334-335. Pál és Barnabás Antiókhiában; Első missziói út: Ciprus, Kisázsia

Üzenet – Téma:

* Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet…
* Az evangélium ellenállást vált ki.

Előzmények:

Saul a megtérése után egy ideig még Jeru­zsálemben volt, majd Tarzuszban. Egy ideig Ará­biában, Szíriában és Ciliciában (nézd meg a tér­képen, hol található Tarzusz).

Előzetes megjegyzés: Fontos, hogy a missziói utakat térképpel a kezünkben tekintsük át. A Biblia nem fölöslegesen nevez meg annyi földrajzi adatot. Barnabás és Pál ciprusi útja még nem volt olyan nehéz és próbára tévő, mint Pál más útjai. Gyakran megdöbbenünk azon, hogy — Pál szavaival — olyan erőtlen és kicsiny testével milyen csodálatosan nagy próbatételeket élhetett át! Saul nem hiába lett Pál, vagyis „kicsi”.

1. történet:

Az István megkövezése után támadt üldözés miatt sokan elmenekültek Jeruzsálemből. Palesztinán át eljutottak Föníciáig, sőt Ciprus* szigetére, meg a szíriai Antiókhiába* is. (Kis-Ázsiában másik Antiókhia van.) Útközben hirdették az evangéliumot ezek a hívők, de csak a zsidóknak. Prédikálásuk gyümölcsöző volt.

Így keletkezett Ciprus szigetén gyülekezete az Úr Jézusnak. Onnan jött néhány hívő (meg a líbiai Ciréne gyülekezetéből) Antiókhiába, ahol a görögöknek is hirdették az Úr Jézust. Sokan hittek, és tértek meg közülük.

A hír eljutott a jeruzsálemi gyülekezetbe is. Az apostolok elküldték Barnabást Antiókhia területére. Mikor megérkezett, örült annak, amit tapasztalt, hogy Isten kegyelme ilyen áldott munkát végzett. „Megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban.”

Barnabás hittel és Szentlélekkel teljes ember volt. Az ő prédikálására sokan csatlakoztak még a gyülekezethez. Ám az állandóan gyarapodó gyülekezet gondozásával nem bírt egyedül. Elment hát a ciliciai Tarzuszba, hogy Sault megkeresse. Magával vitte Antiókhiába.

Egy éven át dolgoztak ott együtt, s tanították a nagy gyülekezetet. Antiókhiában nevezték először a Krisztusban hívőket keresztyéneknek.

Keresztyén gyülekezet csak akkor teljes értékű, ha követi a missziói parancsot. Az antiókhiai gyülekezet ennek jó példáját mutatta.

Volt köztük néhány próféta és tanító*: Barnabás és Simeon, akinek „Niger” (=fekete) mellékneve ismert (valószínűleg az észak-afrikai Cirénéből való); Lucius, szintén Cirénéből; továbbá Manaén, aki Heródes Antipas galileai negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett*. Végül Sault említi az Írás.

Szolgálat és böjtölés közben egyszer így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”

E néhány testvér — most már talán a gyülekezettel együtt — még egy ideig böjtölt és imádkozott. Majd rátették kezüket Barnabásra, az áldás jeleként, és engedték őket elutazni.

János, akit János Márknak is (vö. 331. lecke jegyzete) hívtak, a szolgálatban való segítőtársként ment Barnabással és Saullal.

Barnabást és Sault a Szentlélek vezette Ciprus szigetére, mely ebben az időben római uralom alatt állt. Antiókhiából előbb a közeli kikötővárosba, Szeleukiába mentek, onnan hajóztak át Szalamisz kikötőjébe. Sok zsidó kereskedő lakott e városban, az ő zsinagógáikban hirdette Barnabás és Pál Isten igéjét. (Megfigyelhetjük, hogy Pál a missziói útjai során először mindig — amennyiben lehetséges — a helyi zsidó közösséggel keresett kapcsolatot.) Arról nem hallunk, volt-e gyümölcse prédikációjuknak a szalamiszi zsidók között.

Az országot bejárva érkeztek meg a fővárosba, a sziget nyugati oldalán lévő Páfoszba. Ott székelt a római vezetés. Szergiusz Paulusz volt a helytartó, „aki értelmes ember volt”. Találkoztak itt egy zsidó mágussal és álprófétával, akit Bar-Jézusnak (vagyis „Jézus fiának”) hívtak! Gyakran megfordult a helytartónál, talán a szolgálatában is állt.

Szergiusz Paulusz meghallotta, hogy Barnabás és Saul a városba érkeztek, és magához hívatta őket, mert szerette volna hallani Isten igéjét.

De Elimás* — ahogyan Bar-Jézust másképpen hívták — mindent megtett azért, hogy a helytartót eltérítse (visszatartsa) a hittől.

„Saul pedig, akit Pálnak* is hívnak” (mostantól mi is így nevezzük), Szentlélekkel telve szigorúan ránézett, és így szólt: „Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazságnak ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? Most íme az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!”

Elimás erre megvakult. Tapogatózva keresgélt valakit, aki kézen fogná és elvezetné.

A helytartó ezt látva hitt az Úr tanításának.

2. történet:

Pál, Barnabás és János Márk Páfoszból Kis-Ázsiába* hajóztak. Eljutottak a pamfiliai Pergébe.

János Márk itt búcsút vett Páltól és Barnabástól. Visszatért Jeruzsálembe. Vajon a tervezett hosszú út riasztotta volna? (Ez ^t később problémát jelent Pál és Barnabás között — vö. ApCsel 15,37-40; 337. lecke).

Pergéből Pál és Barnabás tovább utazott Antiókhiába, mely pizidiai területen fekszik, két tó között, a Taurusz-hegyen. Szombaton elmentek a zsinagógába, ahol mint megszokott emberek foglaltak helyet.

A törvény és a próféták felolvasása utána zsinagóga vezetői egy szolgát küldtek hozzájuk, ezzel az üzenettel: „Atyámfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.”

Pál felállt, intett a kezével, hogy csend legyen (egy zsinagógában beszélgetni szoktak, amikor nincs fölolvasás vagy igemagyarázat). „Férfiak, izráeliták, akik az Istent félitek, halljátok” — kezdte Pál. Majd röviden fölvázolta Izráel népének történetét az egyiptomi szabadulástól Dávid uralkodásáig. „Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.” (3/ő. Zsolt. 89,21)

Dávid utódaiból adta Isten Izráelnek, ígéretei szerint az üdvözítő Jézust. Először Keresztelő Jánosnak adta hírül jövetelét, aki hirdette a megtérés keresztségét. S Pál itt felemelte a szavát: „Atyámfiai férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el.” Majd elmondta, amit a zsidó vezetők tettek Jézussal Jeruzsálemben: elítélését és megfeszítését, feltámadását és azok tanúságtételét, akik találkoztak vele.

Tanúskodnak erről az atyáknak tett ígéretek is, melyeket a Szentírás őriz. „Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.”

Pál valószínűleg észrevette, hogy hallgatói egy része mit sem akar hallani ebből az evan­géliumból, s beszéde végén figyelmeztette őket hitetlenségük következményeire. Ők aztán gyorsan elhagyták a zsinagógát. Mások kérték Pált és Barnabást, hogy a következő szombaton is beszéljenek ezekről a dolgokról. Sokan követték őket a zsidók és az istenfélő prozeliták közül*.

A következő szombaton majdnem az egész város egybegyűlt, hogy Isten igéjét hallják. De amikor a zsidók (azok, akik egy hete sem akarták befogadni az igét) meglátták a tömeget, irigykedni kezdtek, és átkozódva Pál beszéde ellen fordultak. Pál prédikálásában nem a törvény, hanem a kegyelem került a középpontba.

Pál és Barnabás pedig bátran beszélt: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” (Vö. Ézs 49,6)

Amikor a pogányok ezt hallották, nagyon megörültek, és dicsőítették az Urat. Sokan hívőkké lettek közülük. Az Úr igéje pedig elterjedt Antiókhia körül az egész tartományban.

A zsidók azonban felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat* és a város előkelőit, s kiűzték Pált és Barnabást a határukból. Ők lerázták a lábuk porát ellenük*, és elmentek Ikóniumba. Az antiókhiai új hívők pedig megteltek örömmel és Szentlélekkel.

3. történet:

Pál és Barnabás — mintegy 150 kilométernyi gyalogút után! — Ikóniumba* érkezett. Ez a város már Likaóniában van. Ott is először a zsinagógába mentek, ahol olyan meggyőzően beszéltek, hogy zsidók és görögök közül egyaránt sokan lettek hívőkké. De azok a zsidók, akik nem fogadták el a tanításukat, felingerelték a város lakóit Pál és Barnabás ellen.

A feszült helyzet ellenére mégis itt maradtak egy ideig, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelme igéje mellett, jelek és csodák történtek. Az evangélium nem maradt gyümölcstelen.

Közben a város lakosságának egy része a zsidók mellé, másik része az apostolok mellé állt. Egy nap aztán összefogtak a vezetők, hogy a feldühített tömeget Pálék ellen uszítsák, s megkövezzék őket.

Pál és Barnabás ezt megelőzve elhagyták a várost, és Likaónia más városaiba menekültek, Lisztrába* (ami oda kb. 30 km), Derbébe (kb. 90 km) és környékükre, ahol szintén hirdették az evangéliumot.

Lisztrában csoda történt. Volt ott egy ember, aki születésétől fogva béna volt, nem tudott járni. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki felfigyelt rá, s észrevette, van olyan hite, hogy meggyógyuljon. Így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!” Erre az ember felugrott és járkált.

A körülöttük lévő emberek, látva ezt, likaóniai nyelven kiáltoztak: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban*!” Barnabást Zeusznak (Jupiter*), Pált pedig Hermésznek (Merkuriusz*) nevezték, mivel ő volt a szóvivő. A Zeusz-templom papja pedig bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, hogy áldozatot mutasson be nekik.

De mikor az apostolok ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva rohantak a tömeg közé, kiáltozva: „Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.”

Csak nagy nehezen tudták a tömeget lebeszélni arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.

De zsidók érkeztek Lisztrába Antiókhiából és Ikóniumból; Pál, Barnabás és az evangélium ellenségei. Rábeszélték a sokaságot, kövezzék meg Pált (a szóvivőt!), majd kivonszolták a városból, mert azt hitték, halott. Vagyis nem legális megkövezés (ítélet), hanem lincselés volt ez inkább. Pál a 2Kor 11,25-ben emlékezik erre az eseményre.

A tanítványok (városbeli hívek) nem hagyták Pált magára, aki egyszer csak felkelt, és visszament velük a városba. Másnap pedig továbbutazott Barnabással Derbébe.

Derbében az evangéliumot hirdetve Pál és Barnabás sokakat megnyert tanítványnak, majd visszatértek Lisztrába, onnan Ikóniumba és Antiókhiába. Mindenütt erősítették és bátorították a tanítványokat, hogy hűek maradjanak a hitben. Beszéltek róla, hogy sok háborúságon át kell bemenniük az Isten országába.

Gyülekezetenként elöljárókat, véneket (presbiterek) választottak. Mielőtt búcsút vettek volna, böjtöltek és imádkoztak a hívekkel, az Úrnak ajánlva őket.

Pizidián áthaladva eljutottak Pamfilia provinciába. Prédikáltak Pergé városában, majd a kikötővárosba, Attáliába mentek, ahonnan visszahajóztak Antiókhiába. Beszámoltak a gyülekezetnek, amely kiküldte őket, „milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre”.

Pál és Barnabás ezután hosszú időre Antiókhia gyülekezetében maradtak.

Jegyzetek:

Ciprus — Ciprus szigete a Földközi-tengeren található, nem túlságosan messze, kb. 100 km-re a parttól. Önálló római provincia volt, saját helytartóval (prokonzullal), aki Szergiusz Paulusz volt akkor.
A sziget, Antiókhia városához hasonlóan, a Kelet-Nyugat közötti kereskedelem központja volt. Vallási szokásaiban keleti és görög vonásokat egyesített. Pafosz, a vezetés székhelye, különösen ismerős volt Vénusz-templomáról, és az istennő kultuszához kapcsolódó „érzéki” ünnepségekről. Szalamiszban, a sziget keleti oldalán sok zsidó kereskedő lakott. Több zsinagógájuk volt.

Antiókhia — Igen fontos kereskedőváros volt Szíriában, az Orontész folyó mentén. A Kr. e. IV. szd-ban alapította Szeleukosz Nikátor, és a testvéréről, Antiokhuszról nevezte el. A Szeleukidák fővárosa volt.

Próféták és tanítók — A „próféta” fogalma az Új szövetségben kissé mást jelentett, mint az Ószövetségben. A próféta átadja azt, amit a Szentlélektől kap. Az ószövetségi prófétáknak többnyire Isten ítéletét kellett hírül adniuk Izraelről és/vagy a környező népekről, valamint megjövendölni a Messiás eljövetelét. Az újszövetségi korban elsősorban Isten igéjének kijelentői voltak a próféták, és csak néha-néha mondhattak próféciát a Szentlélek által, mint Agabus, aki az éhínséget adta hírül (vö. ApCsel 11,27-30).
A tanító olyan valaki, aki tanítja és vezeti a gyülekezetet (hasonló a zsidó rabbihoz, vagy a mai lelkészhez).

A negyedes fejedelemmel, Heródessel nőtt fel — Lehet, hogy Manaén anyja volt Heródes dajkája, szoptatója, de az is lehet, hogy Manaén a királyi család „bizalmasa” volt, tiszteletbeli címmel, akinek tekintélye volt az udvarban.

Elimás, a varázsló —E korban sok varázsló és varázslónő volt, a zsidók között is. Az Elimás arab szó, „mágus”-t, „bölcs”-et jelent. A keleti bölcseket is (Mt 2,1) eredetileg mágusoknak nevezték.

Pál — Római polgárként Sault a Pál név illette meg. Lukács az ApCsel-ben ezt a római nevet használja, mivel most Júdeán kívül, a hellenista világban van. Pál „kicsit” jelent, ami bizonyára a testtartásáról is mond valamit.

Kis-Ázsia — Ázsia nyugati félszigete, melyet északon a Fekete-tenger, nyugaton az Égei-tenger, délen a Földközi-tenger vesz körbe, keleten Szíriával határos, és Örményországig tart. A keresztyénség történetében fontos helyet foglalt el, Pál és segítőtársai sok gyülekezetet alapítottak itt. Azóta kevés hívő maradt. Az iszlám került a helyére. Ez a terület ma Törökországhoz tartozik. (Örményországban még van sok keresztyén.)
Pál korában ez a terület a rómaiak kezén volt, akik különböző provinciákra osztották fel. Hét ilyen önálló kormányzatú tartománya volt: Ázsia, Bitinia, Kappadócia, Likaónia, Galácia, Pamfilia és Cilicia. A missziói utakon más elnevezésekkel is találkozunk, melyek egy korábbi időszakhoz tartoznak. Pl. Frigia, Pizidia. Így Antiókhia (Pizidia) valószínűleg Galácia provinciában volt. A missziói utak legtöbb térképén mindkettő, a régebbi és újabb név is megtalálható. A történet elmondásakor használjuk inkább a „környéke, vidéke” kifejezést, amikor a régebbi megnevezésekkel találkozunk.

Prozeliták, pogányból zsidóvá lettek — A Mt 23,15 beszéli el, hogy az írástudók és farizeusok bejárják a tengert és a szárazföldet, hogy egy pogányt prozelitává tegyenek. A prozeliták valamikor pogányok voltak, akik a zsidó valláshoz csatlakoztak. Hogyha nem metélkedtek körül, vagy nem tartották meg a törvényt, akkor az udvar prozelitáinak hívták őket (a templomba csak a pogányok udvaráig mehettek); ha pedig teljesen a zsidósághoz csatlakoztak, akkor az „igazság prozelitáinak” neveztettek.

Tekintélyes istenfélő asszonyok —Feltűnő, hogy sok pogány (görög vagy görögül beszélő) asszony vonzódott a zsidó istentisztelethez. Könnyen megtehették, mivel nem kellett körülmetélkedniük, és nem volt szükségük a házastársuk beleegyezésére. A görög kultúrában az asszonyoknak nagyobb önállóságuk volt.

Lerázni a port a lábukról — Az Úr Jézus tanította erre a tanítványait: „Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyítékul ellenük.” (Lk 9,5; vö Lk 10,10-12)
Zsidó szokás volt lábukról a port eltávolítani, amikor egy pogány országot vagy területet elhagytak, hogy megtisztuljanak a pogányok tisztátalanságától. Az Úr Jézus csatlakozott ehhez a szokáshoz.

Ikónium — A város neve „kép”, „képecske”. Feltételezik, hogy nevét olyan képnek köszönheti, melyet a mítosz szerint Prométeusz csinált volna a bűneset után, és amit a szél életre keltett. A város egy időre Likaónia fővárosa volt, és ma Koniának hívják.

Lisztra — Likaónia területén lévő város, 5-6 órányi járásra Ikóniumtól; római telepesek is laktak ott, akik egyfajta katonai arisztokráciát képviseltek. Amikor egy magasabb rangú római tiszt nyugdíjba ment, kapott egy földbirtokot, hogy abból éljen.
Lisztrában tért meg az ifjú Timóteus is, valószínű, hogy a város első meglátogatása alkalmával. Pál második missziói útja folyamán ismét eljutott Lisztrába, akkor esik szó róla: „Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány…” (ApCsel 16,1kk). Tehát akkor már hívő volt.

Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban — Ez a gondolat Philémon és Baukis mítoszán alapul, amit Ovídiusz, híres latin költő, Augusztus császár kortársa őrzött meg. Philémon, egy idős ember és a felesége, Baukis vendégszeretettel fogadták Zeuszt és Hermészt (latinosan Jupiter és Merkuriusz), miután hiába próbálkoztak gazdagoknál és előkelőeknél fedelet kapni, mint fáradt utasok. Büntetésül az egész vidéket víz sodorta el, csak Philémon háza maradt meg, és pompás templommá változott. Zeusz Philémon két kívánságát teljesítette. Ő és a felesége templomőrizők lettek, s egyszerre haltak meg. Philémon tölgyfává változott, Baukis pedig hársfává.
A görög mitológiában gyakran találkozunk azzal, hogy az istenek emberi alakban jelennek meg, amiből sokat megörökítettek a műalkotások.

Jupiter — A római főisten, a mennyei atya; ő rendelkezett a világ sorsával; Rómát különösen is oltalmában tartotta, ott volt a temploma. A görögök a főistent Zeusznak hívták. Az ApCsel görög alapnyelve nem Jupiternek, hanem Zeusznak nevezi.

Merkuriusz — A rómaiaknál a kereskedelem istene; ugyanaz, minta görögöknél Hermész, az istenek követe és szószólója. Az ApCsel görög szövegében Hermész a neve

Énekek:

Református énekeskönyv: 67; 72:6.10; 89:7.20; 133; 251:1.3; 370:1; 396; 397
Jertek, énekeljünk: 134; 166; 239; 247:1-2
Harangszó: 35; 45; 46; 47
Dicsérjétek az Urat!: 5; 67; 146; 151; 159:1-3
Erőm és énekem az Úr: 12; 26; 32; 46; 82; 115; 127; 128; 129

Megjegyzések:

„Menjetek el… tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19) — Az Úr Jézus missziói parancsát már korábban is gyakorolták a Jeruzsálemből elmenekült gyülekezeti tagok. Fülöp evangélista pl. gyülekezetet alapított Samáriában. De a misszió igazán Barnabás és Saul Antiókhiába küldésével kezdődött, majd teljesedett ki.
Látjuk tehát, hogy a missziói parancsot magánszemélyként is gyakorolják keresztyének, s a gyülekezet is megteheti, ha a Szentlélek ösztönzi erre. Minden hívőnek magának kell megértenie e feladatot, s megtennie, ami lehetőségében áll. Hogy missziót végezzen, evangélizáljon az Úr Jézus nevében. Még ha ő maga nem is tudna „útnak indulni” az evangéliummal, bekapcsolódhat más módon, akár valamilyen adományt elküldve missziói vagy evangélizációs célokra. Áldott az a gyülekezet, mely magáénak tekinti ezt a feladatot.

Az evangélium ellenállást vált ki — Jézus előre megmondta, hogy az evangélium kijelentése sok embernél ellenállásba fog ütközni. Elimás esetében Pál — a Szentlélek vezetésével —felvette a harcot a gonosszal. Szergiusz Paulusz így lett meggyőzve az evangélium ügyének. Máskor viszont egyszerűen ott kell az ilyen embereket hagyni, elmenni arról a helyről, lerázva a port „ellenük” a lábakról (vö. Lk 9,5). Pál és Barnabás ismerte ezt a kijelentést. Vigyázzunk rá, hogy az „ellenük”, Isten igéjének ítéletét fejezi ki. Nem nekünk kell ítélkezni. (Vö. Mt 7,1-5)

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Dicséret, imádat, sztárkultusz — Mit kezdjünk velük? (***)

Történelem (Egyháztörténelem) / Földünk és környezetünk (Földrajz)

• Magyar misszionáriusok: Babos Sándor kiküldése Mandzsúriába. (***)
• Térképhasználat: az első missziói út állomásai. Rajzos térképvázlat készítése. Ugyanezek a helyek mai földrajzi térképen. Távolságmérés vonalas mérték segítségével. Útiterv készítés. (***)
• Lisztra maradványai: szemelvény H. V. Morton: „Pál apostol nyomában” c. könyvéből. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Történelem

• Útinapló írása Barnabás nevében: eseményvázlat személyes megjegyzésekkel. (***)
• Istenalakok a görög-római mitológiában. Zeusz/Jupiter, Hermész/Merkur. Philémon és Baukisz mítosza. (***)

Vázlat:

1. történet:
Antiókhia (Szíria)
Krisztus gyülekezete („keresztyének”)
Barnabás elhívja Sault (Tarzuszból)
együtt tanítanak

missziós gyülekezet:
Barnabást és Sault küldik ki
Saul = Paul
János Márk is velük (Barnabás unokaöccse)

Ciprus: Szalamisz, Páfosz
Szergiusz Paulusz helytartó
Elimás a mágus (Bar-Jézus)
megpróbálja a helytartót visszatartani a hittől
büntetés: átmenetileg megvakul
Szergiusz Paulusz hisz a tanításban

2. történet:
Ciprusról Kis-Ázsiába
János Márk visszatér

Antiókhia (Pizidia) — zsinagóga (beszéd)
zsidók és prozeliták követik őket
következő szombat — pogányok is
zsidók irigykednek — apostolok ellen szítanak
távozás Ikóniumba

3. történet:
Ikónium — zsinagóga
zsidók és görögök lesznek hívőkké
vezetők az apostolok ellen
menekülés Lisztrába

Lisztra — béna meggyógyítása
„Zeusz” és „Hermész”
pap: áldozati állat
Mi is emberek vagyunk!
zsidók (Antiókia és Ikónium) fölizgatják a tömeget
Pált megkövezve a városon kívülre viszik
Pál föláll és visszamegy a városba
irány Derbé

Visszaút: Derbé — Lisztra — Ikónium — Antiókhia — Pergé — Attália — Antiókhia (Szíria)
a gyülekezetekben: presbitereket választanak

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!