52. Izráel Refídímben (víz a sziklából); harc Amálékkel
Üzenet:
* Isten gondoskodik vízről, győzelemről.
* Hogyan kérsz az Úrtól: hálaadással vagy követeléssel?
Előzmények:
Miután Máránál a keserű víz édessé változott, és Élim oázisában megpihentek, megérkeztek a zsidók Szín pusztájába. Ott zúgolódtak, mert a kenyér elfogyott, és húst sem tudtak enni. Isten azonban gondoskodott róluk: húsként fürjeket, napi kenyérként pedig mannát kaptak.
Első történet:
Ahogyan a 4Mózes 33-ból láthatjuk, a zsidók megérkeztek tizenegyedik táborhelyükre. Ez Refídím volt Szín pusztájában, a Sínai- (vagy Hóreb-)hegy közelében. Nem találtak ivóvizet Refídímben, ezért a nép Mózesre támadt: „Adj nekünk vizet, hogy ihassunk!” S kihívóan kérdezték: „Közöttünk van-e az ÚR vagy sem?” (7. v.)
Mózesnek nagyon igaza volt, amikor így válaszolt: „Miért szálltok perbe velem? Miért kísértitek* az URat?” Már korábban is mondta nekik, hogy ne őhozzá forduljanak a kívánságaikkal. Bátran forduljanak az Úrhoz. De vigyázzanak, nehogy az Úr türelmét békétlenségükkel próbára tegyék. Hiszen oly hűségesen gondoskodott népéről eddig, ne kételkedjenek most sem.
Ám a nép mit sem törődött Mózes figyelmeztetésével. Újra elégedetlenkedtek: „Azért hoztál föl bennünket Egyiptomból, hogy most szomjúsággal ölj meg minket gyermekeinkkel és jószágunkkal együtt?!” Ez a komoly vád látszólag Mózes ellen irányult, de rejtetten Isten ellen is. Tömeggyilkosoknak tartották őket, rosszabbnak, mint a fáraót és rabszolga-felügyelőit. A nép tehát minden bizodalmát elvesztette. A korábbi szabadulás eszükbe sem jutott már. A mannát, melyet a hét hat napján át oly csodálatosan eléjük terített Isten, megszokták már. Elfeledték, hogy Mózes és Áron életüket kockáztatták a népért Egyiptomban azzal, hogy újra meg újra a fáraóhoz mentek. Növekvő gyűlölettel támadtak Mózesre. Nem sok kellett hozzá, hogy megkövezzék saját vezetőjüket.
Mózes a végére jutott bölcsességének. Újra az Úrhoz menekült imádságában: „Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek!”
Az Úr válasza egyértelmű. Mózes menjen a Hóreb sziklájához, és vigyen magával a nép vénei (vezetői) közül tanúkat. Botjával, amellyel a Nílusra ütött, üsse meg a sziklát, és víz fakad a sziklából, a nép pedig ihat. (Megjegyzés: Mózes újra a Hóreb/Sínai-hegynél van, ahol az égő csipkebokor mellett azt a feladatot kapta az Úrtól, hogy vezesse ki a népet Egyiptomból. Mózes tudta, hogy az Úr melyik sziklára gondolt.)
Úgy történt, ahogy az Úr mondta. Amint Mózes Isten botjával a sziklát megütötte, víz ömlött abból. Föltételezhetjük, hogy ez a vízforrás nem apadt el addig, amíg Izráel a Sínai mellett maradt. Azt olvassuk ugyanis, hogy később Mózes a porrá tört aranyborjút vízbe szórta, és megitatta a néppel (2Móz 32,20 – 55. lecke).
E helynek, ahol a nép az Urat kísértette, Mózes a Massza és Meriba nevet adta. „Massza” jelentése „kísértés”, „Meriba” „küzdelmet” jelent. A Zsoltárok könyvében is találkozunk egy figyelmeztetéssel: nehogy megkeményítsük magunkat, ahogyan a nép tette Masszánál és Meribánál (Zsolt 95,8), de a Zsolt 81,8 is erre az eseményre emlékeztet.
Második történet:
Közeledett az első ellenség! Azaz nem is új, hanem egy régi ellenség. Az amálékiek*, Ézsau leszármazottai támadtak a zsidókra, amikor ezek úton voltak Refídímből a Sínai-hegyre.
E sivatagi nép természetesen nagyon jól tudta, hogy a zsidók a rokonaik. Azokat az ígéreteket, amelyeket Isten tett Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, mint ősatyáknak, ők nagyon is jól ismerték. Emlékezniük kellett arra, ahogyan ősüket az izráeliták őse megcsalta, s ahogyan az elsőszülöttségi áldás birtokába jutott Jákób. Valószínűleg arról is hallottak, hogy mit szenvedett Izráel Egyiptomban, s hogy milyen csodákkal mentette meg, és vezette őket az Úr. Ám ahogy Ézsau gyűlölte Jákóbot, ugyanúgy éreztek az utódok is. S mint harchoz szokott nép (vö. többek között Bír 3,13), lecsaptak a gyanútlan zsidókra. Bátran tehették, hiszen az izráelitáknak nem volt gyakorlott katonasága. Még soha nem vettek részt harcban.
Amálék pedig meg akarta akadályozni, hogy az Úr Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett ígéretei beteljesedjenek.
Gyáva módon támadtak. Az 5Mózes 25,17–19-ben olvassuk, hogyan emlékeztette Mózes erre a népet: „…amikor (Amálék) találkozott veled útközben, és levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak, mert fáradt és kimerült voltál, az pedig nem félt az Istentől.” Vagyis váratlanul hátba támadta a népet, valószínűleg estefelé, mikorra elfáradtak. Ez abból is kiderül, hogy Mózes csak másnap reggel adott jelt az ütközetre. Megbízta segítőjét, Józsuét, hogy válassza ki a legbátrabb férfiakat, és vonuljon az ellenség elé. „Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja* a kezemben lesz” – ígérte Mózes.
Nem beszélt csodáról, mint a Vörös-tenger mellett: „Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14,14) Nem, megparancsolta a támadást, pedig tudhatta, semmi esélyük az amálékiek harcedzett seregével szemben. Izráel nem kiszolgáltatott rabszolganép volt többé, hogy hagyja magát korbács által uralni.
Másnap Mózes Áronnal és Húrral együtt felment az egyik szomszédos dombra. Amíg Mózes a botját felemelve tartotta, a csatában Józsué és az emberei voltak erősebbek. Amikor Mózes karja fáradt, és a botot leeresztette, Amálék lett erősebb. Ezért Mózest egy kőre ültették. Majd Mózes két oldalára álltak, és tartották a karjait. Így nem ereszkedett le a bot, míg a nap le nem szállt. „Így győzte le Józsué Amálékot és annak hadát fegyverrel.” Így vezette az Úr győzelemre népét.
Amáléknak nem sikerült a terve, Izráel Istenének az ígéretei beteljesednek. Gondolj csak az eljövendő Megváltó ígéretére, aki Izráelből származik majd.
Az Úr parancsot adott Mózesnek, hogy ezt az eseményt írják le egy könyvbe. Józsuénak is – aki Mózes utóda lesz majd, s amit Mózes most nem tud még – emlékeznie kell minderre. Miért kell az amálékiek támadását a nép krónikájában megőrizni? Mivel „Amáléknak még az emlékét is eltörlöm az ég alól!” Amit úgy kell tekintenünk, mint egy ezután következő feladatot Izráel utódai számára.
Mózes hálából oltárt épített, s ezt a nevet adta neki: „Az ÚR az én hadijelvényem (lobogóm).” A hadijelvényt, lobogót a sereg előtt vitték a csatába. Az Úr önmaga ment jelként, zászlóként a sereg előtt, és vívta ki a győzelmet. Mi már tudjuk, hogy a győzelem bűnön, ördögön, halálon majd a Megváltó, Jézus Krisztus által teljesedik be.
Mózes következő szavait nehéz megérteni: „Mivel kezet emelt az ÚR trónusára, harcolni fog Amálék ellen az ÚR nemzedékről nemzedékre.” E prófécia első része valószínűleg Isten hatalmára utal, aki irányít mindeneket. A második rész pedig arra az örök harcra, mely az Úr és Amálék között zajlik, aki nem nyugszik bele Jákób különleges áldásába ősatyjuk, Ézsau helyett (vö. 24. lecke).
Jegyzetek:
Kísértés – (vö. Megjegyzések) – Az 5Móz 6,16 szövege még egyszer megemlékezett az izráeliták Masszánál elkövetett bűnéről: kísértették az Urat. Az Úr Jézus a pusztában ezzel válaszolt a Sátánnak: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4,7)
Amálékiek – „Kotorászó nép”. Amálék Jákób ikertestvérének, Ézsaunak az utóda volt, s családjában a kívülálló szerepét játszotta. Elifáz fia volt, aki Ézsautól és Adától származott. Anyja ágyas („másodrangú feleség”), – Timnának hívták (1Móz 36,12). Az ágyasok fiát általában nem tisztelték. Nem örököltek. Csoda, hogy Jákób ágyasait, Bilhát és Zilpát elfogadták. Jákób ugyan megáldotta őket halálos ágyán, de ez nem sok jót ígért számukra. A semmibe vett fattyú jó példája a gileádi Jefte, akinek féltestvérei születvén, mennie kellett (Bír 11,1–2).
Amálék, Ézsau unokája elkülönült Ézsau többi leszármazottjától, az edómiaktól, és külön népet alkotva a „Délvidéken” élt (4Móz 13,29), körülbelül ott, amit ma Negev-sivatagnak hívnak. Először Bálám hívta e népet a 4Móz 24,20-ban „népek elejének”, vagyis egy ősrégi népről van szó. Az amálékieket először az 1Móz 14,7 említi, amikor Kedorláómer és szövetségesei megtámadták őket. Ezek az amálékiek beduinok voltak. A pusztában vándoroló, marhatartásból és zsákmányolásból élő harcos, rabló nép. A zsidókat sokszor háborgatták, különösen a Bírák korában. Ám korábban is megtámadták őket, amikor a nép Isten parancsa ellenére akart bevonulni Kánaánba (4Móz 14,45).
Az amálékiek mindig egy speciális taktikához ragaszkodtak. A Bír 3,12–14-ben olvassuk, hogy ők a móábiakkal együtt 18 évig nyomták el Izráelt. Ám amikor Éhúd tízezer móábit vert le, egyetlen amálékiről sem olvasunk. Vajon időben elmenekültek? A Bír 6,3-ban találkozunk a nevükkel újra a midjániakkal együtt. Gedeon veri le a midjániak erős seregét, de levert amálékiakról itt sem hallunk! Vajon megint időben kereket oldottak? Ugyanebben a korban olvasunk még amáléki megszállásról Efraim területén (vö. Bír 5,14; 12,15). Lehet, hogy csak felderítést végeztek?
Miután Saul király legyőzte őket (vö. 1Sám 15; 96. lecke), Dávid mért rájuk végső csapást (vö. 2Sám 8,12), s ezután már ritkán hallunk róluk. Bár Hámán (Eszt 3–8) is az amáléki Agág király leszármazottja (1Sám 15) volt, aki eltervezte a zsidók elpusztítását a Perzsa Birodalomban.
Feltűnő a 4Móz 24,7 szövegezése: „Királya hatalmasabb Agágnál, és fölemelkedik királysága.” Az Agág itt inkább az amáléki királyi cím.
Fölemelt bot – A fölemelt bot Isten hatalmának látható erejét szimbolizálja. Ám nem magát a botot kell értékelni. Mint ahogy nem a rézkígyó gyógyította meg a kígyómarást (vö. 4Móz 21,4–9; 63. lecke), hanem a hittel föltekintés. Isten akarta ezt a jelet fölhasználni, éppúgy, mint Mózes botját, hatalmának érzékeltetésére. Ahogyan Sámson ereje sem hosszú hajában volt, mégis legyőzhették a filiszteusok, amikor levágták a haját (vö. Bír 16,4–21; 83. lecke).
Énekek:
Református énekeskönyv: 68:1–2; 78:8; 84:3; 273:1.7–8.10; 390; 393; 471; 479:1.3
Jertek, énekeljünk: 68:1–3; 68:1–3; 117; 161; 168; 230:2–3
Harangszó: 41; 49:1–2.6–7; 52:2.4; 53:6–7
Dicsérjétek az Urat!: 35:1–3; 41; 44:1.3; 48:1.7–8.10; 53:2.4
Erőm és énekem az Úr: 19; 33; 103; 101
Megjegyzések:
Istenkísértés – Nehéz téma a gyerekeknek. Itt azt jelenti: vakmerőséggel próbára tenni Isten türelmét, valamit elvárni tőle, ami lehetetlen. A Sátán, a kísértő hasonlóképpen tett (Mt 4,1–11), amikor Jézust a pusztában kísértette. Hogyan lehet Istent kísérteni? Pl. azzal, hogy imádságban olyat kérünk, ami emberileg lehetetlen, és nem Isten szerinti. Óvakodjunk hát attól, hogy rákényszerítsük, mutassa meg mindenhatóságát! Ezzel kapcsolatban utalhatunk arra is, hogy az életünkkel sose bánjunk könnyelműen.
Az Úr harcolt népéért – Most is úgy van, hogy az Úr Isten harcol a népéért. Az Ószövetségben ez Izráel népét jelentette, erre fontos felhívni a gyerekek figyelmét. Az a szövetség, amit az Úr kötött Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, az „örök szövetség” (Zsolt 105,8), ami az Újszövetségben minden hívőre vonatkozik. Az Úr tehát ma egyházáért harcol, s ebbe a földön élő hívő keresztyének mind beletartoznak. Nem fegyveresen vezeti a harcot, hanem Isten Lelke által, Krisztus által a mennyben. Így írta valaki egyszer: „Krisztus drága áron vett gyülekezetének az ügye biztonságban van a közbenjáró főpap kezében, aki az övéit e rövid élet harcaiban védelmezi és megőrzi. Ő győzött bűnön, halálon és Sátánon örök győzelemmel.” „Agág”-októl sem kell félnünk. „Miért éljünk szégyenkezve és félelemben?” Így kell érte(lmez)nünk a 4Móz 24,7-et is: „(Izráel) királya (Krisztus) hatalmasabb Agágnál (Isten ellenségeinél), és fölemelkedik királysága (Krisztusé).”
Így bátorítsuk Isten igéje alapján a fiatalokat!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
- Mi a különbség a kérés és a követelés, követelődzés között? Hogyan kérjünk panaszkodás és kényszerítő ráhatás nélkül? (***)
Történelem
- A zsidó nép vándorlása a pusztában. Rajzos térképvázlat folytatása nagy méretben, a következő állomáshely és a főbb események jelölésével. (***)
Magyar nyelv és irodalom
- A magyar ábécé gyakorlása: bibliai betűrejtvény megfejtése. (**)
- Találós kérdések a víz témakörében. (**)
- Kölcsey Ferenc: Himnusz c. versének történelemszemlélete. Párhuzam a zsidó nép történelmével. (***)
- Tömör, hírszerű „hadijelentés” írásban Izráel és Amálék küzdelméről. (***)
Természetismeret (Környezetismeret)
- A víz szerepe az élőlények, az ember életében. A víz mint életfeltétel. A víz felhasználása. A víz tisztaságának óvása. (**)
Vizuális kultúra (Rajz)
- A víz az ember életében (felhasználási lehetőségei). Képi megjelenítés rajzzal vízcsepp formájú rajzlapon. „Vízcseppkiállítás.” (**)
- Jelvénykészítés: a Krisztushoz tartozás képi jelben való ábrázolása. (***)
Vázlat:
Refídím – a nép zúgolódása
víz a sziklából
Amálék – támadás orvul
Józsué vezeti a harcot
Mózes felemelt keze
„Az Úr az én hadijelvényem”
örök harc Amálék ellen
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!