Napi áhítat Archívum - Oldal 5 a 35-ből

Előre

Róm 8,29–39

Isten előre elrendelése irányítja a világot. S ez közel sem determinizmus, hanem gondoskodás. Nem fatalista módon kell mennünk sorsunk elé, hanem azzal a bizalommal, hogy a mi Urunk jót gondolt felőlünk. Ha mindent odaadott értünk, hogyan is lehetne ellenünk? Tudhatjuk, hogy szeretetével mindent javunkra munkál, és semmiféle külső vagy belső veszedelem nem választhat el Tőle minket.

A tékozló fiú apja is tudta, hogy fia a kincseit el fogja herdálni, de haza fog menni, és mindez együtt is belefért szeretetébe. Isten is mindent tud előre, mégis elenged és visszafogad, mégis mindent elkészít.

Nem értenünk kell ezt, csak hinnünk, mert itt hitigazságról van szó. Azok közé a titkok közé tartozik ez, melyeket nem feszegetni kell, hanem várni.

Tréfásan mondtuk egyszer, Istennél mindenre van előre egy a, b, c stb. variáns. Ha mi „a”-t választunk – arra vezet; de ha „b”-t választunk – Ő arra is tud velünk lépni. Mert tervében mindannyian választási lehetőségeinkkel együtt szereplünk. Ezerféle szín változatában a szeretet kifogyhatatlanságának ötletességében.

Lehet, hogy nem vesszük észre Isten jelenlétét, ám kitérni előle nem tudunk. A világ tele van Vele. Mindenütt álruhában jár. Olykor-olykor mégsem nehéz felismerni. Tennivalónk igazából: emlékezni, odafigyelni, tulajdonképpen felébredni.

C. S. Lewis

2024-10-25

Minden javunkra szolgál…

Napi áhítat

Róm 8,28

Pozitív világszemléletet hangsúlyoznak ma sokan. Vannak, akik a keresztyének közül is ezt vallják, s megfeledkeznek róla, hogy ez a világ „hiábavalóság alá van vetve”, tehát nem lehet rá pozitívan nézni. Lehet nézni könyörületességgel vagy reménységgel, de pozitívan nem.

Nem eltussolni kell a bűnöket, s betegségeknek tulajdonítani, hanem megvallani és helyrehozni. Nem a „jó dolgokat kell észrevenni és azt erősíteni”, hanem együtt vállalni a rossz következményét, hordozni terhét, s Isten segítségét kérve kitartani.

„Akik Istent szeretik” – ez emberi életünk javainak felfedezésében az első feltétel. Ha teljesül, minden a javunkra is lesz. Az első félmondat nélkül azonban még azt is tehernek fogjuk érezni, ami áldásként érkezne.

Ebben kell segítenünk egymásnak is. Ha látjuk mások életének nyomorúságát, hiányait, nem még mélyebbre kell taszítanunk őket, hanem felemelni tekintetüket, hogy lássák meg Isten cselekvését napjaik történéseiben. Tanúbizonyságunk értük legyen!

A bősi gátnál éltük át, hogy két hajót bezsilipeltek a hatalmas mélységbe. Fejük felett óriási erővel csapkodtak a hullámok a zsilip túloldalán. „Rájuk fogják engedni a vizet?” – kérdeztük magunktól megdöbbenve a hatalmas mélység láttán. „Hogy kerülnek 50 méterrel magasabbra?” De akkor már láttuk, hogy a víz alulról jön, s szép lassan felemeli őket, míg egy szintbe kerülve a folyóval tovább tudnak haladni útjukon.

2024-10-24

Segít a Lélek a mi erőtlenségünkön

Napi áhítat

Róm 8,26–27

Ez a segít eredetileg valami olyasmit jelent: valakivel együtt, annak segítségére lenni.

Ismét egy nemzeti ünnep, mely szomorú napokra emlékeztet. De bátor kiállásra is. Egy nap, mely veszteségeket jelent – de változásokat is. Egy nap, amelyet nem lehetett ünnepelni – s most keressük a szavakat az ünnepléshez. Amelyen diákok ezrei újat reméltek, s amelyen csak újabb árulás áldozatai lettünk. Elgyengült a népünk, már nem akar dönteni, sem döntögetni. A mai fiatalok pedig „bedőlnek” mindannak a maszlagnak, ami a nyugati kultúrának csak a szemetje, mert nem kell senkinek. Értékek vesztek el, s nehéz értékeket teremteni, vagy visszaadni.

Nem tudunk már kérni sem, aszténiások lettünk. Megfogyatkozott a nép, a reménység, a lehetőség, a hit, a szeretet. Van segítség?

„A Lélek segít a mi erőtlenségünkön.” Akarja, hogy hordozzuk a terhet – de minket Ő hordoz! Akarja, hogy imádkozzunk – de közben kimondhatatlan fohászkodásokkal ott a Lélek, s „kiteljesíti” nyögéseinket.

Hit által, a magunk szavaival vagy szótlanságával könyöröghetünk, együtt is és külön is, mert nagy veszélyben van a népünk, talán sokkal nagyobban, mint eddig bármikor.

A kimondhatatlan fohászkodás az eredeti görögben annyit jelent: jajongás, csatakiáltás – együtt a kettő. Sóhajtás és harcra indulás tehát a feladatunk a Lélek segítségével népünk megújulásáért!

A nagyság, mint maga az élet is, reménytelen, s a reménytelenségben, falhoz állított népek harcában van valami kétszerkettő fölötti remény. A magyarságnak ki kell egyenesednie, és sorsa helyére kell állnia.

Németh László

2024-10-23

Sóvárgó világban élünk

Napi áhítat

Róm 8,18–25

Ezt a sóvárgást érezzük magunk körül, s magunkban is. Jöjjön már el az Isten országa! Jöjjön már egy hiteles ember! Jöjjön már valami csoda! Hol vannak az ígéretek? Sóhajtozik, vajúdik ez a világ. S lecsap rá, ha végre valami mozdul. Lehet akár hamisság is, csak ne az legyen, ami eddig volt. Sok álpróféta használja ki ezt a nagy vágyakozást az emberekben.

A sóvárgás veszélyes, mert követelőzéssé válhat a keresztyénekben is, sőt megkeményíthet minket Isten felé. Hiszen, ha az istenfiak is csak „sóhajtoznak”, akkor mi a különbség? Ha mi is csak reménységben várakozunk, akkor minek vagyunk keresztyének? Ha a testünk megtagadása után is csak harcban lesz részünk, akkor mi értelme volt elkezdeni?

A kérdések őszintesége segít a válaszadásban is, hiszen óriási a különbség aközött, aki csak úgy van a világban és sóvárog, s aközött, aki tudja, hogy mire vár.

Az egyiknek ugyanis van élő reménysége, a másiknak nincs. Az egyiknek van élő Istene, a másiknak nincs. Az egyik meg tudja szólítani, a másik kapkod fűhöz-fához… Ezért fontos, hogy tanúságtételünk igaz legyen!

A különbség annyi, mint a paróka és az igazi haj között. Az egyik élettelen, a másik él. Az egyik takar, a másik véd. Az egyiket elfújja a szél, a másik csak lobog a szélben.

2024-10-22

Bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt

Napi áhítat

Róm 8,12–17

A tanú az Ószövetségben nemcsak személy lehetett, hanem akár egy kő is, ami emlékeztetett egy fogadalomra, egy Isten-tapasztalatra. Az ősatyák azért állítottak köveket, hogy el ne feledkezzenek Isten nagy tetteiről. A görögben a tanúságtétel szava a mártíromságot takarja. Amikor valaki szavának hitelességéért akár meghalni is hajlandó.

Egyedül tanúskodni – egy tömeggel szemben nagyon nehéz. De ha már ketten vagyunk, akár a világgal is dacolunk. Az ember könnyen elbizonytalanodik hitében, s a benne végbement változásokban. Ilyenkor hatalmas segítség, hogy a Lélek együtt tesz bizonyságot a mi lelkünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. „Annak ellenére, hogy…” Mert nem a jelenlegi állapotunk alapján igaz vagy nem a mi keresztyénségünk – még jó, hogy nem bízza magát Isten a mi eszünk járására! –, hanem az Ő váltságának változhatatlan ténye alapján!

Isten Lelke nem tanúskodik hamisan, csak azt erősíti bennünk, amit már valóban eldöntöttünk. Mellénk áll erőtlenségünkben.

Szép példával szemléltette valaki a Lélek tanúságtételét, hogy olyan helyzetekben is megerősít, amikor mi „alkalmatlanok” lennénk a bizonyságtételre: Egy gyermek és egy felnőtt együtt kapáltak két soron. A gyermek erőtlenebb, lassúbb volt, ezért a felnőtt „átkapált” az ő sorába. Egyedül nem tudta volna végigcsinálni.

2024-10-21

Isten Lelke lakik bennetek

Napi áhítat

Róm 8,9–11

Ahogyan korábban a bűn lakott (7,17–20), most a Lélek vesz lakozást az emberben. Ezek egymást kizáró ellentétes erők. A kettő együtt nem megy. Vagy, vagy. Ha Isten Lelke költözik be hozzánk, akkor otthonosan mozdít meg mindent, teszi helyére a dolgokat, takarítja ki a felesleget, tölti be életünket örömmel. Mint ünnepre készülődve egy otthonban, szinte minden átrendeződik, úgy költözik be a Lélek a szívünkbe. Rendet tesz, megtisztít.

Kérdés persze, hogy csupán „vendégként” jön egy időre, vagy Ő lesz a „ház ura”. Ha meghívom ugyan, de továbbra is én akarom megmondani, hogy mi legyen, akkor „megoltom” magamban, s nem lesz valódi változás az életemben.

Mert meghívhatom egy nagytakarításra is segítségnek, de megkérhetem arra is, hogy irányítson, emlékeztessen, szomorítson meg, győzzön meg, azaz legyen a Lélek a vezérem, tanácsadóm.

Tegye testemet is Isten szolgálatában áldottá: kezemet segítőkésszé, szájamat áldást hozóvá, szívemet az igazság iránt érzékennyé.

„Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek és ellenséges gondolkodásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” (Kol 1,21–22)

2024-10-20

Törekvéseink

Napi áhítat

Róm 8,5–8

Ez a törekvés szó a görögben gondolat és cselekedet azonosságát jelenti. Ahogyan Jézus már a gondolatot is véteknek minősíti, úgy beszél Pál is itt a törekvésekről, a gondolat erejéről, mely a tettek felé sodor minket.

A test törekvése hármas szinten nyilvánul meg: istenellenes = nem érdekli, hogy mi Isten akarata, megy amerre akar; engedetlen = tudja, mi Isten akarata, és ennek ellenére nem teszi azt; tehetetlen = meg van kötözve a bűnben, mintha hínárba került volna a mély vízben. Ennek vége: halál. Az ilyen ember nem lehet kedves Isten előtt! Lélek nélkül nincs élet!

Ebből kikerülni csak akkor lehet, ha valaki kívülről „levágja kötelékeinket”, s megszabadít minket. A Lélek szerinti élet következménye: élet és békesség.

Az a nagy fellélegzés, amikor a kimenekedés után az ember rádöbben, hogy ottveszhetett volna. S betölti annak békessége, hogy még élhet. Most már másként, mint eddig. Lélek által törekedve Istennek tetsző életre, bizonyságtételre.

A közelünkben tudott „nagyság” felemel, megnyugtat. A százados tölgy alatt mélyebbek lehetnek álmaink, mint a vézna akácfák alatt. A nagy emberek közelében békésebbek, határozottabbak vagyunk. Ahogy nő a „nagyság”, melynek közelében élünk, úgy lesz teljesebb az életünk. Igazi élet csak Isten nagyságának közelében élhető!

Ravasz László

2024-10-19

Nincs kárhoztatás!

Napi áhítat

Róm 8,1–4

Vége minden kishitűségnek! Eltöröltetett a halálos ítélet! Ezt igazán az élheti át, aki tisztában van vele, hogy bűnei miatt halálra van ítélve. Aki nem érzi maga felett „Demoklész kardját”, annak ez nem örömhír. Az potyának érzi majd a kegyelmet, s azt fogja gondolni, hogy bármit tehet, hiszen Isten már úgyis mindent megbocsátott. Csak annak nyílik meg a Róma 8, aki a Róma 7-ből érkezik. Addig semmit sem fog jelenteni.

„Krisztus Jézusban vannak.” Mit jelent ez a különleges fogalom? Nem eszközhatározó, de nem is helyhatározó – hanem egy titokzatos dimenzió. Amikor látok egy térdeplő embert, akkor nem lépek oda hozzá, s nem kezdek el neki mesélni valamit. Ő most egy másik „erőtérben” van. Istennel beszélget.

Krisztusban lenni annyi, mint megmártózni Benne, s betöltődni Általa, amikor senki és semmi nem léphet közénk! Teljes közösségben lenni Vele, érezni jelenlétét, szabadítását. Amikor mi sem kárhoztatjuk többé magunkat!

Gyermekekkel egyszer piros kartonból szívet készítettünk. A szív állapotát tisztáztuk, s ezért a közepébe beírtuk, hogy BŰN. Azután megpróbáltuk mindenféle módon onnan eltüntetni a szót: radírral, festékkel, letakarással, de nyilvánvalóan ott maradt. Akkor elővettem egy piros celofánnal borított szemüveget – s mikor azon keresztül néztük, nem látszott a felirat. Így nézi Jézus vérén keresztül Isten is a mi szívünket.

2024-10-18

Ó, én nyomorult ember!

Napi áhítat

Róm 7,14–25

Volt olyan idő, amikor vitába kezdtünk néhányan, hogy Pál ezt az újjászületése előtti állapotról írta, vagy az azutániról. Váltig állították néhányan, hogy előtte írta, hiszen egy újjászületett ember nem kínlódik így önmagával. Ő már meghalt a bűnnek. Nem lehet rajta ilyen hatalma. Ez a kín csak előtte lehetséges! A másik csapat velük szemben azt bizonygatta, hogy sajnos ezt Pál utána írta, mert az újjászületés után is megmarad a bűnös természet, s az a halálig kínt és szenvedést okoz. Sőt, csakis azután írhatta, mert előtte nem harcolt volna önmagával, hanem élt volna a bűnben mindenféle kín nélkül.

Az első csapat naiv volt, s még frissen vetette bele magát a hívő életbe, azt remélve, hogy „átváltozás” történt: titokzatos megszűnése a bűnnek. A másik csapat már túl volt néhány csalódáson önmagával kapcsolatban, s megtapasztalta, hogy csak „megváltozás” van, és semmi sem csettintésre történik. Isten munkája bennem, hogy nem engedek a bűnnek, hanem cselekszem az Ő akaratát.

Hogy mit hiszek magamról, s hogy milyen vagyok valójában, két különböző dolog. Néha keserves a szembesülés. De nagyon kell ahhoz, hogy minden öntörvényűség, gőg, szeretetlenség, ítélet eltűnjön belőlem, s helyébe léphessen az alázatos, szeretetteljes engedelmesség.

Isten egyáltalán nem végzett kísérletet a hitemmel, hogy megtudja, milyen. Hiszen tudta. Csak én nem tudtam. Ő mindig is tudta, hogy templomom kártyavár. De engem csakis azzal tudott ráébreszteni a valóságra, hogy összedöntötte.

C. S. Lewis

2024-10-17

A felszított kívánság

Napi áhítat

Róm 7,1–13

Vannak, akiket a figyelmeztető táblák éppen a veszélyes tett elkövetésére bátorítanak. Van, amikor egy célzott előadás a kábítószerről épp a kíváncsiságot ébreszti fel. Van, amikor a tiltás arra hívja fel a figyelmet, mi mindent lehetne még kipróbálni. Ez azonban nem zárja ki a figyelmeztetés, a felvilágosítás és a tiltás jogosságát, csak az ember ostobaságát jelzi.

A bűn miatt sok esetben teljesen fordítva gondolkodunk egy helyzetről, mint amilyen valójában. Hiszen, ha a Bibliában úgy keresünk történeteket, hogy „ezt még nem próbáltam ki”, akkor lesz bőven választékunk, mert fertelmes dolgokról számol be az ige. Csak arra ügyeljünk, hogy mindig hozzáolvassuk azokat a verseket is, ahol ezeknek a cselekedeteknek a büntetése is le van írva. Mert a kettő együtt igaz.

A törvény, az ige tehát azért van előttünk, hogy rámutasson határainkra. „A bűn fokozott mértékben lesz bűnné a parancsolat által…”

Hazugság esetén minden emberben fájni kezd valami ott belül. Ezt el lehet hallgattatni, de érvényre is lehet juttatni, hogy egyre érzékenyebb legyek minden bűnre, a parancsolat megszegésének minden fajtájára!

A „ne tanúskodj hamisan” nemcsak a hazugságról szól, hanem az önbecsapásról, előítéletekről, meggondolatlan kijelentésekről, a sok „nemről”, „igenek” helyett (Mt 5,33–37!).

A hazugság az a merénylő, ki legelőször is a világosságot oltja ki, az iránytűt töri szét, hogy azután „szabadon” dolgozhassék.

Pilinszky János

2024-10-16