Van-e menedéked?

Józs 20,1–6

Az emberi élet értéke azon a tényen alapszik, hogy ő Isten teremtménye, sőt „Isten képmása”. Mivel az ember nem tud életet teremteni, az egyedül Isten privilégiuma, csak Ő veheti el. Emberek szándékos megölése törvényeink szerint is, és a Tízparancsolat tiltása szerint is a „legnagyobb” bűn. Különösen azért, mert hiába minden bűnbánat, a megölteket nem támaszthatja fel senki. Nem véletlen, hogy nagyon sok film, irodalmi és művészeti alkotás éppen a gyilkosságot teszi meg központi témájául.

A világ más-más részein számtalan felfogással találkozhatunk. A görögöknél a beteg vagy gyenge gyermekeket kitették egy magányos helyre, hogy elpusztuljanak. Némely törzsek családonként csak egy vagy két gyermeket engedélyeztek (hogy menekülni is tudjanak velük), a többit megölték. Máshol a már munkaképteleneknek vagy „túl” időseknek kellett önként egy hegyen meghalni. (Erről szól: Fukadzava Hicsiro: Zarándok­ének c. regénye, és Sánta Ferenc: Sokan voltunk c. írása.) Tehát nem mindenhol azonos a kérdés elbírálása, de minden társadalomban bűnnek számít a gyilkos szándékkal végrehajtott tett.

A hatodik parancsolat alapján is világosan megkülönböztethető a véletlen emberölés a gyilkossági szándéktól. Az Ószövetségben olvasunk menedékvárosokról, ahova azok menekülhettek, akik akaratlanul öltek meg valakit.

Az Újszövetség idején már nincsenek menedékvárosok. Isten más megoldást készített, hogy legyen hová menekülnünk. A mi menedékünk maga Krisztus.

Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül.

Lelkem a viharból, bűnből, minden bajból Hozzád menekül.

Bár a föld mind romba dőlt, s ha pokol hada hány tőrt:

Jézus maga áll őrt!

Franck János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024