Üzenet – Téma: * Az üdvösség után ugyanúgy lehet szomjazni, mint a víz után. * Hinni az Úr Jézus szavának. * Mindenhol és minden körülmények közt imádkozhatunk. * Jézus szereti a diszkrimináltakat is. Előzmények: Az Úr Jézust éjszaka kereste föl Nikodémus, a zsidó Nagytanács tagja. Az újjászületésről és Jézusnak, az Isten Fiának munkájáról beszélgettek. Bevezetés: […]

Üzenet – Téma: * „Újonnan kell születnetek.” * Csak a Jézus Krisztusban való hit szabadíthat meg bennünket. * Örök élet hit által. Előzmények: Az Úr Jézus, miután húsvét előtt megérkezett Jeruzsálembe, megtisztította a templomot az állat-és galambkereskedőktől, valamint a pénzváltóktól. A méltatlankodó zsidóknak ezt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” […]

Üzenet – Téma: * Jézus a nagy reformátor. * Jézus megtisztítja a szívet. Előzmények: Kánában Jézus egy menyegzőn a vizet borrá változtatta. Így jelentette ki dicsőségét tanítványa­inak. Történet: A kánai menyegző befejeződött. Jézus lement Kapernaumba*, egy abban az időben jómódú, a Galileai-tenger mellett levő halászfaluba. (A „lement” azt jelenti, hogy az út lefelé vitt. Kána […]