Üzenet – Téma: * Jézus szeretetének megvetése megkeménye­dést eredményez. * Az őszinte hit Jézus szolgálatára késztet. Előzmények: A naini ifjú feltámasztása még ismertebbé tette Jézust, mind Galileában, mind Júdeában. A nép nagy része elismerte, hogy Ő nagy próféta, akit Isten küldött. Mások kételkedtek küldetésében. Még Keresztelő János is elküldte két tanítványát, hogy kérdezzék meg, Ő-e […]

Üzenet – Téma: Az Úrnak hatalma van a halálon is. Előzmények: Kapernaumban az Úr Jézus meggyógyította a római százados szolgáját. Történet: Másnap a Úr Jézus elhagyta Kapernaumot, és a galileai Nain* nevű városba ment, amelyik a Samárián át Jeruzsálembe vivő kereskedelmi út mellett feküdt. Vele mentek tanítványai is nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város […]

Üzenet – Téma: Jézus megdicsérte a százados nagy hitét. Előzmények: Az Úr Jézus tizenkét apostolt választott, és el­mondta a Hegyi Beszédet. Bevezetés: Mt 8,1–4: Jézus lejött a hegyről, hallgatói pedig követték. A Kapernaumba vezető úton egy leprás ment hozzá. Leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” Jézus kinyújtotta a kezét, s – a […]