Ne szeressétek a világot!

1Jn 2,15–17

Jánosnak ezt a mondatát sokféleképpen értelmezték már az idők folyamán. Főképpen azok, akik valamely szélsőséges irányba mozdultak el.

Sokan azt mondták, ki kell vonulni a világból, hogy meg se érinthessen bennünket a rossz hatás. Erre alakultak a szerzetesrendek, de ma is alakulnak kisebb közösségek, egyházak, szekták. Református gimnáziumban tanítva gyakran tapasztaljuk, hogy diákjaink a védettebb környezetet elhagyva nem tudnak mit kezdeni a nagybetűs élet szabadságával.

Vannak olyanok is, akik szerint semmiképpen sem azt jelenti ez az igeszakasz, hogy ne éljünk a világban, annak dolgaival. S ugyanúgy élnek, mint mások.

Az ige arra utal, hogy fontos különbséget tenni. A világban élünk, de nem a világ szerint. S ez nem azt jelenti, hogy nem használjuk a villamost, mert az nincs benne a Bibliában, hanem azt, hogy világos előttünk, mi az Isten útja, és mi nem. Azt írja János: „mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.”

Ezzel szemben áll mindaz, amit Isten készített nekünk, hiszen a világ arculata elmúlik, még a kívánság is, de ami Istennél elrejtett kincs, az megmarad.

Van-e különbség aközött, hogy értékrendemben melyik, hol szerepel? Mennyire értékesek nekem a világ dolgai, és mennyire Istenéi?

Legtöbb ember részére az élvezetekről való teljes lemondás éppoly káros, mint az élvezetekben tobzódás. Ami pedig a kettő között van, a mértékletesség.

Weöres Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024