Napi áhítat Archívum - Oldal 6 a 31-ből

Aki meglopta saját népét

Józs 7,19–21

Ákán kívánságának félelmetes következményei vannak. Ő csak egy kicsit vesz el abból, ami Istené – mi az a teljes zsákmányhoz képest! – , s mégis az egész közösséget megrontja vele. Nem tudják elfoglalni Aj városát.

Meg kell tanulnunk végre, hogy Isten SZENT. Nem azért szól valamit, mert épp ráér beszélni, vagy mert nincs jobb dolga. Amit mond, megteszi. S mert GYŰLÖLI a bűnt, semmilyen formában nem viseli el.

Kegyelméből megbocsátja, Jézus Krisztus áldozatáért. Ám nem úgy, mint egy öregapó, aki elnézi a bűnöket, hanem úgy, mint egy igazságos király, aki ha kell, maga vállalja következményét annak, amit kimondott, de beteljesíti!

Istennel nem lehet játszani: Ákánt meg kell kövezni. A bűnért fizetni kell. Áldás csak akkor jöhet, ha mindenki komolyan veszi, hogy Isten látja a lelkét, tudja, ismeri minden gondolatát és cselekedetét, s féli ezért Istent! Nem az a kérdés, hogy vétkezünk-e, mert nem tudunk nem vétkezni. Hanem az, hogy eltagadjuk vagy megvalljuk, megkeményedünk vagy megalázkodunk Isten előtt a magunk állapotában!

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok!” (1Kor 3,16–17)

2024-09-10

Talált tárgyak

Napi áhítat

5Móz 22,1–4

Nagy a kísértés, ha az ember pénzt, ékszert, földi javakat talál. Az nyilvánvaló, hogy valaki másé, de sokszor lehetetlen kideríteni, hogy kié. Mit tegyünk ilyenkor? Mindenek előtt, amit lehet, tegyünk meg a tulajdonos személyének kiderítéséért – mert neki hiányzik, amit elvesztett. Ha nem sikerül, akkor pedig feltétlen olyan célra használjuk fel, ami Isten ügyét szolgálja, és semmiképp se feleslegként verjük el.

Előfordult már olyan is, hogy később derült ki valakiről, hogy elvesztett valamit, s olyan jó, hogy megvolt még az a dolog, s nem kellett letagadni, hogy nem is hallottam róla!

Van olyan keresztyén, aki nem szól, ha a boltban a pénztáros többet ad vissza, mint ami járna, hanem lelkiismeretfurdalás nélkül zsebre teszi. Aki ezt megteszi, gondoljon arra, hogy a pénztáros fogja befizetni a figyelmetlensége miatt másoknak kifizetett pénzt. Ilyen károsodást ne okozzunk másoknak, hiszen akkor ez lopás, és nem „ingyen szerzett pénz”.

„Jaj annak, aki a házába tisztességtelen hasznot gyűjt…, mert a kő is kiáltozik a falból, és a tetőgerenda válaszol neki!” (Hab 2,9.11)

2024-09-09

Isten elrejtett titkainak meglopása

Napi áhítat

5Móz 18,9–14

Vannak az életnek, halálnak, eseményeknek olyan mozgatói, amelyek mindig is izgatták az ember fantáziáját. A láthatatlan világ minden ereje sokféle csatornán áramlott be közénk a történelem folyamán. Ám Isten megtiltotta minden olyan titoknak fürkészését, amelyet Ő magának akar megtartani.

Ha elolvassuk ezeket az igeverseket, semmi újat nem találunk azokban a szokásokban, amelyeket ma is sokan gyakorolnak mások megrontására, vagy épp csak befolyásolására. Az asztaltáncoltatástól a horoszkópig sok ostobaságot kipróbált már az ember, hogy titkokat fürkésszen.

Mindezzel arra igyekszik, hogy kivehesse Isten kezéből – kilophassa titokban, és megismerhesse az események irányítását, amiről jobb nem tudnia, mert árt neki, ha tudja.

Az ember szellemi lény is, ezért lelke nyitott a szellemi hatásokra. Sok mindennel fel lehet tölteni minket, és sok mindent el lehet rabolni tőlünk, ha valaki hozzáférhet a lelkünkhöz. Jóslás közben a másik a lelkem titkait fürkészi, amit megláthat belőle, azzal kombinál, s reakcióimat figyelve irányítja mondandóját. Ezekkel az információkkal aztán megkötöz…

Egy fiatal lánynak azt jósolták, egy év múlva meg fog halni. Rettegve számolta a napokat, s amikor elérkezett a jövendölt nap, ki sem mozdult a szobájából. De még éjfélkor sem történt semmi. Akkor kiment, s feszültségét úgy oldotta fel, hogy öngyilkos lett. Megérte?

Az ember nem rögeszméjét áldozza fel életének, hanem életét a rögeszmének…

Hamvas Béla

2024-09-08

Isten dicsőségének meglopása

Napi áhítat

4Móz 20,1–13

Mózes, az Isten embere végigvezette népét az Egyiptomból kivezető úton, s a pusztai vándorlás hosszú negyven évén – ám ő sem mehetett be az Ígéret Földjére. Nagyon súlyosnak érezzük ezt a büntetést, akkor is, ha már 120 éves volt, s a bemenetel harcokkal járt együtt. Miért történt ez?

A pusztai vándorlás egy pontján, amikor már rettenetesen sok volt a lázadás a vezetők, s az Isten ellen, Mózes és Áron vizet fakasztott a sziklából. Maga a cselekedet Isten parancsára történt, de Mózes szava úgy hangzott el, mintha magának tulajdonítaná ezt a csodát.

Milyen apró különbségnek tűnik! Pedig egyáltalán nem az! Isten dicsőségéből valamit is magamnak tulajdonítani lopás – nagyon vigyázzunk vele! Az emberek ugyanis nagyon hajlamosak arra, hogy azt dicsőítsék, akit látnak. De akik ezt elfogadják az emberek közül, elveszik büntetésüket.

Jézus nagyon vigyázott arra, hogy cselekedete miatt sose őt dicsérjék, hanem Istent – pedig Ő maga volt az Isten!

Ha minket dicsérnek meg valamiért, mit teszünk? Elkönyveljük, szégyenkezünk, álszerénykedünk? Egyik lelkész így válaszolt, amikor megdicsérték: „Gyere, köszönjük meg együtt, amit tehettünk!”

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

2024-09-07

Kölcsönzés

Napi áhítat

2Móz 22,24–26

Mózes megtiltotta az uzsorát, sőt a letétbe helyezett tárgyat is vissza kellett adni a törvény szerint. Jézus törvénymagyarázata semmivel sem könnyebb: „Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el.” (Mt 5,42)

Rendben van. De mi legyen azokkal, akik rendszeresen kölcsönkérnek, s tudom, hogy rendetlen életűek, másokon élősködők? Tudom, hogy hazudnak, amikor gyógyszerre, ételre kérnek, mert csak a kocsmában költik el. Ők nem lopnak, amikor keresztyénségemre számítva becsapnak engem? Hol a határ? Van egyáltalán határ?

Csak a hitünk a határ. „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.” (Péld 19,17) Ha jól figyelek, megtudhatom, ki az, aki tényleg kölcsönt kér – hisz senki sem tiltja meg, hogy beszélgessek vele. Legyünk jóhiszeműek, de bölcsek a pénzkérdésekben!

A kölcsön az kölcsön. Lehet határideje, melyet mindketten komolyan veszünk, lehet kamatja, ha abban állapodunk meg. Ha van lehetőségem, anélkül is adhatok, hogy visszakérjem.

Ám pénzkérdésekben mindig nagyon vigyáznunk kell, mert az ember „pénztárcája tér meg utoljára”, ahogy egy ifivezető mondta egyszer. Ne legyenek közöttünk egyenetlenségek a gyülekezetben, mert akár a túlzott engedékenységgel, akár a merev önzéssel sokat árthatunk a közösségnek.

„Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok.” (1Thessz 4,11)

2024-09-06

A jó imádság

Napi áhítat

Péld 30,8–9

Isten előtt nem a szegénység kedves, hanem ha valaki úgy él szegénységével, hogy az Isten dicsőségére legyen. Ami talán azért könnyebb a szegényeknek, mert ők nem nagyon bízhatnak másban, mint Istenben. Az viszont elég veszélyes, ha egy szegény az emberekben kezd el bízni, mert akkor tényleg nem marad semmije! Ezért jut el a lopásig, mert felhatalmazza magát a „sok gonosz gazdag ember” megrövidítésére. Vannak, akik ilyen elégtétellel lopnak a gazdagoktól.

„Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is…” (Fil 4,12–13) – mondja Pál apostol. Ő már tud valamit. A megelégedés titok. Azzal élni, amim van – de bölcsen. Ha kevés adatott, akkor hűnek lenni a kevesen, s ha több, akkor a sokkal is jól gazdálkodni.

Isten tehát nem azt akarja, hogy mi szegények legyünk. Nem ez a végső célja a keresztyénségnek. Vannak, akikre bízott javakat, mert nekik gondoskodniuk kell a többiekről, akik képtelenek magukról! Egymásra is bízott minket! Van elég eledel mindenkinek. Ha jól osztanánk el, senkinek sem kellene éheznie a világon.

Tanuljuk meg imádkozni ezt a néhány igeverset, s merjünk hálát adni azért, amit mi kaptunk!

Az „evangéliumi szegénység” organikusan birtokolja a világot, míg a gazdag az élet egészéből önzőn és féltékenyen kiszakított sötét masszát képviseli.

Pilinszky János

2024-09-05

Szülők, testvérek meglopása

Napi áhítat

Péld 18,19 és 28,24

Nem tudom kinek bántja a lelkiismeretét, de az enyémet sokat bántotta, amikor gyermekkoromban úgy vettem csokit szüleim pénzéből, hogy nem mondtam meg nekik. Sok embert ez egyáltalán nem zavar, pedig azt gondolom, nagyon keserves dolog azok ellen vétkezni, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Szülőt, testvért, szomszédot meglopni annyit jelent, hogy többet nem tudunk őszintén egymás szemébe nézni. S ezt semmi sem indokolja, mert itt nemcsak az anyagiakról van szó, hanem a lelki kapcsolatról, amit tönkretesz vele az ember.

Egy italozó apa odáig vetemedett, hogy a gyermeke összegyűjtött pénzét lopta el, mert nem bírta szesz nélkül… Meg lehet ugyan bánni, de mit okozott vele gyermekének?

Vég nélkül lehetne sorolni példákat a lopások félelmetes burjánzására: a kölcsönzött könyvtári könyvektől, melyek sosem kerülnek vissza, az adócsalások összegéig.

Az anyagi javak birtoklása sokszor hamis tudattal jelenik meg az emberben, amivel egy életre kell leszámolni. Gondolkodásunkban kell megváltozni. Ha engem megloptak, nem hatalmaz fel, hogy én is lopjak. Ha szegény vagyok, nem hatalmaz fel arra, hogy lophatok attól, akinek több van.

Egy keleti országban törvénybe iktatták, hogy aki három napja nem evett, annak joga van élelmet lopni. Szerinted helyes ez a törvény?

2024-09-04

Az első tizedfizető

Napi áhítat

1Móz 14,18–20

A Bibliában van egy különös személy, akiről igen keveset tudunk, jobbára csak a nevét, s hogy Ábrahám tizedet fizetett neki a hadizsákmányból. Ez az ember Sálem királya (feltehetően Jeruzsálem korábbi neve, Sálem = békesség), s a Felséges Isten papja. Neve is jelképes: Melkisédek = igazság királya. Papi rend még nem lévén – hiszen csak Áronnal kezdődik el a papság, mintegy 600 év múlva, ez a személy egy Istentől rendelt papság letéteményese. Amit maga a Biblia magyaráz így, mikor a Zsidókhoz írt levélben Jézus származását, papságát nem az Áronéból vezeti le, hanem Melkisédek rendje szerint. Tehát Isten különös kiválasztása, s nem a születés alapján (Zsid 7).

Melkisédek kenyeret és bort visz Ábrahámnak, mintha az úrvacsora megelőlegezése lenne ez is. S Ábrahám tizedet fizet neki. Sem előtte, sem utána nem tudunk arról, hogy bármi közük lett volna egymáshoz, valamiféle alárendeltségben – csak annyit tudunk, hogy az ősatya volt az első tizedfizető.

Nálunk az ifiben volt egy tizedfizető kassza, amelyből közösen adakoztunk bizonyos célokra. Igen hasznosnak láttuk, mert közösen sokkal többet tudtunk adni, s így eleve másokat szolgált a tizedünk.

A szegény, aki semmire sem vágyik, birtokában van a legnagyobb kincsnek: magamagának. A gazdag, aki eped valami után, nyomorult rabszolga.

A. France

2024-09-03

Isten parancsolata az anyagiakról

Napi áhítat

Mt 22,15–22

A lopás bűn. Ezt mindnyájan elismerjük. Csak nehezen alkalmazzuk magunkra, s az élethelyzeteinkre, hogy mi is a lopás. Ezért most olyan igék alapján gondolkodunk, amelyek első hallásra nem tartoznak a lopás kategóriájába, s mégis oda valók.

Ilyen az „Isten meglopása”. Amink van, nem a miénk. Isten előtt csupán sáfárok vagyunk: sáfár = vagyongondozó. Mindent kaptunk, s a végén el is kell majd számolnunk vele. Ő csak annyit kér közben, hogy adjuk meg „Istennek, ami az Istené”. Mit jelent ez? Isten olyan mértéket szabott, mely – ha odaszánjuk –, könnyen elviselhető: ez a tized (5Móz 14,22–29). Mindenből tizedet kér. Javakból, időből, minden gazdagságunkból.

A tizedfizetés módja, hogy az a pénz teljesen az Úr céljaira használódik. Nem magunknak veszünk rajta valamit, hanem mindezzel szolgálunk. Másokat ajándékozunk meg, vagy a perselybe dobunk többet céladományként, elajándékozzuk a ruháinkat, igét írunk minden osztálytársunknak évkezdésre… A lényeg az, hogy Istent dicsőítse az adományunk, s ne nekünk legyenek hálásak érte.

Egy szó, egy fillér, egy kézszorítás, ha áld, ha segít, ha szolgál, drágább kincs minden diadémnál…

Ravasz László

2024-09-02

Naplopók

Napi áhítat

Péld 13,4

Így tanév kezdetén az embernek nem sok kedve van a tanuláshoz. Jól esett a nyár pihenése, s nehéz felvenni az új ritmust. Mindnyájan tudjuk, mit kell tenni, mégis nehezen kezdünk bele.

A Példabeszédek könyve sokszor tárgyalja a lustaság kérdéskörét. Nem véletlen, hogy a magyarban a lustát naplopónak is nevezik, mert valóban lop, aki nem teszi a dolgát. Meglopja magát, s ez ostobaság, de meglopja a többieket is, hiszen az ő mozgásukat sem viszi előbbre, s ez már gonoszságnak számít.

Érdemes ezt az évet most másként elkezdeni: ha végiggondoljuk, mit kell tennünk, ne halogassuk a véghezvitelt, hanem azonnal lássunk hozzá. Meg fogjuk látni, hogy a bölcsesség könyvének ismét igaza van: a lelkünk fog bővelkedni. Hányszor megtapasztaltuk már, hogy csak elkezdeni nehéz, s utána nagyon jó érzés, ha az ember megtehetett valamit.

Ne késlekedjünk hát! Fogjunk hozzá most!

Egy fiatalember megjegyezése elgondolkodtatott: „A keresztyének vagy ostobák, vagy gonoszak. Ha ugyanis igaz, hogy Krisztus mindenható, élő Úr, akkor hogy nézhetik azt a sok embert, aki még nem tért meg! Csak, ha gonoszak. Ha pedig nem igaz, hogy Krisztus él, akkor ostobák, hogy elhiszik!” Nem csak a lustaságunk van itt is a háttérben?

2024-09-01