Üzenet – Téma:

* A hála dicsőítő éneket szül.
* Isten ígéretei mindig valóra válnak.

Előzmények:

Zakariás némán ment haza a templomból, ahol Gábriel angyal hírül adta neki János születését. Mária Názáretből Júdeába ment, ahol Erzsébet megáldotta, és csak három hónap múlva tért haza.

Történet:

Elérkezett az idő, hogy az idős Erzsébet, Zakariás pap felesége, Hebrónban* megszülje a nekik megígért gyermeket. Amikor a gyermek megszületett, eljöttek Erzsébethez a szomszédok és a rokonok. Együtt örültek vele, hogy ilyen különleges módon volt hozzá irgalmas az Úr.

A nyolcadik napon volt a körülmetélés ünnepe. Mindenki összesereglett Zakariás és Erzsébet házánál. Amikor a körülmetélés* megtörtént, a szomszédok és a rokonok a gyermeket édesapja nevéről Zakariásnak akarták nevezni*.

Erzsébet nem egyezett bele, és azt mondta, hogy a fiúnak János legyen a neve. Zakariás minden bizonnyal leírta neki Gábriel angyal parancsát.

Az emberek azonban ezt különösnek találták, ugyanis senkit sem hívtak így a rokonságban. Ekkor intettek az édesapának, hogy megtudják tőle, minek akarja a gyermeket neveztetni.

Zakariás táblát* kért. Arra fölírta: „János a neve.” Az emberek elcsodálkoztak ezen.

Mindjárt ezután megoldódott Zakariás nyelve, azaz ismét tudott beszélni. Az első, amit mondott, Istent dicsőítő ének volt. Az Úr megbocsátotta hitetlenségét. Amiről az angyal szólott, az most megtörtént: Zakariás megint tudott beszélni.

Júdea hegyvidékén mindenkit félelem szállt meg az ilyen különös események miatt: mint János születése, és az a tény, hogy Zakariás előbb néma volt, aztán amikor fia nevét leírta, ismét beszélni tudott. Egy ideig másról sem volt szó, joggal kérdezték egymástól az emberek, vajon mi lesz ebből a gyermekből. Zakariás megtelt Szentlélekkel, és prófétált. Amit mondott, Zakariás énekének nevezik.

János pedig növekedett és erősödött lélekben, a Szentlélek által. Amikor felnőtt, elvonult a pusztába. Ott készült fel szolgálatára.

Zakariás énekének magyarázata (felsősöknek):

Abban, amit Zakariás mondott, vagy inkább prófétált, nagy részben az Ószövetségből vett mondások, ígéretek és próféciák szerepelnek. Zakariás tulajdonképpen ezeket erősítette meg.

Jól tesszük, ha a hivatkozott textusokat elolvassuk. Ezzel a régi szavak újjá lesznek a mi életünk számára is, mint egykor Zakariás számára.

Gondoljunk arra is, hogy a Szentlélek sugallta ezeket a szavakat Zakariásnak! Ez az ének tehát nem csupán egy meghatott és hálás apa költői megnyilatkozása.

68.v. Zakariás magasztalja és dicsőíti az Urat, Izráel Istenét. Ő izráelita, és Istent népe Istenének vallja. Magasztalja az Urat, mivel kegyelmesen meglátogatta népét, nem feledkezett meg róla, hanem meg akarja váltani, szabadítani.

69.v. A szabadítás Dávid nemzetségéből jön el. Észrevesszük tehát, hogy Zakariás nem a fiáról mond dicsőítő éneket, hanem az eljövendő Messiásról, arról a Gyermekről, akit Mária hordoz méhében!

Az „erős üdvözítőt” (olvasd el ehhez a Zsolt 132,17-et) az Úr támasztja „nekünk”, azaz Izráel népének, de mindazoknak is, akik majd hisznek Benne. Az eredeti szövegben, úgy ahogy a Károli fordításban találjuk, az „üdvösség szarvá”-t olvashatjuk. A szarv az Ószövetségben a hatalom, az erő jelképe volt (lásd Zak 2,1–2 [Károli szerint 1,18–19]; 1Sám 2,1 [Károli szerint]; Zsolt 75,5–6.11 [Károli szerint]): az állatok ugyanis a szarvukkal küzdöttek. Az üdvösség hatalma felülmúlhatatlan! Zakariás is Istennek a Zsolt 132,17-ben tett ígéretére gondolhatott: „Ott növelem meg Dávid hatalmát”, egy Dávid házából való erős hatalmat, amit az Úr most támaszt nekünk.

70.v. A próféták, Isten Lelke által ihletve, állandóan erről szóltak (olvasd el ehhez a Zsolt 72,12; Ézs 40,10; Jer 30,10; Dán 9,27-et), a világ kezdetétől fogva. Sok mást is mondtak, amik nincsenek benne a Bibliában, de nyilvánvalóan tovább éltek az izráeliták között.

71.v. Ez is prófétai kijelentés: „megszabadít ellenségeinktől”, és Zakariás közelebbről is megmagyarázza: „mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket”. Izráel sok ellenséget ismert, de a legnagyobb ellenség a Sátán, aki ellen minden embernek küzdenie kell.

72.v. Zakariás azonban inkább csak arról az üdvösségről szól, mely Izráel népére vár. Isten irgalmasságáról beszél, melyet Izráel ősatyáival, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal gyakorolt az által, hogy állandóan megemlékezett a velük kötött szövetségről.

73.v. Zakariás különösen az Úrnak Ábrahámmal való szövetségkötésére irányítja a figyelmet: „az eskü, mellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak”. (Itt a következő textusokat keressük ki és olvassuk el: 1Móz 22,16; Zsolt 105,9; Jer 31,33; Zsid 6,13.17!)

74–75.v. Az ajándék, mellyel az Úr a népét megajándékozza, az ellenségek kezéből való megszabadulás, de ezenfelül az is, hogy félelem nélkül fognak szolgálni neki. Ugyanis a Messiás, a Krisztus eljövetele által – Zakariás tudta, Mária gyermekét Jézusnak, Megváltónak, Szabadítónak fogják hívni! – mindenki, aki hisz benne, üdvözül, és félelem, aggodalom nélkül szolgálja Istent, mivel az Úr Jézus a bűne adósságát kifizette. Így élhetünk „szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján”. A kegyelem gazdagsága, melyet Krisztus szerzett meg, ez: aki hittel követi Őt, szentül és igazként élhet Isten előtt. Hogy ebben az ideigvaló életben még sok minden hiányzik ebből, azt Zakariás a saját tapasztalatából tudta.

De az örök életben csak szentség és igazság, tehát zavartalan üdvösség lesz. (Olvasd el ehhez a Zsid 9,14; 1Pt 1,15-öt.)

76.v. Zakariás most fiacskájához fordul. El tudjuk képzelni, hogy a kis Jánost karjára veszi, és annak beszél. Elmondja, amit neki Gábriel angyal a füstölőáldozati oltár mellett Jánosról mondott. Így prófétálja, hogy a kisgyermeket a Magasságos prófétájának nevezik majd (olvasd el ehhez a Mal 3,23 [Károli szerint 4,5]; Lk 1,17-et). Mi lesz a feladata? Előkészíteni az utat Krisztus számára! Az út előkészítése volt a hírnök egyik feladata, hogy a király zavartalanul utazhasson. Azokat, akik az út mentén laktak, felszólította, hogy egyengessék az utat (olvasd: Zsolt 68,5; Ézs 40,3–4). Ez lesz János feladata az eljövendő Jézus Király előtt.

77.v. Még egy feladatot kap János. Elmondja a népnek, hogy hogyan üdvözülhet, és megkereszteli őket „a megtérés keresztségével a bűnök bocsánatára” (lásd Lk 3,3). A bűnök bocsánata csak Jézus Krisztus által lehetséges, Akinek János az előhírnöke.

78–79.v. Szinte halljuk, amint Zakariás hangosabban kezd beszélni. Amit mond, az dicsőítő ének: Ahogy az emberek elérzékenyednek, úgy indul könyörületre Isten is (olvasd el erről az 1Móz 43,30-at: József „öccsét látva elérzékenyedett”, és az 1Kir 3,26-ot). A „felkelő fény a magasságból” Krisztus, a Nap, mely felkel. Törődik velünk, mondja Zakariás (lásd Mal 3,20; a Károli fordításban Mal 4,2).

Jézus Krisztus jön, hogy mint Nap világítson a sötétségben. Azok, akik a sötétségben, a halál árnyékában vannak, ezentúl az Ő fényében sütkérezhetnek. Ennek az lesz az eredménye, hogy ezután a béke, az Istennel való béke útján kezdenek járni. (Lásd Ézs 9,1; 42,6; 49,9 és 60,1)

Jegyzetek:

Hebron – Júda egyik városa a hegyvidéken (39.v.), kétségtelenül papi város. Sok papi család lakott ott, Zakariás és Erzsébet rokonsága is. Jó tudni, hogy Hebrónban parancsolta meg Isten a körülmetélést. Izsák volt az első kisfiú, akit a nyolcadik napon metéltek körül, akkor kapta a nevét is (lásd 1Móz 21,3–4).

Körülmetélés – A nyolcadik napon kell a zsidó kisfiút körülmetélni. Késsel átmetszik vagy teljesen lemetszik az előbőrét. Nemcsak a zsidók teszik ezt, hanem sok más nép is ismeri ezt a szokást. Ez az izráeliták számára a szövetség Isten által elrendelt jele (lásd 1Móz 17,10–14): az előbőr lemetszése és eldobása a lélek tisztátalanságának az eltávolítását és elvetését jelképezi. De jele annak is, hogy Izráelnek külön kell élnie.
A körülmetélés helyére a szent keresztség sákramentuma lépett (lásd Kol 2,11–12), mint a bűn lemosásának a jele. Mintha a szívünket metéltetnénk körül. Az ún. történelmi egyházak (róm. kat., evangélikus, református) a gyermekkeresztséget gyakorolják. Valamikor fontos volt, hogy a keresztelés minél hamarabb megtörténjen, nehogy kereszteletlenül haljon meg a gyermek. S minthogy legtöbbször újszülötteket kereszteltek meg, hozzákapcsolódott a névadás szokása is (innen a keresztnév elnevezés), mint a körülmetélés esetében. Így a névadás sem a körülmetélésnek, sem a keresztségnek nem lényegi eleme (amely főleg a szövetségbe való felvétel), hanem az idők folyamán hozzá kapcsolódó emberi szokás.

Édesapja nevéről – A Bibliában sehol sem találunk utalást arra, hogy a legidősebb fiúnak édesapja nevét kellett kapnia. Talán az idők folyamán lett szokássá, hogy ezzel megtiszteljék az apát, bizonyára Zakariást is, akiről feltételezhető volt, hogy nem lesz második fia. Valamikor a magyar nép körében is a keresztnévadás fő rendezőelve volt az apaági leszármazás. Ez megkövetelte, hogy az újszülött keresztnevét az apa családjában ismert és szokásos nevekből válasszák ki. Az elsőszülött fiúgyermekek rendszerint az apjuk keresztnevét örökölték. De ez volt a helyzet a lányok esetében is, az elsőszülött általában az anyja nevét kapta.

Tábla – Viasszal bekent lap. Íróvesszővel lehetett rá írni. Ha az írásra már nem volt szükség, a viaszt megint el lehetett simítani.

208

Énekek:

Református énekeskönyv: 135:1–2; 136:1–4; 147:1; 150:1–2; 244:1–4; 264:1.5; 485:1–3
Jertek énekeljünk!: 66; 68; 70; 71; 87; 89
Harangszó: 3; 52; 53:1–2.5
Dicsérjétek az Urat!: 27:1; 35:1; 40; 50:1–2.5; 53
Erőm és énekem az Úr: 9; 36; 103; 142; 143

Megjegyzések:

A hála dicsőítő éneket szül – Zakariás hálájának a jele, hogy Istent magasztalja és dicsőíti. Mi is szoktuk hálánkat Isten magasztalásával kifejezni? Sok keresztyén gyülekezetben szokás az, hogy az istentisztelet egy részét Isten magasztalásának szentelik. Ezt meg lehet tenni a gyerekekkel is csoportonként. Akkor azonban meg kell előbb mondani, hogy miért adunk hálát.
Ügyeljünk arra, hogy Isten magasztalása imádságunkban is benne legyen! Beszélgessünk erről a gyermekekkel, és próbáljuk meg, hogy ők maguk is imádságban és énekben magasztalják Istent! A zsoltárok nagy része magasztaló ének. Ezekben a „halleluja” hangzik fel, mely ezt jelenti: „Dicsérjétek az Urat!” (Lásd a 106.; 111–113.; 135.; 146–150. zsoltárok elejét és a 104–106.; 113.; 115–117.; 135.; 146–150. zsoltárok végét).

Isten ígéretei mindig valóra válnak – Világosan látjuk, hogy Zakariás éneke főként Isten ígéreteinek beteljesedéséről szól. Aki kételkedik Isten hűségében, hogy beteljesíti, amit ígért, az nem szentelte teljesen neki a szívét. Isten hű mindenben, amit tesz. Erről lehet beszélni a gyermekeknek, és ezzel mindannyiunkat bátorítani.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Dráma (Magyar irodalom)

  • Szituációs játék improvizatív jelleggel: névválasztás, névadás. Apa, anya, újszülött. (*)
  • Tabló vagy album készítése a gyerekek csecsemőkori fényképével és keresztnevével. (**)
  • Névadás, keresztelés egy mai magyar családban. Szülők és keresztszülők. A névválasztás szempontjai. A keresztnevek jelentése. (** ***)
  • A névválasztás, névadás, keresztelés szokásai lakóhelyünkön. (** ***)

Magyar nyelv és irodalom

  • Keresztnevek kiegészítése a szó első és utolsó hangja alapján. Tulajdonnevek olvasása és írása. (*)
  • A bibliai költészet jellemzői. Metafora és hasonlat. Magasztaló zsoltárok. (***)
  • Kreatív szövegalkotás: versírás (magasztaló ének) költői képek felhasználásával. (***)

Ének-zene

  • Improvizációs gyakorlatok a gyermekek nevének felhasználásával. Letapsolhatjuk, lekopoghatjuk a nevek ritmusát, dallamot is találhatunk ki hozzá. (**)
  • Énekeljünk szépen, kifejezően sok magasztaló éneket, zsoltárokat és más énekeket egyaránt! (***)

Vázlat:

Zakariás – Erzsébet

Hebrón

8. nap: körülmetélés

Nem Zakariás – „János a neve”

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

Üzenet – Téma:

* Az Üdvözítő jövetele örömöt és hálát vált ki.
* Az Úr dicsőítése és magasztalása.

Előzmények:

Mária azután, hogy Gábriel angyaltól meghal­lotta, ő lesz az Üdvözítő édesanyja, útra kelt, és elment unokanővéréhez, Erzsébethez Júdea hegyvidékére. Amikor odaérkezett, üdvözölte a magzat Erzsébet méhében a Mária méhében levő még egészen kicsiny Gyermeket. Erzsébet Szentlélekkel megtelve áldotta érte Máriát.

Bevezetés:

Ennél az „elbeszélés”-nél legyen minden gyermek előtt Biblia az asztalon! Rövid magyarázattal vezessük be az éneket, majd minden versét magyarázzuk meg!

Mária éneke nagyon különleges. Először is azért, mert egy fiatal nő (talán 17 vagy 18 éves) mondja el. Másodszor azért, mert sok prófétai csengésű kijelentést tesz. És végül, mivel rendkívül szép a nyelvezete.

Különben egyáltalán nem biztos, hogy Mária ezt az éneket valóban énekelte. Nagyon valószínű, hogy csak elmondta, Erzsébet és Zakariás voltak a hallgatói. A Lk 1,46-ban is ezt olvassuk: „Mária pedig ezt mondta.”

Mária biztosan jó vallásos nevelést kapott, ugyanis énekének sok verse szó szerinti idézet Izráel népének ószövetségi könyveiből, míg mások ószövetségi textusokra vagy textusrészekre utalnak. Találunk benne textusokat az 1Mózesből, 2Mózesből, a Zsoltárok könyvéből, 1Sámuel 2-ből, Ézsaiásból és Jeremiásból. Ezeket azonban minden kétséget kizáróan nemcsak úgy ötletszerűen használta, hanem nagyszerűen a „saját” szavaivá formálta.

Mária ezeket a szavakat csak azért mondhatta el, mert ő is, mint Erzsébet, megtelt Szentlélekkel. A távoli múltból ugyanaz a hang szólal meg a zsoltárokban, melyeket Mária őse, Dávid szerzett, mint pl. a Zsolt 111, melynek a tartalma majdnem Mária énekéhez hasonló.

Az ének magyarázata:

46.v. Mária magasztalja az Urat. Teljes szívből dicsőíti Őt. Minden oka megvan rá… Hasonlítsuk össze Mária énekének a kezdő szavait Anna énekének kezdő versével (1Sám 2,1): „Örvendez szívem az Úrban, mert örülhetek szabadításodnak.”

47.v. Lelke, azaz értelme és érzése együtt … ujjong Isten, az ő Megtartója előtt. Mária megtudta Gábriel angyaltól, hogy születendő Gyermeke Isten Fia (35.v). Most, hit által, azt mondhatja róla: „Isten, az én Megtartóm”. Tudja tehát már azt is, hogy a Gyermek a Megtartó, a Szabadító lesz? Igen, mert az angyal már megmondta a nevét: Jézus, ami azt jelenti, Megmentő, Szabadító, Megtartó. Mária tehát hit által többet tud a szabadításról, mint a legtöbb zsidó, akik a Messiásra ( ez a szó is Szabadítót jelent) úgy gondoltak, mint olyan királyra, aki meg fogja őket szabadítani a megszálló hatalomtól, és visszaállítja majd Dávid és Salamon birodalmát annak teljes dicsőségével.

Mária azt is nagyon jól tudja, hogy neki is, aki az Üdvözítő édesanyja lesz, szüksége van rá, mint személyes Üdvözítőjére, épp úgy, mint nekünk, mindnyájunknak.

48.v. Itt arról van szó, hogy Mária miért örült Üdvözítőjének. Ugyanis Ő Máriát, mint alázatos szolgálóleányát választotta ki, hogy édesanyja legyen. Itt ismét az a tudat jelenik meg, hogy neki is szüksége van rá, mint személyes Szabadítójára. Ezért mondják majd őt évszázadokon át a hívők boldognak. (A „boldognak mondani” itt egészen mást jelent, mint amit a római katolikus egyház abból alkotott. Mária boldog lesz, mivel elhitte Isten ígéretét. Az emberek csak akkor lehetnek boldogok, ha hisznek Isten ígéreteiben! A róm. kat egyház Máriát a szentség talapzatára állította, miközben ő csak egy egyszerű asszony volt, és az is maradt, aki éppen úgy vétkezett, mint mások, és ezért Fiára, Jézusra neki is szüksége volt, mint Üdvözítőjére.)

49.v. Mária nem hallgathat azokról a nagy dolgokról, melyeket az Úr, a Hatalmas, akinek szent a neve, vele tett. Itt is találó az Anna énekével való összehasonlítás: 1Sám 2,2: „Nincsen olyan szent, mint az ÚR, rajtad kívül senki sincsen…”

50.v. Mária itt a 2Móz 20,6-ból idéz, a Tízparancsolat második parancsolatából: „De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.” Ő ezeket a szavakat, mint fiatal lány, a zsinagógában a rabbitól tanulta. Itt arra használja a tanultakat, hogy rávilágítson az eljövendő Üdvözítő szabadításának az üzenetére. Hát nem egyedül Istennek az emberi nemzetség iránti irgalma az, hogy Fiát el akarta küldeni a világra? Az üdvösség feltétele benne van Mária szavaiban: A „nemzedékről nemzedékre az őt félőkön”. Tudja, hogy nem lehet általános megbékélés. Csak azoknak, akik az Urat félik, ajándékozza irgalmasságát, hogy üdvözüljenek. „nemzedékről nemzedékre” gazdag ígéretet tartalmaz a gyermekek számára: Minden nemzedékből lesznek hívők!

51.v. A „hatalmas dolog”, melyet az Úr „karjával” cselekedett, két textusra utal Ézsaiás könyvéből: 51,9 és 52,10. Ott van szó „az Úr karjá”-ról és „szent karjá”-ról, mellyel megmutatja szabadítását az egész földnek. Gondolhatunk a Zsolt 33,10-re is, ahol ez áll: „Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait.” Szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat, mondja Mária. Itt a felfuvalkodottak a hatalmasok, akik azt gondolják, hogy szándékukat az ég és föld Istene és a Szabadító nélkül is megvalósíthatják. Szétszórja őket, mint a polyvát!

52.v. Mária valóban látja az Úr szabadítását az egész világra kiterjedően: Ahogy a babiloni Nebukadneccar álmában (lásd Dán 2; 185. lecke) a különféle birodalmakat jelentő szobrot egy kő, mely a hegyről zuhant le, megsemmisítette, úgy fogja az Úr a hatalmasokat ledönteni a trónról. Megalázottakat fog felemelni. Micsoda ellentét: hatalmasok buknak el, alázatosakat emel fel, akik egyszer királyként uralkodnak majd vele (lásd 2Tim 2,12; Jel 22,5).

53.v. Mária ismeri a „Bibliá”-ját: a Zsolt 34,11 így szól: „de akik az ÚRhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót”. Ő pedig azt mondja: „Éhezőket látott el javakkal.” Fia, az Úr Jézus, több mint harminc év múlva szól majd eképpen: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” (a Mt 5,6-ban levő boldogmondás). A bővölködőket – nem annyira azokat, akiknek sok földi birtokuk van, mert köztük igazak is lehetnek, mint pl. Jób – Ő üres kézzel küldte el. Azokat, akik azt hiszik, hogy nincs rá szükségük, elküldi az Úr, anélkül, hogy részesülnének a Fiában nyújtott szabadításban.

54–55.v. Azt, aki elbukott, többnyire ismét fölsegítik. Így cselekedett az Úr Izráellel is, az Ő szolgájával. Az Ézs 30,18; 41,9 és 54,5-ben, valamint a Jer 31,2.20-ban találkozunk ezzel a gondolattal: Az Úr nem hagyja népét sorsára, hanem megígéri, hogy törődik vele. Állandóan szövetségére gondol, melyet egykor Ábrahámmal, Izsákkal, Jákóbbal (1Móz 17,19; 22,18; gondoljunk a Zsolt 105,6–10-re is) és Dáviddal kötött (lásd többek közt Zsolt 132,11). Mária ezzel a szóval fejezi be: „mindörökké”. Arra utal vele, hogy az Úr örök szövetséget kötött népével. Jézus Krisztus ezt a szövetséget valóban örökké fenntartja, mert Ő, mint Király, állandóan uralkodik (lásd többek közt Zsolt 111,5).

207

Énekek:

Református énekeskönyv: 105:2–3; 111:1–6; 167:1–3; 255:1.5–8; 286:1–2
Jertek, énekeljünk!: 3:1–3; 72; 74; 79; 89; 91
Harangszó: 3; 51; 53:1–2.5
Dicsérjétek az Urat!: 26; 40; 43; 48:1; 50:1–2.5; 55
Erőm és énekem az Úr: 41; 46; 75

Megjegyzések:

Öröm és hála, hogy eljön az Üdvözítő – Adventben és karácsonykor kétségtelenül ez a téma áll a középpontban, mint valami csillag, amely a sötét égen ragyog, mely mellett minden más csillag elhalványul. Mi vajon a karácsonynak azért örülünk-e, mert az kellemes ünnep és gyertyafényes, vagy az Üdvözítő eljövetelének örülünk, mint Mária?

Az Úr dicsőítése és magasztalása – Aki Jézus Krisztus eljövetelének egy elveszett világban és saját szívében örül, az elkezdi dicsőíteni és magasztalni Őt. Néha talán túlságosan is megszoktuk már annak a tudatát, hogy a Szabadító eljött, és ezért dicsérjük az Urat olyan ritkán? Valaki Közép-Afrikából, aki még sohasem hallott az üdvösségről, hirtelen sugárzó arccal azt mondta: „Ez értem is történt? Hogy lehet ez?” Ez a lelki irányultság nálunk is meg kell hogy maradjon: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt!” Hívjuk fel a gyermekek figyelmét erre, különösen adventben és karácsonykor, de húsvétkor és pünkösdkor is!

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Magyar nyelv és irodalom

  • A bibliai költészet jellemzői. Hangsúly, ritmus, gondolatritmus. Himnusz, Istent magasztaló ének. (***)
  • Az ének hangsúlyos, kifejező olvasása. (***)
  • Kreatív szövegalkotás: versírás a magasztaló ének hangnemében, a megismert stílusjegyek figyelembevételével. (***)

Ének-zene

  • Zenehallgatás a Magnificat zenei feldolgozásaiból. (***)

Vázlat:

Mária
meglátogatja Erzsébetet

ének

Jézus – Megváltó – Szabadító

Messiás – Üdvözítő – Szabadító

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Jézus Krisztus születésének bejelentése.
* Mária engedelmesen elfogadja az üzenetet.

Előzmények:

Évszázadokon át, attól fogva, hogy Isten Ádám­nak és Évának megígérte, az emberiség várta a Szabadítót. Próféták jövendöltek eljöveteléről. Az egész templomi szolgálat az Ő eljövetelére és mun­kásságára mutat.
Elérkezett az az idő, amikor az Üdvözítő hamarosan testben eljön a földre! Ezt az időpontot a Biblia az idő teljességének nevezi (lásd Gal 4,4).
Már hat hónapja van áldott állapotban Erzsébet, az idős Zakariás pap előre haladott korú felesége. Gábriel angyal Zakariás templomi szolgálata idején mondta meg, hogy fiuk születik.

Történet:

Mária* a József* nevű ács* jegyese* volt. Küszöbön állt az esküvő. Galilea kis városában, Názáretben laktak, Józseffel együtt, aki Dávid királynak és Ábrahámnak* a leszármazottja volt. Erről a Lukács 3,23–38-ban és a Máté 1,1–17-ben található nemzetségi táblázatban* olvashatunk.

Mária szintén Dávid házáből származott. Erről nem olvasunk szó szerint a Bibliában, de erre következtethetünk a Szabadító* eljöveteléről szóló próféciákból, és a Lukács 3,23–38-ban levő nemzetségi táblázatból. Az is érthető, hogy József a rokonai közül választott magának menyasszonyt, ahogy az abban a korban a zsidó hagyomány szerint szokás volt, néhány kivételtől eltekintve. A nemzetséget lehetőleg tisztán kellett megőrizni!

Dávidnak ezek az utódai társadalmilag nem voltak jelentős emberek. Amikor a két törzs országa népét fogságba vitték, az a Dávid királyi házából való hercegeket és hercegnőket is sújtotta. Ezt bizonyítja, hogy József és Mária a megvetett Názáret városba* kerültek.

Mária még szűz volt, azaz még nem volt dolga férfival (még hajadon volt). Feltehetőleg otthon tartózkodott, amikor előkelő látogató érkezett hozzá. Gábriel angyal, aki korábban meglátogatta Zakariást a templomban, így mutatkozott be: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok.” Istennek ez a követe jött Máriához nagyon különös üzenettel.

Leglőször is úgy szólt hozzá, mint „kegyelembe fogadott”-hoz: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott” (28.v). Isten kegyelmének részese tehát. Ez azt jelenti, amint a 30. versből is kitűnik, hogy az Úr Máriát ingyen jótéteményben részesíti. „Az Úr veled van!” – vagyis: „Áldott vagy te az asszonyok között.” (42.v.) Hogy mit jelent ez a különös áldás, azt Mária még nem tudta. Ezért fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Gábriel látta, mennyire „megdöbbent” Mária. A megdöbbent itt azt jelenti, hogy Mária félt is, és nagy hatással is volt rá. Az angyal ugyanis azt mondta: „Ne félj, Mária!” Nyugtatta. Aztán megismételte: „Mert kegyelmet találtál Istennél.” Hát nem a fordítottja igaz? Hiszen Isten ajándékozta neki a kegyelmet. Valóban, de hogy még jobban biztosítsa őt erről, azért mondja az angyal, hogy ezt a kegyelmet megtalálta Istennél. Nem tudjuk, de lehet, hogy Mária titokban reménykedett benne, hogy ő lesz majd a Messiás anyja. Ugyanis ő is és József is Dávid családjából származott! Ő, mint hívő leány, jól ismerte a Messiás, a Szabadító eljöveteléről szóló próféciákat. De hogy éppen az ő családjából fog megszületni, azt neki különlegesen is meg kellett mondani.

Gábriel angyal tudtára adta, hogy mi is Istennek ez a kegyelme: Mária állapotos lesz („fogansz méhedben”), és fiút fog szülni, akit Jézusnak* nevez majd.

Az angyal megmagyarázta, ki lesz az a Gyermek: „Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.”

A „nagy” itt „fenséges”-t, „hatalmas”-t jelent. Mindenki, aki hisz benne, el fogja ismerni, hogy Ő a Magasságosnak, az Úr Istennek a Fia. Istentől Jézus megkapja majd atyjának, Dávidnak a trónját. Dávidot az angyal Jézus atyjának nevezte. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy Ő a megígért Messiás, akiről a próféták szóltak, és akit az Úr Dávidnak is megígért (lásd 2Sám 7,12–16). Ez a Máriának mondott ígéret egyúttal azt bizonyítja, hogy Mária Dávid leszármazottja volt. Hogy Jézus megkapja Dávid trónját, és királyként uralkodik a Jákób házán örökké, megerősíti azt az ígéretet, melyet az Úr Ábrahámnak tett, Izsáknak és Jákóbnak megismételt, és Nátán próféta által Dávidnak adott: Dávid leendő Fia olyan Király lesz, aki örökké uralkodik.

Halandó ember nem uralkodhat örökké. A halandó ember bűnös. Az a Király, akiről Gábriel beszélt, isteni és bűntelen lesz. Mária csodálkozott. „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” – kérdezte. Férfi nélkül hogyan szülhetne gyermeket? Ez Máriától nem hitetlen kérdés, hanem felvilágosítást szeretne kapni. Nem annak a jele, mint amiről Zakariás tett bizonyságot (lásd Lk 1,18). Logikus kérdés, ami mögött nem húzódik meg hitetlenség.

Gábriel angyal így válaszolt: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.”

Itt isteni titok előtt állunk: az Ige testté lesz, és közöttünk lakik; az Atya egyszülöttjének dicsősége most láthatóvá lesz (Jn 1,14). (Ez a testté létel, a tény, hogy Isten Fia, mint ember jön a földre, nem emberi közreműködéssel történik. A Szentlélek, Istennek, a Magasságosnak ereje száll Máriára. Mint teljesen ember, minden emberi tulajdonsággal fejlődik Máriában, és születik meg. De szent lesz, bűntelen. Nem tapad hozzá az eredendő bűn. Isten Fia, mint Emberfia jön el. Ha közönséges emberként, ősei – Ádámtól és Évától kezdve – bűnével jött volna a világra, akkor sohasem vehette volna magára népének bűneit!)

Hogy mindez hogyan történt, nem kell tovább fejtegetni. Semmit sem tudunk róla mondani, mivel isteni titok. Csak Isten csodatevő hatalmáról tehetünk bizonyságot!

Kérdezés nélkül nyert Mária az angyaltól bizonyítékot Isten mindenhatóságáról. Amit senki sem tartott lehetségesnek, már meg fog valósulni: „Íme, a te rokonod*, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen.” Mária meghajol Isten akarata előtt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!”

Ezt az „Úr szolgálóleány”-át kétféleképpen is fel lehet fogni. Mária elismeri ezzel, hogy kész Isten akaratát elfogadni; de kinyilvánítja benne Fia istenségében való hitét is. Fia Ura és Királya lesz, ő pedig annak a szolgálóleánya. (Hasonlítsd össze azzal, amit Erzsébet mondott Róla: Lk 1,43!) Gábriel angyal ezután eltávozott Máriától.

Kiegészítés a felsősök számára:

Lk 1,39–45 (56):
Mária nemsokára észrevette, hogy gyermeket vár. Akkor gyorsan útra kelt „Júda egyik városába”*, ahol Zakariás és Erzsébet, a rokona lakott. Megérkezett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében („a magzat repesett az ő méhében”, Károli fordítás). Az Úr Jézus még meg nem született előfutára üdvözölte így a még meg nem született Üdvözítőt. A Szentélek művelte ezt.

Erzsébet megtelt Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” Bár még nem tudott semmit Mária különleges áldott állapotáról, a Szentlélek tudtára adta. Általa tudta meg azt is, hogy ki az a Gyermek, akit Mária magában hord: „Hogy is lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?” (más értelmezés szerint: „Hogyan érhet engem ez a megtiszteltetés?”) Így tett bizonyságot arról, hogy Mária Gyermeke az ő Üdvözítője, Ura és Királya. Erzsébet aztán elmondta, hogy a magzat ujjongva mozdult meg a méhében, amikor Mária köszöntését meghallotta. Erzsébet még azt is mondta: Mária, te boldog vagy, mert hittél. Amit az Úr mondott, beteljesedik.

Mária akkor dicsőítő éneket énekelt, melyet a Lk 1,46–55-ben olvashatunk. (Lásd ennek elbeszélését a 207. leckében).

Lk 1,56: Csaknem három hónapig maradt Mária Zakariásnál és Erzsébetnél. Talán közvetlenül azelőtt, mielőtt Erzsébet megszülte gyermekét, hazament.

Jegyzetek:

Jegyes – Mondjuk el a gyermekeknek, hogy Izráelben egészen mást jelentett a jegyesség, mint ma nálunk, hogy téves fogalmuk ne legyen arról, hogy Mária József jegyese volt. Nálunk a jegyesség nem törvényes elkötelezettség, ha valamelyik fél meggondolja magát, bármikor felbonthatja, minden következmény nélkül. Izráelben nem a fiatalok választották egymást, hanem a szülők egyeztek meg, hogy ki lesz a gyermekük párja, vagy ha a szülők már nem éltek, akkor az idősebb fiútestvér vagy nagybácsi stb. döntötte el. Ezt házassági szerződéssel pecsételték meg a fiatalok jelenlétében. Ennek a szerződésnek a megtartása kötelező volt. Ezt követte a jegyesség ideje. Amikor kitűzték az esküvő időpontját, akkor a vőlegény édesapja a kölcsönös megállapodásban rögzített mátkapénzt odaadta a lány apjának vagy rokonának. Az apa kezelte a pénzt, annak a kamatát megtarthatta, de a pénzt nem használhatta fel. Ha a szülők meghaltak, a leány megkapta a pénzt. Ez történt akkor is, ha a férj halt meg. Izráelben majdnem mindenki megnősült. Az „agglegény” szó nem is létezett. Fiatalon házasodtak. A fiú számára a legalacsonyabb életkor a tizenhárom év volt (akkor tette/teszi a Bar Mitswa-ját, lett/lesz a „törvény fia”, lett/lesz férfivá), a lány számára pedig a tizenkét év. Vajon Mária is ilyen fiatal volt-e még, nem tudjuk. (Szólhatunk arról, hogy nem is oly régen nálunk, magyaroknál is hasonló szokás volt. A szülők választottak párt a gyermeküknek. Innen maradt fenn a hajadon leányoknak ez az elnevezése: „eladó lány”, a vőlegény név pedig a „vevő legény”-ből származik. A menyasszony „jegykendő”-t adott a vőlegénynek, a vőlegény szülei „móring”-ot adtak a leány szüleinek. A leány „kelengyé”-jét már kiskorában kezdték gyűjteni.)

Mária – héber alakja Mirjám („ellenszegülő”), gyakran előforduló zsidó név. Márián, Jézus édesanyján kívül, még több Máriával is találkozunk az evangéliumokban: Mária Magdaléna (többek közt Lk 8,2); Mária, Márta és Lázár nővére (többek közt Jn 12,1–3); Mária, a Jakab és József anyja (Mt 27,56) és Klópás vagy Alfeus felesége; Mária, János Márk, az evangélium író anyja (ApCsel 12,12); Mária, egy római keresztyén nő (Róm 16,6).

József – „Adjon ehhez Jáhve” „Isten gyarapítson”. Ez a név még kétszer előfordul a Lk 3-ban levő nemzetségi táblázatban (24. és 30. v.). A Lk 2 után Mária férjével többé nem találkozunk. Régi mesterek festményeiken Józsefet mindig idős embernek ábrázolták. Ennek semmi alapja sincs. A Mk 6,3-ban az emberek a názáreti Jézust „Mária fiá”-nak nevezik. Ez azt jelenthetné, hogy József akkor már meghalt (Jézus 30 éves volt), de az is lehet, hogy az emberek emlékeztek arra, hogy Mária már várandós volt, mielőtt férjhez ment. A Mk 6,3-ban szó van Jézus testvéreiről is: Jakab, József, Júdás és Simon, sőt húgairól is. Ez azt bizonyítja, hogy József még évekig élt Jézus születése után. A Mt 12,46–50-ben is olvashatunk Máriáról és Jézus testvéreiről, akik Őt keresték. József nincs köztük, ami azt bizonyíthatja, hogy akkor már nem élt.

Ács – A Mt 13,55-ben a názáretiek azt mondják Jézusról: „Hát nem az ács fia ez?” Sőt, ők Jézust is „ács”-nak nevezik (Mk 6,3).

Dávid és Ábrahám – A Mt 1,1-ben az Üdvözítő nemzetségi táblázata így kezdődik: „Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” Miért? Nekik tette az Úr a Messiás eljöveteléről szóló különleges ígéreteit (lásd 1Móz 22,18; 2Sám 7,12 és 16; Zsolt 89,30; Zsolt 132,11).

Nemzetségi táblázatok – A Bibliában levő összes nemzetségi táblázat csak a férfi ágat említi. Néha szó van az utódok között nőről is, különleges megjelölésként. Máté és Lukács is követi ezt a szokást. A táblázat, mellyel Máté az evangéliumát kezdi, Jézus Krisztusé. Ezzel végződik: „József, annak a Máriának férje, akitől JÉZUS született, akit Krisztusnak neveznek.” Máté, mint különlegességet említi, hogy ő Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedéket jegyzett fel, Dávidtól a babiloni fogságbavitelig (Jekonjás) is tizennégy nemzedéket, és a babiloni fogságbavitel után (Sealtiél) Krisztusig szintén tizennégy nemzedéket. Máté átsiklik néhány név fölött, hogy ne lépje át a tizennégyes számot. A Lukács 3,23-ban azt olvassuk, hogy József Éli fia volt, és az ág Nátánig, Dávid fiáig nyúlik így vissza, akiről a 2Sám 5,14 tesz említést, aki Dávid és Batsúa (Betsabé) fia volt (1Krón 3,5). Az az ág, mely a Máté 1-ben található, Józseftől ennek apjáig, Jákóbig, és aztán a Tizenkéttörzs országának különböző királyain át Salamonig vezet, aki szintén Dávid és Betsabé fia volt.
Azt az ágat, melyet Lukács ad, általában Mária nemzetségi ágának tekintik, aki így Éli leánya volt. Józsefet, Éli vejét Lukács Éli fiának nevezi, úgy, ahogy Naómi is leányának nevezte a móábi Ruthot. A Lukács 3,23 azt mondja Jézusról: „köztudomás szerint József fia volt, ez pedig Élié”. József neve után Lukács tehát Mária apjával, Élivel folytatja a nemzetségi táblát. A Máté szerinti nemzetségi táblázat a Károli fordításban mindig arról szól, hogy „nemzette”, tehát biológiai utódlásról szól, míg a Lukács szerinti azt mondja: „fia”. Az új fordítás mindkét helyen a „fia” szót használja.

A Szabadító eljöveteléről szóló próféciák – 2Sám 7,12–16: Nátán próféta azt jövendölte Dávidnak, hogy halála után olyan utódja lesz, akinek a királyságát Isten megerősíti. Dávid háza „állandó lesz” (Károli fordítás), királysága örökre megmarad: „trónod örökre szilárd lesz”. Az ezráhi Étán, a Zsolt 89 költője olyan valamit mond, amit az Úr neki a Szentlélek által sugallt (30.v.): „Mindenkor gondoskodom utódairól és trónjáról, míg csak meglesz az ég.” Jer 23,5: „Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban”. A zsidók is tudták ezt nagyon jól, amint az többek közt a Jn 7,42-ből is kitűnik: „Nem az Írás mondta-e, hogy Dávid magvából és Betlehemből, abból a faluból, ahol Dávid élt, jön el a Krisztus?”

Názáret – Város Galileában, mely abban az időben a nagy közlekedési utak mellett, egy 350–400 m magas dombon feküdt (gondoljunk csak a Lk 4,29–30-ra, ahol arról van szó, hogy a názáretiek az Úr Jézust elvitték annak a hegynek a tetejére, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák a szakadékba). Nátánaél szavakba öntötte az embereknek Názáretről táplált megvetését (Jn 1,46): „Származhat-e valami jó Názáretből?” Az, hogy Jézus Názáretből származott, okot adott azoknak a zsidóknak, akik nem hittek benne, hogy Messiás voltában kételekedjenek. A Messiásnak ugyanis a Mikeás 5,1 szerint Betlehemből kell származnia, de ők nem tudták, hogy Jézus ott született.

Jézus – „Jahve megszabadít”. A Jézus név a Józsué, vagy Jósua, Jésua és Hóséa görög alakja.

Erzsébet, a te rokonod – Erzsébet, Zakariás pap felesége „Áron leányai közül való” volt (Lk 1,5). Mivel Mária unokanővére, az ő anyja is Dávid leszármazottja. A papok számára nem volt akadálya annak, hogy nem a rokonságból nősültek, mert nem kellett arra számítani, hogy az örökség idegenekre száll. A papoknak ugyanis nem lehetett saját birtokuk.
Keresztelő János tehát anyai ágon Dávid leszármazottja volt, és közeli rokon, Jézus másodfokú unokatestvére.

Júda egyik városa – Nagyon valószínű, hogy ez a város Hebrón lehetett Júdea hegyvidékén, Jeruzsálemtől délre. Hebrón volt ugyanis az egyetlen jelentős város ezen a vidéken. Ehhez járul még az is, hogy Hebrón papi város volt, ahol Zakariás pap nyugodtan lakhatott.

Énekek:

Református énekeskönyv: 98:1–2; 136:1–4.23; 146:1–4; 302:1–5; 303:1–7; 310:1–8; 311:1–13
Jertek énekeljünk!: 1; 2; 8; 32; 36
Harangszó: 7:1–3; 41; 43; 51:1
Dicsérjétek az Urat!: 75; 103; 115:1–3
Erőm és énekem az Úr: 21; 39; 57:1; 113

Megjegyzések:

Az angyalok feladata – Az angyalokról sokat olvasunk a Bibliában. A szó a görög „angelosz”-ból származik, melynek jelentése „követ”, „küldött”. Feladataik különbözők. Gábriel Isten követe. Más angyalokat Isten azért küld, hogy az embereket védjék, ismét másokat, hogy őket megbüntessék.

Mária hite – Az, hogy Mária feltétel nélkül meghódol Isten akarata előtt, azt bizonyítja, hogy hiszi, Isten irányítja az életét.
Fontos, hogy mi is ellentmondás vagy kételkedés nélkül adjuk át magunkat az Úrnak. Ez biztosan hatással lesz a gyerekekre, mivel ők, ahogy az helyes, még minden bizalmukat belé vetik. Az Atya Isten, a Magasságos, szeretetteljes és hű. Ki ne bíznék hát benne?

Mária „foganásá”-nak titka – A római katolikus egyház nagyon fontosnak tartja azt, amit ők Mária „szeplőtelen fogantatásának” neveznek, mivel őt, Isten anyját, szentként akarják jellemezni. Férjhez ment ugyan, de nem élt házaséletet. Ez tévelygés, mely Máriát Jézus közelébe emeli. Az Újszövetség csak néhol szól a szűztől való születésről.
Nem könnyű ezt a titkot a fiatal gyerekeknek megmagyarázni. Nincs is rá szükség, hogy megpróbáljuk. Egyszerűen elfogadják. Talán az a legjobb, ha Gábriel hírének a lényegét mondjuk el nekik: Isten Fia, akit Isten olyan régen megígért, eljön a földre, és Mária lesz az édesanyja.
A felsősöknek mondjuk el, hogy Mária áldott állapotba került anélkül, hogy testileg együtt lett volna egy férfival, számunkra érthetetlen módon, a Szentlélek közreműködésével. Ezért Isten az Ő apja, és nem József.

Bővebb nagyarázat a felsősök számára – A nagyobb gyermekeknek beszélni kell Mária és Erzsébet találkozásáról, és arról az üzenetről is, melyet József álmában kapott. (Mt 1,18–25) Az elbeszélés központja azonban Gábriel Máriának mondott híre maradjon.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)

  • Egyháztörténet: A római katolikus egyház Mária-tisztelete. (***)
  • Kapcsolatok a családban. Leszármazás, családfa. (***)
  • Népszokások, a lakóhely hagyományai:
    Beszélhetünk róla, de akár össze is gyűjthetjük a gyerekekkel, hogy lakóhelyünkön milyen szokásai voltak (és vannak) a párválasztásnak, eljegyzésnek, jegyben járásnak. (***)

Biológia / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • A magzat fogamzása. A Szentlélektől fogantatás problémája. Hit és tudomány helyes viszonya. (***)

Dráma

  • Szituációs játék: Mária és az angyal találkozása. (*)

Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet)

  • Rajzolás: angyal ábrázolása egyéni formanyelv segítségével. (*)
  • A színek hangulati hatása, kifejező ereje. Az angyali jelenés kifejezése különböző színekkel. Színkeverés: derített színek. (** ***)
  • Az angyali üdvözlet és más angyal-ábrázolások a művészettörténetben. (** ***)
  • Családfa készítése (vizuális kommunikáció). (***)

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* A hívő is lehet néha hitetlen.
* Istennél nincs lehetetlen.
* Az imádság meghallgatása.

Előzmények:

A legtöbb zsidó azt várta, hogy a Messiás olyan király lesz, aki fel fogja szabadítani őket az ide­genek, a rómaiak uralma alól, majd ismét vissza­állítja Dávid és Salamon birodalmát.

Bevezetés:

Lukács* evangélista részletes írásban fordul egy bizonyos Teofilushoz*. Lukács sok emberrel beszélt (Máriával, Jézus édesanyjával is), akik szemtanúi voltak Jézus Krisztus földi életének. Most tudósítás formájában mondja el az eseményeket Jézus Krisztus születésétől és fellépésétől kezdve, hogy Teofilus mindenről, amelyekről tanítást kapott, megtudja a biztos valóságot.

Történet:

A jeruzsálemi templom a fogság után újra felépült. A papok és a léviták végezték a feladatukat az istentiszteleten. A nép rendszeresen hozta a kötelező áldozatokat.

Az országban levő sok pap és lévita nem egyszerre szolgált. Szolgálatuk rendjét évszázadokkal előbb Dávid király állapította meg (lásd 1Krón 24), és a fogság után újból ezt követték.

A huszonnégy papcsaládból („csoport”) mindenkinek évenként néhány napig kellett a templomban szolgálatot végeznie.

Zakariás pap („Jáhve megemlékezik”) Júdea hegyvidékének egyik városából (valószínűleg Hebrónból), az Abijá csoportjához (a huszonnégy családból sorrendben a nyolcadikhoz) tartozott. Zakariás Erzsébetet vette feleségül, aki szintén Áron papi nemzetségéből származott.

Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek, és példásan megtartották az Úr minden parancsolatát és rendelését. Sajnos, nem született gyermekük. Erzsébet meddő volt. Sokat imádkoztak gyermekért, de emberileg szólva már nem lehetett többé reményük arra, hogy imádságuk meghallgatásra talál, mivel mindketten idősek* voltak. Nagy szomorúságot jelentett számukra, hogy nem volt fiuk, annál is inkább, mivel Zakariással az Abijá papcsalád egyik ága kihal. (Ez meg is történt, mivel János nőtlen maradt, és gyermektelenül halt meg, de Jézus kereszthalálának elégséges áldozata megszüntethette volna az egész templomi szolgálatot és áldozást.)

Nagy Heródes* király uralkodása alatt történt, hogy Zakariás, csoportjának beosztása szerint szolgálatot végezni ment a templomba.

A papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással* jelölték ki, hogy ki mutassa be a szentélyben a napi füstölőáldozatot*. Ez a megtisztelő feladat most Zakariásnak jutott. Egy héten át reggel és este ő végezte el a füstölőáldozatot.

Nagyon valószínű, hogy első alkalommal szombaton reggel ment Zakariás a szentélybe, hogy bemutassa az illatáldozatot. Az előcsarnokban a nép imádkozott, és várta a papot, aki a templom lépcsőjén lejön, hogy a szokott áldást* elmondja felettük (lásd 4Móz 6,23).

Mialatt a nép imádkozott, Zakariás megrettenve és ijedten látta, hogy az Úr angyala áll a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől.

Az angyal – később úgy mutatkozik be, hogy ő Gábriel – megnyugtatja: „Ne félj Zakariás, meghallgatásra* talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak* („Isten által megkegyelmezett”, „Isten kegyelme” vagy „Isten kegyelmes”) fogod őt nevezni.”

Látjuk itt, hogy Isten ismeri az emberek imádságait, és hogy ami az embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges (hogy egy idős asszony fiút szüljön); Isten kegyelme, meg nem érdemelt áldása van elrejtve a János névben. (Egyébként az Erzsébet név azt jelenti „az én Istenem eskü”, a Zakariás pedig azt, hogy „Jáhve megemlékezik”; ezekben is Isten hűségét látjuk megnyilvánulni.)

Gábriel angyal többet is elbeszélt ennek a fiúnak a világrajöttéről: Örömöt és boldogságot hoz, és sokan örülnek majd a születésének, mert „nagy lesz ő az Úr előtt”, azaz nagy lelki ajándékokat kap. Fontos tisztséggel lesz felruházva, t.i. prófétaival, és nagyobb lesz az összes eddigi prófétánál. János názírként* nem iszik bort és részegítő italt. Már születése előtt megtelik Szentlélekkel.

Még mást is mondott az angyal: „Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz.” Ez arra utal, hogy János megtérésre hívó igehirdető lesz.

Aztán arról beszélt Gábriel, hogy János előtte, azaz a Messiás előtt jár az Illés lelkével és erejével. Ahogy régen egy hírnök jelentette be a király jövetelét, azt teszi majd János a Messiás előtt. Ehhez a Szentélek erejét kapja ajándékul, melyet Illés is megkapott. Jánosra Malakiás próféta (3,23) így mutatott rá: Ő „Illés próféta”, akit az Úr el fog küldeni.

Gábriel továbbá azt is mondta, hogy János munkássága által valami nagyon különleges történik majd: „Az atyák szívét a gyermekekhez téríti”. Itt arra is gondolnak, hogy ez arra utal: a zsidókat megszabadítja a pogányokkal szembeni előítéletüktől a Messiás eljöveteléről szóló örömhír, melyet János fog hirdetni. Ez egyszer meg is valósult, mert amikor János prédikált és keresztelt, farizeusok és római katonák is jöttek hozzá. Ézsaiás próféta úgy szólt a pogányokról, mint a „zsidók fiai”-ról (gondoljunk az Ézs 56,5.6 -ra a 60,3.4.9; 62,2.5; 66,12-vel együtt). De lehet gondolni a családokban levő ellentétekre is, amikor a gyermekek más utakon járnak, mint a szülők, és fordítva.

János éppen egy vallás-erkölcsi megtérítéssel fogja megszüntetni a nemzedékek között húzódó szakadékot. Végül azt mondta Gábriel, hogy „az engedetleneket az igazak lelkületére” fogja téríteni, „hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” János, mint Krisztus előhírnöke, az evangéliumot (örömhírt) fogja hirdetni. Ezáltal a pogányok megtérnek, és olyan istenfélelemmel, körültekintően kezdenek cselekedni (a Jézus Krisztusban való hit által), ahogy azt az igazak teszik.

Ismét béke uralkodik a családokban, és azoknak az igazaknak a közösségében, akik még Istent tisztelik, valamint azok között, akik engedelmesek s megtérnek. Így egy olyan nép keletekezik, mely „felkészülten” alkalmas lesz, hogy az Úr Jézust elfogadja.

Zakariás mégsem tudott örülni azoknak a bőségesen gazdag ígéreteknek, melyek arról a fiúról szóltak, aki neki és feleségének születik. Lehetetlennek tartotta, hogy nekik gyermekük szülessék. Így szólt: „Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.” Ezekben a szavakban ennek az igaz, lelkiismeretes papnak a hitetlensége és kételkedése szólal meg. Tehát Isten gyermekei is lehetnek bizonyos tekintetben hitetlenek (bár ezért még nem nevezhetjük őket hitetleneknek). Zakariás tulajdonképpen dühös, mivel ilyen lehetetlenséget ígérnek neki.

Az angyal így válaszolt: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt!” Hogy az Úr az angyalt speciálisan Zakariáshoz küldte, az nem szorult magyarázatra. Gábriel ezt most még egyszer hangsúlyozta, mikor azt mondta, hogy ő Isten rendkívüli követe, aki mindig kész, hogy teljesítse az Ő megbízásait. Az angyal tehát azt tette, amit régen a hírnök a király nevében cselekedett. Zakariás hálás és boldog kellett volna hogy legyen, nem pedig kételkedő és hitetlen!

Gábriel azt mondta, Zakariás megnémul, és nem tud megszólalni addig, amíg mindezek meg nem történnek. Ez a büntetése amiatt, hogy nem hitt Gábriel szavainak, amelyek a maguk idejében beteljesednek.

Közben a nép az előcsarnokban várta a papot, hogy megáldja őket. Csodálkoztak, hogy olyan sokáig maradt a templomban. Végre kijött Zakariás. Amikor ott állt a templom lépcsőin, nem tudott hozzájuk szólni. Ebből rájöttek, hogy „látomást”, víziót látott, rendkívüli találkozása lehetett. Mivel néma volt Zakariás, integetett nekik, valószínűleg, hogy menjenek el áldás nélkül. Amikor letelt szolgálatának ideje*, Zakariás hazament.

Jegyzetek:

Lukács – Ez az evangélista (a négy evangélium egyikének írója) a Kol 4,14 szerint orvos volt. Ő írta Az Apostolok Cselekedeteit is, melyet szintén Teofilusnak ajánlott. Lukács Pál apostol társa volt annak missziói útjain. Valószínűleg görög férfi, aki a hagyományok szerint Antiókhiából származott. Tróászból Filippibe kísérte Pált (az ApCsel-ben azt írja: „mi”). Később Lukács Pállal együtt ment Rómába, és ott vele maradt annak haláláig (lásd ApCsel 16,10kk; ApCsel 20,5kk; Filem 24; 2Tim 4,11). Írásának stílusán és „tudósításának” pontos kidolgozásán meglátszik, hogy Lukács művelt ember volt. Arra is gondolnak, hogy Titusz testvére lehetett, a 2Kor 8,16–18 szerint („Elküldtük vele (Titusszal) együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet”), és a 12,18 alapján („Megkértem Tituszt, és vele együtt küldtem el azt a testvért is”). Lukács az ApCsel-ben nem említi Tituszt, bár az kiváló segítsége volt Pálnak; de saját neve sem fordul ott elő.

Teofilus – Hogy ki is ő, bizonytalan. Az Lk 1:3-ban levő „nagyrabecsült” jelzőből arra lehet következtetni, hogy Lukács föltekintett rá. Így szólította Pál is Félix és Fesztusz római helytartót (lásd ApCsel 24,3 és 26,25). Teofilus is (neve azt jelenti: „Isten barátja”) magasrangú személy lehetett, valószínűleg római polgár. Arra is gondolnak, hogy Lukács nála volt alkalmazásban, és ezért szólította úgy, ahogy a szolga a gazdáját szokta. Hogy Teofilus keresztyén volt, az nem kétséges, ugyanis az evangéliumról tanítást kapott (lásd Lk 1,4).

Nagy Heródes – A Heródes nemzetség valószínűleg Askelonból származott, és idumeus (edomita) eredetű. Az ősapa Antipater volt, fiát első vagy Nagy Heródest nevezték ki Rómában Júdea királyává, miután ő Kr. e. 39-ben Antigonust elűzte Jeruzsálemből. Állandóan üldözési mániában szenvedett. Megölette sógorát, Aristobulust, feleségének, Mariamnenak a testvérét, sőt Mariamnet is, anyósát, Alexandrát, és annak két fiát. Pompás épületeket építtetett, és felújította a templomot, hogy a nép kegyét megnyerje. Kr. u. 4-ben halt meg.

Idős – Zakariás még nem volt nagyon öreg, mert a pap csak ötven éves koráig végezhetett szolgálatot a templomban (lásd 4Móz 8,25). Erzsébet talán idősebb („előrehaladott korú”) lehetett.

Sorsolás – A zsidó tudósok azt mondják, hogy egy pap életében csak egyszer mutatott be füstölőáldozatot. Annyian voltak, hogy így kellett intézkedni. Ezt egy hétig végezhette. A szolgálattevőt sorsvetéssel választották ki, mely Isten akaratának tudakolását jelentette.

Füstölőáldozat – Füstölőáldozatot naponta kétszer mutattak be, reggel és este. A füstölőáldozás a pap számára a legfőbb szolgálat volt. Egy arany füstölőserpenyőre jóillatú fűszereket tettek. Ezeket az oltáron égő tűzre szórták, így pompás illat áradt szét. Az illatáldozat az imádság jelképe volt, ahogy a Zsolt 141,2 szavakba önti: „Jusson eléd imádságom, mint illatáldozat”.

A szokott áldás – 4Móz 6,24–26: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” Ezt az áldást még ma is sokszor mondják el a lelkipásztorok az istentisztelet végén.

Az imádság meghallgatása – Gábriel ezekkel a szavakkal: „meghallgatásra talált a te könyörgésed”, elsősorban Zakariás és Erzsébet fiúért való könyörgésére célzott, akit oly régóta vártak. De egyúttal célzás lehet minden kegyes zsidónak, így Zakariásnak a Messiás eljöveteléért való könyörgésére is. Zakariás addig kellett, hogy várjon egy fiúért való magán-imádságának a meghallgatására, amíg fel nem virradt a Messiás eljövetelének ideje. Ez történik sokszor a mi imádságainkkal is. Azt kérdezzük, miért nem hallgat meg bennünket néha látszólag Isten. Neki mindig jó oka van rá, amelyet mi abban a pillanatban még nem tudunk megérteni.

János – a héber „Jehochanan” szóból származik: „Jahve kegyelmes lesz”. Nevek ezzel a jelentéssel gyakran fordulnak elő az Ószövetségben.

Názír – „Istennek szentelt”. A názírság lehetett egy életen át tartó, mint amilyen názír Sámson volt, és ideiglenes, amikor valaki önmegtartóztatást stb. fogadott. Engedte, hogy Isten Lelke működjék benne. Nők is „félrevonulhattak az Úr számára” (gondoljunk Jefte lányára, Bír 11,39.40; 78. lecke).
A názírság törvénye a 4Móz 6-ban olvasható: nem ihatott bort vagy részegítő italt, sőt nem ehetett se friss, se szárított szőlőt, názírsága ideje alatt meg kellett növesztenie a haját, nem mehetett be halotthoz, még meghalt családtagjaihoz sem. Ennek az időszaknak a kezdetén és végén különleges áldozatot kellett bemutatnia. Pálnak is volt önkéntes, ideiglenes názír időszaka (hét nap) (ApCsel 21,23–27).
A papok sem ihattak bort vagy részegítő italt, amikor a templomban szolgálatukat végezték (lásd 3Móz 10,9).

Szolgálatának ideje – A 24 csoport pap mindegyike szolgált évente. Ez azt jelenti, hogy ha a 365 napot elosztjuk 24-gyel, akkor körülbelül 15 napot voltak a templomban. Az majdnem biztos, hogy Zakariás, mivel megnémult, nem mutathatott be tovább füstölőáldozatot. A pap nem lehetett testi fogyatékos; akkor nem „mehetett be a kárpithoz”, (amely előtt a füstölőáldozati oltár állt), és nem áldozhatott az égőáldozati oltáron; a szent templomi ételekből azonban ehetett (lásd 3Móz 21,17–23).

205.1

205

(Nagyobb méretben való megtekintéshez, kattints a képre!)

Énekek:

Református énekeskönyv: 135:1; 141:1–2; 162:1.2; 301:4–6
Jertek, énekeljünk!: 149:1; 176:1; 185; 197
Harangszó: 40; 43; 52; 55
Dicsérjétek az Urat!: 53; 69; 74:1–2; 75
Erőm és énekem az Úr: 4; 134:1–2

Megjegyzések:

A hívő is lehet néha hitetlen – A tisztelet Isten gyermekei, az igaz hívők iránt helyes. Azonban nem jó őket piedesztálra emelni. Ugyanis ők is lehetnek néha hitetlenek vagy kicsinyhitűek. Ezt látjuk Zakariásnál, akiről mégis azt mondja a Szentírás, hogy igaz volt. Az sem szokatlan, hogy a hívőket is megfeddi és megbünteti Isten. Van erre elég példa a Bibliában. Gondoljunk csak Dávidra és Ezékiásra. A büntetések célja azonban mindig az, hogy visszavezesse őket Istenhez.

Istennél nincs lehetetlen – Ha mindenben a dolgok menetét vesszük számításba, nincs többé helye a csodákban való hitnek. Korunkban, melyben oly sok a technikai ismeret és ügyesség, minden területen a sokféle elmélet (gondoljunk csak az evolúciótanra), egyre kevesebbet számolnak Isten mindenhatóságával. Ennek kihatása van a Szentírás igazságában való hitre is. A Bibliában leírt csodákban gyakran már nem hisznek. Amit ésszel nem lehet megmagyarázni vagy kiszámítani, abban az emberek kételkednek. A keresztyének közt is egyre többször találkozunk ezzel a jelenséggel. A Bibliának ez a kizárólag racionális megközelítése végül halálos a hit számára. A hit ugyanis biztos ismeret, de szilárd bizalom is. Szívből kell bízni. A hitet a Szentlélek munkálja a szívben Isten igéjének hirdetése vagy olvasása által.

Az imádság meghallgatása – Gábriel ezekkel a szavaival: „Meghallgatásra talált a te könyörgésed”, elsősorban Zakariásnak egy oly régóta várt fiúért való imádságára céloz. De egyúttal minden zsidónak, és így Zakariásnak is, a Messiás eljöveteléért való imádságára is. Zakariás addig kellett hogy várjon egy fiúért való magán-imádságának a meghallgatására, amíg föl nem virradt a Messiás eljövetele előtti idő. Ez történik gyakran a mi imádságainkkal is. Kérdezzük, hogy miért nem hallgat meg minket néha látszólag Isten. Neki arra mindig nagyon jó oka van, amit mi abban a pillanatban még nem tudunk megérteni.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Természetismeret / Biológia / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • A magzat fogamzása. A nő életének csak egy bizonyos időszakában fogamzóképes, és szülhet gyermeket. (***)
  • A magzat méhen belüli fejlődése. Pszichikus hatások, az anya, a család szerepe a fejlődés e legkorábbi szakaszában. (***)
  • Csodák a természetben. (** ***)

Társadalmi ismeretek / Történelem / Magyar nyelv és irodalom

  • Csodák a mesékben, mondákban, mítoszokban, legendákban – és a valóságban. (** ***)
  • Írástörténet. A magyar rovásírás használata. (***)

Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet) / Technika

  • Makett, modell készítése papírból, textilből: babaszoba és berendezése. (*)
  • A jeruzsálemi templom szerkezetének, berendezésének, a korabeli papi öltözetnek tanulmányozása. Rajzolás, festés a történet alapján. Formázás, modellezés: a templom, a szentély belső terének tömegvázlata gyurma vagy agyag segítségével. (** ***)

Vázlat:

papok – léviták
a templom újjáépítése
áldozatok

Zakariás – Erzsébet
életkoruk
gyermektelenségük

füstölőáldozat
az Úr angyala – Gábriel
János – „Isten kegyelmes”
názír
hitetlenség – jele: némaság

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* A téves hit eltávolít a Krisztustól.
* A hit egyik legfontosabb eleme a Szabadítóra várás.

Előzmények:

A babiloni fogságból való hazatérés után hosszú, nehéz időt élt át a zsidó nép. A perzsák uralma alatt nyugton hagyták őket. Később az egyiptomi korszak következett, majd a szír fennhatóság. Végül Palesztinát a rómaiak kerítették hatalmukba.

Történet:

A különböző uralmak idején nagyon nehéz volt a zsidók élete. Ennek különféle követkézményei lettek.

A nép egy része alkalmazkodott az uralkodók kívánságaihoz, ami miatt az istentisztelet és Isten törvényei kényszerhelyzetbe kerültek; mások elleneszegültek az idegen uralomnak és befolyásának. Gondoljunk csak a Makkabeusokra, akik hevesen védekeztek a szír-hellén befolyás ellen.

Természetesen minden zsidó ismerte a Messiás eljövetele iránti régi vágyat. Még nem mentek feledésbe az Úr ősatyáknak tett ígéretei, Ézsaiás, Jeremiás, Dániel, Hóseás, Mikeás, Zakariás és Malakiás próféciái, valamint a zsoltárokból való különböző textusok, melyek a Szabadító eljöveteléről és feladatáról szóltak. (Lásd a „Kijelentések” jegyzetet) A zsidóknak mégsem volt teljes képük az eljövendő Szabadítóról. Az elnyomás miatt sokan állandóan egy nagy vezér után vágytak, aki a népet megszabadítja, és Dávid régi birodalmát visszaállítja. A Szabadítónak Dávid fiának kell lennie (Ézs 11,1). Isten vele lesz (mint Immánuel: „Velünk az Isten” (Ézs 7,14), Jeruzsálemet teszi a visszaállított birodalom központjává, minden ellenséget elűz, és a nép nyugodtan élhet szőlője és fügefája alatt. Békesség Fejedelme lesz (Ézs 9,5), de képzeletükben ez földi békesség fejedelmet jelentett.

Kétségtelen, hogy ez csak vágy! Az eljövendő Messiásról szóló többi kinyilatkoztatást sok zsidó nem vette komolyan. Például azt, hogy a Messiás király és pap is lesz, mint Melkisédek (1Móz 14,18; Zsolt 110,4). Főleg azok a jövendölések nem tetszettek a zsidóknak, hogy a Messiás szenvedni fog, mint bárányt viszik vágóhídra, hogy száját nem nyitja ki, mint juh tűri, hogy nyírják (Ézs 53,7). Átsiklottak afölött a jövendölés fölött is, hogy a várt Fejedelem sebeket kap, összetörik, megkínozzák, megverik és elnyomják Őt (Ézs 53,4–5).

Sokan elfelejtették, hogy Ő lesz a Próféta, Akiről már Mózes az 5Móz 18,15–19-ben írt.

A gondolat annyira az ország és a nép felszabadítására irányult, hogy a legtöbb zsidót nem érdekelte a Messiás eljövetelének lelki oldala. Ehhez járult még, hogy az idők folyamán a zsidók tetteiben a törvény megtartása egyre fontosabb helyet kapott. Azt gondolták, hogy a törvény megtartása által helyet biztosíthatnak maguknak a mennyben. Ennek az lett az eredménye, hogy az embereknek nem volt szüksége bűnből Szabadítóra. Nem mondott az számukra semmit, hogy általa juthatnak be a „mennyei Kánaánba”, Ő az „égi Manna”, hogy Ő fog meggyógyítani a bűnből, mint ahogy egykor a pusztában a rézkígyó jelképe volt a bűn tüzes és halálos harapásából való gyógyulás lehetőségének. De még jobban meglátszott ez abból, hogy az istentisztelet nagyon formális lett, hogy az áldozati állat megáldozását, a vér kiontását az emberek nem tekintették a Messiás nagy szenvedése kiábrázolásának, melyről Ézsaiás jövendölt. A formaság fölébe kerekedett a lényegnek, a tartalomnak.

Különösen a Krisztus földi vándorlása előtti utolsó években voltak nagy hatással a nagyon törvényeskedő farizeusok a népre. Ezért sok zsidó élt formálisan a törvényhez hűen, de hogy szív szerint is, az kérdés. Éppen ez a tény vitte őket egyre távolabb a szövetség Istenétől, és annak a szövetségnek az üdvígéretétől, amit az Úr Ábrahámmal megkötött (1Móz 12,3: „…általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”)

Jó dolog volt, hogy a zsinagógákban – a zsidó imaházakban, melyek egyúttal iskolák is voltak, – az írások „alsó fokú” oktatására nagy gondot fordítottak. (Az első szó, melyet a zsidó fiúk olvasni megtanultak, a JHVH=Jáhve, az Úr volt.) Így a Krisztus eljövetele előtti utolsó nemzedék jól megismerte a törvényt és a prófétákat. Keresztelő János és az Úr Jézus is kapcsolódhattak tehát beszédeikben ezekhez.

Tanulni vágyó tanítványok egy rabbi köré csoportosultak, ahogy a tanítót nevezték, és ő, az írás- és törvénytudó, „magasabb” ismeretekre tanította őket. Így érthető, hogy amikor Keresztelő János elkezdte munkáját, köréje is gyülekeztek tanítványok (tanulók). Senki sem találta később különösnek, hogy a Názáreti Jézusnak is számos tanítványa volt. Egyébként a régi időkben is voltak prófétaiskolák; gondoljunk csak Elizeus munkálkodására egy ilyenben. Ezek azonban inkább lelki, mint értelmi dolgokkal foglalkoztak.

Éppen ez a rajtuk uralkodó „pogányság”-tól való elfordulás szülte a zsidóság körében a nacionalizmust. Ez gyűjtött sokakat egyre szorosabban a törvény és a próféták köré, és késztetett arra, hogy a templomi istentiszteletet szenvedélyesen, sőt fanatikusan gyakorolják. Nagy gondot fordítottak a kötelező zsidó ünnepekre is – a húsvétra, a hetek ünnepére, a pünkösdre, a sátoros ünnepre –, s más ünnepekre, mint a templom újjáépítésének emlékünnepére, a púrim-ünnepre. Az emberek tehát ellenállóknak érezték magukat a megszállókkal szemben. Éppen ilyen ünnepeken fordultak elő elég gyakran zendülések. A Földközi-tenger körüli országokból seregestől jöttek a zsidók Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek az ünnepeken. Az ApCsel 2-ben olvashatunk erről. Az „idők teljessége” azonban, az az időpont, amikor a Messiás eljön, csak kevesek számára volt valóban élő fogalom. Ez abból is látszik, hogy a főpapok és írástudók háta nem lett libabőrös, amikor meghallották, hogy a napkeleti bölcsek látták a zsidók újszülött királyának a csillagát (Mt 2,4–6). A Mik 5,1 kötelesség­szerű közlése mutatja ezt. Nem mentek el Betlehembe, hogy meg­nézzék a csodát! Csak kevesen várták „Izráel vigasztalását” és „Jeruzsálem megváltását” (Lk 2,25.38). Az olyan egyszerű, nem számító emberekhez, mint a betlehemi mezők pásztorai, jutott el a hír (Lk 2,8–18). Ez bizonyítja, hogy ők is várták a Messiás eljövetelét.

Jegyzet:

Kijelentések – Gondoljunk csak a következőkre: 1Móz 3,15; 1Móz 12,2; 1Móz 49,10; Ézs 7,14; Ézs 9,5; Ézs 11,1; Ézs 40,1–11; Ézs 53; Jer 31,15; Dán 9,24; Hós 11,1; Mik 5,1; Zak 9,9; Mal 3,1–3. Továbbá a következő zsoltárokból vett textusokra: 2,7; 68,19; 72,5; 89,1–5; 98,1–3; 110,1–4; 132,11–17. Ezeket a Krisztus eljöveteléről és üdvtettéről szóló ismert kijelentéseket a csoportban kikerestethetjük és elolvastathatjuk.

Énekek:

Református énekeskönyv: 47:1.3–4; 72:6; 89:1.3; 98:1–4; 301:1–8; 303:1; 308:1–2
Jertek, énekeljünk!: 2; 104; 110; 127; 198
Harangszó: 3; 4; 47
Dicsérjétek az Urat!: 18; 40; 61; 93; 99; 101; 102
Erőm és énekem az Úr: 21; 39; 72; 75; 76; 82; 103

Megjegyzések:

Téves hit – Néhány keresztyén istentiszteletében nem mindig Krisztus áll a középpontban. Formalizmus, törvényeskedés és álszenteskedés zárják el az Üdvözítőhöz vezető utat. Az a gyülekezet, melyben kevés hely van Számára, halott gyülekezet. A személyes hitéletből is gyakran hiányozhat az igazi békesség, mely csak Krisztusban található. „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31) Fontos a Krisztussal való személyes kapcsolat. Különösen ezt hangsúlyozzuk a gyermekeknek!

A Szabadítóra várás – Az ortodox zsidóság még mindig a Szabadítóra várást tartja a hitélet lényegének. De ezt mégis nehéz mindig megtalálni náluk. A szent bibliai iratok tanulmányozása háttérbe szorul a Talmud, a régi korok tudós rabbijainak írásai mögött, melyek voltaképpen az Ószövetséghez fűzött széljegyzetek. Ne essünk tévedésbe: az ortodox zsidók nem azért tartják távol magukat a keresztyénektől, mivel azok Krisztust vallják, hanem, mivel azt gondolják, hogy főleg a keresztyének azok, akik a zsidók iránti gyűlöletüket évszázadokon át szóval és tettel mutatták meg, őket kegyetlenül üldözték, és kínozták. A Szabadítóra várás az őszintén hívő keresztyének számára vágy arra, hogy Krisztus eljöjjön a szívükbe, minden ember szívébe (gondoljunk Krisztus missziói parancsára, és arra, hogy Krisztus visszajön az ég felhőin).

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (A NAT alapján):

Társadalmi ismeretek / Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Könyvtár­használat

  • A zsidóság Európában és Magyarországon a II. világháború előtt és után. Izrael állam. A Holocaust és hatása. A zsidó vallás irányzatai. Zsidó szokások és ünnepek. (***)
  • Írásbeli tanulmány(t) vagy szóbeli beszámoló készítése valamelyik fenti témához a könyvtárban búvárkodva. (***)

Emberismeret (Osztályfőnöki)

  • Hit és erkölcs. (***)
    Hogyan kell élnünk keresztyénként, remélve és várva, hogy Krisztus eljön a szívünkbe és sok más ember szívébe is? Hogyan éljünk Krisztus visszajövetelére várakozva? Hogyan hat ez mindennapi magaviseletünkre, választásainkra, döntéseinkre, cselekedeteinkre és hitéletünkre?

Vázlat:

Makkabeusok
Messiásvárás – inkább földi, mint mennyei
földi békebirodalom
Próféta
Pap
Király

a törvény a középpont

néhány egyszerű dolog: Messiás – Üdvözítő

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!