Mire elég a felhatalmazásunk?

1Jn 5,13–15

Mindnyájan vágyunk rá, hogy imádságaink hatással legyenek Istenre. Arra is, hogy másokért szóló imádságaink teljesedjenek be. Jó lenne olyan hatalmat birtokolni, amivel segíthetnénk a szükségben levőkön, mellyel a rosszat legyőzhetnénk, a szenvedést megszüntetnénk… S vajon nem kaptuk meg mindezekre a felhatalmazást? Mire is elég a felhatalmazásunk? Nézzük most is végig a görög szó jelentésárnyalatait:

„Szabadság, képesség valamire” – Isten akaratának teljesítésére, a jóra, békességszerzésre, szolgálatra. Valaki így fogalmazta: „A keresztyének azok, akik tudnak jót is cselekedni.” Segíthetnek, győzhetnek!

„Hivatal, mely hatalommal jár” – a felhatalmazás tehát nem önkényes, hanem engedelmességben hathatós csupán. Arra való, amire a „Főnök” adta! Mi csak beosztottak vagyunk, követek, akik parancsot teljesítenek!

„Gazdagság” – mindent kérhetünk, hiszen olyan Istenük van, akié minden! Aki bármit megadhat, hiszen a legtöbbet, az örök életet is elkészítette számunkra!

„Pompa” – valami Isten dicsőségének sugárzásából, ahogyan Mózest is körülvette, amikor lejött a hegyről. Tehát külsőnk méltósága is hordozza Isten felhatalmazását.

Valójában az vagy, ami Isten szemében vagy.

Kempis Tamás

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024