Napi áhítat Archívum - Oldal 4 a 31-ből

Isten tulajdonba vett népe

1Pt 2,1–12

A gyülekezet hitelét, a keresztyénség hitelét is el lehet rontani, ha a gyülekezeti tagok nem úgy élnek, ahogyan azt az Úr parancsolta! Megrabolják a Jézusról szóló örömhírt, akik félkeresztyének, vagy csak külkeresztyének, akik látszatból cselekszenek és élnek, álnoksággal beszélnek. Vagy azzal töltik idejüket, hogy más felekezeteket lejáratnak!

Nem lehet véletlen, hogy Jézus legfontosabb témája utolsó imádságában épp a keresztyén egység (Jn 17), mert tudta, hogy ezt lesz a legnehezebb megtartani.

Mennyi hiteltelenség szaporodott fel csak itt Európában, hogy az embereknek szimpatikusabb egy Krisnás-szekta, mint a keresztyén felekezetek? Még mindig a sok gyűlölködés, megvetés, egymás elleni harcok jellemzik a felekezeteket – kinek kedves ez? Hogyan tehetünk ellene? Keressük a másikban, amit megbecsülhetünk! Minden felekezetnek vannak sajátos értékei, amit lehet tisztelni (ahogy vannak hibái és hiányosságai is). Ne általánosítsunk! A mérce maga Krisztus! Arra igyekezzünk, hogy híjával ne találtassunk a szeretet megélésének!

J. Wesley álmában felment a menny kapujához, s megkérdezte: „Vannak itt katolikusok?” „Nincsenek.” „És evangélikusok?” „Azok sincsenek.” Végigkérdezte az összes felekezetet, ám csupa nemleges választ kapott. „Akkor kik vannak itt?” „Mindazok, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében!” – hangzott a válasz. A pokolnál járva megismételte kérdéseit, s hallhatta, hogy ott bizony minden felekezetből vannak…

2024-09-30

Idő- és becsületrablók

Napi áhítat

1Tim 5,9–15

Vannak gyülekezeteinkben, közösségeinkben másféle „rablók” is. Az idő- és becsületrablók. Akik felesleges beszédükkel meglopják a másikat, mert elveszik idejét a hasznosabb tevékenységektől. Hány és hány ilyen ember lézeng közöttünk! Huszadszor mondják el ugyanazt, vallják meg ugyanazt a bűnt – teljesen feleslegesen, hisz semmi sem változik. Ők is valódi tolvajok.

S vannak, akik körbehordott hírekkel rabolják mások becsületét. Ellenőrzés és végiggondolás nélkül – csak a hír újdonságának mindentudásával. Ebben sajnos az asszonyok járnak élen, ezért szól Pál figyelmeztetése elsősorban hozzájuk.

Hány közösséget zilált szét a bomlasztó szó! Fecsegők és pletykások, mikor némultok már el?

Két lelkipásztor egyszer megegyezett egymás között:

1/ ha valamit meghallanak a másikról, azonnal megbeszélik egymással;

2/ semmit sem adnak tovább egy harmadik személynek abból, amit meghallottak;

3/ ha a másik ellen szól, meg sem hallgatják a hírt, hanem leállítják azt, aki terjeszti.

…félek minden aljas szándékú

információtól…

…nem félek a belülről

jövő felismerésektől…

Kádár Ferenc

2024-09-29

Tolvajok a gyülekezetekben

Napi áhítat

2Thessz 3,6–15

Vannak olyan „szakavatott tolvajok”, akik parókiáról parókiára járnak, s bizonyos lelkipásztorok nevére hivatkozva kérnek segítséget. Amelyik lelkész beengedi őket, nagyon pórul jár, mert meglopják. Évekkel ezelőtt volt itt egy szerencsétlen flótás, akit segítettünk. Megjegyezte a nevünket, járni kezdte az országot, s a nevünk alapján szinte mindenhová beengedték. Volt, ahonnan csak a kért összegeket, ruhákat vitte el, de volt, ahonnan orgonát lopott. Jöttek a telefonok sorra, sajnos mind a mai napig, lassan már minden városból.

Megdöbbentő, hogy emberek mire vetemednek. De az is, mennyire naivak vagyunk, mikor azt hisszük, hogyha valakinek belenyomunk a kezébe valamit, azzal már segítettünk rajta. Sőt, ahogy tapasztalom – csak rosszabbá tesszük. Mi vezetjük rá meggondolatlan adakozásainkkal, hogyan lehet ügyesen tolvaj. Tolvajok barátai leszünk, s ezzel önmagunk ellenségei. Feneketlen kút az ilyen ember, mert a felülről betöltött víz azonnal eltűnik benne. A segítség egészen máshol van. Belülről kéne a forrásnak felfakadni. Azt kellene adni, amire szükségük van, s nem azt, amit kérnek. Ehhez kellene sokkal jobban összefognunk, s akár otthonokban, akár intézményekben, de elhívott és szakavatott emberekkel gyakorolni a diakóniát!

Imádkozzunk érte, hogy ezek létrejöhessenek, s ne mi oktassuk ki az ilyen ügyeskedőket arról, hogyan lehet piócaként élni a keresztyéneken.

„Intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez!” (1Thessz 5,14)

2024-09-28

Az adakozás áldása

Napi áhítat

2Kor 9,6–15

„Ahogyan eldöntötte szívében” – mondja Pál apostol, s valóban ezen múlik. Mert vannak, akik bőven adnak, mégsem szűkölködnek, mások csak kényszerűségből, mégis sokat panaszkodnak.

Van egy barátunk, akit egyszer Hollandiából csupa jószívűségből ingyen hazahoztak autóval. Ez őt annyira megindította, hogy azóta azon fáradozik, kinek, hogyan tehetne annyi jót, amennyit neki akkor ez jelentett. Mert az ingyen hazaszállító adakozó úgy nyilatkozott, hogy valaki másnak adja tovább.

Az igazán szegények nem követelnek, sőt gyakran egyáltalán nem is kérnek, mert szégyellik szegénységüket. Akiktől nem kérjük vissza a kölcsönkért javakat, azok valóban könnyebben megszégyenülnek, s másoknak adják majd tovább. Éljünk örömmel a nekünk adott javakban, s ha Isten alkalmat készít, és ezt megérezzük szívünkben, sőt szívesen is tesszük, akkor ne késlekedjünk a javak megosztásában másokkal.

Menni kellene házról házra, városról városra, mint

egy izzadt, fáradt, fanatikus csavargó.

És rekedt hangon, félig sírva,

kiabálni minden ablak alatt:

Szakadt lelket foltozni, foltozni!

Tört szíveket drótozni, drótozni!

Dsida Jenő

2024-09-27

Az ördögűzés hatalma

Napi áhítat

ApCsel 19,11–20

Hogy mennyire nem képzelődés az ellenséges szellemi hatalmasság, s hogy nem lehet játszani vele, ez a történet bizonyítja. Szkéva fiai „ellopják” Jézus nevét, hogy ördögűző technikájukban valami újat kipróbáljanak, ami már másnak működött.

Nem mondhatják: „Jézus nevében”, mert nincsenek „a névben”, azaz nem hisznek benne. Így csak áttételesen mondhatják: „Jézusra, akit Pál hirdet!” A gonosz lélek pedig visszafelel, ami nem a beteg tudása szerint mondott szó! Majd rátámad a hét férfira, s azok meztelenül és sebesülten futnak ki. Egy ember héttel szemben, de démonikus erőkkel.

A Szentírás tanúságából kiderül az is, hogy az effajta tevékenység nem volt idegen Efezusban, mások is praktizáltak. Erre a hírre azonban minden közösséget megszakítottak e tudományokkal, s elégették könyveiket.

Jézus nevében kérni valamit csak az tud, aki Benne van, különben csak „ellopja” nevét, s csak úgy használja, mintha varázsszó lenne.

„Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,22–23)

2024-09-26

Simon mágus

Napi áhítat

ApCsel 8,18–24

Egy keresztyénné lett ember, aki megőrizte régi önmagát. Megkeresztelkedett ugyan ez a varázsló, de csak kibukott belőle, hogy kicsoda valójában. Kiderült rejtett szándéka, hogy megszerezze azt a hatalmat, amivel az apostolok és diakónusok gyógyítottak, a Szentlélek ajándékát. Mi ez, ha nem lopási szándék? Bár ő „fizetni akar érte” – azaz üzletet ajánl –, s a pénzből lehetne adakozni a híveknek… (akár Júdás érvelése is kísérthetne: Jn 12,1–7)

Péter nagyon határozottan utasítja el, s leplezi le önmaga s mások előtt is a tisztátalan szándékot. Lopás lenne, ha pénzért adna olyat, amit Isten ingyen kegyelméből adott!

Hányan járnak templomba ilyen lélekkel? Akik eljönnek adakozni, imádkozni, s ezt üzletként fogják fel: Isten része ebből az, hogy „do ut des” (adok, hogy adj – latin kifejezés) alapon megáldja munkájukat, életüket, családjukat. Ők megtették a magukét. Most Isten következik. Pedig Ő nem így akar adni! Mindent ad, amit kérünk, de egyetlen adománya sem vásári áru!

Micsoda hamisság lopózott a szívünkbe? Hát tényleg azt hisszük, hogy be lehet csapni az Istent? Ő vajon mit gondol rólunk?

Krisztusnak és Pilátusnak,

farizeusoknak és vámosoknak

zsidóknak és rómaiaknak

egyformán szolgálni

nem lehet.

Dsida Jenő

2024-09-25

Hiteles keresztyének

Napi áhítat

ApCsel 2,42–47

„Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem” – bizonyára könnyebb lenne a gyülekezetekben a közösség megélése, ha nem lennének vagyonkülönbségek. Sokkal vonzóbbak lennénk, ha szeretettel vennénk körül egymást találkozásainkkor. Ha napról-napra együtt lennénk, s otthonainkban mind hálaadással törhetnénk meg a kenyeret. Ha sokkal jobban ismernénk és értenénk egymást, s nem lennének irigységek, őrzött haragok, hanem az egész gyülekezet együtt részesülne az úrvacsorában.

Kezdjük el! Ott, ahol vagyunk, abban a gyülekezetben. Szólítsunk meg valakit minden vasárnap, mindig mást! Menjünk negyedórával előbb, s imádsággal töltsünk el 15 percet az istentisztelet előtt, a közösségért! Ha halljuk, hogy valaki egyedül van, látogassuk meg! Kérjünk imádságunkban társakat, akikkel lehet együtt hordozni a gyülekezetet! Beszéljünk ezekről a lelkipásztorral is! Kezdjünk el komolyan adakozni abból, amink van! Ha lehetséges, vendégeljünk meg szűkölködőket otthonunkban! Vegyük észre a jótékonykodás lehetőségeit! Kezdjük el a harcot rossz szokásainkkal, kérjük Isten Szentlelkét, hogy leplezzen le magunk előtt, s könyörögjünk a formálódásért!

Mindig előttem lesz Victor Hugo: Nyomorultak c. regényének papja. Aki csak szamárháton volt hajlandó ülni, mert Jézusnak is csak az jutott. Aki sajnálta a pókot, hogy milyen csúf. Aki vendégszeretetét úgy gyakorolta, hogy a bekéredzkedő útonállónak ezüstkészletével terített, s mikor az kirabolta, ráadásul nekiadta a hozzá tartozó gyertyatartókat is.

2024-09-24

Minden rossznak gyökere a pénz szerelme

Napi áhítat

Lk 22,1–6

A tanítványok között is volt egy, aki a pénzt kezelte, Júdás. A többiek akkor ettek, ha volt mit, s maga Jézus is rászorult a gondoskodásra. Júdás azonban szerette is a pénzt. Azok, akik kimentik őt, s árulását úgy magyarázzák, azt akarta, hogy Jézus színt valljon a nagytanács előtt – nem olvasták még ezeket a pénzről szóló sorokat.

Júdás megkapta az árulásért a maga pénzét. Ezzel meglopta a templomot – hiszen a főpapok nem saját pénzükből fizettek –, s öngyilkossága után ezért kell e pénzt elkölteni, mert nem kerülhet vissza egy árulásért kifizetett összeg a szent pénzek közé (Mt 27,3–10). Amikor rádöbbent tettének súlyosságára, önmagán hajtotta végre az ítéletet – mert nem találta meg a „megbánás helyét”.

Nehéz szükségben lenni, nehéz szegénynek lenni. Nyilván sokszor volt ő is zavarban, hiszen a három év alatt a tizenhárom férfinek nem volt saját keresete, s enniük, élniük kellett. A körülöttük szolgáló asszonyok ellátták a főzést, de nem voltak mindig vendégségbe hivatalosak. Júdás szerette volna a pénz „biztonságát”. Nem lehetett az övé.

A csábítás nagy. Valóban úgy tűnik, hogy a pénz biztonságot ad. A vagyonnak azonban nagyobb ára van! Sokan veszítettek már ezen házasságot, családot, vagy a lelkük üdvét veszélyeztették miatta…

„Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.” (1Tim 6,9)

2024-09-23

Az özvegyasszony két fillérje

Napi áhítat

Lk 21,1–4

Vannak, akik a templomban kikerülik a perselyt, s fennhangon hirdetik, hogy a papok kihasználják a népet. Vannak, akik mutogatva adakoznak, de ez az összes, amit Isten ügyében tenni kívánnak, a többi nem tartozik rájuk.

Egy gyülekezetben általában az adakozás mértékéből szoktak arra következtetni, hogy milyen volt az igehirdetés. A legtöbbet azonban mindig a szegény özvegyasszonyok adják azóta is. Illés sareptai özvegye óta (1Kir 17) ők a leginkább Istenre szorulók, s leginkább Isten ügyeire „fordítók”. Jézus meglátja az özvegyasszony két fillérjét, s tudja, hogy neki ezt több volt odaadni, mint akik feleslegéből egy zacskó arany is futotta.

Sokszor foglalkoztatott, hogy az asszony vajon miért adta oda mindenét? Szerette Istent, és hálás volt neki szegénységéért is? Volt egy gazdag gyermeke, aki semmit sem adott, s helyette vállalta ezt a nagy áldozatot? Vagy arra gondolt, hogy ebből már egy szelet kenyérre sem futja, nyugodtan odaadhatja Istennek, majd Ő gondoskodik róla, ahogy akar? Nem lehet tudni.

Ha a parancsolat ígéret jellegére figyelünk, akkor úgy hangzik: „Nem fogsz lopni!”, vagy másként: „Nem lesz szükséged rá, hogy lopj!” Adhatsz is! Mert Isten mindenben gondoskodik rólad!

Az „adás kultúrája” (Kalkuttai Teréz anya kifejezése) az, ami ma leginkább hiányzik az emberekből. Újra fel kellene eleveníteni, s megtanulni megtörni a kenyeret, megosztani a javakat. Hogy adni és elfogadni nem szégyen, hanem szeretetközösségünk kifejezése. Ez „lelki kultúránk” egyik mai nagy kérdése!

2024-09-22

A gazdag és Lázár

Napi áhítat

Lk 16,19–31

Titokzatos módon engedi látni Jézus, hogy mi következik a halál után a gazdagra, és arra a Lázárra, aki ajtaja előtt koldult, s nem adott neki egy falatot sem. A gazdagnak neve sincs, a szegénynek igen – ez a megbecsülése az Úr Jézus részéről azoknak, akik a világ szemében senkik, mert nincsen semmijük.

Az elégtétel nyilvánvaló a példázatból, az egyensúly helyreáll. Aki ebből nem érti, hogy merre kell nézni, s mit kell tenni, annak valóban hiába támadna fel a halálból bárki is. A gazdagság csillogása vakká teszi az embert.

Korunk nagy SZEGÉNYE, Kalkuttai Teréz anya, úgy járt-kelt Kalkuttában, hogy nem volt neki semmije. De ezt a semmit oly ügyesen osztogatta szét, hogy milliók részesedtek belőle. Volt, aki már csak halála előtt találkozott vele, amikor férgektől megrágottan kihúzták a csatornából s megmosdatták, mégis szépen halt meg, köszönettel ajkán. Volt, akitől Teréz anya tanult adni: egy családnak enni vittek, mert hallották, hogy napok óta a nyolc gyermek nem evett. S az asszony, aki a segélyt kapta, mielőtt nekilátott volna a főzésnek, a rizs felét átvitte a szomszédba. Mert ő tudta, hogy ott is éheznek. A szegénységben volt gondja arra, hogy mások még szegényebbek.

Érdemes megfigyelni, hogy akik gyülekezeteinkben a legtöbbet adakoznak, azok épp a szegényebb emberek. Akik megtanulták mi a szükség, azok képesek mások szükségét is meglátni.

Akinek semmije sincs, az mindig könnyebben ad.

Rebreanu

2024-09-21