú

Napi áhítat

Lk 18,18–27

A történtek nagyon megrémítik a tanítványokat. Megijednek, hogy egyáltalán ki fog üdvözülni, ha Jézusnak ilyen radikálisak a követelései. Mindenét szétosztani? Hiszen akkor ő fog rászorulni másokra! Hogy is várhatta az Úr, hogy az ifjú meghallgatja majd kérését? Miért nem valami egyszerűbbet kért tőle? Elsőre mindjárt mindent!

Jézus már csak ilyen. Nem kér kevesebbet, s nem beszél mellé. Mindig megmondja az igazat, de a lehetőségeket is. Arra, amire az ifjú vágyott – hogy tetsszen Istennek, ez volt a válasz. Betartotta a parancsolatokat, így akart kedves lenni Isten előtt. Ennek maximuma pedig az emberek felé is teljesen megélt szeretet. Nemcsak hogy nem vétkezem ellenük, hanem értük élek, azaz szétosztom a vagyonom.

És ha Isten elvette volna vagyonát, mint Jóbnak? Vagy elvette volna lelkét, mint másnap a bolond gazdagnak? Mit tett volna az ifjú? Nem lett volna jobb akkor odaadni, amit lehet, hogy másnap ne bánja, hogy nem tette meg? Jézus természetesen tudta, hogy kérése nehezen teljesíthető. De azt is meg kellett mutatnia, hogy mennyire elfogadhatatlan, hogy valaki a törvény megtartása miatt legyen kedves Isten előtt! Hiszen nem tudja senki azt megtartani!

Vagy Istennek akarok szolgálni, s akkor – ha kéri –, odaadom mindenem; vagy nem vállalom Isten számomra kijelölt útját, s akkor megszomorodva megyek el, mint ez az ifjú…

Aki csak kaptam, kaptam egyre-másra,

S nem volt szívem az ajándékozásra.

Most, látod, gondoskodva néha, féltve…

…nyugtatom kezem simogatón, áldón,

Segítőn is tán, testvéren, baráton.

Reményik Sándor

2024-09-16

Botránkozás, botránkoztatás = jövőlopás

Napi áhítat

Mt 18,1–10

A botránkoztatás szintén gyakori a gyülekezetekben. Sokan élnek szabadabban, mint mások, s így van, aki ezen megbotránkozik. Pál nagyon világosan ír erről is a korinthusiaknak (1Kor 6–7–8. részek), s a szeretetet teszi mércévé a botránkoztatás megítélésében. Ez az erősek felelőssége.

Viszont muszáj is, hogy botránkozások essenek, különben a gyülekezetekben soha nem történne semmi előrelépés. Hiszen oly sok gyülekezet kötözi meg híveit emberi szabályozásokkal, s botránkozásaik nem engedik a többieket növekedni a hitben.

Jézus itt azonban arról szól, hogy a gyermekek előtt hogyan beszélünk. Mert bennük egy életre el lehet rontani a hitet! Legyintésünk, hitetlenségünk, versengésünk, szeretetlenségünk, képmutatásunk megfertőzi őket, s a hitkezdeményeket tönkreteszi. Minden szülőnek nagyon kell erre vigyázni! De minden felnőttnek is, aki gyerekek előtt áll, vagy tanítja őket. Egész nemzedékeket lehet hitetlenné tenni a média befolyásán keresztül. Egy túl korán látott kép, vagy film életre szóló félelmet, szorongást válthat ki. A számokkal ellátott karikákra érdemes figyelni. De arra is, ha olyat láttál, ami zavart keltett benned – keress olyan embert, akivel tudsz beszélni róla, akiben megbízhatsz!

De mostanában az internet is ilyen „nagy tanítómester”, ami nagyban rontja sokak hitelét s hitét, mert semmi sem szent a felületen. Te mire használod? Vigyázz magadra és másokra is!

Az ókori bölcsek azt tanították, hogy a kicsinyeknek biztonságot kell adni az ismeretekben. Aki kétséget ébreszt egy 10 évesnél fiatalabb gyermekben, az megöli a lelkét.

2024-09-15

Ítélkezés, mint lopás?

Napi áhítat

Mt 7,1–5

Meg lehet lopni a másikat ítélkezéssel is. El lehet rabolni az örömét, békességét, éjszakai nyugalmát – azzal, hogy olyan dologban ítélem meg, amiben az én szememben gerenda van. Mert mindig ugyanazokra a bűnökre vagyunk nagyon érzékenyek másoknál, amiben mi is vétkeztünk.

Ha csak vele négyszemközt beszélve teszem ezt meg, akkor legalább van lehetősége védekezni, de ha írásban, vagy mások előtt kibeszélve, vagy a főnöke előtt bepanaszolva – akkor abban is megloptam, amiben segíteni tudtam volna rajta. Hitelvesztetté tehetem a másikat (Jak 4,12 és Ez 7,27).

Mennyit rontottak Pál apostolon a korinthusiak, hogy megkérdőjelezték apostolságát, anyagi tisztaságát, megítélték gyenge beszédét. Pál második levele nagyon világosan mutatja, hogy a gyülekezet, ahol másfél éven keresztül szolgált, mennyire kedves neki, s mennyire megbántották ítéletükkel. Mert még ha igazuk van, akkor sem így kellett volna ezt elintézni! Lelki emberként elhordozta ostoba viselkedésüket, de nem kellett volna ennek így történni. Talán több szenvedést okoztak, mint a vesszőzés, a börtön, mint a hitetlen világ részéről jött összes támadás.

Vigyázzunk egymás méltóságára a gyülekezetben!

„Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, s a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál.” (Péld 22,1)

2024-09-14

Bélsaccar király

Napi áhítat

Dán 5,18–24

Az italozás sok ember vesztét okozta már. Gátlásoktól felszabadító hatása alatt olyan dolgokat engednek meg az emberek maguknak, melyekkel magukat teszik tönkre.

Egyik példa erre Bélsaccar király, aki hatalmas tivornyáján meg akarta alázni a jeruzsálemi templom szent edényeit. Ekkor egy kéz jelent meg a falon, s írni kezdett… A királyt még aznap éjjel megölték.

Azért tárgyaljuk a lopás e „fajtáit” ilyen részletesen, mert Isten dicsőségének, szentségének tisztelete teljesen elhalványult gyülekezeteinkben. Mindenki azt tesz, amit akar. A vezetők is, a lelkészek is, a gyülekezeti tagok is. Óriási veszélyben vagyunk hát!

Hányan lopják meg Isten dicsőségét pl. azzal, hogy bűnbánat nélkül úrvacsoráznak? Ezzel a maguk számára is csak a kárhozatot kockáztatva! Nem ugyanúgy alázzák meg Krisztus testét, a „szent edényeket”, mint egykor Bélsaccar király?

Pál így figyelmezteti a korintusiakat erre: „Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá.” (1Kor 11,27–30)

…akkor tudtam meg, hogy színed előtt állok,

ragyogó szemedből nem menekülhetek,

s hogy minden életért én adok számot,

minden halálért én felelek!

Kádár Ferenc

2024-09-13