Pages Navigation Menu

341-342. Második missziói út (3): Pál Athénben és Korinthusban

Üzenet – Téma:

* Isten nemzetsége vagyunk: Őhozzá tarto­zunk.
* Az ismeretlen Istent te megismerheted.
* Isten szolgáival van a nehézségek között is.

Előzmények:

Pál, Szilász és Timóteus Filippiből Thesszalonikába utaztak, ahol először a zsinagógában jelentették ki az Úr igéjét. Jó néhányan hittek a zsidók és görögök közül is. Sokan azonban ellenük fordultak a zsidók közül, és megpróbálták őket elítéltetni. Jázon kezességet vállalt értük.

Pál, Szilász és Timóteus tovább utaztak Béreába, ahol ugyancsak sokan tértek meg. Tesszalonikai ellenségeik utánuk jöttek, hogy ellenük fordítsák a népet. Pál elutazott Athénbe. Szilász és Timóteus később ment utána.

1. történet:

Míg Pál Athénben* Szilászra és Timóteusra várt, „háborgott a lelke”, amikor látta, hogy a város menyire bálványimádó*. Zsidókkal és a zsidókhoz csatlakozott istenfélőkkel beszélgetett a zsinagógában. A piacon (főtéren) pedig sok-sok emberrel naponta.

Epikureus és sztoikus bölcsek* is voltak Athénban. Beszélgettek Pállal. Néhányan azt kérdezték közülük: „Mit akarhat ez a fecsegő (betű szerint: „madárka, amelyik fölszed mindent”; de lehet „pletykafészek”, vagy „kontár” jelentése is) mondani?” Mások azt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Pál Jézusról és az Ő feltámadásáról prédikált.

Az athéniakat és a városban élő jövevényeket akkoriban főleg az újdonságok érdekelték. A tudásra kíváncsiak magukkal vitték Pált az Areopagoszra, és megkérdezték tőle: „Megtud­hatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.”

Pál ekkor kiállt az Areopagosz* közepére, ahol a szónok helye volt, és beszédbe kezdett: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK*. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.”

Nem az athéniek bálványimádásáról beszél, hanem dicséri őket, amiért olyan vallásosak. Keresi a kapcsolópontot, ami jelen esetben az „ismeretlen Isten”. Tudja, hogy az athéniek vallási gondolkodásából mi hiányzik, ezt a hiányt jött ő betölteni az egyedül igaz Istenről szóló híradással.

Úgy mutatja be Istent, minta világmindenség teremtőjét, aki „nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára”, hiszen Ő ad életet mindenkinek. Nem a véletlen vagy nem a sors uralja tehát a világot, mint azt az epikureusok vagy a sztoikusok gondolták.

Isten minden nép Istene, Ura az egész földgolyónak, az egész emberi nemzetséget „egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent”. Aki nincs messze, hisz mindannyian „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”.

Még egy görög költőre is hivatkozik: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”* Akkor hogyan lehetne bármi szoborhoz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség? A görög kultúra fellegvárában ezt kimondani nagy bátorságra vallott. Hogy mer valaki ilyet mondani annyi bálványszobor és templom között? És Pál folytatja: Isten elnézte ugyan a tudatlanság időszakait, de most megtérést hirdet minden embernek. „Azért rendelt (mutatott) egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”

Amikor az athéniak Pált a halottak feltámadásáról hallották beszélni, egyesek gúnyolódni kezdtek, mások azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.” Ami kb. annyit jelent: majd ha mi is feltámadunk, vagyis soha. A görög bölcseknek a halálból való feltámadás ugyanis teljesen lehetetlen és abszurd gondolat volt. Ráadásul a testet alacsonyabb rangúnak tartották, s inkább megszabadulni akartak tőle a halál által.

Pált a gúnyos fogadtatás mentette meg. Egyszerűen nem vették őt komolyan. Beszéde ezzel véget ért, csöndben távozott. Mégsem volt teljesen eredménytelen a prédikálása, mert néhányan hívővé lettek, köztük Dioniziosz, az areopagiták udvarának egyik tagja, s egy Damarisz nevű asszony.

2. történet:

Athénből Pál Korinthusba* ment, az Akhája nevű római provincia tóvárosába. Ott Akvilával és annak feleségével, Priszcillával* találkozott, akik Pontusz* környékéről származó zsidó keresztyének voltak. Akvila sátorkészítő, mint maga Pál is. Mivel náluk folytathatta mesterségét*, hozzájuk költözött, s együtt dolgozott velük.

Akvila és Priszcilla nemrégiben hagyták el Rómát, mivel Klaudiusz császár megparancsolta, hogy minden zsidó távozzon Rómából*.

Pál minden szombaton elment a zsinagógába. Eleinte jó visszhangja volt prédikálásának.

Aztán Szilász és Timóteus is megérkeztek Thesszalonikából, s Pál attól kezdve teljesen az ige hirdetésének szentelte magát.

Bizonyságot tett arról, hogy Jézus a Krisztus (=Messiás). Ez heves ellenállást váltott ki a zsidókból. Szidalmazták Pált, aki megtelt szent haraggal, s keleti szokás szerint lerázta ruhájáról a port (ugyanaz történik, mint amikor a lábáról veri le a port), és azt mondta a gúnyolódóknak: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” (Vö. Ez 3,18 és 33,8) Ez az átok nem azért érte őket, mert nem fogadták el a feltámadott Üdvözítőről szóló tanítást, hanem mert kigúnyolták Őt. Ezzel eljátszották azt az előjogot, hogy elsőként találkozzanak az evangéliummal.

Pál ettől kezdve Jusztusz házában prédikált, aki istenfélő ember volt (prozelita vagy zsidó feleségű görög), s aki a zsinagóga mellett lakott. Pál prédikálása megáldatott, mivel a zsinagóga vezetője, Kriszpusz (a neve: „göndörhajú”) az egész családjával együtt hitt és megkeresztelkedett. Sok korinthusi, aki eljött Pál prédikálását hallgatni, szintén hitt és megkeresztelkedett.

Egyik éjjel az Úr látomásban így szólt Pálhoz: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” Micsoda bátorítás volt ez Pálnak! Másfél évig maradt még ott, és hirdette Isten igéjét Korinthusban.

Közben Gallió* lett Akhája helytartója (prokonzul), aki a fővárosba, Korinthusba jött. A Pált gyűlölő zsidók megragadták a lehetőséget, hogy az új prokonzulnál megvádolják. Pált az ítélőszék elé hurcolták, s a következő vádat emelték ellene: „Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.” Pál védekezni akart, de Gallió maga hárította el a vádolókat, nem akarta tovább hallgatni őket: „Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.”

Kiutasította a vádaskodókat a törvényszék elől. A jelenlévők erre ellenük fordultak, s ütlegelni kezdték a zsinagóga (új) vezetőjét, Szószthenészt a törvényszék előtt. Gallió — igazi sztoikusként — mit sem törődött ezzel.

Az éjszakai bátorítás, amit Pál az Úrtól kapott, ez által is igazolódott.

Pál ,jó néhány napig” maradt még Korinthusban. Majd elbúcsúzott az atyafiaktól, és (Korinthus kikötőjéből, Kenkreából) Szíria felé hajózott. Akvila és Priszcilla is vele utazott. Pál Kenkreában megnyíratta a fejét, mert fogadalma* volt.

Előbb Efezusba mentek, ahol Pál beszélt a zsinagógában a zsidókkal, de nem maradt ott, bármennyire is marasztalták. Így búcsúzott el tőlük: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja.” Akvila és Priszcilla Efezusban maradtak.

Pál rövid utazás után Cézárea kikötőjébe érkezett, ahol köszöntötte a gyülekezetet. Majd tovább utazott a gyülekezetbe, mely küldte, a szíriai Antiókhiába.

Feltételezhető, hogy Szilász és Timóteus Korinthusban maradt.

Jegyzetek:

Athén — Attika fővárosa volt a görög műveltség központja. Pál korára Athén már régen elvesztette régi katonai nagyságát, és Korinthus volt a római Akhája provincia fővárosa. De Athén attól még a görög tudomány, művészet és bölcsesség központja maradt, és sok bölcsességre vágyó kereste fel a birodalom minden részéből, vagyis korának a tudományos központja volt.

Bálványimádó — Athén bejáratánál tűnik fel Neptun (Poseidon), Minerva (Athéné), Jupiter (Zeusz), Apollo és a múzsák képe, hasonlóképpen Bacchus és Ceres temploma. S még sok egyéb bálványkép és oltár volt található a városban.
A sok bálvány a démonok hatalmába vitte az embereket. Pál, a született zsidó, igazán szörnyűnek találhatta a sok bálványt. A tízparancsolat szerint Istennek semmilyen szobrot nem szabad faragni! Ezenfelül a görög vallási gyakorlat meglehetősen erkölcstelen és parázna volt.

Epikureus és sztoikus bölcsek — Az epikureusok az athéni Epikiirosz (Kr. e. 341-270) bölcselő etikájának voltak a követői. Valamit erről az etikáról: Az életcél az egyén boldogsága, amikor minden kívánság beteljesedik, és ezzel az „ataraxia” állapota áll be, azaz vágyak, kívánságok nem zavarják többé. Ahhoz, hogy ezt elérjék, mindent kerülni kellett, ami nyugtalanságot okozhat, így házasságot, politikát, vallást.
A sztoikusok a ciprusi Zeno (Kr. e. 336-263) követői voltak, aki egy hajótörés következtében került Athénbe, és ott maradt. A STOA, a mozgalom „iskolája” (tulajdonképpen egy oszlopcsarnok, amiben tanítottak) kozmopolita irányultságú volt. Világképük panteista, vagyis az embernek a természettel összhangban kell élnie. A sors a természetbe van bezárva; előle nem menekülhet az ember. A magasabb boldogság: zavartalan kedélynyu­galom és teljes függetlenség. A beszéd, az értelem fejlesztésével, szemlélődés útján tudja az ember a jót megvalósítani (jelenlévővé tenni), ezért ne befolyásoltassa magát ennek a világnak semmiféle eseményével. „Sztoikusan” próbáltak hidegek, okosak maradni minden körülmények között. Az ember tisztában van vele, hogy a véletlennek mekkora szerepe van az életben, hogy a sors elkerülhetetlen, ne ágáljon hát ellene, hanem hidegvérűen nézzen szembe a sorsával. E kor görög drámája, a sztoikus tanítás hatására olyan hőst ábrázol, aki bátran hanyatlik alá.
Sem az epikureusoknál, sem a sztoikusoknál nem volt helye a mély bűnvallásnak, ahogy a személyes Istennek sem, aki a világot teremtette és fönntartja. A modern ember jól felismerhetően visel újra sztoikus és epikureus vonásokat.

Areopagosz — Ares vagy Mars dombja, ahol az Areopagiták udvara vagy kollégiuma gyűlésezett, esetenként ítélkezett. Idegen istenek és tanítások kijelentésére halálbüntetés volt érvényben. (Szokrateszt ezért ítélték a mérgezett kehely kihörpintésére.) Megértjük, hogy miért vitték oda Pált. „Ismeretlen istenről” beszélt? Az Areopagiták udvara az a hely, ahol ezeket a dolgokat megítélik, s egyben tudományos fórum is volt.

Az ismeretlen Istennek — Úgy vélik, hogy itt egy olyan istenről van szó, aki Athént megmentette egy szerencsétlenségtől, miközben az emberek nem tudták, melyik istennek köszönjék ezt meg.

„Bizony, az ő nemzetsége vagyunk” — A ciliciai Aratus költő kifejezése (ahonnan Saul is jött), és megtalálható más íróknál, többek között a sztoikus Cleantesnél is.

Korinthus — A római uralom idején Görögország egyik legfontosabb városa volt. Pál korinthusi tartózkodása idején a város még elég fiatal; Krisztus előtt 146-ban rombolták le a rómaiak, és Kr. előtt 50 körül ugyancsak rómaiak építették újjá. Sok római lakott ott, úgy, hogy „kolóniáról” is beszélhetünk. Akhája provincia fővárosa, igazgatási központ volt, a helytartó székhelye. Egyben Vénus és Apolló imádatának, a kereskedelemnek, társadalmi és politikai életnek a központja. Jó fekvésének is köszönheti ezt, a Róma és Kelet közötti nagy kereskedelmi út mentén, amibe sok egyéb út is csatlakozott. Így lett Korinthus a szíriai Antiókhia és Efezus mellett olyan város, ahonnan a keresztyénség Nyugat felé terjedhetett. Ismert a város erkölcsi züllöttsége is. Pl. a kultikus paráznaság szolgálatára több mint egyezer prostituált működött itt.

Akvila és Priszcilla — Akvila neve „sas”-t, Priszcilla „tiszteletreméltót” jelent. Pál munkatársaivá váltak (ApCsel 18,18-21). Efezusban Apollósnak ,még alaposabban meg­magyarázták az Isten útját” (ApCsel 18,26). Később megint Rómában voltak (Róm 16,3-5), majd újra Efezusban (2Tim 4,19).

Pontusz — Tartomány Kis-Ázsia északi részén, a Fekete-tenger partvidékén (3/ő. ApCsel 2,9).

Rómát elhagyni — A zsidókat Klaudiusz császár elüldözte Rómából. Suetonius történetíró ezt így jelzi: „Ő (Klaudius) elüldözte a zsidókat Rómából, mivel Krisztus miatt állandóan nyugtalanságot idéztek elő. Vagyis zsidókat és zsidó keresztyéneket egy kalap alá vettek!”

Folytatni mesterségét — Pál missziói útjai idején mindig megpróbált önmaga fenntartásáról gondoskodni, pénzt keresni sátorkészítőként, amihez értett. Ma a misszionáriust gyakran az a gyülekezet tartja fönn, amelyik küldte.

Gallió — Kr. u. 51-ben vagy 52-ben Galliót Klaudiusz császár Akhája prokonzulává tette. Eredetileg Marcus Annaeus Novatus-nak hívták, majd a Gallió család adoptálta (jogilag a családba fogadta). Bátyja volt az ismert sztoikus bölcselőnek, Senecának, aki két írását neki ajánlotta, dicsérte mint ügyes és jóravaló embert, aki nemes lelkű, s főleg mint aki nem talpnyaló. Gallió kiesett Néró császár kegyeiből, és 65-ben parancsára megölték. Galliónak Pál esetében igaza volt, amikor Szószthenész vádját elutasította.

Fogadalom — Ilyenkor egy zsidó megfogadta, hogy megtesz (pl. Istennek áldoz) valamit, vagy elhagy valamit (pl. nem iszik több alkoholos italt; gondoljunk a názírok fogadalmára). Hogy Pál fogadalma mit jelentett, arról nem olvasunk. A fej leborotválása kegyelmi ígéret jele.

341-342

Énekek:

Református énekeskönyv: 47:1-2; 96:1-3.7; 135:1.9-10.12; 392; 468
Jertek, énekeljünk: 174:1; 182; 183
Harangszó: 43; 47
Dicsérjétek az Urat!: 14:1; 17; 24:1-2; 67; 82
Erőm és énekem az Úr: 24; 29; 46; 59; 106; 129

Megjegyzések:

Mi Isten nemzetsége vagyunk — Egy missziói beszéd jó kezdete ez, hogy a hallgatókat elgondolkoztassa földi „létezésükről”. Fiatal emberekben is, akik elhárítják Jézus Krisztus evangéliumát, gondolatokat lehet ébreszteni vele.
Épp az a tudás, hogy az ember Isten nemzetségéből származik, az Ő képére van teremtve, ahogy a 8. Zsoltár beszél róla, veszett el az évszázadok folyamán. A régi görög bölcsek, a materialisták és az evolúció hirdetői mind azt próbálták hangoztatni, hogy a természet indította el a maga fejlődését, s fenntartja a folyamatot, beleértve az emberi életet is. Az ember halál utáni életének és a feltámadásnak a tana természetesen nem illeszkedik ebbe. Annak az időnek a tana, amelyiknek van kezdete és vége, sem ismerős a görög filozófiában. Az állandóan visszatérő időt ismerik. Minden, ami van, volt is, és vissza is fog jönni, tanítják.

Beszélni az ismeretlen Istenről — Ahogy a görögök a Úr Istent nem ismerték, ugyanúgy ma sem tudják sokan, kicsoda az Úr! E keresztyénség utáni időben Istent egyre kevésbé ismerik el az emberek. Ezért nekünk, keresztyéneknek kell ismertté tennünk előttük Istent és az Ő csodálatos, szeretetből fakadó tetteit.

Isten védelme alatt Isten országában dolgozni — Pált missziói munkájában Korinthusban különlegesen támogatta az Úr ígérete, hogy őt ott semmi baj nem fogja érni. Nem minden keresztyén kap személyesen ilyen ígéretet, mégis, azzal, hogy az Úrnak szolgálnak, az Ő kegyelme alá helyezkednek. Ami nem azt jelenti, hogy közben semmiféle problémájuk nem lesz. A vértanúkról szóló korai és mai elbeszélések erről világosan beszélnek. Az Úr Jézus felkészítette tanítványait az elkövetkező nehézségekre, amivel apostolságuk közben találkozni fognak. De bátorítást is adott: sosem fogja őket cserben hagyni.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Vizuális kultúra (Rajz—Művészettörténet) / Könyvtárhasználat

  • Az ókori görög (hellén) építészet, szobrászat emlékei. Képek, rekonstrukciós ábrázolások gyűjtése a könyvtárban. (***)
  • A mai Görögország nagyvárosai. Athén és Szaloniki. Képek gyűjtése útikönyvekből. (***)
  • A sátorkészítő mesterség. Sátorformák régen és ma. Sátor rajzolása. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Történelem

  • Néhány sztoikus mondás megismerése és értelmezése (Senecától, Marcus Auréliustól). (***)

Vázlat:

1. történet:
Pál — Athén
sok bálvány: szobrok, oltárok
bölcsek — Pállal beszélgetnek
Areopagosz
„ismeretlen Isten”
feltámadás
sokan gúnyolódnak
Dioniziosz és Damarisz hívő lesz

2. történet:
Pál — Korinthus
Szilász és Timóteus
Akvila és Priszcilla — sátorkészítés
zsinagóga — gúny
Jusztusz házában — áldás
Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró megtér
látomás: „Ne félj, hanem szólj”
törvényszék elé viszik Pált
Gallió elutasítja az ügyet

Efezuson keresztül Pál Antiókhiába megy
Akvila és Priszcilla Efezusban marad

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.