A Szentlélek

6. Lélekjelenlét, lélek súgta jelentés

, ,
TÉMA CÍME: Amit hallotok BIBLIAI TÖRTÉNET: Megnyílt fülek az első pünkösdön (ApCsel 2,1–41) A Szentlélek megjelenése mindent megváltoztatott a tanítványok életében. Nehéz megérteni, hogy miről is van szó, ha csak a külső jelekre figyelünk. Hiszen a pünkösdi csoda abban a formában csak egyszer történt meg. Nem szélzúgásra, lángnyelvekre és univerzális tolmácsra kell várnia tehát a mai tanítványoknak, hanem a Lélek jelenlétére.
Lucas Aguirre: A gondolat

5. Történetek és életjátékok

, ,
TÉMA CÍME: Amit hallotok BIBLIAI TÖRTÉNET: Megnyílt fülek az első pünkösdön (ApCsel 2,1–41) „Leesett neki a tantusz”, mondjuk régi telefonos képpel, ha valaki hirtelen rájön, ráeszmél valamire. Ilyenkor általában „felébred”, vagyis a hirtelen megértett gondolat élénkítő, pezsdítő hatással van.
Fele sem igaz

4. Jelentéstotó

, ,
TÉMA CÍME: Amit hallotok BIBLIAI TÖRTÉNET: Megnyílt fülek az első pünkösdön (ApCsel 2,1–41) Állíts össze „Fele sem igaz” jellegű totót a bibliai történetben (vagy korábbi történetekben) szereplő szavak, kifejezések jelentéséhez. A vicces és szójátékos megoldások közé érdemes jelentésben közel álló megoldásokat is keverni. Így a játék, ha jól sikerül, szellemi pezsgéssel jár, ébresztően hat.
Szó

3. Szóhajtogató, szófejtegető

, ,
TÉMA CÍME: Amit hallotok BIBLIAI TÖRTÉNET: Megnyílt fülek az első pünkösdön (ApCsel 2,1–41) A mindennapi életben is előfordul, hogy nem értjük egymást, hogy le kell fordítani valamit „magyarról magyarra”. A Biblia és az egyházias beszéd esetében is gyakran mondjuk, hogy „kánaáni nyelven” szól, vagyis számunkra érthetetlen szavakkal, kifejezésekkel van tele. Fejtsük meg, fordítsuk le játékosan néhány ilyen „kánaáni” szó, kifejezés értelmét.
Fülbesúgó

2. Hegyezd a füled

, ,
TÉMA CÍME: Amit hallotok BIBLIAI TÖRTÉNET: Megnyílt fülek az első pünkösdön (ApCsel 2,1–41) Ismerős a fülbesúgó játék, amikor egy-egy mondatot, üzenetet kell a csapatnak fülbe súgva továbbadnia. Mi jön ki a végére? A csapat utolsó tagja hangosan mondja ki, ami eljutott hozzá.
Hallgatózás

1. Mit hallasz?

, ,
TÉMA CÍME: Amit hallotok BIBLIAI TÖRTÉNET: Megnyílt fülek az első pünkösdön (ApCsel 2,1–41) Adj ki hangokat különböző tárgyakkal, eszközökkel... Meg tudják-e mondani a gyerekek hang alapján, hogy mit hallottak?
Mennybemenetel

6. Mit látnak szemeim?

, ,
TÉMA CÍME: Amit láttatok BIBLIAI TÖRTÉNET: Tanúságtétel és mennybemenetel (ApCsel 1,1–11) Vajon mennyire megbízható a szemünk, ha lát valamit? Mennyire látunk a dolgok mélyére? Mennyire tudjuk szemtanúként továbbadni a valóságot?
Tanúk

5. Nem hiszek a szememnek

, ,
TÉMA CÍME: Amit láttatok BIBLIAI TÖRTÉNET: Tanúságtétel és mennybemenetel (ApCsel 1,1–11) Előfordul, hogy az ember olyasmit lát, hogy a saját szemének se akar hinni. Ilyenkor könnyen kicsúszik a száján a szólás: „Nem hiszek a szememnek”, vagy csak: „Nem hiszem el!”
Tanúk

4. Szemtanúk vallomása

, ,
TÉMA CÍME: Amit láttatok BIBLIAI TÖRTÉNET: Tanúságtétel és mennybemenetel (ApCsel 1,1–11) Tanúim lesztek, mondta Jézus a tanítványainak, aztán a szemük láttára eltűnt egy felhő mögött. Jézusnak is tanúkra – szemtanúkra – volt szüksége, hogy általuk hirdethesse, adja hírül az igazát. Képzeljétek el, hogy vallomást tesznek a szemtanúk, mintha egy bírósági tárgyaláson lennének...