Pages Navigation Menu

13. Ima, imádság

Abrám nagy utat tett meg atyái földjétől Kánaánig, de ennek az útnak a nagyságát nem kilométerekkel és nem sebességgel mérik. Nem is a fáradozás vagy a befektetés mértékével. Abrám fő úti állomásait oltárok jelzik, ahol „segítségül hívta az Úr nevét” (1Móz 12,8; 13,4). Ő Istenhez mérte, Istenhez viszonyította a megtett út nagyságát. Mérőeszköze az oltár, a mérleg „nyelve” az imádság volt.

Abrám tudta, hogy minden tekintetben Istenre szorul. Hálaadásával és kétségeivel is Istenhez kell fordulnia. „Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok…” – panaszkodik Istennek, amikor már hosszú ideje nem született gyermeke. És Isten válaszol: „Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz!” (1Mózes 15,2.5) Íme a mérték: higgy bennem, a mérhetetlenül nagyobb Úrban. „Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és segítségül hívta ott az Úrnak, az Örökkévaló Istennek a nevét” – olvassuk jóval később, amikor már Izsák megszületett, és Isten ígérete teljesült (1Mózes 21,33)

 

Ábrahám és a csillagos égKép forrása

 

A segítségül hívás az ima alaphelyzete. Az ember szüntelenül segítségre szorul, szüntelenül  valamilyen hiányhelyzetben találja magát. Az 50. zsoltárban ezt olvassuk (15.v.):

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején!
Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”

Milyen szavakkal lehetne még helyettesíteni a „nyomorúság” szót? Mindenki írja le a zsoltárverset úgy, hogy ezen a helyen más szót vagy kifejezést használ. Majd gyűjtsétek össze a csoport szókészletét, és beszéljétek meg, milyen szükségei, szükségletei lehetnek az embernek? (A Károli fordításban több helyen is „szükség” szerepel „nyomorúság” helyett, vö. Zsolt 9,10; 118,5)

Milyen szükségei vannak egy kisbabának, kisgyereknek, nagyobb gyereknek, kamasznak, ifjúnak és felnőttnek? Mely szükségekről ki gondoskodik? Mely szükségekről nem lehet teljesen gondoskodni? Miért van mindig szükségünk Istenre, az ő segítségére? Ő hogyan segít?

 

Írjatok szükségkártyákat: Kártyaméretű lapokra mindenki írjon le egy-egy szükséghelyzetet, ami az ember életében adódhat. Amikor valakinek szüksége van segítségre. Lehet az illető bármilyen életkorú, kisgyerektől az aggastyánig. Lényeg a szükséghelyzet, amit nem tud saját erejéből megoldani, és lehet, hogy az emberi segítség is kevés.

Egy személy több szükségkártyát is megírhat, de egy kártyára csak egy szükséghelyzet kerüljön. Aki elkészült, a kártyáját ragassza fel egy táblára vagy falfelületre (pl. Blu-Tackkal). Nevezzük ezt most „szükségfalnak”. Ha mindenki elkészült, válasszatok egy-egy kártyát a szükségfalról (valaki másét, nem a sajátját). Majd sorban olvassátok fel a szükségeket. Mindenki mondja el, milyen megoldása lehet ezeknek? Biztos-e minden esetben a megoldás? Adhat-e megoldást, és milyen megoldást adhat Isten? Milyen szavakkal imádkoznál hozzá a megoldásért?

 

Írjatok szükségkártyákat olyan élethelyzetekre is, amelyeket egy-egy bibliai történetből ismertetek meg. A szükségállapotot elég pontosan és konkrétan írjátok le, de ne szerepeljen benne a szükséget szenvedő neve. Pl. „A férje nagyon szerette, de sokáig mégsem született gyermeke. A férje másik feleségének viszont voltak gyermekei, és sokat bosszantotta őt.” (Anna – vö. 1Sám 1,1–11)

  • ●   Első körben a szükségkártyák találós kérdésként szolgálnak: Mindenki húz egy kártyát, és próbálja kitalálni a bibliai történet címét, szereplőit.
  • ●   Második körben megnevezi a szükséghelyzet okát (amennyiben ismert) és lehetséges megoldásait (mintha a szükséget szenvedő fejével gondolkodna).
  • ●   Harmadik körben megfogalmaz a nevében egy imádságot (szóban és írásban is lehet).

 

Az 50. zsoltárban nemcsak nyomorúságról és szükségről olvasunk, hanem szabadításról és dicsőítésről is. Így fejeződik be a zsoltár (23.v.):

„Aki hálaadással áldozik,
az dicsőít engem,
és aki ilyen úton jár,
annak mutatom meg Isten szabadítását.”

A zsoltár sorai összecsengenek Pál apostol levelének zsoltárba illő soraival (1Thesszalonika 5,16–18):

„Mindenkor örüljetek,
szüntelenül imádkozzatok,
mindenért hálát adjatok,
mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”

 

Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet mindig örülni, mikor annyi panaszunk van? Hogyan lehet hálát adni a problémáink között? Hiszen mindig hiányzik valami vagy valaki.

Olyan ez, mint a félig-pohár: a pesszimista félig üresnek látja, az optimista félig telinek. És Pál apostol? Ő azt mondja: „én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe… Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4,11–12)

 

Félig-pohárKép forrása

 

A szükségkártyák után írjatok bőség-listát: Mindenki írja össze, mi az, amije bőven van, vagy ami éppen elég. Mi az, amiért hálát tud adni Istennek. A lista nagyon személyes, nem kell megmutatni másnak. Nem az most a cél, hogy mások előtt szerepeljünk (vagy dicsekedjünk) vele. Inkább az, hogy átgondoljuk, mit vihetünk mi személyes imádságunkban Isten elé.

 

Britt G. Hallqvist, a „mai svéd gyermekversek” egyik szerzője gyermekimádságokat is írt, melyek közül a „Sötétben” című esti imádság egészen egyszerű és természetes dolgokért ad hálát – ami másnak nem is olyan egyszerű és természetes:

„Hanyatt fekszem ágyamban,
nézem a plafont,
hosszú még az idő reggelig,
koromsötét az éjszaka.
Én mégsem félek a sötéttől…

Ebben a sötétben köszönöm meg neked,
hogy van jó ágyacskám, amiben alhatok.
Itt a jó fal mellettem, ami felé fordulhatok,
s van ajtó a szobámon, amit bezárhatok.
Hadd legyen minden gyermeknek
legalább ennyije, mint nekem.
Tedd elviselhetővé,
sőt széppé a sötétet nekik is,
Istenem!”

Forrás: Britt G. Hallqvist: Imádságok gyermekeknek. (Evangélikus Sajtóosztály, 1999, 14.o.)

Fogalmazzatok meg ti is írásban egy-egy imádságot, valami egyszerű és természetes, szinte magától értetődő dologért – ami nem biztos, hogy mindenkinek annyira természetes és magától értetődő. Sok minden van, amire az imádkozás csendjében – akár egy sötét szobában – rácsodálkozhatunk.

 

Esti imaKép forrása

 

Nem mindenki a szavak embere. Van, aki képben vagy zenében, esetleg mozgásban, táncban könnyebben ki tudja fejezni az érzéseit, rejtett gondolatait. Akinek erre van érzékenysége, „fogalmazza meg” az imádságát képben, zenében vagy táncban, mozdulatokban. Érdemes odafigyelni egymás belső nyelvére is.

 

Jézusról gyakran olvassuk, hogy egy magányos helyet keresett az imádkozáshoz. Néha este és éjszaka (Máté 14,23), máskor korán hajnalban (Márk 1,35). Csendet és nyugalmat keresett, a nappal és éjjel határmezsgyéjét, amikor könnyebben elszakad a lélek a napi hajtástól, a mindennapi feladatoktól. Mégis, átgondolhatja mindet újra, s panaszolhat és kérhet, hálát adhat és magasztalhat. Tegyetek ti is imasétát a Hatalmas Istenkörnyéken, egy csendes helyre, napnyugta után vagy napkeltekor. A séta történhet kis csoportban, párokban vagy akár magányosan is. Kinek-kinek lelki szüksége szerint. A séta során többször is megállhattok, s magatokban vagy fennhangon szólhattok Istenhez. Különös ereje van a csillagos égbolt alatti vagy felkelő nap előtti meditációnak és imádságnak. Itt átélhetitek újra Abrám/Ábrahám és Isten népe mindenkori közös élményét: Kicsoda olyan hatalmas és határtalan, mint az Isten? (vö. Zsoltárok 77,14–15)

Kép forrása

 

A feladatsort megtalálod a Segédanyagok / Nyári ábécé menüpont alatt: http://kateteka.hu/segedanyagok/nyari-abece/

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.