Pages Navigation Menu

337-338. Második missziói út (1): Pál és Szilász Kis-Ázsiában; Macedóniában; börtönőr Filippiben

Üzenet – Téma:

* A misszió: segítségnyújtás.
* Krisztusban mindig lehet örülni.
* „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz!”

Előzmények:

Júdeai atyafiak nyugtalanságot okoztak az antiókhiai gyülekezetben: azt állították, hogy a pogányból lett keresztyéneknek is körül kell metélkedniük, és a zsidó törvényt meg kell tartaniuk. Pált és Barnabást a gyülekezet Jeruzsálembe küldte. Az apostoli zsinaton megbeszélték a kérdést. Pál és Barnabás Júdás és Szilász kíséretében tért vissza az apostolok levelével.

1. történet:

Jeruzsálemből való visszatérte után Pál és Barnabás egy ideig Antiókhiában (Szíria) maradt. Többekkel együtt tanították és hirdették az Úr igéjét. Szilász* nem ment vissza Jeruzsálembe, úgy találta, Antiókhiában kell maradnia.

Egy nap Pál azt mondta Barnabásnak: „Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk: hogy megy a soruk.”

Barnabás beleegyezett. Javasolta, hogy unokaöccsét, János Márkot is vigyék magukkal (aki feltehetően szintén Antiókhiában tartózkodott).

Pál ezzel nem értett egyet. Még mindig neheztelt, amiért Márk Pamfiliánál cserben hagyta őket. Meghasonlás támadt a két evangélista között, s úgy határoztak, külön úton mennek tovább. (Később megbékéltek újra; lásd 1Kor 9,6; Kol 4,10; 2Tim 4,11; Filem 24.)

Barnabás János Márkkal Ciprusra hajózott.

Pál Szilászt vitte magával. Isten kegyelmébe ajánlották őket a testvérek, majd szárazföldön mentek Szírián át Ciliciába. Mindkét tartományban voltak gyülekezetek, melyeket meglátogattak, s hitben erősítettek.

Tovább utazva eljutottak Derbébe és Lisztrába is. Lisztrában volt egy fiatal tanítvány, Timóteus („tisztelet Istennek”). Anyja hívő zsidó asszony, apja görög volt. Édesanyjában (Euniké) és nagyanyjában (Lóisz) „képmutatás nélküli hit” lakott, amit Pál Timóteusban is megtalált (2Tim 1,5). A 2Tim 3,14-15-ben ezt olvassuk: „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.”

Feltételezik, hogy Timóteus Pál első lisztrai látogatása idején tért meg. Lisztra és Ikónium keresztyénei jó bizonysággal voltak róla.

Pál Timóteust magával akarta vinni, aki bár anyai ágon zsidó volt, gyerekkorában mégsem lett körülmetélve. A zsidók kedvéért, akiket meg akartak még látogatni, Pál körülmetélte Timóteust. Legalább ezért ne ütközzenek ellenállásba.

Pál, Szilász és Timóteus együtt utaztak tovább. Azoknak a városoknak a gyülekezeteiben, ahol megálltak, elmondták, hogy milyen határozatot hoztak Jeruzsálemben az apostolok a pogányból lett keresztyének számára (vő. 336. lecke). Azt tanácsolták, tartsák magukat ezekhez a rendeletekhez. A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, s naponta csatlakoztak hozzájuk új hívek.

Amikor Galácia provinciában Frígia földjére értek, a Szentlélek megakadályozta, hogy tovább utazzanak Ázsia provinciába, és ott hirdessék az igét. Visszafordultak hát, és a nyugaton fekvő Mízia felé mentek, ahonnan az északkeleten fekvő Bitíniába szerettek volna eljutni, de ezt sem engedte a Lélek. Így Mízián át Tróász* kikötővárosába jutottak.

Egy éjjel Pál látomást látott: egy Macedóniából* való férfi kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!”

Pál rögtön tudta, hogy Isten üzenetéről van szó. Megértette, miért akadályozta meg a Lélek, hogy Ázsia provinciába, majd Bitíniába utazzanak. Az Úr azért hívta őket, hogy Macedóniába menjenek. Európába is el kell vinni Jézus Krisztus evangéliumát, hogy megérintse az embereket!

Azonnal kerestek hát egy hajót, hogy amilyen gyorsan csak lehet, Macedóniába vigye őket*

2. történet:

Lukács itt a beszámolóját többes szám első személyben („mi”) folytatja. Ami azt jelenti, hogy Tróászban ő is csatlakozott Pálhoz, Szilászhoz és Timóteushoz.

Tróászból Szamotráké szigetét érintve hajóztak a macedón kikötővárosba, Neápofiszba. Innen Filippibe* mentek tovább, mely jelentős város, római kolónia* volt. Néhány napig ebben a városban maradtak.

Kevés zsidó lakott Filippiben, nem volt zsinagógájuk*. De Pál és társai megtudták, hogy szombatonként a folyó mellett szoktak imádkozni. Odamentek hát, s beszéltek az összegyűlt asszonyokkal.

Az egyik asszonyt Lídiának hívták. Üzletasszony volt, Thiatira* városából való bíborárus*. Figyelmesen hallgatta a jövevényeket, s az Úr megnyitotta szívét Pál szavai előtt, úgy, hogy hitt az Úr Jézus Krisztusban. Nemsokára megkeresztelkedett, családjával együtt.

Lídia akkor arra kérte Pálékat, szálljanak meg a házában. Ami meg is történt.

Egy alkalommal, mikor Pál és társai újra a folyópartra mentek imádkozni, találkoztak egy szolgálólánnyal (rabszolganővel), akiben jövendőmondó lélek* volt. Gazdái sokat kerestek a lány jövendőmondásával. A lány Pálék után ment, és kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Több napon keresztül tette ezt. Mintha a lélek arra használná, hogy Pálékat és üzenetüket Jeklámozza”.

Pált azonban ez bosszantotta. Megelégelte, s így szólt a lányt a hatalmában tartó lélekhez: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” A gonosz lélek azonnal elhagyta a lányt.

Mikor gazdái észrevették, hogy oda a haszon, megharagudtak. Megragadták Pált és Szilászt — a két zsidót (Timóteust és Lukácsot görögnek vélhették, bár Timóteus csak „félig volt görög”). A főtérre hurcolták őket (a „fórum”, piactér), a hatóság elé, s ezt mondták az elöljáróknak: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Filippiben tehát nem sok becsülete volt a zsidóknak. Minden további nélkül lázítóknak tekintették őket. A rómaiak különben sem féltek attól, hogy „beszennyezik” őket más szokások. Ez most csak ürügy volt. A vádlók nem véletlenül hallgattak anyagi veszteségükről, és a tisztátalan lélek kiűzéséről. Annak nem sok hatása lett volna a bírákra.

A körülöttük lévő emberek gyűlölettel teltek meg, s az idegenek ellen támadtak. A vezetőket is megszállta a népharag, s letépették Pál és Szilász ruháját. Megparancsolták a városi szolgáknak, hogy botozzák meg őket. Ami meg is történt, anélkül, hogy nyomozták volna, történt-e bármi, amit a római jog nem enged.

Ezután Pált és Szilászt börtönbe vetették. Megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket, ami nyilván azt jelentette, hogy az életével felel értük. A börtönőr ezért a belső börtönben helyezte el őket, dohos, nyirkos helyen, és kalodába* zárta a lábukat.

Éjszaka van.

Pál és Szilász szenvedéseiről nem olvasunk, csak arról, hogy imádkozik a két rab, és énekel. Istent dicsőítik a többi fogoly füle hallatára. Aztán egyszer csak — talán a dicsőítő énekre válaszként? — megmozdul a föld. A bilincsek lehullnak, a kalodák összetörnek, kinyílik minden ajtó.

A börtönőr erre ébredt, s jogosan hitte, hogy minden fogoly elmenekült. Előhúzta a kardját, hogy végezzen magával. Az őr, akitől elszöknek a foglyok, megérdemli a halált!

Pál azonban (aki nem láthatta, csak megérthette, mi az őr terve) hangosan rákiáltott a sötétből: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”

A börtönőr világosságot kért. Berohant a börtön mélyére, s odaborult, egész testében remegve, Pál és Szilász lábaihoz. Majd kivezette őket a zárkából, s ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”

„Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” — hangzott a két fogoly válasza. Majd Isten igéjét hirdették neki, és mindazoknak, akik vele voltak a házban. Végül megkeresztelték a börtönőrt, egész családjával együtt.

Az őr, aki az elején olyan durván kezelte Pált és Szilászt, most magával vitte őket a lakásába, és kimosta a sebeiket. Asztalt terített nekik. Boldog volt, mert háza egész népével együtt megtanult hinni az Úr Jézusban.

Másnap reggel az elöljárók elküldték a törvényszolgákat a börtönbe ezzel az üzenettel: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!” Nem világos, hogy a magisztrátus miért határozott így. Talán a földrengést vélték büntetésnek, vagy az istenek figyelmeztetésének, mivel az előző napon két ártatlan embert botoztattak meg, és vetettek börtönbe, anélkül, hogy kihallgatták volna őket.

A börtönőr odament Pálhoz, és közölte vele: „Az elöljárók ideküldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

De Pál így válaszolt: „Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk*; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!”

A törvényszolgák jelentették a dolgot, az elöljárók pedig megijedtek, mikor hallották, hogy a két zsidó fogoly római polgár. Sietve bocsánatot kértek, kivezették őket a börtönből, s kérték, hogy sürgősen hagyják el a várost. Talán féltek újra a népharagtól? Vagy sürgősen meg akartak szabadulni ettől a terhes esettől, nehogy Pál és Szilász panasszal éljen ellenük?

Pálék nem siettek. Először Lídia házához mentek, ahol Timóteust és Lukácsot viszontlátták, s megvigasztalták. Pál és Szilász ezután elhagyta a várost (valószínűleg Timóteus is). Lukács hátramaradt Filippiben*.

Kiegészítés:

Jóval később, amikor fogolyként Rómában volt, írt Pál a Filippiben lévő gyülekezetnek. Levele végén megköszöni a filippibeliek hűséges gondoskodását róla, aki most fogoly.

Jegyzetek:

Szilász — Az ApCsel-ben következetesen Szilászként szerepel. Másutt Szilvánuszként (2Kor 1,19; 1Thessz 1,1; 1Pét 5,12). Szilász fontos ember volt Jeruzsálemben (ApCsel 15,22), ezenfelül próféta (ApCsel 15,32). Szilásznak is római polgárjoga volt, Páléhoz hasonlóan (ApCsel 16,37).

Tróász — Kikötőváros a Helleszpontoszon, a Kis-Ázsia és Macedónia közötti tengerszoros közelében (ma Törökország és Görögország között). A várost a trójai háborúra emlékezve építették, 15 mérföldnyire délre a régi Trójától, Nagy Sándor utóda, Antigonosz által. A tulajdonképpeni név Alexandria Tróász; a macedóniai Nagy Sándor tiszteletére, aki itt pihent meg keleti nagy győzelmei után.
Pál egy ideig prédikált Tróászban, bár Lukács nem ezen a helyen említi. Az ApCsel 20,5-12-ből kiderül, hogy itt már keresztyén gyülekezet volt (3/ő. 344. lecke).

Macedónia — Földrajzilag ez a terület a Balkán-félszigeten van. Kr. e. 146 óta római provincia. A híres világhódító, Nagy Sándor volt Macedónia uralkodója Kr. e. 336-323 között. Ő tette hatalmas birodalmában általános érvényű nyelvvé a görögöt, aminek nagy jelentősége volt a keresztyénség gyors elterjedésében.

Macedóniába vigye őket — Lukács ezt már így mondja: „igyekeztünk elmenni Macedóniába”, s innen a beszámoló többes szám első személyű. Lukács tehát csatlakozott Pálékhoz, lehet, hogy Pálnak orvosi segítségre volt szüksége.

Filippi — Ezt a várost macedóniai Fülöp építtette, Nagy Sándor apja. Kr. e. 168-ban került a város a Római birodalomhoz. Kr. e. 42-ben lett római kolónia. Sok római lakott ott, akik egy földdarabot kaptak a hadseregben való szolgálataik jutalmául.

Római kolónia — Római katonák és polgárok települése egy meghódított földön, azzal a céllal, hogy a római tekintélyt képviseljék és szélesítsék. Ilyen városoknak különleges előjogaik voltak. Teljesen a római jog érvényesült ott, és a sereg parancsnokai irányították: „praetorok” vagy „duumvirek”; az utóbbi azt jelenti, hogy ketten voltak egyszerre. A praetorok mellett hivatalnokok szolgáltak, a „liktorok”. Lukács a praetor és lictor görög szavakat használta; a „strategoi” és „rhabdouchoi” pedig „főemberek” és „városszolgák” lehetnek nyelvünkön.

Nincs zsinagóga — Amikor egy zsinagógát alapítottak, legalább tíz zsidó férfinak kellett lakni a környéken. Csak ezután tarthattak izraelita istentiszteletet. (Ez a szabály valószínűleg az 1Mózes 18,32-ből ered: hogyha lett volna tíz igaz ember Sodomában, akkor a város megmenekült volna.)

Thiatira — Ez a város Lídiában, Mízia határán, a Pergamonból Szárdiszba vivő úton volt. Ipara és kereskedelme jelentős. Később gyülekezete is lett (vő. Jel 1,11; 2,18kk). Egyike az öt lídiai gyülekezetnek, ahová Jánosnak írnia kellett: Efézus, Szmirna, Thiatira, Szárdisz, Filadelfia. További kettő volt még: Pergamon (Míziában) és Laodicea (Pizidiában).

Bíborárus asszony — A bíbor igen drága festék, a vörös és lila között többféle árnyalattal. Kicsi csigák házából készítik, amiket bíborcsigáknak hívnak. Bíborszínűre festett ruhát csak királyok és más nagyságok hordtak.

Jövendőmondó lélek — Eredetileg ezen a helyen a „Python lelke” kifejezés állt. A Python egy sárkány neve volt, akit Apolló isten ölt meg, amivel a Delphoi-i orákulum birtokába jutott. Papnőjét Pythiának hívták.

Kaloda — Olyan eszköz, mely két gerendából áll, mindkettőből két félkör van kivágva. A fogoly alsó lábszárát bedugták a félkörbe, a másik gerendát odaszíjazták. Nem lehetett belőle elmenekülni.

„Római polgárok vagyunk” — Tarzusz, Pál szülővárosa a római polgárháborúban Július Caesart választotta. Fizetségképpen Tarzusz lakói attól fogva római polgárnak nevezhették magukat. Szilász is hasonlóképpen római polgárnak tűnik, mivel Pál „mi”-ről beszél. Ellenkezett a római joggal, hogy egy római polgárt megkössenek és megbotozzanak előzetes vizsgálat nélkül. Nem beszélve a halálbüntetésről, javak elkobzásáról. És egy római polgárt megvesszőzni is tilos volt.

Lukács Filippiben maradt — A missziói útról való beszámolóban ismét „róluk” van szó. Filippi gyógyítási központ volt. Úgy vélik, Lukács ott maradt, hogy orvosi hivatását gyakorolja, s egyben vezesse a kicsi gyülekezetet.

337-338

Énekek:

Református énekeskönyv: 47; 92:1; 96:1-2; 121:1-4; 130:3-4; 255:1.3; 468; 469
Jertek, énekeljünk: 122; 163; 176; 177; 182; 185
Harangszó: 42; 43; 45; 50
Dicsérjétek az Urat!: 5; 14; 24; 45; 62:1-2; 63; 67; 71; 75; 76; 146
Erőm és énekem az Úr: 18:1-2; 46; 96:1.3-4; 119; 131

Megjegyzések:

„Jöjj át, légy segítségünkre!” — Még mindig vannak helyek a világon, ahol az evangéliumot sohasem hallhatták. Misszionáriusok, evangélizátorok keresik fel őket. Ma is előfordul, hogy Isten egy meghatározott helyre, országra vagy földrészre hív el embereket, hogy ott az evangéliumot hirdessék. Gyülekezetek támogatják őket, úgy imádságban, mint anyagi eszközökkel. De nemcsak a gyülekezetek (egyház) végeznek missziót. Sok keresztyén személyesen is érzi az elhívást, hogy otthonának a közelében, vagy távolabb is elvigye az üdvösség üzenetét. Vannak, akik a misszióért és evangélizációért otthon imádkoznak, s anyagilag támogatják azt. Megint mások azért fáradoznak a világban, hogy pénzt gyűjtsenek meghatározott missziói célokra.
Még gyerekek is segítenek ebben, iskolai, gyülekezeti akciók szervezésével (missziói persely, ifjúsági munka stb.). Hazánkban is vannak különböző szervezetek, amelyek hitépítő irodalom terjesztésével foglalkoznak, vagy egyéb anyagi segítséggel együtt szolgálják az evangélium ügyét.
Keresztyén egyházak Kis-Ázsiában (Törökország) nincsenek már. Az evangélium terjesztésének jelenlegi nagy akciói Dél-Amerikában, Koreában, Kínában zajlanak, ellentétben Európával, ahol az elvilágiasodás egyre nagyobb lesz. Vajon hogyan fog Európa száz év múlva kinézni9 A mi világrészünknek nagy szüksége volna ébredésre!

„Örüljetek az Úrban” — Ezt a tanácsot adja Pál Filippi gyülekezetének (Fil 4,4). Meg is ismétli: „örüljetek!” Nem lehet mindig mindennek örülni. Gyász, betegség, baleset idején egészen normális, hogyha szomorúak vagyunk. De itt nem erről van szó… Hanem arról, hogy a hívő embernek mindig van öröme az Úrban. Pál és Szilász is ezt éli meg a börtönben, a szörnyű körülmények között. Ők minden ellenére örvendeztek az Úrban, amit énekük is jelez. Sok példája ismert annak, hogy hívő emberek nehéz körülmények között örvendezni tudtak Urukban, Istenükben. Mekkora áldás ez: az ember nem figyel tovább a fájdalomra, éhségre, fogságra, kínzásra. Mindent legyőz az öröm: Krisztusban lenni!

Krisztus által megtartva — A börtönőr kérdése („Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”) érthető. Legmélyebb nyomorúságában — amikor mára halállal állt szemben — értette meg, hogy örökre elveszne. A földrengés is erősen megragadta, talán arra emlékeztette, hogy van egy Magasabb Hatalom, amihez ő nem ér fel. Bűnös élete, tele gyűlölettel és embertelenséggel, szintén vádolta.
Minden pogány vallásban kell valamit tennie az embernek, hogy elérje az üdvösséget. Csak a keresztyénségben van már minden készen az Úr Jézus által. Az emberek hálából élhetnek Isten szerinti életet, de nem azért, hogy ezzel valamit megszolgáljanak.
Pál nem azt mondja a börtönőrnek, hogy először bánja meg a sok gonoszságot, amit elkövetett; vagy hogy az ilyen ember számára úgysincs megtartatás. Pál Krisztusra mutat. Csupán a Jézus Krisztusban való hit által van üdvösség!
A római hivatalnok ezután nem szégyellte a foglyokról való gondoskodást. Sohasem tett volna így, ha nem változik meg teljesen az élete. A megtérés gyümölcse mindig krisztusi szeretet! Teljes megváltozását Pál és Szilász is igazolta, mikor övéivel együtt megkeresztelte.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)

  • Térképhasználat: Pálék útjának követése; vonalas mérték segítségével a megtett út hosszának kiszámítása. (***)
  • Távoli országok, ahol ma misszió zajlik. Képek keresése, gyűjtése missziós területekről. (***)
  • Az igazságszolgáltatás és a börtönök régen és ma. Képek, adatok keresése, összehasonlítása. (***)

Magyar nyelv és irodalom

  • Bonhoeffer börtönben írt imádsága. (***)
  • Részlet Siklós József: Macedón férfi c. verséből. A vers továbbgondolása, beszélgetés. (***)

Vázlat:

1. történet:
Antióchia (Szíria)
Barnabás — János Márk (Ciprusra)
Pál — Szilász (Szírián át Ciliciába)
gyülekezeteket meglátogatva

Lisztra — Timóteus velük megy
Frígia — Galácia — Bitínia — Mízia
a Szentlélek akadályozza őket
Tróász
látomás: macedón férfi:
„Jöjj át, légy segítségünkre!”

2. történet:
Pál — Szilász — Timóteus — Lukács („mi”)
Tróász — Neápolisz — Filippi (római kolónia)

szombat — folyópart
Lídia, bíborárus nő (Tiatira)
szíve és háza megnyílik

rabszolgalány — jövendőmondó lélek
Pál: „Menj ki belőle!”
haragszik a tulajdonos
Pál és Szilász a városvezetés előtt
botozás — börtön — kaloda

Pál és Szilász énekelve dicsőítik Istent
földrengés — kinyílnak az ajtók
börtönőr — öngyilkos akar lenni
„Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”
„Mit kell cselekednem, hogy üdvözül­jek?”
„Higgy az Úr Jézusban!”
házanépével megkeresztelkedik
sebet ápol — enni ad

a városvezetés szabadon bocsátja őket
Pál: ,Római polgárok vagyunk!”
bocsánatkérés — „Távozzatok!”
Lukács Filippiben marad

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.