Nemrég volt vízkereszt, a háromkirályok napja – január 6-án -, amikor a katolikus egyházban megemlékeznek a napkeleti bölcsekről is. Azokról a csillagtudósokról, akik koruk tudományos színvonalán ismerték a csillagok, bolygók járását és együttállásait, s eljutva megismerésük határára, le tudtak borulni a még ismeretlen Megváltó előtt. Többször is használja a Biblia a csillagok képét, hogy jelezze vele az emberi megismerés határait, amin túl már a hit birodalma kezdődik.

Ábrahámnak azt mondja az Úr: „Tekints fel az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! ?Ennyi utódod lesz!” (1Móz 15,5) És Ábrahám, miután nem tudta megszámolni mindet, hitt az Úrnak. A 147. zsoltár is a csillagok számával érzékelteti Isten nagyságát: „Megszabja a csillagok számát, nevet ad mindegyiknek.” (4. v.) Jó látási viszonyok mellett 2000 csillagot is megszámolhatunk szabad szemmel, de a tudomány ma már több mint 100 milliárd csillaggal számol a világegyetemben. A szám felfoghatatlan nagysága is kifejezi Isten felfoghatatlan nagyságát. A hitéért küzdő Jób számára is Isten felfoghatatlan nagysága a döntő bizonyíték: ” Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszás-csillag köteleit meg tudod-e oldani? Föl tudod-e kelteni időben az állatöv csillagait? Tudod-e vezetni a Nagymedvét fiaival együtt? Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön?” (Jób 38,31-33) – sorjáznak a kérdések Jób felé, aki nemsokára ezekkel a szavakkal borul le az Úr előtt: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? ?Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.” (Jób 42,2-3)

Megtapasztalni idő és tér határait és szabályait a hitre ébredésnek is útja lehet, ma is. Tér és idő megtapasztalásának játékos lehetőségeit keressük januárban, a csillagoktól az emberi érzékelésen és felfogóképességen keresztül a környezetünkig.