Jak 1,2–8.12

Luther Mártont a mai névnapon keresztelték meg, ezért is lett a neve Márton.

Tőle származik az az elterjedt mondás, hogy „Azt nem akadályozhatod meg, hogy a madarak elrepüljenek a fejed fölött, de azt igen, hogy fészket rakjanak rajta.” Ez erősen a kívánságra utal, arra, hogy nem tudjuk megakadályozni képek, vagy vágyaink tárgyainak képzeletünkben való megjelenését, de azt már igen, hogy azokkal tartósan foglalkozzunk. Sokszor a kísértés, a csábítás az, aminek engedünk, egy-egy újságba lapozva, filmet nézve, melyek vágyainkat keltik életre.

Pedig ezek elkerülhetőek. Az akaratunkon is múlik.

Ha engem zavar, hogy az a madár készíti fészkét a fejemen, meg tudom akadályozni. Foghatok egy botot, és elhessegethetem a madarakat. Berendezhetem az életemet úgy, hogy ne legyenek a figyelmem középpontjában. Elfordíthatom a fejem, sőt kikapcsolhatom a gépet, letehetem a kütyüket a kezemből.

Emellett a kísértéseknek lehet haszna is:

A kísértések nemcsak óhatatlanok, hanem jók és hasznosak is; mert ha nem volnának, bizonyos, hogy istenfélelem nélkül halnánk meg, nem hívnánk Őt segítségül, mert aki boldog és egészséges, annak sem vigasztalóra, sem orvosra nincsen szüksége, s így könnyűszerrel megcsalhatna bennünket az ördög. Így hát az is a kísértésből fakad, hogy istenfélelemben élünk, óvatosak vagyunk jártunkban és keltünkben, szüntelen imádkozunk. Jézus kegyelmében és megismerésében serdülünk fel, értenünk adatik az Igének ereje, s ha gyengék vagyunk is még, az erőtlenekben Krisztus Urunk ereje lakozik.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 14,22–33

Mindnyájan szeretnénk többek lenni, mint amik most vagyunk. Szeretnénk megcsinálni olyan dolgokat is, melyeknek nem vagyunk birtokában. A tudomány fejlődéséhez is hozzájárult az ember vágya a sebesség, a repülés, vagy a víz alatti világ megismerésére.

Péternek volt egy vágya – hasonlítani a Mesterhez. Kiemelkedni a többiek közül, s azokat a csodákat tenni, melyeket Jézus is tett. A vágy még a félelmét is legyőzte, hiszen ki mert lépni Jézus hívására a háborgó tengerre. És járt a vízen… És csaknem odaveszett… Mert a félelem legyőzte a vágyát…

Sok kimondatlan vágy van bennünk. Kívánjuk a hatalmat, a másokon való uralkodást. Kívánjuk a kitűnést a többiek közül, vagy a hétköznapok szürkeségéből. Várjuk a szót – jöjj te is. Vágyjuk a csodát, hogy a mi életünkben is megtörténhet!

Pedig a legnagyobb csoda nem az, hogy Péter képes volt járni a vízen, hanem hogy a többi tanítvány le tudott borulni Jézus előtt, ezt mondva: „Valóban Isten Fia vagy.”

Uram, csak Te tudod:

Mikor külsőleg a legmagasabbra emeltek emberek –

Akkor voltam a legsírósabb, legkisebb,

Legbűnösebb

És legmegalázottabb gyermeked.

Reményik Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Sám 23,13–17

A folyamatos csatározásokban, menekülésben, megpróbáltatásokban Dávid elfárad. Adullám barlangjában tartózkodik, míg a filiszteusok előőrsei már Betlehemnél táboroznak. Dávid eljátszik a gondolattal – teli vizű kút, forrás, csobogás, milyen jó lenne egyet kortyolni abból a vízből. A gondolatból, a kívánságból szó lesz: „Ki hozna nekem vizet a betlehemi kútból?”

Komolyan gondolja a király? Az oroszlán barlangjából? Az ellenség táborából? A víz a halált hordozza, ha valaki odamegy. Három vitéz katona mégis elszánja magát, és elhozza Dávidnak a kért vizet. Életüket kockáztatják, de nem a király életének megóvásáért, hanem a király szeszélyéért. Mikor visszaérnek a vízzel, akkor döbben rá Dávid, hogy mit mondott, mit kért.

És nem issza, nem ihatja meg a vizet. Hiszen ezért életüket adták volna a vitézek. Ki is mondja: „Hiszen azoknak az embreknek a vére ez, akik kockára tették életüket.” Nem ihat belőle. Kiönti „áldozatul az Úrnak”.

Van olyan, amikor a kívánságunkat kimondjuk, pedig nem kellene. Mert nincs ott az ideje, helye, s nem is szabadna kimondani. Kívánságom is lehet olyan, ami másoknak árt.

Ez a történet happy end-del végződött, a vitézek nevei fennmaradtak, de Dávid megszégyenült saját kimondott kívánsága miatt.

Korán vájta belém fogát

a vágy, mely idegenbe tévedt.

Most rezge megbánás fog át:

várhattam volna még tíz évet.

József Attila

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Sám 13,1–19

Egy történet, mely borzalmas családi tragédiához vezetett, s melynek alapja az a kívánság, amiről a parancsolat is szól.

Amnónnak, Dávid fiának megtetszik testvérének, Absolonnak húga, aki neki is féltestvére. „Amnón annyira gyötrődött húgáért Támárért, hogy belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit tehessen vele.” Amnón kívánsága betöltése érdekében a betegnek tettetés cselével magához kéreti, és magáévá teszi a lányt, majd eltaszítja, s meggyű­löli. (Később Absolon bosszúból megöli saját testvérét.)

Mindez azért történik meg, mert kívánság, vágy gerjedt a szívében, legyőzte az akaratát. Mi is sokszor élhetünk át hasonlót: nem tudunk uralkodni vágyainkon. S ez tettlegességig is fajulhat. A vágy bennünk él, s ez különösen érvényes a testi vágyakra. Ha meglátunk valamit vagy valakit, aki tetszik nekünk, megkívánjuk. Ezt nem lehet megakadályozni. De azt már igen, hogy ennek következménye is legyen. S azt is, hogy más valaki a vágyig eljusson. Hiszen azt mi is felébreszthetjük másban, ezért nem mindegy, hogyan öltözködünk, viselkedünk, hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet. Amnónnak csupán Támár teste tetszett meg, az, ahogyan kinézett. S később azt olvassuk: „De utána annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette.”

Ahhoz, hogy kezelni tudjuk érzéseinket és vágyainkat, szükségünk van Isten fékező szeretetére.

„Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.” (Róm 13,14)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 3,1–11

A bűneset innen indul, a kívánság talajáról. Hiszen azt olvassuk: „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz…” (A kívánatos szó ugyanabból a szógyökből származik, mint a parancsolatban.)

Ezért a bűn természete mindmáig ugyanaz: valamit megkíván az ember, valami csábítja a szemét, valami után másfelé kacsingat. Ami aztán részekre bomlik: benne van az irigység más java vagy más népszerűsége iránt, benne van más tárgyainak, értékeinek elkívánása, s benne a máshoz tartozók megkívánása is.

Talán érthető, hogy a mai média-világ is erre rendezkedett be. Hiszen naponta perceken, sőt órákon át nézzük a televízió­ban vagy a neten a különböző reklámokat, kívánság-ébresztő praktikákat. S nagyon mély a reklámok pszichológiája. Olyan vágyakat ébresztenek fel bennünk, amelyek mélyen alszanak a tudatunkban, vagy mindennaposak, mint az éhség, szomjúság. Így talán érthető, hogy ezen bukott el az első emberpár is.

Vajon mi minek engedünk?

Lehetséges volna, hogy csak azokat a dolgokat érdemes megtanulni, amelyekkel pénzhez vagy tekintélyhez juthatunk, és hogy a szeretet, amely „csak” a léleknek válik hasznára, de modern értelemben haszontalan; a szeretet fényűzés, és nincs jogunk sok energiát pazarolni rá?

Erich Fromm

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024