Napi áhítat Archívum - Oldal 4 a 35-ből

Kívánjatok békét Jeruzsálemnek!

Zsolt 122

Gyakran köszönünk így egymásnak: „minden jót”. Vajon mindig így is gondoljuk?

A kívánás és a kívánság szót kettős értelemben is használhatjuk. Hiszen valamit el lehet kívánni másoktól, de lehet jót is kívánni nekik. A tizedik parancsolat tárgyalásakor mind a kettőre egyforma hangsúlyt szeretnénk tenni. A parancsolatokat, noha negatív formában, tiltásként fogalmazódtak meg, lehet pozitív tartalmuk szerint is nézni:

Ha jót kívánok valakinek, a javát szeretném, és nem akarom tőle elvenni, ami az övé. Elvétel vagy adás van hát a kívánásban.

Sokan gondolják, hogy Isten is el akar venni tőlük valamit. Számukra Ő úgy tűnik fel, mint aki korlátokat szab, elveszi idejüket, pénzüket, önállóságukat, személyiségüket. Sok órát beszélgettem végig fiatalokkal, s nehéz ezt jól elmagyarázni. Hogy éppen az ellenkezője igaz. Isten nem elvenni akar tőlünk, hanem megajándékozni szeretne minket. A korlátok segítenek bennünket, mint a hajóé, hogy ne essünk a háborgó tengerbe. Isten által lesz értelmes az időnk, vele lesz értelmes a családi költségvetésünk, s benne teljesedik ki igazán az életünk is.

Istennek erre csak egy bizonyítéka van, hogy még a saját Fiát is nekünk adta!

Mint ahogy Jeruzsálem békéjéért is!

Ne kívánd azt, amit más kapott,

vedd észre, mid van, mid nincs,

így kaphatod pontosan azt,

amire szükséged van,

amit használhatsz,

amit tovább adhatsz!

Ablonczy Ágnes

2024-11-04

A kívánatos fa

Napi áhítat

1Móz 3,1–11

A bűneset innen indul, a kívánság talajáról. Hiszen azt olvassuk: „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz…” (A kívánatos szó ugyanabból a szógyökből származik, mint a parancsolatban.)

Ezért a bűn természete mindmáig ugyanaz: valamit megkíván az ember, valami csábítja a szemét, valami után másfelé kacsingat. Ami aztán részekre bomlik: benne van az irigység más java vagy más népszerűsége iránt, benne van más tárgyainak, értékeinek elkívánása, s benne a máshoz tartozók megkívánása is.

Talán érthető, hogy a mai média-világ is erre rendezkedett be. Hiszen naponta perceken, sőt órákon át nézzük a televízióban vagy a neten a különböző reklámokat, kívánság-ébresztő praktikákat. S nagyon mély a reklámok pszichológiája. Olyan vágyakat ébresztenek fel bennünk, amelyek mélyen alszanak a tudatunkban, vagy mindennaposak, mint az éhség, szomjúság. Így talán érthető, hogy ezen bukott el az első emberpár is.

Vajon mi minek engedünk?

Lehetséges volna, hogy csak azokat a dolgokat érdemes megtanulni, amelyekkel pénzhez vagy tekintélyhez juthatunk, és hogy a szeretet, amely „csak” a léleknek válik hasznára, de modern értelemben haszontalan; a szeretet fényűzés, és nincs jogunk sok energiát pazarolni rá?

Erich Fromm

2024-11-03

Meglátni és…

Napi áhítat

5Móz 5,21

Az eredeti szövegben szereplő szó tartalma szerint azt jelenti: Meglátni és megkívánni. Tehát elsősorban a látvány alapján fellépő kívánságokról szól. A két variáns (2Móz 20,17; 5Móz 5,21) között az a különbség, hogy egyikben a ház szerepel első helyen, másikban a feleség.

Azt is tudnunk kell, hogy a római katolikusok és az evangélikusok ezt a parancsolatot kettébontják, jobban kihangsúlyozva a másik tulajdonát vagy kötődését. (Az első és a második parancsolatot viszont egynek számolják. Ezért is tér el az említett felekezetek templomaiban a két kőtábla számozása.)

Ebben a parancsolatban tehát nem csupán a kívánság, az óhaj, a vágy tiltásáról olvasunk, hanem olyan kívánságról, amivel a más javát, értékeit óhajtjuk. Ne áhítozz bárminek birtoklására, ami nem lehet a tied tisztességes, törvényes úton!

A „Ne ölj!” parancsolatnál azt mondtuk, hogy megelőlegezi a többit, itt pedig azt mondjuk, hogy összefoglalja. Hiszen aki nem kívánja embertársa vagyonát, az nem is öli meg, nem tesz ellene hamis esküt, nem rabolja ki, és nem követ el ellene házasságtörést.

Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál távolabbnak érezzük magunkat tőle, s minél távolabb vagyunk tőle, ő annál közelebb érzi magát hozzánk.

Röhrig Géza

2024-11-02

A tizedik ige

Napi áhítat

2Móz 20,17

Azt tapasztaljuk a Tízparancsolat olvasása közben, hogy az eleje olyan magasztosan, szinte mennyei kinyilatkoztatással indul: „Én, az Úr vagyok, a Te Istened…”, a végén pedig egészen közönséges, földi lesz: ökrökről, szamarakról, s egyéb hétköznapi dolgokról van szó.

Nem jelent ez valamiféle színvonalesést? A magasságos Istentől eljutni a szomszéd szamaráig, házáig?

Talán sejtjük, hogy nem, hiszen éppen most vagyunk a lényegnél: nagy jelentősége van, hogy ezek a tárgyak, állatok megjelenjenek a parancsolatokban. Ezzel lesz az életközeli, így ereszkedik le a földre. Ezzel lesz „lefordítva” az élet nyelvére.

Ami nemcsak jelképesen igaz: Mózesnek a kőtáblákat le kell hoznia a hegyről. S az isteni magasság, a Vele töltött idő után ő is gyorsan szembesül a valósággal: ott áll az aranyborjú szobra. Vagy amikor a tanítványok átélik Jézussal a hegyen az Istennel való közösséget, lejövet találkoznak társaik tehetetlenségével és a nyomorúsággal. (Mk 9,2–29)

Tárgyiasult világunkban jó, ha egészen közel jönnek hozzánk az isteni dolgok, de ezeket aprópénzre kell váltanunk, hogy lehessenek életünkben újra isteni dolgok.

Jézus a modellünk, nemcsak a Kálvárián, hanem a műhelyben, az utakon, a tömegben, a nagyhangú követelőzések és mogorva visszautasítások, az állandó zaklatások közepette, a békesség és a magánélet hiányában.

C. S. Lewis

2024-11-01

A békesség Istene pedig…

Napi áhítat

Róm 16

A reformáció ünnepén vegyük magunkra, hogy a békességet munkáljuk minden keresztyén testvérünk között. Amit ki kell mondani, azt mondjuk ki. Ám a HOGYAN az nagyon különböző lehet. S a hogyant az is meg fogja határozni, milyen lesz mondanivalónk fogadtatása.

Pál mindenkit személyesen köszönt, akit ismer. Mindenkihez van egy jó szava. Azokkal tudunk majd a nehéz dolgokról szólni, akikkel egyébként is szeretet-kapcsolatban vagyunk. Ahol a szeretet hiányzik, vagy eleve kritikával vagyunk a másik felé, ott csak „betelik a pohár”, s képtelenek leszünk csupán arról szólni, ami valóban hiba volt – mert benne lesz a korábbi személyes sértettség, amit nem bocsátottunk, nem beszéltünk meg. Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert sosem lehetünk biztosak abban, hogy a Sátán nem éppen szétzilálni akar-e a vádakkal, amelyeket megfogalmazunk.

„Tusakodjunk” egymásért, s mindig legyünk készen az önvizsgálatra, hogy be ne csapódjunk nagy „igazságszeretetünkben”.

Nem kis dolog az önmagunk iránti vak szeretetet megszüntetni, hogy így tehetetlenségünk tudatára ébredjünk, hogy megtanuljunk magunkban kételkedni; szívünk bizalmával Istenben nyugodni, hogy az Ő segítségére támaszkodva a végsőkig legyőzhetetlenül kitartsunk, hogy reménységünk ez által megerősödjék.

Kálvin János

2024-10-31

Fogadjátok be tehát egymást!

Napi áhítat

Róm 15,1–21

Az, hogy nem élünk a másik ellen, még nem jelenti a parancsolat betöltését. Ennél itt sokkal többről van szó.

Azt kell megtanulnunk, hogyan tudjuk befogadni, elfogadni a másikat. Sokszor nehéz elképzelni, hogy a másikat lehetne szeretni. Azt is nehéz elképzelni, hogy a másikat hogy szeretheti Jézus. Szerintünk csak úgy lehet keresztyénnek lenni, ahogy azt mi megértettük, s ezért ha valaki másként értette meg, akkor elítéljük. Szembeállítjuk magunkkal, s azt mondjuk, hogy valamelyikünké nem igaz. Pedig ha a bibliai példákat egyszerre gondoljuk magunk elé, akkor látnunk kell, hogy volt Mózes, de volt Jefte is, Dániel és Dávid is. S mindőjüket szerette és használta az Isten.

Ugyanilyen fontos dolog, hogy amiről a másik úgy nyilatkozik, őt bántja bennünk, azt hagyjuk el. Nem megsértődve, hanem a szeretet szabadságában. Ha erről mi nyilatkozunk, mondjuk azt, hogy „minket zavar”, s ne rögtön azzal jöjjünk, hogy ez „biztos Isten akarata ellen van”. Mert az már ítélet.

Korán reggel meríts egy csöppnyi fényt a Fényből: gyöngyszemmé kristályosul kezedben. Aztán indulj – és a szeretetsugarak majd elvezetnek ahhoz, aki szenved; vigasztald, emeld fel, míg fájdalma nem szűnik, s eggyé lesz a két szív.

Balázs Károly

2024-10-30

Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust

Napi áhítat

Róm 13

„Légy résen!” – köszönnek egymásnak a cserkészek. Gyermekkoruktól tanulják, hogyan kell okosan eligazodni olyan körülmények között, amelyben nem otthonosak. Találékonyak lesznek, s figyelmesek.

Ez két nagyon fontos keresztyén tulajdonság is egyben – mely annak a tespedésnek, megalkuvásnak pont az ellentéte, ami ránk jellemző. Ahogyan az előző fejezet a testvéri közösségben való forgolódást, úgy ez a világban való mozgásunkat szabályozza. Három fontos magatartásforma jelenik meg itt is:

1/ Engedelmeskedjetek – a világ mindenféle hatásai között komoly döntéseket igényel, mit is jelent az engedelmesség!

2/ Ne tartozzatok! – egy keresztyén éljen abból, amije van, s azzal is úgy, hogy szeretetéből jusson mindenkinek. A törvény megtartására, de ennél többre is!

3/ Öltsétek magatokra a Krisztust – ahol megjelenünk, ott mintha Krisztus jelenne meg. Ez vonatkozik külsőnkre, belsőnkre, szavainkra, tekintetünkre, tetteinkre. Nem álcaként kell, hogy „rajtunk legyen”, hanem belülről kisugározva ennek természetességét, hitelét. Találékonyan és figyelmesen! Résen állva.

A szavak maguktól törnek elő, folyékonyan, úgy hogy mintegy a Lélek pezseg elő belőlük, élnek. Így kell igazán lélekből és valóságból dicsérni Istent!

Luther Márton

2024-10-29

Az okos istentisztelet

Napi áhítat

Róm 12,1–21

Három lényeges eleme van az istentiszteletnek személyes értelemben. Ha ez a három megvan a tagokban – akkor a közösség is működőképes. Ha nincs meg, akkor nagyon nehéz lesz a gyülekezetben együtt szolgálni. A „logikus” istentisztelet részei:

1/ Szánjátok oda testeteket – az áldozat minden istentisztelet fontos része. Enélkül nem mehetünk Isten elé. Itt nem a „lelki áldozat”, hanem a test odaszánása a fontos. Ez meg kell történjen naponta, ezt jelenti az „élő, szent” kifejezés.

2/ Ne igazodjatok e világhoz! – az istentisztelethez az is hozzátartozik, hogy abbahagyom a rossz szabásmintákat, sémákat, amelyekhez eddig igazodtam, divatmajmolást és mindenféle rossz szokásokat, sodortatást a világ elvárásaival, melyek belopóztak gyülekezeteinkbe is.

3/ Változzatok meg elmétek megújulásával – értelmünk döntése is ez, s felfogásunk, gondolatmenetünk fordul meg általa. Érzékenyebbek leszünk annak felfogására, mit akar Isten.

Ha mindezek nem történnek meg, akkor a gyülekezetben is egymás ellen harcoló, egymást megszóló, de engedelmeskedni nem tudó, Istenre minimális időt fordító emberek lesznek jelen, s akkor csak tapogatózunk az Isten akaratára vonatkozóan.

Elveszett nap az, amikor a Gonoszt le nem győzted, jót nem tettél, szépet nem láttál, nemest nem éreztél, mély dolgot meg nem ismertél, nagy dolgokra nem vágytál, senkit nem szerettél, csak panaszkodtál és zúgolódtál. Egy napot így elvesztettél.

Szabó Imre

2024-10-28

Olajfa ágaként…

Napi áhítat

Róm 11

Pál mindezt a zsidóságért is mondja. A beoltatott keresztyénség nem berzenkedhet az eredeti törzs ellen. Sem nem büszkélkedhet, sem nem csúfolódhat, sem nem lehet nagy mellénnyel. Hiszen a kiválasztott nép továbbra is az marad.

Mert a kegyelem az kegyelem, és nem érdem. Most ennek van ideje, azután majd másnak. Inkább arra vigyázzunk, hogy amíg a népek ideje van, addig hívogassunk mindenkit, mert eljön az idő, hogy „bezáratik az ajtó”. A zsidóságról tudhatjuk, hogy ők is össze fognak gyűjtetni, de előbb még más népeknek van lehetőségük. Amikor a zsidóság kezd megtérni – mert csak Krisztusban van már lehetőségük –, az jelenti majd az utolsó idők közeledtét is. Mostanában sok ezren térnek meg Izráelben, s lesznek ún. Messiás-hívő zsidók. Nem csatlakoznak keresztyén felekezetekhez – melyikhez is csatlakoznának –, hanem élnek a maguk törvénye szerint, de Krisztusban reménykedve.

Ne ellenük legyünk, hanem velük együtt keressük az utat, míg van időnk mások Krisztushoz vezetésére!

„Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11,33–36)

2024-10-27

Fazekas és agyag

Napi áhítat

Róm 9,1–33

Pál mellett lelkiismerete tanúskodik, hogy nem felebarátai ellen szól. Amikor Izráel sorsát elmondja, maga is fájdalommal fejti ki, hogy inkább magának kívánja az átkot, ha ezzel őket megmentheti – de ki kell mondania értük, és nekik, hogy Isten döntése alapján a kegyelem mindenkié lett. Nem a testi származás dönti el többé az üdvösség kérdését, s nem a törvény betöltése, mert Isten a hit általi utat készítette el már Ábrahámban.

Akinek „utóda” által már mindenkinek megnyílt az út az üdvösségre: Isten leszűkítette az utat. Egészen keskeny lett az ösvény. Nem elég már a törvény, sem a próféták, sem az ígéretek – csak a Fiú. „Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)

Kezében olyan az ember, mint a fazekas kezében az agyag, ha akarja, szép, hasznos edény lesz belőle, ha akarja, harag edénye. Nem elveti őket, hiszen a kezében tartja, de harag edényeinek formálja, mert most be kell gyűjtenie a többieket. Eljön az ideje az ő „begyűjtésüknek” is.

A kivezető utat Jézus mutatta meg nekünk a hazugságok úttalan káoszából. Az Ő személyében valamennyien meghívást kaptunk Isten országába, ami maga az igazság, a szabadság és az önzetlenség. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen.

Pilinszky János

2024-10-26