A zsidóknál miért ősszel van újév?

Az ókorban az emberek többsége falun lakott, mezőgazdasággal foglalkozott, így az év ritmusát a természet rendje szabályozta. A mi naptárunk a régi római naptárból alakult ki. Itália éghajlata hasonló a miénkhez, de mivel délebbre van, a tavasz hamarabb érkezett, március elején már nyíltak a gyümölcsfák, ekkor kezdték a veteményezést, ezért az év kezdetét is innen számították, március volt az első hónap.

Mai naptárunkban néhány hónap neve őrzi ezt a beosztást. Október jelentése: „nyolcadik hónap” a latin octo – nyolc szóból ered; ebből jön az oktáv szavunk is. Ennek megfelelően december a tizedik hónap a latin decem – tíz szóból, ez is több idegen szóban előfordul.

Újévi üdvözlet

Kánaán földjén más volt az éghajlat, mivel délebbre van. A hosszú és száraz nyár csak az aratásra volt alkalmas, télen nem volt fagy, ősszel és tavasszal volt egy esős időszak, amit korai és kései esőnek neveztek. A mezőgazdasági év kora ősszel kezdődött, és ennek megfelelően innen számolták az év kezdetét is. A zsidóság a saját naptárát a szétszórattatásban is megőrizte, ráadásul a Bibliában található időadatok és nemzetségtáblázatok alapján tartják számon az éveket a teremtéstől folyamatosan. Ebben az évben a zsidóknál a mi naptárunk szerint 2018. szeptember 9-én este az 5779. év kezdődik.

Mikor Izrael és Júda az önállóságát elvesztette, a zsidóságnak alkalmazkodnia kellett az asszír-babiloni birodalmak rendjéhez is: A polgári év kezdete így náluk is tavaszra esik, Niszán (Ábib) hónapra (3Móz 23,5), ám ennek első napját nem tekintik ünnepnek. A vallási életben az őszi, Tisri hónap (a hivatalos naptár szerint a hetedik hónap) maradt az év kezdete (Rós hásáná), ezt tették a kürtzengés ünnepévé (3Móz 23,24).

Sófár: egyszerű kosszarv, melyet kürt módjára szólaltatnak meg

A zsidóknál nem szokás a zajos óévbúcsúztatás, inkább csendben, családi körben ünnepelnek. Hálát adnak a teremtésért a Teremtőnek, a zsinagógában az egyévi rendbe beosztott szentírási szakaszok hetenkénti felolvasását ilyenkor kezdik újonnan, amit azzal jeleznek, hogy megfújják a sófárt, a kosszarvból készült kürtöt.

A kosszarv arra a kosra emlékezteti őket, amelyet Ábrahám kapott Istentől, hogy azt áldozza fel Izsák helyett: „Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.” (1Mózes 22,13) – Izsák születésének és megkötözésének története minden újévkor előkerül, hogy Isten jelenlétére emlékeztessen, a sófár hangjával együtt.

Sófárt fújó izraelita férfi

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár